10 legszebb strandélményem

131 országban jártam. Ezt nem dicsekvésből írom le, hanem annak érzékeltetésére, hogy akár hitelesen is rangsorolhatnám a világ legszebb strandjait, a saját élményeim alapján. Persze ez egy nagyon szubjektív, önkényesen összeállított tízes lista, amit bárki nyugodtan vitathat vagy kiegészíthet.

10. Szardínia - Cala Luna

Helyi barátaim vittek el a sziget keleti partjának közepe táján található álomstrandhoz. Szerencsére nem nyáron történt, mert júliusban, augusztusban elképesztő sok turistát hoznak ide csoportos hajókirándulások keretében. A tengervíz színei megbabonáztak, és úgy fürödtünk, mintha egy medencében lettünk volna. Az öbölt barlangbejáratos sziklaformációk ékesítik izgalmasan. A leánder fák árnyékából jó néhányszor indultam ,,bevetésre” a vízbe. Annyira szép volt az egész, hogy még azt is megbocsátottam a strandnak, hogy kavicsos.

9. Blue Beach, Vieques, Puerto Rico

Okos ötlet volt Puerto Ricoban átmenni a főszigetről a közeli Vieques szigetre. Így jutottunk el a Blue Beach-re, erre a vakítóan világos homokos strandra. A tenger türkizkék színének csodálatosságát a fotók sem képesek visszaadni. A hosszan elnyúló öbölben rajtunk kívül szinte senki nem volt, ami persze emelte az élmény hangulatosságát. Nem mellesleg a strand kavicsos szakaszánál sznorkeleztünk és még rájákat is láttunk. A kicsi esőnek nem sikerült minket eláztatni, lévén semmi kedvünk nem volt kijönni egy ilyen káprázatos vízből. Akkor még nem volt a (Puerto Rico-i) Despacito, szóval nyakig a vízben a Hairből harsogtam a Let The Sunshine-t.

8. Varadero, a Fichu néni háza előtti partszakasz

Igen, tudom, hogy a kubai tengerparti nyaralás terén ma már Varadero kicsit lejárt lemez és Cayo Largo, Cayo  Coco és Cayo Santa Maria a hívószavak. De számomra a sok csodás Varadero-i élmény az itteni strandot tette felejthetetlenné. Az arisztokrata családból származó, de a forradalommal valamiképpen megalkuvó Fichu néni parti házában laktunk és a teraszról bámultuk határtalan életörömmel a jövés-menést, hogy aztán mi is kimenjünk a partra sétálni. Nincs az életben jobb dolog, mint az otthoni tél idején sétálni egy ilyen finom homokos parton, hagyva a gyengéd hullámokat még annyiszor megpaskolni a lábfejünket. Az meg már pofátlanul hatékony boldogság növelő, ha a mozgóárusnál vásárolt frissen facsart narancslével teli műanyagpohár van a kezünkben.

7. Sokha Beach, Sihanoukville, Kambodzsa

Kambodzsa fő tengerparti nyaralóhely partvidékén csaknem egymás szomszédságában van vagy 5-6 príma közstrand. Sihanoukville legszebb strandja azonban egy privátstrand, a Sokha Beach, amit (egy zsebkendőnyi résztől eltekintve) kizárólag az 5 csillagos Sokha Beach Resort vendégei élvezhetnek. Amúgy egyáltalán nem ragaszkodunk ahhoz, hogy külföldön 5 csillagos hotelben lakjunk, de ez esetben éppen a strandja miatt nyúltunk mélyebben a zsebünkbe. Ez egy másfél kilométer hosszú partszakasza, aminek csak tán az első egynegyedén strandolnak a hotelvendégek, a maradék háromnegyednyi részen totális nyugalomban, zavartalanul, nyomulós mozgóárusok nélkül sétálgat néhány turista. Mindennap rábeszéltem családom egy-egy tagját, hogy csatlakozzon hozzám és járjuk végig oda-vissza ezt a csodásan finomhomokos strandot, úgy hogy kb. 200 méterenként begyalogolunk a kristálytiszta, finom meleg vízbe egy rövid mártózásra. Ez egy végtelenül egyszerű turistaprogram, de mindenkinek ajánlani tudom idegpihentető gyönyörnek.

6. Playa Bávaro, Punta Cana, Dominikai Köztársaság

Ebben a tenger nélküli országunkban sokan álmodoznak olyan téli nyaralásról, ahol olyan a strand, mint a magazinok már-már giccses fotóin: hófehér porhomok, álomszép színű tenger, ami fölé pálmafák hajlanak. Pontosan tudom, hogy az ilyen ideális trópusi strandot megálmodó utazók igen nagy hányada valójában az álomképnél ezért-azért gyengébbet kapnak, ilyen-olyan szépséghibákkal (nem fehér a homok, nincs pálmafa, nem elég tiszta a tenger, szemetes a part, medúzák stb.). Szerintem a legtöbb Punta Cana-i strand nagyon közel áll az álomképhez és közülük a Playa Bavaro olyan is, mint amilyet megálmodunk. A tenger kékeszöld színe komolyan káprázatos, letaglózóan szép. A világon sok szép strand fövenyét képesek elrondítani a hullámok által kivetett moszatok, hulladékok. A Playa Bavaron ilyet nem tapasztaltam. A strand tökéletesen tiszta. A parti kókuszpálmasor a végtelen hosszúságával fenséges látvány. Érdemes elsétálni a hotelünk partjáról a strandnak azon szakaszaira, ahol nincsenek építmények. Ha mindehhez jön még a naplemente is, akkor a látvány már-már giccsessé válik.

5. Royal Island, Maldív-szigetek

A Maldív-szigetek divatban vannak. Drága mulatság, de sokan kifizetnek 5-7 éjszakát, hogy meglegyen nekik a maldívi álomélmény. Ugyebár az a jellemző, hogy egy-egy szigetet teljesen elfoglal egy-egy hotel. A szigetek esztétikai adottságai azonban különbözőek és ha már ilyen messzire elutazunk és a lehető legszebb élményt akarjuk, akkor körültekintően kell szigetet, ezzel együtt hotelt választani. Mondhatom, hogy a Royal Island Resort egyike azoknak a hotelszigeteknek, ami a legtöbb tekintetben tudja ideálisan nyújtani azt, amit egy maldívi élménytől remélünk. 5 napon keresztül egyfolytában mosoly ült az arcunkon a boldogságtól, amit a kis szigetet körbevevő tenger szépsége okozott nekünk. Persze sznorkeleztünk, dagonyáztunk a lagúnás vízben, de tulajdonképpen a  legemlékezetesebb élményt az nyújtotta, hogy a sekély vízben gyalogolva körbejártuk az egész szigetet. Semmi tömegnyomor, rokonszenves, kulturált vendégkör, totális idill. Lehet, hogy két hét már valahogy unalmas lett volna, de ez a kóstoló pont jól volt kitalálva.

4. Phi Phi Leh, Thaiföld

Ebben a felsorolásban a Phi Phi Leh kakukktojás, mert valójában nem klasszikus beach, hanem egy természetvédelmi terület több káprázatosan szép szigettel, amiknek azonban többnyire van olyan strandja, vagy pici földrésze, ahol tipikusan egy hajókirándulás részeként megmártózhatunk, strandolhatunk. A Phi Phi Leh-t annyira imádom, hogy ide többször vissza is tértem. Amúgy meg az évek folyamán kis millió embert beszéltem rá, hogy ebben a tényleg életre szóló élményben legyen része. Van egy sziget itt, amit lelkemben szinte kisajátítottam magamnak és családi zarándokhellyé nyilvánítottam. Ez egy kb. 80 százalékban körülölelt kis öböl, ahová legfeljebb 2-3 hajó megy be egyszerre. Legutóbb egy hagyományos hosszú thai csónakot béreltünk és azzal vitettük be magunkat késő délután, amikor az egynapos kirándulásra idejövők tömege már elhúzott. Az öböl így az 5 fős családunké maradt, és a meseszép víz kis földperemén vezényletemre egyszerre kiáltotta a család, hogy: Jajj de jó nekünk. Életem egyik legboldogabb pillanata volt ez. Na ezért fért fel Phi Phi Leh erre a 10-es listára.

3. Bora Bora, Francia Polinézia

Soha, sehol nem láttam ilyen szépen csillogó, ennyire gyönyörű tengert, ilyen szép halakkal. Nyilván az itteni élményt pozitív irányba felértékeli bennünk az a tény, hogy 16 466 kilométer távolságban vagyunk Magyarországtól és ez önmagában a kiváltságosság különös érzetét váltja ki bennünk. Biztos az is jócskán hozzátesz az élményhez, hogy a Bora Bora szigetet csaknem teljesen elfoglaló, növényzettel dúsan beborított hegy roppant misztikus, már-már azt várjuk, hogy a meredek hegyoldalon gallyakat zajosan törve lefelé igyekszik maga King Kong. Pedig Bora Bora éppen a végtelen, abszolút békésségével nyűgöz le. Itt minden a tengeri élményekről szól, és az ide eljutó szerencsés embernek minden megálmodott elvárását kiszolgálják. Nem kevés pénzért, de ebbe a vonatkozásba most ne is menjünk bele.

2. Shoal Bay, Anguilla, Karib-szigetek

Az Irma hurrikán által éppen most szétvert St. Marteen sziget francia oldaláról kirándultunk át hajóval egy napra erre a kicsi brit szigetre. A kikötőből rögtön és célirányosan mentünk a Shoal Bay nevű strandra. Nem egy sznorkelezős hely, pálmafák alig vannak, de amiért ez a strand ilyen előkelő helyre került a listámon, az a homok finomsága és felejthetetlen fehér színe. Ennél fehérebb fehér nincs is. Magunk voltunk a strandon, a környéken akkoriban csak villák voltak, s nem tudom, hogy azóta nem építették-e be túlságosan szállodákkal. Remélem most is olyan, mint akkor volt, és ugyanolyan örömöt tud okozni másoknak is, mint nekünk.

1. Ezüstparti közstrand, Balatonszéplak-felső

Nem akarok ünneprontónak, vagy komolytalannak tűnni, de gondolnom kell azokra is, akik a lista fenti szereplőit anyagi okok miatt nem tudják megcsodálni. Másrészt tényleg imádom a Balatont, és nyáron lehetőleg egyáltalán nem utazom sehova külföldre, hogy a késő délutáni teniszezés után a zuhanyozás helyett elsétálhassunk a jelzett strandra és a naplementében, az északi part vonulataiban gyönyörködve ellebegjünk a kék bójáig. Arról nem beszélve, hogy hol ehetek Bora Borán fokhagymás-tejfölös lángost, és mákos palacsintát? Idén a mi strandunkon még a víz is jó átlátszó volt s szabad szemmel ellenőrizhettem, hogy még mindig van 10 lábujjam.

Szerző: Kurucz János

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!