16 éves pilótával az élmezőnyben az Oxxo Racing

Két pilótával és a MAN gyári támogatásával indul az idei kamionos Európa-bajnokságon a magyar Oxxo Energy-csapat, amelynek vezetője, Jobbágy Ákos szerint a mostani szezonban minden esélyük megvan a kiemelkedő eredmények elérésére. A tavaly öt futamgyőzelemmel összetettben 10. helyen záró Kiss Norbert új csapattársa a mindössze 16 éves Major Benedek lesz.

"Óriási előrelépés ez a technikai fejlődés, az pedig különösen jó, hogy ebben az évben két pilótával indulunk az Eb-n" - nyilatkozta Kiss, aki hozzátette, össze kell dolgozniuk Majorral, akivel néhány hét múlva közös tesztelésen vesznek részt. A csapatvezető jelezte, a kamionos Eb 29 éves történetében Major Benedek minden idők legfiatalabb pilótája: "Természetesen van rajtunk felelősség emiatt, hajtani kell őt a minél jobb eredményekért, ugyanakkor a megfelelő pillanatokban vissza is kell fognunk, nehogy meggondolatlanságot kövessen el."

A 2011-ben gyorsasági magyar bajnok, tavaly a kelet-európai Lotus Kupában ezüstérmes Major úgy fogalmazott, az idén elsősorban tapasztalatot akar gyűjteni, illetve minél többet fejlődni, a konkrét eredmények egyelőre még nem fontosak a számára. A még középiskolás versenyzőnek 1500 lóerőt - két Forma-1-es autónak felel meg - valamint 5,5 tonnát kell irányítania. Jogosítványa fiatal kora miatt nem lehet. A 2013-as kamionos Európa-bajnokságon 10 helyszínen 40 futam lesz, a szezon május 18-án, az olaszországi Misanóban kezdődik. A mezőny július elsején a Szombathelytől valamivel több mint 120 kilométerre lévő ausztriai Spielbergbe látogat, ez lesz az idény Magyarországhoz legközelebb eső versenyhelyszíne.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!