Egy nap Lisszabonban

Portugália sokáig elérhetetlennek tűnő úti célnak számított, pedig Európa egyik legszebb országa. Nemcsak a természetrajzi adottságai, hanem kulturális öröksége miatt is. Mindenképpen bakancslistás hely, ahová érdemes legalább egyszer elutazni az életben. Most a fővárost Lisszabont helyezzük a középpontba, és járjuk jobban körbe.

kep

Az Ibériai félsziget egyik legérdekesebb helye Lisszabon. A napsütéses órák száma itt a legmagasabb – évi 3300 óra -, ezért a világ egyik legfelhőtlenebb városának tartják. A nagyjából 500 ezres főváros annyira magával ragadó, hogy aki egyszer ellátogat oda, rögtön a szívébe zárja és évente visszavágyik. Nézzük mi az, amit mindenképp érdemes megnézni, ha már arra járunk!

Vágjunk neki, mint egy helyi!

Ha igazi lisszaboninak szeretnénk érezni magunkat, érdemes tömegközlekedéssel felfedezni a várost, remek lehetőség például a helyi hajójárat, a 28-as villamossal pedig olyan helyeket fedezhetünk fel átszállás nélkül, amivel átlag turista nem biztos, hogy találkozna. Ráadásul egészen az Alfama városrészig felvisz minket, ami az egyik legrégebbi negyed a városban. Itt érdemes elveszni és barangolni az utcákban egy-két órát, az autentikus környezet önmagáért beszél. Ha a reggeli órákban tévedünk ide, fogyasszuk itt a kávét, az úgynevezett „bica”-t, amit olykor törköllyel bolondítanak meg. Máris könnyebben indul a nap!

kep

Irány a belváros!

Folytassuk utunkat a Chiado, a Rossi (IV. Pedro tér) és a Praca do Comercio (Kereskedők tere) fémjelezte belvárosi résszel. A Baixahoz tartozó terek rengeteg látnivalóval szolgálnak. A történelmi múltat idéző utcákon sétálva fedezhetjük fel az igazi lisszaboni életérzést, miközben karnyújtásira vannak a boltok, éttermek, sőt még a Tejó folyó is. A Rossi tér, ami hivatalos nevén a IV. Pedro, a város központjának tekinthető, a helyiek egyik kedvenc találkozóhelye. A Kereskedők tere egyik érdekessége, hogy a földrengés teljesen elpusztította, azonban teljesen rekonstruálták azt. Érdemes kiülni a térre egy pohár fehér borral - az Arinto és az Encruzado is helyi fajták, remek választás mindkettő – és figyelni a téren az életet. Folytatva utunkat a kis utcák cukrászdáiban egy Pasteis de natara mindenképp ugorjunk be, ami szintén kötelező egy lisszaboni városlátogatás során, meleg fahéjjal fogyasztva!

kep

Várnegyed, de milyen…

Ezután vegyük a Castelo de Sao Jorge felé az irányt. A várnegyedből csodálatos panoráma nyílik a városra, emellett itt található a Chapito is, ami egyszerre bár, színház, iskola és étterem. A bohém összművészeti központban cirkuszi és más előadásokat is nézhetünk és természetesen megkóstolhatjuk a bacalhau-t. A sózott tőkehal nemzeti étel, így szinte kihagyhatatlan! Ha ennél is kalandvágyóbbak vagyunk, akkor a caldeira leves a mi végzetünk. Ez egy cserépedényben főzött, több féle halhúsból összeállított leves, ami leginkább sűrű egytálételre hajaz. Ezek mellé helyi borok dukálnak – lehetőleg száraz vöröset válasszunk -, amivel a panoráma még felejthetetlenebb lesz! Lefelé haladva rögtön belebotlunk a Sé katedrálisba, ami túránk kötelező eleme kell, hogy legyen. A város legősibb templomát még 1147-ben kezdték el építeni egy korábbi mecset helyén. Az eredetileg román és gót stílusban pompázó székesegyház rengeteg felújításon esett át, sőt több katasztrófát megélt, mégis a mai napig az egyik leglenyűgözőbb turistaattrakció, hiszen magában foglalja azokat a stílusjegyeket, amik tökéletesen leképezik Lisszabon sokszínűségét.

kep

Lift és panoráma

Ezen a részen található a Santa Justa Lift is. A belvárosban működő lift a Baixa negyedet köti össze a Carmo térrel. Városi sétánk során nem unhatjuk meg azokat a helyeket, amelyek remek panorámát biztosítanak, így ezt sem érdemes kihagyni, hiszen egy olyan élménytől foszthatjuk meg magunkat, ami nem jön velünk szembe minden sarkon. Szintén megkerülhetetlen látnivaló a Belém torony, amit Lisszabon elővárosában találhatunk. A XVI. századi erőd a település ünnepélyes kapujának épült, jelenleg pedig látogatóközpontként működik. Tőle nem messze található a Szent Jeromos-kolostor, amit a toronyhoz hasonlóan mánuel stílusban álmodtak meg. Ha megéheznénk a TripAdvisor ajánlata alapján ITT találhatják a legjobb éttermeket a környéken.

kep

Bele az éjszakába…

Lisszabonról nem írhatunk úgy, hogy kihagyjuk a pezsgő éjszakai életet. A Barrio Alto negyed a vízparton egyértelmű választás, csaknem 250 bár található itt, köztük néhány igazi kuriózummal, mint a Pensao Amor, ahol egy bordélyházat alakítottak át hangulatos, trendi szórakozóhellyé. Igazi helyi kedvenc. Próbáljunk ki egy helyi koktélt és csak sodródjunk az árral, de figyeljünk arra, hogy másnap (és még napokig) rengeteg látni- és tapasztalnivaló vár ránk Lisszabonban!

További fontos látnivalók:

A Golden Gate kiköpött mása - az Április 25. híd tökéletes helyszín egy selfie-re.

A Mosteiro de São Vicente de Fora, amely kolostor és templom, az ország legfontosabb vallási intézménye, így sétánkból semmiképp se hagyjuk ki.

Fado Múzeum, ami a helyi melankolikus ízig-vérig Portugál zenei stílus köré épül, közelebb hozza hozzánk a helyieket.

Az Oceanário de Lisboa,-t vétek lenne kihagyni, hiszen Európa legnagyobb óceánáriuma. Három szintes komplexum, közepén egy hatalmas akváriummal, amelyben cápák találhatóak. Igazán izgalmas és érdekes élmény, gyerekeknek is.

A Vistánál számtalan ajánlat vonatkozik Portugáliára, ezen belül is Lisszabonra – ezeken az utakon a város felfedezése mellett az elővárosokat és a város vonzáskörébe tartozó legfontosabb látnivalókat is felfedezzük idegenvezető segítségével!

A Lisszaboni városnézés után ránk fér, hogy kifújjuk magunkat a portugál tengerparton. A Dél-Portugál látnivalókról ITT olvashat többet.

kep

Szemezgess kedvedre Lisszabon ajánlataink között!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!