Találatok szűrése (4)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Indulási helyszínek
Tengerek
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Vista tipp

Hajó adatok:

 

Az MSC Armonia egy kellemes, barátságos, igazán családias hajó, ahol minden korosztály jól érezheti magát. Bár 2001-ben épült, 2014 végén felújították az MSC Renaissance rekonstrukciós program keretében, mely során további kabinokat adtak a hajóhoz, megnövelték az étterem területét, és egy új 330 nm-es táncrészt építettek. Családoknak külön kedveztek, hiszen több gyerek-klubot is kialakítottak rajta, szoros együttműködésben a Chicco-val, és a Legoval, valamint szintén a gyerekek szórakoztatására épült a Doremi Spray vízi park. Az utasok többsége európai (olasz, spanyol, francia, német), így a hangosbemondón angol mellett több nyelven is hallhatók az információk.

 

  • Épült 2001-ben, a flotta tagja 2004 óta, felújítás éve: 2014 vége
  • Méretek: 65.542 tonna, 274,9 m hosszú, 29 m széles
  • Utasok száma: 2.620 fő (kétágyas elhelyezéssel)
  • Kabinok száma: 976
  • Személyzet kb. 780 fő
  • Sebesség: 20.1 csomó
  • Áram: 110/220 V
  • Utasfedélzet: 9
  • Liftek száma: 9

360 ship tour

 

Szolgáltatások:

 

SZÓRAKOZÁSI ÉS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK

Színház: Az Art Deco jegyében berendezett Teatro La Fenice az 5. és 6. szinten található. Minden este más és más műsor várja az utazókat, naponta 2 előadással, hogy ne maradjon le, bármelyik vacsoraültetést választja is. Mivel a közönség többnyelvű, így olyan előadások várják, melyeket mindenki megért.

Napközben: A hajó fedélzetén napközben is több szórakozási lehetőség várja. Akár egy frissítő reggeli aerobik, vagy táncóra, esetleg fociverseny, vagy kézműveskedés... számtalan szórakozási lehetőség van a hajón. Ha még pl. sosem bingózott, itt az ideje, hogy kipróbálja!

Este: Tematikus estek várják a Bar del Duomo-ban, és táncórák az Armonia Lounge-ban, míg a Red Bar-ban zongorazenére andaloghat párjával. A kaszinó (Palm Beach Casino) a hajó méretéhez képes kicsi, de a hangulata felülmúlhatatlan.

Medencék: a 11 decken található 2 medence (egy családi és egy felnőtt), és két jacuzzi. A Doremi Spray Park pedig biztos, hogy minden gyerek kedvenc helye lesz a hajón.

Egyéb: Az 5 deck eleje felé találhatók a boltok (ékszer, ruhák és kiegészítők, a duty free boltban alkoholos italok, cigaretták), csak azokon a napokon vannak nyitva, amikor a hajó a tengeren van, illetve itt található az Internet Café is, ahol Wifi csomagokat vásárolhat. A 6. decken találja a Fotógalériát, ahol megvásárolhatja az Önről a fedélzeten készült képeket (jellemzően a kapitányi vacsorán, és naponta amikor kiszállnak a hajóból).

Aurea Spa: a 11. szint legelején, többféle kezelésből választhat az ellazulni vágyó, pl. egyéni, vagy páros masszázs, balinéz masszázs, arcmasszázs, stb. De ha most valami igazán különlegeset szeretne, akkor próbálja ki a 45 perces négykezes masszázst, melyet egyszerre két masszőr végez. A spa mellett szépség szalon is van, ahol fodrászat és manikűrös mellett változatos kozmetikai kezelésekkel szépülhet. A Spa-ban még szauna, gőzkabin, és a tengerre néző fűtött relaxáló rész is várja.

Fitnesz: A hajó fitnesz-terme a Spa komplexumban található, és ingyenesen használható, az aerobik órákért (jóga, spinning, pilates...stb.) fizetni kell.

 

CSALÁD:

Az MSC Armonia minden gyermeknek, és minden korosztálynak vidámságot, és szórakozást ígér.

  • 1-3 év közötti gyermekeket az MSC BabyCare elhivatott bébiszittereire lehet bízni ebéd és vacsora időben. Az MSC BabyTime program keretében pedig a szülőknek lehetőségük és terük van gyermekükkel játszani. És bár pelenkát és bébiételt nem lehet a fedélzeten kapni, nedves törlőkendőt, cumisüveget, előkék vásárolhatók a Chicco boltban. Etetőszéket, utazóágyat, cumisüvegmelegítőt pedig térítésmentesen lehet bérelni.
  • A Mini Club (3-6 éveseknek), valamint a Junior Club (7-11 éveseknek) hatalmas legó és duplo készlettel áll a gyerekek rendelkezésére, a képzett személyzet pedig segít játékos vetélkedőkön versenyeken való részvételben. A 3-11 éves korosztály részére bébiszitter is kérhető este 23h00 és 02h00 közötti időszakban (foglalás szükséges, és térítés fizetendő)
  • A 12-14 éves korosztály részére videojátékokkal, filmekkel, léghokival, és csocsóval kedveskedik a hajótársaság, a 15-17 éves korosztály pedig amellett, hogy vidám vetélkedőkön, versenyeken vehetnek részt, saját diszkójuk is van.

 

 

Technikai felszereltség:

Éttermek:

 

Marco Polo (5. fedélzeti szint): a két fő étterem közül a nagyobbik, 2-6 fős asztalokkal. Mindhárom fő étkezését stílusosan elköltheti itt. A reggelit (7h00 – 9h30) és az ebédet (12h00 - 14h00) is pincér szolgálja fel. A vacsora ültetett, és két turnusban történik, 18h15-kor vagy 20h45-kor kezdődik – a napi programok miatt ez változhat. Reggelire a hagyományos ételeken kívül (bacon, füstölt lazac, tojás kívánság szerint, sajtok, johurt, péksütemények) gyümölcs és omlett büfé is van. Az ebéd itt 3 fogásos, többféléből lehet választani, a vacsora 5 fogásos, főként az olasz ételek dominálnak.

La Pergola (6. fedélzeti szint): a másik fő étterem, kisebb, intimebb hangulatú, mint a Marco Polo, és itt csak vacsorázni lehet.

La Brasserie (11. fedélzeti szint): a büfé étterem, ahol reggelizni, ebédelni és vacsorázni is lehet, illetve itt található a nap 24 órájában nyitva tartó rész, ahol kávét és teát lehet inni.

Reggelire a hagyományos kontinentális reggeli elemei mellett megtalálhatók a friss gyümölcsök, joghurt, sajtok, bacon, rántotta, de az édesebbet kedvelők sem csalódnak, hiszen amerikai palacsinta, és gofri is tálalva van.  Reggeli (útvonaltól függően) 06h30 és 10h00 között fogyasztható, de a hideg ételek délig vannak. Ebédre és vacsorára saláta bár, frissen sültek, tészták, és mindig változó finomságok várják, de van természetesen desszert, friss gyümölcs is. A ebéd 12h00-15h30 között, a vacsora 19h00-22h00 között várja. Uzsonnára szendvicseket, süteményeket lehet enni 16h00 és 17h00 között.

Il Girasole (11. fedélzeti szint): szintén büférendszerű étterem, ahol a szabad ég alatt lehet enni. Déltől 17h30-ig majd 19h00-22h00 között grillételeket, tésztákat, hamburgereket, hotdogot, pizzát, gyümölcsöket, és desszertet lehet fogyasztani. A helynek saját bárja van, az italokat pincérek szolgálják fel. Ez olykor lassú lehet, főleg, ha a 450 főt befogadni képes étterem megtelik.

 

Tematikus éttermek: ezekben az éttermekben – mint egy hagyományos étteremben, vagy kávézóban – étlap alapján lehet választani, a fogyasztás árát hozzászámolják a fedélzeti számlájához. Az MSC Armonián nincs úgynevezett „speciality” étterem, ám a következő helyeken történő fogyasztás esetén kell fizetni:

The Italian Icecream Bar (11. fedélzeti szint): 10h00 és 18h00 között tart nyitva a fagyizó, ahol tölcséres fagyikat, vagy fagylaltkelyheket lehet enni.

Vitamin Bar (6. fedélzeti szint): frissen facsart gyümölcsleveket ihat itt, 09h00 és 19h00 között.

Caffe San Marco (6. fedélzeti szint): A lobby második szintén található kávézóban felfrissülhet akár egy jó kávét, akár egy jegeskávét, vagy egy finom forrócsokit szeretne inni. 6h30 és 01h00 között tart nyitva a kávézó, ahol olykor még élőzene is van.

Szobaszervíz: Ha nincs kedve lemenni reggelizni, vagy szeretne a balkonon megenni valami finomat, a szobaszervíz a nap 24 órájában rendelkezésre áll. A menüsort (és az árakat) megtalálja a kabinjában.

BÁROK

The White Lion Pub (5. szint): a recepció és a színház között elhelyezkedő pub a hajó található azon ritka helyek egyike, ahol dohányozni lehet, így esténként füstös lehet. A hajón máshol is megszokott sörök mellett itt Newcastle Brown Ale-t, Amstelt és Murphy-s Irish Red-et is csapolnak, valamint további 20 -féle üveges sörből lehet választani.

Cigar Room (5. fedélzeti szint): Szivarszoba. Dominikai, kubai, és olasz szivarok és szivarkák közül lehet választani, és természetesen hogy a vacsora utáni szivarozás teljes legyen, brandy, rum, konyak, és whiskey is kapható.

Bar del Duomo (5. fedélzeti szint): különböző programok színhelye, de tökéletes találkozási pont is. Az esti műsor után tánctérré alakul.

Red Bar (6. szint): koktélbár, ahol esténként kellemes zongoraszó várja. A késő esti órákban sokan felkeresik.

Armonia Lounge Bar: (6. fedélzeti szint): Itt késő esti kabaré, élőzene várja, a latin klasszikus gitártól az európai pop legjaváig. Biztos, hogy mindenki talál kedvére valót a hajóút során.

Il Lido Bar (11. fedélzeti szint): A medence melletti bár már reggel 08h00-kor kinyit, és este 22h00-ig tart nyitva, koktélokkal, borokkal, sörökkel, és üdítőkkel várja.

Starlight Disco (12. szint): A 12. szint legvégén található. Napközben csendes, viszont csodás kilátást nyújt. Este 23h30-kor kezdődik itt a diszkó, ami hajnalig tart.

 

 

Sport:

Lehetőségek:

 


Szobák:

 Kabinok

Minden kabin légkondicionálóval, TV-vel, , minibárral feláras), széffel, hajszárítóval, wifivel (feláras), és telefonnal felszerelt. A pótágyak nagyrészt a falról lenyitható, felsőágyak. A fürdőszobák picik (kivéve a lakosztályokban), és praktikusan berendezettek.

Belső kabinok: 13 nm-esek, és a fent felsorolt felszereltséggel rendelkeznek. (a mozgásukban korlátozottak részére kialakított kabinok tágasabbak, kb. 20 nm-esek és csak különálló ággyal kérhetők)

Külső kabinok: 13-22 nm-esek, és ablakkal rendelkeznek. A hajón lehetőség van családi kabint foglalni, mely 4 fő elhelyezésére alkalmas, egy háló, és egy nappali részből áll.

Külső, takart kabinok: olyan külső kabinok, melyek ablaka előtt valami – legtöbbször a mentőcsónakok – takarják a kilátást. Ezek mérete 13 nm.

Balkonos kabinok: 13 nm-esek, +a balkon 3 nm. A balkonon kis kerek asztal és két szék található. 

Lakosztályok: 22 nm, +a balkon 5 nm. Légkondicionálóval, tágas gardróbbal, TV-vel, minibárral (feláras), széffel, wifivel (feláras), telefonnal, hajszárítóval felszereltek. A fürdőszobában kád van.

BELLA

  • elhelyezés elegáns kabinokban, az MSC Cruises modern hajóin garantált kabinokban (ez esetben a kabinkategória - belső, külső, balkonos – garantált, a kabinszámot a hajótársaság várhatóan a hajójegy kiadásakor, de legkésőbb a kikötőbe érkezéskor osztja ki)
  • széles választékú, bőséges büféétkezések (reggeli, ebéd, vacsora, és snackek)
  • italcsomag kedvezmény foglaláskor
  • gourmet étkek választéka a főéttermekben
  • változatos, Broadway stílusú showműsorok
  • medencék
  • szabadtéri sportolási lehetőségek, jól felszerelt edzőterem
  • szórakoztató programok felnőtteknek és gyerekeknek
  • szakképzett, több nyelven beszélő személyzet
  • választható vacsoraültetés (szabad helyek függvényében)
  • MSC Voyager Club pont gyűjtés
  • ZOE: hangvezérelt virtuális személyi asszisztens (az okoshajókon)
  • MSC for Me applikáció: A következő hajókon elérhető: MSC Euribia, MSC Seascape, MSC World Europa, MSC Seashore, MSC Virtuosa, MSC Bellissima, MSC Grandiosa, MSC Meraviglia, MSC Seaside, MSC Seaview, valamint csökkentett programelemekkel elérhető: MSC Splendida és MSC Magnifica. Az alkalmazás funkciói hajónként és országonként is eltérhetnek
  • elérhető balkonos, külső, és belső kabinokban

 

FANTASTICA (Bella, plusz)

  • kabinválasztás foglaláskor
  • a hajóút átfoglalása 1 alkalommal ingyenesen (1 hónappal indulás előttig egy későbbi hajóútra)
  • igény esetén reggeli a kabinban
  • 20% kedvezmény tematikus éttermekbe foglalható csomagokra
  • gyerek programok: játékos idegen nyelv tanulás, és Doremi Chef főző órák (szabad kapacitás függvényében)
  • elsőbbség az ültetett vacsora időpontjának kiválasztásakor 
  • elérhető lakosztályokban, balkonos, superfamily, külső, és belső kabinokban

 

AUREA (Fantastica, plusz)

  • 24 órás szobaszervíz
  • Welcome-package (Aneri Prosecco és Vencchi csokoládé)
  • Exkluzív napozóterasz, a teljes kikapcsolódásért (a napozóteraszra gyermekek is mehetek)
  • „My Choice” vacsora – kötetlen vacsoraidőpont
  • fürdőköpeny, és papucs bekészítése a kabinba
  • 40% kedvezmény egyes SPA-csomagokra (előre foglalás esetén)
  • 10% kedvezmény egyes SPA szolgáltatásokra a fedélzeten
  • elsőbbségi becsekkolás
  • „My Choice”: választható ültetett vacsora idő
  • MSC for Me karkötő, mellyel a „cruise card”-ot kiváltva könnyen vásárolhat, foglalhat le szolgáltatásokat, és nyithatja ki a kabinját (csak felnőtteknek, vízálló, az MSC Euribia, MSC Seascape, MSC World Europa, MSC Seashore, MSC Virtuosa, MSC Bellissima, MSC Grandiosa, MSC Meraviglia, MSC Seaside, MSC Seaview, valamint csökkentett programelemekkel elérhető: MSC Splendida és MSC Magnifica fedélzetén)
  • elérhető balkonos kabinokban, és lakosztályokban (a legjobb elhelyezkedéssel, magasabb fedélzeten, és közelebb a SPA-hoz)

 


 

 

Lista nézet Táblázatos nézet
Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!