Isztambul - szerelem második látásra

Isztambulba még a harcedzett utazók is elsőre szerelmesek lesznek. Nekem másodszorra sikerült csak. Ugyanis első isztambuli látogatásom el volt átkozva. Az én drága, szelíd anyám, akit az angolkisasszonyok neveltek...

... időnként teljesen megvadult és kettős életet élt. A vállalat legpedánsabb könyvelője volt, de időnként rájött valami megmagyarázhatatlan izgágaság és kiruccant egy kofabusszal Isztambulba, hogy aztán kockás táskákba gyömöszölve mérhetetlen mennyiségű női fehérneművel térjen haza. Új szerepében népszerűvé vált és teljesen kivirult, mi pedig aggódva figyeltük, ahogy csillogó szemekkel mesélt a városról, mely elragadta polgári életét. Sanyiról, a dörzsölt sofőrről, aki tudja, hol lehet a legolcsóbban nagy tételben vásárolni, az ártatlan képű Zolikáról, aki minden alkalommal egy sarokház árának megfelelő aranyat csempészik az alsógatyájában, és a jogász Teriről, aki a szállodai szobájában rezsón lecsót főz esténként az egész csapatnak.

Valahogy rávett, hogy egyszer tartsak vele én is. Az indulást követő harmadik percben a buszon masszív fokhagymás fasírtszag terjengett, a Betli Duó pedig végig adta az ívet. Amikor a szerb-bolgár határon a busz beletoccsant a fertőtlenítőároknak nevezett szutykos lébe, s az újabb, sikeres határátkelést zajos kis házi ünnepség követte, hátravonultam és a maradék időre társam egy Marcus Aurelius kötet lett. Időnként megvető pillantásokkal sújtottam a buszon burjánzó fertőt, de a felhangolt társaságot ez egy kicsit sem zavarta. Csak bolyongtam a városban és csodálkoztam, milyen vendégszeretettel fogadtak. Nem mentem vissza évekig. De azután Isztambul visszavonhatatlanul az enyém lett.

DZSEBIMDE CSOK KÜCSÜK ELMA VAR

A fenti mondat magyarul meglepő módon így hangzik: zsebemben sok kicsi alma van. Ne lepődjünk meg a sok hasonló hangzású szó hallatán, mint ahogy azon sem, hogy a törökök a legnyugatabbra került török törzsek egyikeként tartanak számon minket. Isztambul rokonszenves.

Isztambulban szeretnek minket, emiatt mi is szeretjük Isztambult. A 150 éves uralom a törökök olvasatában barátkozásnak tűnik, mintha hazajöttek volna. Mi kicsit másképp tanultuk, de nem akartam emiatt az „történelmi csúsztatás” miatt mételyezni a gyorsan szövődő barátságokat. Kitörő örömmel fogadtak mindennemű párhuzamot a két nép közt, legyen az nyelvi megfelelés vagy a töltött paprika – ami náluk is nemzeti étel. A népszerűségünk töretlen, a tudattal, hogy magyarok vagyunk, látványosan boldoggá tehetjük török ismerőseinket. Sok „ismerőssel” találkozhatunk a városnézés során is: a Hagia Sophia egyik legszebb mozaikja Szent László királyunk lányát ábrázolja, a földszinten lévő hatalmas gyertyatartók pedig a Budai Várból kerültek az egy ideig főmecsetté alakított székesegyház mihrabja mellé. A Hagia Sophia kötelező látnivaló, de tőle csupán pár lépésre, könnyedén bejárható a Sultanahmet tér, ahol egymást érik Isztambul legfontosabb látnivalói.

VALAMI RÉGI ÉS VALAMI ÚJ

Isztambul elképesztő változáson ment át, aki pl. 5 éve látta utoljára a várost, az nem fog ráismerni. Régen ugyanis Isztambul volt a "kelet", a kicsit koszos utcáival, szabályokat felrúgó szokásival és lazaságával (no problem madzsar pasa), hagyományos társadalmával. Kicsit úgy mászkálhattunk az utcáin, mintha szegény, de kedves és vendégszerető rokonnál tennénk látogatást. Na ennek egyszer s mindenkorra vége.

Mi az, amit már nem láthatunk?

• koszos utcákat, kóbor macskákkal
• egykor szebb napokat élt, mára omladozó belvárosi házakat
• olcsó, kétes minőségű holmikat
• bánatos kutyaszemű, '70-es évekbeli frizurás, lógó harcsabajuszos, 30 fokban is műszálas norvég mintás pulóverben-zakóban szaladozó, korszerűtlen figurákat

És mi az, ami van?

• rendezett, tiszta utcák, jól tervezett közösségi tereket, amikből árad az életöröm, energikusság. Lenyűgöző tempó. Még a döner kebabot is úgy vágja a sarki kebabos fiú, hogy látszik: tökéletesen benne él az adott pillanatban és a legjobbat akarja kihozni belőle. A város 2010 egyik kulturális fővárosa lesz. Nagyon készülnek, és roppant bátrak a tervek. És valóra is fogják váltani, időre.
• üdítő, optimista,  és könnyed hozzáállás, ami átjön mindenen
• egyéni és közösségi, kreativitás - lépten-nyomon, nem nagyítóval kell keresni a szubkultúrában

Szóval, aki kizárólag a szegény, keleti testvér romantikáját keresi, az nagyot fog nézni. Mert a régi hangulatok megvannak, de teljesen újraértelmezte őket a 21. század. Az ultradizájn kávézó szépen megfér a hagyományos, vízipipás teakert szomszédságában. A Nagy Bazárban pedig bájosan él egymás mellett a rendkívül gyenge és az elképesztő minőség.

VALAMI KÖLCSÖNKAPOTT ÉS VALAMI KÉK

Isztambulnak identitása van. Karaktere, hangulata, egyénisége, mely semmi mással össze nem téveszthető. Ezt a törökök büszkén viselik. Egy isztambuli hosszú hétvége annyi töltést és önbizalmat ad a jó szemű látogatónak, hogy az felér egy önbizalomépítő kurzussal. Ki merte volna például elvitatni a törökökön kívül a hollandoktól a tulipánt? Megtették. Addig kakaskodtak a hollandokkal, míg kiderült: a tulipán eredetileg valóban török nemzeti jelkép. A hollandoknak be kell érni a fapapuccsal és szélmalmokkal. A virágok mindenhol visszaköszönnek – a rengeteg zöld terület és park ültetvényeitől a turistaajándékokon át a mecsetek csempeborításáig. Mert a törökök csempében is jók. A temérdek, kék árnyalatú, virágmintás csempétől és színes ablakoktól misztikus színbe öltözik a jól ismert Kék Mecset. Ezt a  tényt sokan ismerik, de azt már kevesebben, hogy Ahmet szultán, az építtető, túl akarta szárnyalni egy minarettel a mekkai Nagymecsetet.

333 TESTVÉR

Legalább ennyi helyen lehet jókat enni a belvárosban, a sarki, mindig vidám kebabostól a különleges Asitane étterméig, ahol  a 16. századi szultáni konyha titkos receptjei alapján főznek. A török gasztronómia részletes ecsetelésébe a terjedelmi korlátok miatt bele sem fogok. Az egyik legnevesebb magyar gasztroblogger elzengi helyettem az ódákat.

Egyet higgyenek el nekem: hedonista vagyok, imádom a jót és nagyon szeretek enni. Ezekhez éles kritikai érzék társul. Az isztambuli konyha azonban két vállra fektetett. Köztudott, hogy bárhol a világban a súlyosan elturistásodott városrészekben helyi lakos nem jár olyan étterembe, ahol turistacsoportokat fogadnak, ha jót akar magának. Ez alól Isztambul kivétel. A belváros éttermei egytől egyig ajánlhatóak. Persze, ha valami eredetibbet szeretnének, elég egy utcával feljebb menni a Divan Yolutól, vagy lesétálni az Aranyszarv-öbölbe a halas szendvicset áruló csónakokig. A választást sok vendéglő megkönnyíti azzal, hogy egyenesen a tepsiből választhatunk, nem az étlapról. Az ételek ugyanis a „kirakatban” sorakoznak, gusztusosan feltálalva.

KEIF

Ezt kellene megtanulnunk! A „keif” szó szabad fordításban valami ilyesmit jelent: a pihenés azon foka, melyet a gondolkodás sem zavar meg. Egy pörgősebb isztambuli nap után vétek lenne kihagyni a hamamot. A hagyományos török fürdő közösségi tér, ahová évszázadok óta amiatt járnak az emberek, hogy kellemes ellazultságban pihenhessenek. A törökök hihetetlen jó ritmusban élik az életüket: ha szükséges, elementáris erővel dolgoznak. De amikor a pihenésről van szó, azt is csak 100 %-osan tudják csinálni.

KIHAGY6ATLAN

• Megkóstolni az „imam bayildi” (amitől az imám elájult) nevű ételt.
• Éjszaka hajózni a Boszporuszon.
• Beülni egy teakertbe és megkóstolni az almateát és a vízipipát.
• Elmenni a Camlica-hegyre vagy a Marmara hotel bárjába a kilátásban gyönyörködni.
• Elkompozni a szigetekre és szétnézni Isztambul környékén.
• Megnézni a kerengő dervisek előadását. Nem a turistaszórakoztató típusút, hanem az igazit.