Kalandok Üzbegisztánban - idegenvezetőnkkel a Selyemút nyomán

A Vista üzbegisztáni idegenvezetője, dr. Sárközy Miklós 2017. március 21-én újabb bemutató előadást tart az általa vezetett üzbegisztáni csoportos utazásunkról, ahol a keleti kultúrák szerelmesei betekintést nyerhetnek e különleges ország rejtelmeibe és bármely kérdésükre választ kaphatnak utazás előtt. Az előadás alkalmat ad minden érdeklődőnek, hogy megismerkedjék e csodálatos ország misztikus rejtelmeivel!

Amikor az iszlám múltjáról vagy kereskedővárosokról hallunk, Üzbegisztán és vele a Selyemút központja talán nem az első, ami szóba kerül. Pedig az országban úgy maradtak fenn a Selyemút virágzásának idejéből gyönyörű építészeti csodák vagy a semmihez sem fogható kézműves termékek és szőnyegek, mintha a történelem még mindig ott élne elevenen minden utcasarkon. Az üzbég nép kulturális termékenysége mellett társadalmi vonatkozásban is bőven tartogat felfedezni valót: meglepő, de a szovjet éra kultúramódosító hatása és a nagy földrengés által sújtott ország lakóit tartják a világon a 4. legboldogabbnak. Üzbegisztán a keleti világ egyik ékköve, ahol szinte érintetlenül szemlélhető meg a 14. század öröksége, valamint megismerhető egy sokat megélt, mégis kitartó nemzet.

Üzbegisztán misztikus városai

Az utazás során a csoport ellátogat Taskentbe, az üzbég fővárosba, majd Szamarkand, Shahrisabz és Bukhara is terítékre kerül. Taskentben a többi városhoz mérve kevés maradt meg az építészeti remekművekből az 1917-es forradalom és az 1966-os földrengés miatt, ám így is gazdag a szép medreszékben, múzeumokban, valamint a szovjet korszakból megmaradt épületekben és szobrokban. Szamarkandot a "Kelet Rómájának" is nevezik, hiszen a Selyemút központi állomásaként, Kelet és Nyugat között áll. Leghíresebb épülete a Gur Amir mauzóleum, mely állítólag a Taj Mahalt is ihlette. Shahrisabz városa - mint Tamerlán mongol fejedelem születési helye - bővelkedik az emlékhelyként felépített hatalmas épületegyüttesekben, mint a Fehér Palota vagy a Péntek-mecset. Végül Bukhara városa következik, mely számos mecsetével és medreszéjével kivívta magának az UNESCO világörökség címet: itt található a Kalon minaret magával ragadó, 46 méter magas tornya. A borzongás kedvelői is megtalálhatják számításukat Bukharában, mivel a Bárka-erőd várbörtöne és kínzókamrája számukra is tartogat rengeteg érdekességet!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!