Monumentális Moszkva 1. rész: Vadhajtás a Kutuzov sugárúton
Beküldő: Vista 2010-10-08 11:11:00
23 évvel ezelőtt voltam utoljára Moszkvában. Akkor azt egy olyan ország fővárosaként fürkésztem, amely a hazámra is rátenyerelt szovjet birodalom központja volt. Bár arrafelé 1987-ben már az engedékenység enyhe szellői fújdogáltak, azért a turisztikai látnivalók akkor számomra némileg elsikkadtak a hiánygazdaság, a merev életvilág és az ellenszenves rendszer szürkeségében.
Most 2010-ben nagy izgalommal indultam útnak másodmagammal, azzal a kérdőjellel, hogy vajon megnyeri-e tetszésünket Moszkva? Előrebocsátom: a hatnapos látogatás élményekben rendkívül gazdag volt, és Moszkvát igazán izgalmasnak találtuk.
Sztálin-barokk szelídebben megítélve
Lenyűgözően más, színes, változatos, vibráló Moszkvát sikerült felfedezni, és a 23 évvel ezelőtt is már látottak most más élményt nyújtottak a teljesen új közegben. Moszkva tán nem kimondottan romantikus, nem idilli, nem bűbájos város, de monumentalitása miatt roppant látványos, ellentmondásosságai miatt döbbenetesen érdekes hely. Hatalmas tőkeinjekciókkal sok mindent felújítottak, szebbé tettek, újravarázsoltak. Summázva: jót tett Moszkvának a kapitalizmus. A 10 milliós metropolisz építészetileg egy ,,vegyes felvágott”. A lakóépületek közül viszonylag kevés a cári Oroszország idején épült. Ezek nagy részét gusztusosra renoválták. A sztálini idők elég ízléstelen lakóházai közül sokat így-úgy, kisebb-nagyobb mértékben kicsinosítottak. Sok megmaradt a régi szürkeségében, komorságában, vakolatlan tégláival. Új színfoltot a földszintekre telepedett boltok sokasága teremtett.
Az úgynevezett Sztálin-barokk gigantomániás csúcsteljesítményének számító hét felhőkarcoló némelyikét meglepően másként értékeltem most, mint annak idején. 1987-ben borzadva néztem a hivalkodó dimenziókat, és giccsparádénak tekintettem az egész jelenséget. Most meg fonák élvezettel bámultuk az 1952-ben befejezett, 26 emeletes külügyminisztériumi épület cikornyás stílusát, megmosolyogtató pátoszát. Pedig ezt az épületet még fel sem újították, ellentétben a műfajilag azonos Ukrajna szállodával, amelyet kicsinosítgattak. Nem csúnyább, mint sok, a harmincas években épített New York-i magas épület. Tulajdonképpen a hatvanas-hetvenes években épült házak tűnnek ma a legérdektelenebbeknek. A mai kapitalista Oroszországban emelt modern épületek meg olyanok, mint bárhol máshol, csak valahogy itt még üdítőbb a látványuk. Érződik, hogy immár nem kotyoghattak bele a tervezésbe kontár hatalmasok.
A sugárutak marcona harcosai
Amikor a sztálini megalománia hevületében 8-10 (vagy több?) sávos sugárutakat építettek Moszkvában, alig voltak gépkocsik magántulajdonban. A kommunista méltóságokat csaknem üres főutakon szállítatták sebesen a horgolt függönyös, fekete limuzinokon. A várostervezők látnokok voltak vagy szimplán megalomániások? De hisz még a nyolcvanas években sem lehetett arra számítani, hogy 2010-ben a Leningradszkij proszpekt tán tucatnyi sávja képes rendszeresen úgy bedugulni, hogy egy 15 kilométeres távolság megtétele 3 órát vegyen igénybe.
A megapoliszon belül elképesztő távolságok vannak. A növekvő jólét csalhatatlan jeleként rengeteg az autó, ráadásul nagy többségük új állapotú és nem olcsó márka. Moszkvából rágondolva megmosolyogtatott engem az, ahogy nálunk folyton panaszkodnak a budapesti közlekedés kultúrálatlanságára. Ugyan kérem! Moszkvában az alapvető közlekedési szabályokat folytonosan és vadul megszegik, és szinte állandó balesetveszély uralkodik. Moszkvában évek óta élő magyar vendéglátónk kisebb kocsijával fuvarozott minket ide s oda. Teljesen alkalmazkodott a moszkvai közlekedés vadontörvényeihez. Elképedve és aggódva néztük merészebbnél merészebb manővereit, cikázásait. Pedig szelíd motoros volt ő a luxusjárgányokon, dzsipeken fennhéjázó marcona ifjoncokhoz képest, akik hajmeresztő vágtázásokkal kockáztatnak életeket. Soha nem ülnék volánhoz abban a városban.
Ámulatba ejtő metróállomások
Amúgy szerencsére felesleges a moszkvai utazást latolgatóknak elszörnyedni a felszíni közlekedés borzadályain. A turista számára a város felfedezéséhez tökéletes megoldást jelent az igen kiterjedt, könnyen használható, gyors és olcsó metróhálózat. Ráadásul az élmény fantasztikus! Amikor először beszálltunk az egyik szerelvénybe, mulatságosan budapestiesen, otthonosan éreztük magunkat. Ugyanolyan a metró, mint nálunk, sőt még a kocsin belüli hangulat is olyan volt, mint Pesten. Nem túl jól, s nem túl rosszul öltözött népek utaznak közömbös ábrázatokkal. Viszont a kinti metrók jobb állapotban vannak, mint a budapestiek. Náluk nincs kívül az a sok ronda rozsda, festékréteg megrepedezés és mocsok. Sőt nekik van pénzük arra, hogy hazai gyártású, modernebb darabokat is működtessenek.
Másodszor, és főként, nagy látványosságot jelentenek maguk a metróállomások. A moszkvai városlátogatások egyik fénypontjának minősül válogatni az útikönyvek által külön kiemelt 6-8 állomás közül. Őszintén, 22 évvel ezelőtt az egészet az ideológiai fejmosásnak tekintettem, és inkább cinikus gúnnyal bámultam a túldíszítettséget, a pöffeszkedő pompát, csillogást. Most sem tudtam teljesen elvonatkoztatni attól, hogy az építtetők elképzeléseiben mennyi szájbarágó üzenet volt, de azért képes voltam elfogadni ambiciózus műalkotásoknak, igazi látványosságot nyújtó élménynek. Igazán tetszett kimunkáltsága miatt a Tyeatralnaja, meg a gyakran utunkba került Komszomolszkaja. Lényeges, hogy a rövidre szabott városlátogatásunk tartalmasabbá tételében rengeteget segített az, hogy óriási távolságokat tettünk meg metrón nagy gyorsasággal. Egyes vonalakon két megálló között nem volt ritka a 4-5 kilométeres távolság sem.
