Rafting, kanyoning, siklóernyőzés Szlovéniában
Beküldő: Vista 2010-06-25 14:04:00
Rafting, kanyoning, siklóernyőzés. Sokan ismeretlen, extrém, őrült dolgokat kedvelő fiatalok sportjának tartják mindhárom szabadidősportot. Olyanok időtöltésének, akiknek nem elég nyomasztó a hétköznapi stressz, s akik ebben a rohanó világban sem találnak elég izgalmat. Hogy ez mennyire nem így van, arról egy kellemes júliusi hétvégén magam is meggyőződhettem Szlovéniában.
Ausztriát elhagyva Tarvisionál tértünk le az olasz autópályáról, hogy még egy negyven perces kanyargás után elérjük Bovec-et, a vadvízi evezősök központját. Az éjszaka leple alatt csak sejteni lehetett, hogy felettünk közel 2 000 méteres hegyek magasodnak. Reggel aztán bizonyossá vált, hogy már csak a pompás környezetért, a friss hegyi levegőért is érdemes volt sötétben levezetni azt a 600 kilométert.
Siklóernyőzés: mintha madár lennék
Már régóta irigységgel vegyes csodálattal figyeltem a siklóernyősöket, ahogy a madarakkal szinte együtt repülnek, ráadásul szebbnél szebb vidékeken. Többször neki is indultam egy-egy repülős kalandnak, de sosem tudtam legyőzni az utolsó pillanatokban eltántorító félelmemet, melyet persze bátran nevezhetnék gyávaságnak is. Ezen a szép szlovéniai reggelen viszont nem maradt esélyem a meghátrálásra. A csapat repülős specialistájával, Gáborral kivártuk a déli felvonóindulást, és máris 1 700 méter magasan voltunk. A lanovkában a repülés szépségéről, a széltípusokról és arról beszélgettünk, hogy mire is számíthatok a levegőben. Gábor valószínűleg pszichológusnak is elmenne, mert mire felértünk, cseppnyi félelmet sem éreztem. Kis gyaloglás után (ami azért a több mint 25 kilós, az ernyőt rejtő zsákkal nem is tűnt olyan rövidnek) kijelöltük felszállópályánkat: egy köves tisztást. Rövid, meleg légáramlatra várakozás után elrajtoltunk, és néhány futólépés után már repültünk is.
Az indulás talán az egyik legnagyobb élmény volt, pontosan úgy éreztem magam, mintha madár lennék, és Gábor, aki felettem lógott (tandemben repültünk), gondoskodott róla, hogy ez az érzés ne változzon. A madarakat követve egy-egy termiket (felfelé áramló meleg levegőt) meglovagolva körbe-körbe emelkedtünk egyre feljebb, egyik sziklaszirtet a másik után elhagyva. Alattunk Szlovénia egyik legszebb panorámája nyújtózott: a Soca folyó völgye a kanyargó vízzel, falvakkal, mezőkkel, pontosan, mint a mesében. Lebegés közben igyekeztem fényképezni, de Murphy törvényeinek megfelelően persze a levegőben fogyott el a filmem. Sebaj, cseréljünk tekercset 1 500 méteren, a semmi fölött lebegve! Mire elkészültem, enyhülni kezdtek a termikek, és szép lassan süllyedni kezdtünk. A teljes órányi nagyszerű repülés után egy ház melletti zöld réten landoltunk. És most, hogy kipróbáltam, mindenkinek bátran ajánlom a siklóernyőzést, hiszen felejthetetlen élmény, amit egy kis félelem miatt nem szabad kihagyni.
"Alul víz, felül víz, a kanyoningnál nem számít"
Délutánra beborult, s már majdnem lemondtam második adrenalinemelő programunkról. De túravezetőink elmondták, hogy az sem baj, ha éppen esik: „Úgyis alul víz, felül víz, a kanyoningnál nem számít!”. Jó, jó, de mégis mi az a kanyoning? Először is jó vastag neoprén ruhát, gumicipőt, mentőmellényt és bukósisakot kaptunk majd bevettük magunkat egy sűrű erdőbe. Kezdetben igen furcsán éreztem magam ebben a nem éppen túrafelszerelésben, ráadásul az erdei ösvény, amelyen felfelé baktattunk, meglehetősen vizes és sáros volt az időközben elvonuló vihar után. Végig a hegyekből lezúduló patak mentén, annak kanyonjában haladtunk, míg fel nem értünk egy nagyobb természetes medencéig.
Miután megmártóztunk a 7-8 fokos vízben (ami a különleges ruhának köszönhetően egészen melegnek tűnt), elkezdtük a kanyoningot, azaz a folyót követve ereszkedtünk alá annak medrében. Több helyen megálltunk, hogy ugráljunk a kisebb-nagyobb tavacskákba, vagy lecsússzunk a vízeséseken. A természet alkotta csúszdákon egyébként ugyanúgy kell csúszni, mint a manapság egyre népszerűbb aquaparkokban. A bátrabbak persze hátrafelé vagy hason is kipróbálhatják a kalandot. A legnagyobb élmény azonban az utolsó szakasz, ahol a folyó egy húsz méteres, szinte függőleges vízesésbe torkollik. Induláskor az egyik csoporttársunk humorosan megjegyezte, hogy milyen vicces lesz, amikor itt lejövünk. Persze ezt nem gondolta komolyan. Végül hosszas győzködésre ő is lecsusszant, és este a tábortűz mellett már nagy lelkesedéssel mesélte a történetet.
Az erdőből kiérve megint különleges élményben volt részünk: nem mindennap fekszik ki az ember a mezőre záporban. A zuhogó esőből - a különleges felszerelésnek köszönhetően - semmit nem éreztünk, olyannyira, hogy egyesek el is aludtak a füvön, mire megérkezett a csoportot szállító kisbusz. A nyárson sült hús illata áthatolt a tiszta hegyi levegőn a közös esti vacsoránál. Meglepődve vallottam be magamnak, hogy bizony régen voltam már ennyire fáradt és éhes. De a nap fáradalmait igen jó hangulatban hevertük ki, miközben máris erőt gyűjtöttünk az elkövetkező kalandokhoz.
Hajókázás (?!) a Soca-folyón
„Mai programunk egy laza hajókázás lesz az igen alacsony vízállású Soca folyón”- hallottuk reggel az egyik túravezetőnktől. A „laza hajókázáshoz” persze ismét védőfelszerelés dukált: a csoport tagjai immár rutinosan, viszonylag rövid idő alatt kiválasztották a különleges neoprén ruhákat, vizicipőket, bukósisakokat, mentőmellényeket és lapátokat. Bár a csapat összetétele igen vegyes volt, mégis a 10 éves kislánytól a 65 éves polgármesterig mindenkinek jutott megfelelő méretű felszerelés. Ezután már igen mókásan néztünk ki, és még viccesebben mozogtunk. Miután nagyjából elosztottuk, hogy ki-kivel fog evezni, következhetett a vízre szállás. A bátrabbak kétszemélyes kenukat (treck), a biztosra menők és a gyerekek a 10-12 személyes csónakot választottak. Ez utóbbit és a treck-ek nagy részét is - a borulás elkerülése miatt - a túravezetők irányították.
Mi, egy másik „kocaevezős” kollegával persze bevállaltunk egy treck-et, abban a biztos hitben, hogy egy-két borulással leérünk. Indulás előtt az addig nagyon könnyed vezetőink igen komoly és alapos kiképzést tartottak kis csapatunknak. Megtudhattuk, hogyan kell a hajóban elhelyezkedni, melyik a helyes evezőtartás, mi a teendő a gyorsabb szakaszokon, illetve akkor, ha valaki beleesik a vízbe. A folyó első szakasza igen barátságos volt, de már itt kiderült, melyek lesznek a problémásabb hajók. Egy háromfős treck legénysége igen érdekes íveket vett, mígnem az első komolyabb akadálynál már a fürdést is gyakorolták a 8 fokos vízben. Csapatunk mindvégig együtt maradt, így egy-egy borulás után mindenkit bevártunk. A mi hajónk kisebb-nagyobb kacskaringózásoktól eltekintve viszonylag stabilan haladt, de mint a következő eligazításnál, kiderült, hogy ez volt a bemelegítő szakasz, a java csak ezután következett.
Az újabb kiképzés alatt csoportunk néhány tagjának arcán némi sápadtságot, másutt elszántságot véltem felfedezni. A háromfős borulós hajót biztonsági okokból kétfőssé alakították, a középső - instabilitásért felelős - testes urat átültették a nagy hajóba. Bár mint később kiderült, ez nem sokat segített a maradó két bátor, de rutintalan evezősön. Ezután már szakaszonként haladtunk. Egy-egy nehezebb résznél két túravezető előrehajózott, majd jöhettek a kishajók, végül a raft, azaz a nagy hajó. A treck-ek közül a nehezebb szakaszokon néhány felborult - persze legtöbbször a korábban három, majd kétszemélyes hajó -, de ők ebből már sportot is űztek, és élvezték a fürdést. Mi néha ugyan hátrafelé vettük a zúgókat, de borulás nélkül megúsztuk. Az utolsó szakasz előtt egy magas szikla tövében parkoltunk le. Az 5-6 méteres szikláról kiváló fejest, vagy talpast lehetett ugrani, amely bukósisakban és mentőmellényben igen fura érzés, mert az ember egy pillanat alatt újra a felszínen van. A végső szakaszt már könnyedén teljesítettük, a kikötés után pedig nehéz volt kiterelni a gyorsfolyású vízből az önfeledten lubickolókat. Pedig a hajókat még fel kellett cipelni az utánfutóig. Az átöltözés után lassan elbúcsúzott mindenki és hazaindult a társaság. Késő estére már otthon voltunk. Azóta bárkinek mesélem a kalandos hétvégét, már indulna is kipróbálni ezeket a - már nem is annyira - extrém sportokat.