Rodosz természeti szépsége: A Pillangók Völgye

A Pillangók Völgyében medvelepkék százezrei élnek, akiket egykor az itt csordogáló patakmeder háborítatlan, egyedülálló klímája és a storaxfa vaníliaillatú gyantája vonzotta ide. Az édeni völgy nyugalmát azonban mára a turistacsoportok annyira megzavarták, hogy a lepkék száma évről évre csökken. A látogatók örömkiáltásai és hangos tetszés nyilvánítása következtében ugyanis a fel-felröppenő lepkékre gyors pusztulás vár.

Az igazán bátrak bemerészkedhetnek a völgyben található kis "barlangba" is, amelyen keresztül a patak vizét átvezetik a hegyen. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott, mert egyirányú a forgalom, teljes a sötétség, s sokáig az is bizonytalan, vajon átjut-e valaha az ember. A helyiek szerint, aki átmegy az alagúton és kíván valamit, annak teljesül a kívánsága. Szabó Magda „Zeusz küszöbe” című regénye hűen kifejezi e csodálatos táj szépségét: “A Pillangók Völgyében tündérek élnek. Jókai, felejthetetlen mester, neked kellett volna itt járnod az Édenkert csücskében, amely világcsodájára itt maradt, neked, aki mesterséged bűvös anyagával, az egyszerű szóval mindent fel tudtál éleszteni az olvasó előtt, akinek leíró készsége számára nem volt megoldhatatlan ábrázolási feladat, nem volt lehetetlenség. Ám hogy írjam meg én, mit láttam ott, hogy próbáljam meg én rögzíteni a napsugárnál csillogóbbat, az éjszakai homálynál sötétebbet, a fénynél gyorsabban illanót, a fűszerillatút, a titkos vizűt, a nevető patakút, a titokzatosat, a rózsaszínt, a barnát, a lélegző cseppeket, a síró sziklafalakat, a rezgő meseutat, a faóriásokat; melyek odvában medve is elférhetne, a búvó patakokat, a vízesések sorozatát, a fényt, amely nem sárga, nem is zöld, a barna fényt, a szürke fényt, a higany módjára csorgó rezgő fényt, hogy írjam én le a Pillangók Völgyét? Lehetetlen."