Szicília - a Keresztapa nyomában

Gépünk futóműve nem egész kétórányi repülés után már a palermói kifutópálya betonját kóstolgatja. Nemsokára az egyik jó nevű autókölcsönző pultjánál átveszünk egy tipikus olasz, sőt, dél-olasz autót: a FIAT egy nálunk nem ismert modelljét, ami kívül-belül koszos, még a kormánya is ragad. Sebaj, csak mindenhová elvigyen! Fly and drive programot választottunk, ezért először meg kell találnunk a szállást. Hotelünk Cefalútól nem messze, a tengerparton vár. A part homokos, a víz csodás, és a kánikula fürdésre csábít. Este már Cefalúba tartunk.

Cefalú

A település előtti domboldalról pazar kilátás nyílik a városra, szemünk megakad a többi épület közül magasan kiemelkedő, XII. századi katedrálison. Mögötte óriási szikla tornyosul. A város neve is innen származik: a görögök egykor Kephaloidionnak (‘kefalé’ = hegyfok) keresztelték. Első utunk ide, a szikla lábához vezet. Cefalú belvárosának szűk sétálóutcáin előbb-utóbb mindenképpen a dóm térhez jutunk, ahol ilyentájt a legnagyobb a nyüzsgés. Vacsoraidő lévén kiülünk az egyik étterem teraszára, és farkaséhesen – olasz földön mi mást, mint – pizzát rendelünk. Azaz csak rendelnénk, mert a pincér felvilágosít: a pizza nem szicíliai specialitás, ezért ők nem is készítik. Biztosra megyünk: marad a penne és a spagetti.

Cefalú nemcsak este, hanem napközben is szolgál meglepetésekkel. A keskeny, kockaköves, középkori utcákon sétálva egyszer csak a tengerpartra jutunk. Az ódon házak előtt húzódik a homokfövenyes part, sokan fürdenek is, a házak alsó szintjein berendezett vendéglők teraszáról pedig evés közben is gyönyörködhetünk a kilátásban. Az óvárostól távolabb, a hegyoldalban is találunk látnivalót. Itt van ugyanis a piac. A helyi sajátosságnak titulált bazárban a beígért helyi portékák, eredeti kézműves termékek helyett azonban olcsó farmereket, pulóvereket, pólókat, divattermékeket, gagyi ajándéktárgyakat árulnak, többnyire Made in China felirattal. A kirakodóvásárral szemben viszont igazi különlegességre bukkanunk: a helyi temetőre. Furcsa jelző egy sírkertre, de csodálatos: óriási kripták között bolyongunk, amelyek kisebb házakat formáznak, gyönyörűen díszített homlokzatokkal. Az ódon és az újkori sírboltok szépen sorakoznak egymás mellett, különös nyugalmat árasztva.

Palermó

Palermóba már hosszabb az út szállásunktól, de az autópályán viszonylag gyorsan haladunk. Hihetetlen, hogy a sziget milyen komoly úthálózattal rendelkezik. A várost a kikötő felől közelítjük meg, így képet kapunk Palermó kevésbé felkapott részeiről is. Palermó belvárosába érve parkolóhely után kutatunk, miközben egyre szűkebb utcákba merészkedünk. Hamarosan el is nyel minket az óváros sikátora. Az utca szűk, és egyre csak szűkül. Egy régi francia film jut eszünkbe, ahol a menekülő bankrablók valahol Nizza egyik hasonlóan szűk utcájába hajtottak kis autójukkal, s az üldözők már nem fértek be, s fennakadtak két házsor között. Minket ugyan nem üldöznek, a helyiek viszont nagyon segítőkészek – talán, mert õk is örülnének, ha valahogy végre kikeverednénk innen. Még szerencse, hogy autónk is olasz honban készült, egy Ladával már biztosan az üldözők sorsára jutottunk volna.

Okulva a történteken, szabadulásunk után inkább gyalogosan gyönyörködünk a Pretoria tér szökőkútjában és az azt körülölelő szoborcsoportban. Aztán persze végigjárjuk a palermói kötelezőt: a normann Martorana templomot, a Palazzo dei Normanni-t, az egykori királyi palotát, amely egyike a legszebb itáliai palotáknak. Kár, hogy a valamikori arab erődre emelt épületbe nem juthatunk be, itt székel ugyanis a szicíliai regionális kormányzat. A legnagyobb élmény természetesen a palermói székesegyház, ami egykoron muzulmán mecset volt, és csak 1185-ben alakították át keresztény templommá. A mai épület már nem XII. századi külsőben pompázik, sokkal inkább jellemző rá a késő gótikus stílus és a XVIII. századi kupola.

Autónkhoz másik úton igyekszünk vissza, rövidítve a távot, mindenen átvágva. Így keveredünk be Palermó kevésbé turistás negyedeibe, ahol egyes házakban és környékükön bátran forgathatnának második világháborúban játszódó, bombázásos filmet is. Százéves homlokzatok meredeznek csonkán, a vakolatukat vesztett falak téglái közül kövér gyomok nőnek. Néhány utcányira egy piacba botlunk. Végre nem kínai érzés, helyette ugyan kaotikus, de helyi nyüzsgés, alkudozás, olasz sonka és déligyümölcsök illatát kavarja a turistamentes tömeg. Igazi déli kavalkád! Néhány utcányi nyomornegyed után az arab városrészbe érünk: vízipipa, keleti fűszerek illata, már csak a müezzin hiányzik. Lám, ez is Palermó!

Monreale és Segesta

Palermó mellett, szinte azzal összenőve találjuk Monrealét, ahol a normann építészet egyik csodájában, a dómban és a Benedek-rendi kolostorban gyönyörködünk sokáig, Gellért-hegynyi magasságban. A normannoktól időben visszautazhatunk akár a görögökig is, de ehhez a jelenben másfél órát kell autóznunk. Segesta eredetileg egy elümi-hellén város volt, az elümiek Szicília három őslakos népcsoportjának egyike, a várost pedig a legnagyobbak között tartották számon. Az elümi lakosság később hellenizálódott, és számos görög szokást felvett. Ma a hegyek között áll magányosan az egykori dór templom óriási oszlopsoraival. Innen kisbusszal jutunk az egykori város romjaihoz, a Monte Barbaro csúcsára, amely 305 méteres tengerszint fölötti magasságban fekszik. Sajnos a város romjaiból már csak az alaprajzokra emlékeztető kövek maradtak meg, a kilátás viszont pazar, rálátunk a Castellamarei-öbölre.

A sziget szíve felé

A palermói oldalt lassan magunk mögött hagyjuk, hiszen vár ránk másik szálláshelyünk a sziget nyugati oldalán, a híres Taormina közelében. Utazás előtt egy Internetes oldalon a következőt olvastam: „Szicília alapvetően két részből áll: az egyik a belső, szárazföldi rész, a másik a tengerpart. Az elsőt akár felejtsük is el…” Nos, ez igen rossz tanács egy igazi világjárónak, aki a tengerparti láblógatáson túl a sziget megismerésére is vágyik. Mi éppen azt ajánljuk, hogy ne csak az ismert tengerparti területeket járja be a Szicíliára érkező, hanem bizony barangoljon a sziget belsejében is. Gyönyörű hegyeket, eldugott, teraszos kisvárosokat és falvakat, jó borokat és sok más érdekességet fog itt találni. Az északi partszakaszt elhagyva Castel-buono felé vesszük az irányt. A kisvárosban máris ízelítőt kapunk a sziget semmihez sem fogható belső világából. A fagyi és a kávé persze ugyanolyan káprázatos, mint egész Olaszországban, a helyi likőrök viszont már megérték a fáradságot. A városka neve is jelezte, itt várra számíthatunk. S valóban, hatalmas kastély terpeszkedik lustán a déli melegben. A várnegyed kis utcáit szépen ápolt, középkori házsorok szegélyezik, apró erkélyekkel, virágokkal, örökzöld növénytengerrel.

Letojanni és Taormina

Kis hegyi szerpentineken, majd a viaduktokkal teli autópályán tartunk Letojanniba. Estére meg is érkezünk a tengerparti nyaralóhelyre Taormina „lábainál”. A parti korzó mögött kis éttermek és szállodák csalogatják a taorminai látnivalók iránt érdeklődő, de az ottani csillagászati szállásárakat megfizetni nem tudó vagy akaró turistákat. Egyszerű kis szállodánk teraszáról nemcsak a tenger látszik, de betekinthetünk a szomszéd ház lakóinak szokásaiba is. A vacsora már-már családias, az apró étteremben házi bort, finom salátákat és pazar lasagnát kapunk. Másnap izgatottan indulunk Taorminá-ba, Szicília talán legismertebb városába. A különlegesen szép természetes környezetben, egy hegy tetejére épült városba egyetlen úton juthatunk fel. A város alatt föld alatti parkoló csábít, de úgy döntünk, előbb megpróbálunk a városközponthoz közelebb megállni. De parkolóhelyet itt csak örökölni lehet.

Kárpótlásul továbbmegyünk a hegyre vezető úton, mindaddig, amíg végül elhagyjuk Taorminát, és egy csodás panorámával kísért szerpentinen feljutunk Castelmola városkába, ahonnan szintén lélegzetelállító látványban van részünk. Innen belátni egész Taorminát és a Jón-tenger partját, hosszú kilométereken keresztül. Taorminába visszatérve csak hagyjuk, hogy sodorjon bennünket a tömeg – erre lelkileg készültünk is. Lépésben haladunk a híres Csontváry-festményről ismert Görög színházig. Útközben még egy esküvői menettel is találkozunk, a szicíliai fiatalok ugyanis szívesen választják a nagy nap helyszínéül a különleges városkát. Az ifjú pár a Palazzo Corvaia-ba igyekszik, Taormina leginkább épen maradt normann palotájába.

Lassan bejutunk a Görög színházba is, melynek eredete valóban a görög időkre tehető: valamikor a Kr. e. II. században építették az akkor itt élő hellén telepesek. Ma látható formáját azonban már a római korban kapta, annak idején alkalmas volt gladiátorjátékok megrendezésére is. 109 méteres átmérőjével a siracusai színház után ez Szicília második legnagyobb ókori teátruma. Virágkorában 5 400 néző befogadására volt alkalmas, és csonkán is lenyűgöző falai között ma is gyakran rendeznek koncerteket, opera- és színielőadásokat. A tömeg okozta sokkot a város másik végén, a dómnál igyekszünk kipihenni, melynek teraszos teréről gyönyörű a kilátás.

A Keresztapa nyomában

Taorminától félórányira, a hegyek között bújik meg Savoca kisvárosa. Bennfentesek tudják, hogy itt forgatták a Keresztapa című filmeposz első részének egyes jeleneteit. Ha már nem éreztünk semmit a híres maffia hangulatból (Hál’ Istennek!) Szicílián, legalább megnézzük, a filmesek miként képzelték el a tökéletes búvóhelyet. Savocát könnyű megtalálni, hát még a Bar Vitellit. Ebben a bárban forgatták a fiatal Corleone esküvőjének néhány jelenetét. A bár tulajdonosa, Maria asszony ingyen bocsátotta rendelkezésre kimérését, ezzel világhírnevet szerezve magának, bárjának és az egész településnek. A kisváros főterén egyből felismerjük a bár jellegzetes kis kertjét, majd belépve Signora Mariaval is találkozunk. Hogy megbizonyosodjunk, tényleg ő ül-e ott, a falon függő, bekeretezett újságcikkekhez fordulunk. Minden stimmel, a hölgy nem sokat változott a hosszú évek alatt. Készülhet a fotó, a Signora rutinosan int, hogy nyugodtan fényképezhetjük. Miközben a ház espressoját szürcsölgetjük, egy amerikai pár is érkezik, hasonló szándékkal, és a főtéren már parkol is egy svéd rendszámú autó. Ez ám a világvégi népszerűség! A hegyi úton tovább autózva találunk néhány olyan helyet, ahol még a mai napig is könnyedén elbújhatna egy maffiózó. Sajnos lassan el kell hagynunk a szigetet, pedig szívesen bujkálnánk még egy kicsit a hegyek között, a sziget „figyelmet sem érdemlő” belsejében.