Tajvan: Ahol a varázsló is becsukja szemeit

Tao Yuan repterén mellbe vág a júliusi, szubtropikus  hőség, a Taipejbe vezető utat egy légkondicionált taxiban élem túl. A nemrégen még Chiang Kai-shek-ről elnevezett N1 autópálya aszfaltja fölött remeg a hőlidérc. Megnyúlt árnyékunkat kergetve száguldunk a főváros felé.

Taipei jelképe, a gigantikus bambusz torzsájára emlékeztető torony az első, ami felbukkan a közel hárommilliós város házrengetegei fölött. Az épület, mely emeleteinek száma miatt T(aipei) 101-ként él a köztudatban, 509 méterével 2010 januárjáig, a dubai-i Burj Khalifa (828 m) felavatásáig a világ legmagasabb épületének számított. Az alkonyati város  az ősi kínai kultúra, az ipari forradalom és a kibernetika világának ötletszerű keveredése. Bármerre fordul a taxi, az üvegfalu irodaházak, a gyáróriások, a lakótornyok, panelházak és piacok között belebotlunk az ország 14 000 templomának valamelyikébe. Az óváros centrumában, a föld alá bújtatott központi vasútállomás fölé épült hotelben szállok meg, ahol a világ minden részéről idesereglett üzletemberek bábeli zűrzavarába csöppenek. Regisztrálás után irány a T 101 legendás büfé sora! A toronyhoz vezető utcák ember-kavalkádja, a forgalom, a színek, a reklámok, sőt még a szagok is, a’la Kalifornia... "Csak kövesse a zajt" – mondta a taxisofőr korábban."Mi, tajvaniak, rengeteget fecsegünk evés közben."

Megfogadom az öreg kantoni tanácsát, s hamarosan előttem gőzölög egy csészényi ‘quán mai’, (hántolatlan sült rizs apró garnélarákokkal), a tányéron jiânbing omlett, savanyított retekkel, újhagyma karikákkal, csípős szósszal meglocsolva. S hogy ne sértsem meg a körülöttem üldögélő, segítőkész tajvani fiatalok nemzeti önérzetét, én is „buborék teát” rendelek, papaya lével keverve. Az üvegpohár alján tápióka labdácskák görögnek, melyet a megfelelő méretű szívószállal illik felszippantani! Rágógumiszerű az állaguk, frutti ízzel. A sűrített levegővel szabályozott lift 45 másodperc alatt repít fel a 91-ik emeleti kilátó teraszra. Pillanatra meginog a lábam, amikor alápillantva úgy vélem, a torony lefelé keskenyedik – és dől! Taipei éjszakai látképe hamar oldja a szorongást – az élmény felejthetetlen!

Vonattal a nyugati partokon

Füstszínű üveg és alumínium csőelemek alkotják a végállomás futurisztikus várócsarnokát. Helyjegyet veszek a THSR (Tajvani Gyorsvasút) kora reggeli járatára. A honiak által „lövedék vonatnak” becézett, áramvonalas szerelvény nyílt pályán 330 km/óra sebességgel robog, a Taipei–Kaohsiung közötti 345 kilóméter távolságot 90 perc alatt teszi meg. Kényelmes, előrenéző ülés vár rám, a lábakat ki lehet nyújtani, vagy pihentetni a tartóvason. A vágányok „húzottak”, nincs bennük hegesztés, a kerekek simán, zaj nélkül pörögnek alattunk, a kanyarokban enyhén megdőlünk, csupán a tájékoztató berendezés hangszórójából hallatszik gyorsuló-lassúló „zakatolás”. Hsinchu városáig tucatjával nyelnek el bennünket az alagutak. Rövid időre kifutunk a Formosa-tengerszoros partjára, majd a lapály és a sziget gerincén hosszában nyúló magashegység találkozási vonalát követve surranunk délre. A táj Afrikára hasonlít, a ritka állomásokon fullasztó, párás levegő tódul a kocsikba, a tengerbe futó folyódeltákban barnás-vöröses víztócsák állnak. A villák és bérházak tetején csillogó, csillagvizsgálónak látszó építmények – kiderül, minden lakás saját víztartállyal rendelkezik. Szabad vízfelületet az elárasztott rizsföldek végtelen négyzeteiben és a halgazdaságok tavaiban látok. A pálmafaligetek árnyékában robogók hűsölnek, gazdáik bételmagot (Dél-Ázsiában elterjedt szexuális ajzószer) szüretelnek a fákról. Olykor kilométerekre nyújtózkodó, zöld hálóval bevont ananász és zöldséges kertek suhannak el mellettünk. A kisebb települések igénytelen, hullámbádoggal fedett „retro” üzletei, műhelyei és lakóházai között aranyozott kupolájú buddhista szentélyek szoronganak.

A szerzetes leckéje

Taichungban barnacsuhás szerzetes huppan mellém. Rám mosolyog és sima udvariassággal érdeklődik, honnét jöttem. Amikor megtudja, turizmusban utazok, felderül az arca. "Ilha Formosa!" – mutat ki az ablakon – Meseszép sziget, ahogy a portugál hajósok nevezték, amikor először megpillantották szikláit. És lelkendezve meséli, a tajvaniakra jellemző gyermekes jóindulattal, mi mindent tartogat e sziget a látogatók számára: buja dzsungelt, hűs tengerpartot, izgalmas gyalog és mountain bike ösvényeket, nyugtató gyógyvíz forrásokat, élettől lüktető nagyvárosokat, színes, multi-kulturált lakosokat. "A hegyekből jöttem és a hegyekbe megyek vissza" – meséli. A Tsou nemzedék, Tajvan egyik legrégebbi őslakosainak vagyok a leszármazottja. Hegyeinkben száznál több 3000 méteres hegycsúcs van. Nappal és éjjel vigyázzuk a Tsou szellemét, meséljük őseink legendáját, mely szerint a küzdelem Jó és Rossz között soha nem ér véget. Ilyenkor a varázsló becsukja szemeit, hogy múltba látó tekintetével ne zavarja meg őseink árnyképeit. Később elmormolja a Hegyek Imáját, mely a legfontosabb Tsou szertartás. Hisznek abban, az élet a hegyekben kezdődik, és ott is fejeződik be. "Ha megtanuljuk a hegyeket tisztelni, teljesítettük életünk első leckéjét" – mondja titokzatosan, mielőtt elbúcsúzik Tainan város megállójában.

Love Kaohsiung

Elképesztő változáson ment keresztül a sziget legnagyobb kikötővárosa alig több mint egy évtized alatt! A belváros szívében, a tengerbe torkolló Love folyó kitisztult, a hajdan bűzös-szemetes csatorna vizén napenergiával hajtott sétahajók cirkálnak, partjain széles, parkjellegű promenádok épültek. A sétányokat sirály alakját utánzó, absztrakt sátrak árnyékolják, melyeket este szoláris lámpák világítanak át. Az árnyékot adó fák alatt kiülős kávézók, stílusos, fából épült pihenőlépcsők, színpadok. A világ nyolcadik legforgalmasabb kikötőjébe nyúló félszigetek mentén modern irodaházak tornyosulnak a régi, rozzant raktárépületek helyén, a nyúlánk Cijin-sziget tenger felőli oldalán fokvárosi mintára kiépített sétány húzódik. Az óvárostól délkeletre, Siaogang kerületben új, nemzetközi reptér épült, melyről hetente a kontinentális Kínába (Hong Kong-ba és Sanghajba) 372 járat repül oda-vissza. Turisták mindenütt! Főleg japánok, indonézek, „szárazföldi” kínaiak és amerikaiak. A szállodák éttermei naponta háromszor zsúfolásig megtelnek helyi vendégekkel – Tajvanban trendi a „kint” étkezés. A hotelekben többfajta étterem működik – európai, amerikai, kínai stb., – svédasztalos formában, roskadásig megrakott asztalokkal, fültelefonnal felszerelt személyzettel, akik kitalálják az ember gondolatait is.

Későn érkezem a szállodába, csupán a 45. emeleten lévő amerikai bárban jut számomra egy hatalmas tál klubszendvics, egy pohár minőségi vörösborral. Vacsora után, az alkonyat fényeiben az utcákat járom, megmerülök az orientális és európai jellegű üzletek keverékének világában. Az úttestet a modern kor könnyűlovasai, a robogósok uralják, a lábtartón néha kutya ül, a nyeregben olykor egy egész család. Felliftezem a Sky Tower 75. emeletén lévő panoráma teraszra, s körbecsodálom a város végtelenbe kúszó lámpasorait. A parton a trópusokról beáramló meleg szél fogad. Átballagok a Love folyó fölött ívelő hídon az Igaz Szerelem mólójára: a felgyulladó lámpák misztikus fényköntösbe öltöztetik az andalgó párokat. Kocogók csosszannak el mellettem, mások világító papírsárkányokat lebegtetnek a szélben, arrébb tűzijátékkal ünnepelnek egy esküvőt. Néhány napig a környéket járom. Barangolok az 1000 hektáros Chaishan parkerdő gyalogösvényein, kószálok a Lótusz-tavat körülvevő, Qing dinasztiabeli fantasztikus színekben játszó templomvárosban, megcsodálom az iker sárkánypagodákat, felkeresem a hegyoldalban trónoló Yuanheng Buddhista templom-komplexumot, honnét remek kilátás nyílik a városra. Egy délelőtt végiglátogatom Tajvan világhírű motoros és vitorlázó jachtjainak műhelyeit a „kaohsiung sólyafűzéren”, torkomban dobogó szívvel mászok fel álmaim netovábbja, egy készülőfélben lévő Tayana 37-es vitorlás fedélzetére!

Autóval a keleti parton

Kaohsiungtól derékban átszelem a szigetet a Csendes-óceán partja felé. A 24-es út 2-3000 méteres hegycsúcsok között kanyarog, fokozatosan eltűnnek a modern épületek, a táj egyre vadabb, izgalmasabb. Pingtung tartományt, az őslakók földjét járom. Majia település közelében, 83 hektáron őrzik elődeik, kilenc törzs kultúráját, kunyhóit, kézműves eszközeit. A hegyekből alázuhogó patakok ideális tereppel szolgálnak kanyoninghoz, vagy ahogy itt mondják, „river tracing”-hez. Taitung városánál érem el az óceánt, itt északra fordulok. Az N11 talán a világ egyik legromantikusabb „ősútja”, balról vadregényes hegyek, jobbról az ezerarcú tenger kíséri 350 kilóméteren keresztül, a sziget északi fokáig. Tucatnyi látogatóközpontjával, tájvédelmi parkjával, üdülőlétesítményével és sportlehetőségével a turisták „Mekkája”. A legszebb, a kihagyhatatlan az East Rift Valley National Scenic Area. A keleti partszakasz a termálforrások földje. Ritka az olyan hotel, mely ne rendelkezne gyógyvizes medencével.

East Rift-től északra szállok meg, Ruei Suei-ben, egy családias vendégház legfelső emeletén. Három okom van a megállásra. Itt léphetem át saját lábaimmal (és nem vonattal!) a Ráktérítő földrajzi körét; meglátogathatom Tajvan Kávé Hercegnőjét, valamint részt kívánok venni egy rafting túrán. A Ráktérítő a legkönnyebb feladat, faragott terméskő jelzi a vonalat, melyen áthaladva a trópusokról visszakerülök a szubtrópusi zónába. A Hercegnőt kissé körülményesebben, a Wuhe Organikus Teafarmon találom meg, ahol arabic kávécserjét is termeszt, melyből sziget-szerte ismert serkentőjét főzi. A farm tulajdonosa, „Papa” kedvesen fogad, kivisz a teaföldekre, s amikor megtudja, magyar vagyok, eláraszt ajándékokkal. Megízlelem mindkét termékét (fantasztikusak!), s a barátságot saját erjesztésű konyakkal pecsételjük meg. Másnap reggel terepjáró kisbusz visz a Siouguluan folyó egy távoli pontjára, ahol vagy száz középiskolás diákkal (iskolaszünet van!) gumicsónakokba szállunk, és viszsza raftozunk a torkolatvidék felé. A túra kilenc órán keresztül tart, néhány meredek zúgótól eltekintve inkább tájnéző csurdogálás, teljes ellátással. A közeli gyógyforrás medencéiben heverem ki az evezés gyötrelmeit.

Ének a kanyonban

Monotonul ismétlődő buddhista mantrára ébredek. A hangfoszlányok a szemközti hegyoldalról görögnek alá, a nyitott ablakon keresztül. Szállodai szobám üvegfala a szurdokra tekint, a kéznyújtásnyira zubogó Liwu folyó gránittömbjei fölött paradicsomba illő madarak cikáznak. Harmadik reggelem a Taroko Nemzeti Parkban, Tienshiang hegyfalu határában. Az előző két napon meglátogattam az autóút építése során meghalt 450 munkás emlékére épített Örök Források Kegyhelyét, függő hídjával, kínai haranglábával. A Menynyei Lépcsőkön eljutottam a Kuanyin barlangba, ahol a legenda szerint a szerzetesek a tajvani buddhizmus születése idején tartottak titkos szertartásokat. Felmásztam az oktogon alaprajzú, a turisták által Hétemeletes Pagodaként ismert Tianfeng torony felső szintjére, ahonnét lélegzetállító kilátás nyílik Tienhsiang völgyére. Felkerestem a földrengés után újjáépített Hsiang-te-templom és kolostor hármas szárnyát, ahol megcsodáltam az ország legnevesebb Bodhisattva szobrát. A szent hely egy buddhista szerzetesről kapta a nevét, aki a szigetet átszelő autóút építkezésén résztvevő munkások biztonságáért imádkozott. Letalpaltam a kanyon mentén kígyózó Kilencfordulós Alagút látványos két kilométerét. Belekóstoltam néhány gyalogtúrába is, a legizgalmasabb a Baiyang Gyalogösvény volt, mely magasan, a Taci Jili folyó fölötti hegyoldalban halad, napelemmel megvilágított alagutakon keresztül a Baiyang Vízesésig. Találkoztam a 4-5 centis „éneklő rovarral”, mely dallamos zümmögésével próbált elbűvölni, majd a fejem búbját szemelte ki nyugvóhelynek, s csak hosszas rábeszélésre tett le szándékáról. Később egy tenyérnyi, koromfekete varjúpillangó esett szerelembe a fényképezőgépemmel…

Most egyetlen dolog érdekel: a buddhista zarándoklat! Gyors reggeli, kukoricapehely, helyi gyümölcsegyveleg, s máris rohanok át a Megbékélés-hídján, a díszes Zarándok Kapuhoz, mely a zarándoklat hivatalos kiindulópontját jelképezi. Elbűvölten nézem a kavargó forgatagot. A menet eleje, a főapátasszonnyal az élen, éppen elindul a tetőre vezető egyetlen, kiépített úton. A barna palástot viselő, mezítlábas disciples (világi apostol-tanítványok) csoportját követi több tucat női tanítvány, szintén barna lepelben, a termékenység, a megbízhatóság színében. Utánuk sorjáznak a hívők százai, színes foltokban, szerte a szigetről. A menet lassan, énekelve halad felfelé, a gyakori letérdelés fárasztó, mégis megmagyarázhatatlan, lebegő érzés lesz úrrá rajtam. Mintha megszokott, mindennapi belső énem egy polccal magasabb szintre lépett volna. A hívők közé vegyülve kísérem figyelemmel a szertartásokat a Búcsújáró Főcsarnokban, az Élet Forrása és a Ksitigarbha Bodhisattva aranyszobra körül. Bár a szavakból nem sokat értek, mégis életem legbensőségesebb élményét élem. A mantra énekek rigmusa még a Bangkok felé tartó repülőgépen is visszacseng fülemben. S vele a Tsou törzsbeli szerzetes imája a Hegyekhez: "Alishan Szelleme, hozzád szólok! Jelenj meg! Bort és vizet ajánlok Neked! Védelmezz bennünket, amint hegyeid közé lépünk!"

Tajvan történelme

Bár az ásatások Tajvan szigetén 30-40 000 éves emberi kultúra nyomait is feltárták, a napjainkban elismert 13 „aborigin” népcsoport ősei 4-5000 évvel ezelőtt kerültek a szigetre Ausztro-Ázsiából. A portugálok „fedezték fel” a szigetet 1544-ben, a hollandok kereskedelmi állomásokat üzemeltek a térségben 1662-ig. Az Első Kínai-Japán háború után a japánok szállták meg, a II. világháború eredményeként került vissza Pekinghez. 1949-ben, a kínai polgárháborúban vesztes Chiang Kai-shek tábornok Tajvan szigetére menekült seregével s megalapította a Kínai Köztársaságot (ROC), melynek diktatórikus elnöke maradt 1975-ben bekövetkezett haláláig. 1988-ban, az első tajvani születésű elnök hatalomra jutásával kezdődik Tajvan modern korszaka. Hatalmas ipari fejlődésen ment át, gazdaságilag ma egyike a Négy Ázsiai Tigrisnek. Gyártástechnológiában, elektronikában, komputer és digitális eszközök előállításában nagyhatalom. Mivel a Kínai Népköztársaság és Japán nem mondtak le a szigetcsoportra vonatkozó területi igényeikről, ROC létezését kevés ország ismeri el. Állampolgárai az identitásukat keresik, s szeretik, ha országukat Tajvannak, őket pedig tajvaniaknak nevezzük.

Tajvan adatai

• Területe 36 000 km2, lakossága 23 millió
• Legnagyobb városa Taipei (2,6 millió fő), mely egyben a főváros is.
• Legmagasabb pontja Yushan, a Jade-hegységben (3952 m)
• A sziget hossza 394 km, szélessége 144 km
• A keleti oldalán a hegyek dominálnak, míg nyugaton szelíden ereszkedő lapályok.
• Nyugaton a 120 km széles Tajvan- vagy Formosa-szoros választja el Kínától, mely összekötő vízi útként szolgál a Kelet- és Dél-Kínai-tengerek között.
• Észak-északkeletről a Japán-szigetek, keletről a Csendes-óceán, délről a Fülöp-szigetek fogják közre.

Útikritika.hu: Taiwan - Utazásról, hasznos információkról, látnivalókról