Trullok fővárosa - egy varázslatos kisváros az olasz csizma sarkában

Olaszország déli részén, az olasz csizma sarkában bújik meg ez a csodálatos kisváros, mely a "Trullok fővárosa" címet kapta, és amely turisták ezreit vonzza e tájra.

1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullokat Alberobello-ban, melyek a régmúlt idők egyedi kultúrájának fennmaradt bizonyítékai. A ma már világhírű kisváros a Puglia régió egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontjává vált. Alberobello a Murgia-fennsíkon fekszik, két történelmi negyede (Rione Monti és Rione Aia Piccola) 1400 trullot foglal magába. A város létrejöttében nagy szerepe volt II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói grófnak, aki nagy segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve az ide érkező menekülteknek. Azonban hogy elkerülje a birtokán lévő épületek utáni adózást, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan házakat építsenek, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, és utána gyorsan vissza lehet építeni, így születtek a trullok.

A trullo a 14. század tradicionális itáliai építészet különlegessége. A kunyhó kizárólag a környéken található durván megmunkált mészkőből, száraz kő technikával épített (habarcs nélküli), henger vagy négyszögletes alaprajzú épület, melyet piramis vagy domború kúpos tető fed. A tető két rétegből áll,a belső réteg nagyobb mészkősziklákból, a külső réteg pedig  mészkő táblákból, öntartó technikával készült, semmilyen tartószerkezetet nem használva az építéshez.A dupla réteg biztosítja, hogy a víz ne folyjon be a tetőn. A csúcsokat gomb-szerű zárókővel fedték be. A tetőre gyakran festettek különböző szimbólumokat. Könnyen szétszedhetőnek kellett lenniük, hogy egyszerű kőhalommá lehessen alakítani őket. A vastag falaknak és az apró ablakoknak köszönhetően nyáron hűvös volt, télen pedig tartotta a meleget.

Tovább a teljes cikkre és a lenyűgöző képekre

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!