UTAZÁS 2010 kiállítás

Magyarország legnagyobb utazási kiállítása, az UTAZÁS 2010 idén 33. alkalommal, a tavasz első hétvégéjén, március 5-7. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

A szezonnyitónak számító rendezvényen több száz kiállító kínálja idei nyaralási ajánlatait, szállásait, programjait. A kiállítók között több külföldi ország is képviselteti magát, többek között a díszvendég Törökország, az ígéretes úti cél India, de ott lesz az USA is. A Vista idén is készül vásári akcióval: 10% előfoglalási kedvezményt biztosít minden saját szervezésű utazásának árából, 2010. március 15-ig. Nem érdemes tehát túl sokáig halogatni a döntést. A rendezvényen ott lesz egész Magyarország is, amely régiókra bontva mutatja be kínálatát mindazoknak, akik jobban szeretik a híres magyar vendégszeretet a határontúlinál és belföldön tervezik nyaralásukat. Az UTAZÁS 2010 kiállítás idén a Fesztiválok Éve jegyében telik, ez a rendezvény kiemelt témája, belföldi díszvendége pedig Pécs, Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben. A kiállításra akkor is érdemes ellátogatni, ha csak egy-két hosszúhétvégére jut idő és pénz, hiszen itt található meg a legtöbb kedvezményes ajánlat egy fedél alatt, legyen szó repülő- vagy vonatjegyről, szállásról vagy városlátogatásról.

De az UTAZÁS 2010 nemcsak egyszerű kiállítás. Az UTAZÁS 2010 egy igazi hétvégi kikapcsolódás, hiszen nem csak a kiállítók standjai, de rengeteg program is várja a látogatókat. Így már akkor is úgy érzi magát az érdeklődő, hogy világot látott és utazott, ha csak nézelődni jön ki. A Fesztiválszínpadon három napon keresztül folyamatos zenés-táncos műsor zajlik. Ugyanitt naponta több alkalommal kerülnek kalapács alá üdülések az utazásárverésen, így még a kiállítási áraknál is kedvezményesebben juthatunk hozzá álmaink nyaralásához. A Balaton Bike House-ban minden megtalálható a balatoni kerékpározással kapcsolatban, legyen szó kerékpárosbarát szolgáltatókról vagy kétkerekű programokról. A Világjáró Klub interaktív, vetítéssel egybekötött úti-élménybeszámolókkal várja az érdeklődőket. A kiállításon ingyenes gyermekmegőrző és játszóház is működik.

Az UTAZÁS 2010 kiállításra megváltott belépőjeggyel hat másik rendezvény is megtekinthető. Az UTAZÁS 2010 kiállítással egyidőben rendezik a Budapest Boat Show nemzetközi hajókiállítást, ahol több száz jacht és vitorlás között tehetünk sétát. A szomszédban máris ott a Karaván Szalon lakókocsi és lakóautó bemutató, ahol egy veterán kiállítást is megtekinthetünk. A Golf Expo Magyarország egyetlen golf kiállításaként ismertet meg az egyre népszerűbb sporttal, míg a Karát Ékszer Sziget a csillogás, az órák és ékszerek világába enged betekintést. A II. Európai Leader Expo „falu a városban” szlogennel ízelítőt ad a magyar vidék gasztronómiai ínyencségeiből, kultúrájából, hagyományaiból és ha már UTAZÁS 2010, akkor a falusi turizmusból is. És végezetül ne hagyjuk ki a III. PORT.hu Bringaexpot sem, ahol a kétkerekű sport minden kelléke várja a látogatókat. A kiállításra utazóknak a Volánbusz Zrt. és a MÁV-Start Zrt. belföldi járatain 50%-os menettérti kedvezményt kínál. Belépőjegy üdülési csekk ellenében is váltható, Hungary Card és Club Metropol kártya felmutatásával kedvezményes jegyet lehet vásárolni. Az UTAZÁS 2010 kiállítás naponta 10-18 óráig várja a látogatókat.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!