Találatok szűrése (3)
Szabadszavas
Ár szerint
Dátum szerint (Indulási időpontok)
Indulási helyszínek
Országrészek
Utazás módja
Programhossz
Szálláskategória
Ellátás
Utazás típusa
Vista tipp
Lista nézet Táblázatos nézet

Laosz 1954-ben kapta vissza függetlenségét Franciaországtól. Évtizedeken át elszigetelte magát a külföldi hatásoktól, ebből adódóan a térség legszegényebb, legfejletlenebb országa. Ennek köszönhető az is, hogy a területén található őserdő szinte érintetlen, folyói tiszták, az emberek hagyományaikat megőrizve, békében és nyugodtan élik életüket. Vientiane, az ország fővárosa, a Mekong folyó mellett, festői helyen épült. Épületeinek többsége francia koloniális stílusú, emellett számos buddhista templom, valamint nyüzsgő piacok vonzzák az érdeklődőket. Luang Prapang korábban a királyi főváros volt, ma az UNESCO világörökség része. Ez utóbbi kitüntetést a város a tradicionális és a XIX. századi európai koloniális városi építészet egyedi keveredéséért kapta. Számos buddhista emléke mellett különleges elhelyezkedése (2 folyó torkolatánál az északi hegyek között fekszik) miatt is érdemes idelátogatni.


Deviza előírások:  A külföldi  fizetőeszközök be- és kivitele nem korlátozott, de a kivitt mennyisége nem haladhatja meg a bevittét.

Egészségügyi előírások: fertőzött területekről érkezőknek kötelező a sárgaláz elleni védettség igazolása, egész évben ajánlatos a malária elleni védekezés.

Elektromos feszültség:  220 V.

Hivatalos nyelv:  laó.

Időeltolódás:  + 6 óra.

Időjárás, éghajlat:  két évszak változik, az esős májustól szeptember végéig tart.

Ivóvíz:  csak palacozott víz fogyasztása javasolt.

Kilépési illeték: 10 USD.

Közlekedés:  nemzetközi jogosítvány szükséges.

Pénznem:  kip.

Vízumkötelezettség:  vízum szükséges. Az útlevélnek a hazautazástól számított további 6 hónapig még érvényesnek kell lennie.

További érdekességek és hasznos információk:

Laosz - Útikritika

Luang Prabang - Útikritika

 

 

A város vagy tájegység klímatáblázatának megtekintéséhez kérjük, válasszon az alábbi listából!
Az aktuális időjárási előrejelzés megtekintéséhez a Weather Underground-ot vagy a weather.com oldalakat ajánljuk.

Vientiano
Időjárás adatai

Hónapok
Nappali hőmérséklet
Éjszakai hőmérséklet
Vízhőmérséklet
Napsütéses órák
Csapadékos napok
Átlagos csapadék (mm)
  • JAN
  • FEBR
  • MÁRC
  • ÁPR
  • MÁJ
  • JÚN
  • JÚL
  • AUG
  • SZEPT
  • OKT
  • NOV
  • DEC
  • 28°
  • 30°
  • 33°
  • 34°
  • 32°
  • 32°
  • 31°
  • 31°
  • 31°
  • 31°
  • 29°
  • 28°
  • 14°
  • 17°
  • 19°
  • 23°
  • 23°
  • 24°
  • 24°
  • 24°
  • 24°
  • 21°
  • 18°
  • 16°
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • -
  • 8
  • 7
  • 8
  • 6
  • 4
  • 3
  • 2
  • 2
  • 3
  • 6
  • 6
  • 3
  • 1
  • 2
  • 4
  • 7
  • 15
  • 17
  • 18
  • 18
  • 16
  • 7
  • 1
  • 1
  • 7
  • 13
  • 33
  • 84
  • 245
  • 279
  • 272
  • 334
  • 397
  • 78
  • 11
  • 2

Tipp: Ha a táblázatban egy adott hónapban 10 esős napot lát, az nem feltétlenül jelenti, hogy 10 napon keresztül esik is. Az értékekkel kapcsolatos megjegyzésünket az egér kurzorral a táblázat cím oszlopának feliratai fölé állítva olvashatja el!

Megjegyzés: Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem tudunk vállalni! Mi is emberek vagyunk. Kérjük, írja meg nekünk az címre, ha nyilvánvaló elírást talált!

Laosz beutazási feltételek (frissítve 2024.03.26.)

Magyar állampolgárok Laosz budapesti nagykövetségén előzetesen beszerzett vízummal,  turizmus céljából, érkezéskor kiállított, 30 napig érvényes vízummal (visa on arrival), vagy  elektronikus vízummal (E-visa) utazhatnak be az országba.

2019. júliusában Laoszban bevezették az elektronikusan kérelmezhető vízumot, amelynek keretében 150 ország, köztük Magyarország turista állampolgárai számára lehetővé tették az online vízumigénylést, amely az E-visa honlapon érhető el.

Az eljárás során a kérelmezők a vízumdíjat online fizetik be, az elbírálási idő 3 munkanap, és jóváhagyás esetén e-mailben kapott, 30 napos érvényességű elektronikus vízum birtokában léphetnek be az országba. Az országban való tartózkodás során az úti okmányokra különös gonddal szükséges ügyelni, mert az útlevél elvesztése esetén pótlása időigényes és bonyolult folyamat. 

Magánútlevél:

Elvárt érvényessége:

IgenIGEN

Az útlevélnek még 6 hónapig kell érvényesnek lennie a Laoszból történő kiutazást követően.

Ideiglenes útlevél: (Csak konzul állít ki!)

Elvárt érvényessége:

IgenIGEN

Az útlevélnek legalább 6 hónapi érvényességi idővel kell rendelkeznie.(Főszabály szerint elfogadják az ideiglenes útlevelet is, amennyiben az állampolgársága szerinti nagykövetség levélben nyújt tájékoztatást annak okáról).

Személyi igazolvány:

NemNEM

 

További információk: Laosz | Konzuli Tájékoztatás (gov.hu)

A fenti információk kizárólag tájékoztató jellegűek, az utas saját felelőssége az aktuális beutazási szabályok ismerete és betartása. A kötelező előírások BÁRMIKOR változhatnak, azok előírásszerű teljesítéséért felelősséget irodánk nem vállal.

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!