Út típusa: | Körutazás |
Kiutazás: | Busz |
Ellátás: | reggeli |
Turnusok: | 3 nap / 2 éjszaka |
Utazás azonosítója: | 198988 |
Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás a Budapest–Nagykanizsa–Letenye útvonalon. Dráva parti Varasd szépen gondozott, barokk óvárosába utazunk. Az Óváros körül ma is láthatók az egykori városfalak maradványai. Tornyaiból mára kettő maradt meg. Sétálunk hangulatos utcáin, megtekintjük főterén a barokk városházát, székesegyházát, Nemzeti Színházát. A Dinári-hegység lábánál elterülő Karlovac (Károlyváros) mellett elhaladva mai napunk következő állomása Zágráb történelmi városrészei: Felsőváros, Alsóváros és a Káptalandomb – mely a zágrábi érsekség központja – legfőbb látnivalója a Zágrábi Katedrális. Alapítását I. László magyar királynak köszönheti. Itt található a Habsburg-ellenes összeesküvés miatt 1671-ben lefejezett Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, valamint az 1848-as időkből ismert Jellasics bán síremléke is. Zágrábban felkeressük a horvát bánok egykori palotáját és Petőfi Sándor emlékhelyét is. A zágrábi Medvevárban élt rövid ideig a mandulafák virágzását megéneklő püspök-költő Janus Pannonius. Késő délután érkezünk szálláshelyünkre.
Reggelinket elfogyasztva Európa egyik legszebb természeti látványosságát fedezzük fel egy egész napon át (8-10 km könnyed gyaloglás várható), mely völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. Területén több védett állatfaj él. A tórendszert két folyó táplálja: a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka, ezek vize itt-ott tóvá duzzad. A víz színe a türkiztől a smaragdzöldig terjed – a tavak közötti számottevő szintkülönbség folytán a természet csodálatos vízeséseket hozott létre a tóvidéken, ami – túlzás nélkül mondhatjuk - valósággal ámulatba ejti a szemlélőt... A közös programot követően szabadidejében egyénileg fedezheti fel a nemzeti park rejtett szépségeit, a még nem látott rejtelmeit. Estére szálláshelyünkre térünk vissza.
Reggelit követően hazafelé indulunk, Slunjba utazunk. A négy folyó találkozásánál fekvő vízesések városába. Gyönyörű fekvésénél fogva több mint népszerű kirándulóhely – Slunj ugyanis a Sluncica folyócska és a helyenként szinte vadregényes Korana folyó torkolatánál épült. A városka gazdag történelmi emléktárral büszkélkedhet, melynek fontos része a helység XIV. századi várroma. A legfontosabb látnivalót mégis a számos kis vízesésre épült réges-régi vízimalmok kínálják, melyek korhűen helyreállított, mesekönyvek oldalaira emlékeztető együttesét a Rastoke városrészben csodálhatjuk meg. A faépítmények némelyike 300 évesnél is régebbi, körülöttük pedig gondosan ápolt kertek és vízimalmok húzódnak. Az egyik malom még ma is működik, meg lehet nézni, hogyan őrli a lisztet. Ha kedvünk támad, vehetünk is belőle. A határátlépés előtt a történelmi Muraköz tájain haladunk tovább, majd megállunk a vadregényes Trakostyán várkastélyánál. A XIII. században épült várban lakott Hunyadi Mátyás királyunk is, majd a Draskovich család birtokolta egészen 1944-ig. Ők a romantika jegyében átalakították a várat és díszes gondozott parkot emeltek köréje, mely lenyűgözi a látogatót. A Délvidéken ez a kastély őrizte meg a legjobban a főnemesi birtok szellemét. Ezt követően Slunjba utazunk. Letenye határátkelőn keresztül Budapestre az esti órákban érkezünk, majd utunkat folytatjuk Szegedre.
A Plitvicei Nemzeti Park turisztikai látványosság látogatottsága évről-évre növekszik és elérte kapacitásának felső határát. A nagyszámú látogatóközönség miatt a környékbeli szálláshelyek telítettsége és kapacitásuk korlátai miatt egyes csoportjainknál (májustól szeptemberig) a minőségi szálláshely biztosítása érdekében távolabbi elhelyezést biztosítunk utasaink számára.
- 2x vacsorát nem tartalmazza
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
Harmónia és varázslat. Ez fogadja a látogatókat a Plitvicei Nemzeti Parkban, mely évente egyre vonzóbb a turisták között! Idén Önnek is látnia kell végre ezt az oly könnyedén elérhető szépséget! Programunkat gazdagítja Trakostyán várának megismerése, valamint Karlovac és Zágráb felfedezése is.
Az évben minden időpontunk népszerű! Legyen Ön az elsők között!
Nagyon elégedett voltam a sofőrrel és az egész csapattal, köszönöm Z(s)eppelin
Boldog 30. születésnapot
KÉRJÜK A NEVEK PONTOSÍTÁSÁT, AZ ÚTLEVÉL VAGY SZEMÉLYIGAZOLVÁNY SZERINT! (az ebből eredő problémák az utas(okat) terheli!) A ZÖKKENŐMENTES HATÁRÁTKELÉS ÉS KÜLFÖLDI TARTÓZKODÁS ÉRDEKÉBEN A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM JAVASOLJA AZ ÉRVÉNYES ÚTLEVÉL VAGY ÚJ TIPUSÚ KÁRTYÁS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY HASZNÁLATÁT! (RÉGI TÍPUSÚ SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY (BARNA) NEM ALKALMAZHATÓ KÜLFÖLDÖN VALÓ TARTÓZKODÁSHOZ)
KÉRJÜK A NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL/ÚTIOKMÁNNYAL RENDELKEZÖ UTASAINKAT, GONDOSKODJANAK AZ ÉRINTETT PROGRAMUNK SZERINTI VÍZUMKÖTELEZETTSÉGEINEK TELJESÍTÉSÉRÖL. NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK VÍZUMKÖTELEZETTSÉGÉT IRODÁNK AZ ÉRINTETT PROGRAM VONATKOZÁSÁBAN NEM VIZSGÁLJA. AZ EBBŐL ADÓDÓ KELLEMETLENSÉGEKÉRT NEM VÁLLALUNK FELELÖSSÉGET.
A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!
A MEGHIRDETETT MINIMÁLIS LÉTSZÁMNÁL KISEBB CSOPORTLÉTSZÁM ESETÉN FELÁR FIZETENDŐ: 6500 FT/FŐ
EURÓS VISSZAIGAZOLÁS ESETÉN LÉTSZÁM FELÁR ÖSSZEGE: 17 EUR/FŐ.
Belépők és jegyek tájékoztató árai: kb. 55 Euro /fő
Egyéb helyszínen fizetendő költségek : 10 Euro/fő
BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)
Horvátország, Zadar
Horvátország, Zágráb
Horvátország, Opatija
Horvátország, Lovran
Horvátország, Rovinj
Horvátország, Omis
Horvátország, Plitvicei-tavak
Útazonosító: 198988
Horvátország, Plitvicei-tavak
Útazonosító: 198988