| Út típusa: | Körutazás |
| Kiutazás: | Repülő |
| Ellátás: | reggeli |
| Turnusok: | 16 nap / 13 éjszaka |
| Utazás azonosítója: | 211051 |

Nepál-Tibet-Bhután – Miért éppen ide?
A Himalája egykori királyságaiba korábban alig juthatott el földi halandó: csak az 50-es évektől kezdve látogatható a régió, Bhután pedig még ennél is később nyitotta meg a kapuit a korlátozott számban beutazható turistáknak. A Himalája nyolcezres csúcsai és az áthatolhatatlan dzsungelek szinte hermetikusan elzárták a világ ezen területét, ugyanakkor talán ennek is köszönhető, hogy az évszázados paloták, épületek és hagyományok máig fennmaradtak. A Kathmandu-völgy a világ egyik legszebb kultúrvidéke bujazöld rizsföldeivel, szalmatetős téglaházaival, aranytetejű pagodáival és a három királyváros –Bhaktapur, Patan és Kathmandu- vöröstéglás palotáival és dúsan faragott ablakrácsaival. Bertolucci keresve sem találhatott volna jobb díszletet a Kis Buddha című filmjéhez!
Bhután talán még Nepálnál is különlegesebb, ahol az ősi értékek megtartása és a modernizáció olyan különös harmóniát alkot, hogy a bhutániak méltán kerültek be a világ tíz legboldogabb nemzete közé, ezzel is bizonyítva, hogy a belső béke nem az utak állapotától függ, vagy attól hogy van-e térerő, avagy szakadozik-e az internet.
Himalájai utazásunkra természetesen Tibet teszi fel a koronát: a Potala palotában és a kolostorokban járva érezzük meg igazán a buddhizmus országokon átívelő, megtartó erejét.
*Szeretnénk felhívni kedves utasaink figyelmét, hogy a megadott részvételi díjak 1 USD = 330 HUF árfolyamig érvényesek.
*A részvételi díj 15 fő esetén érvényes. 12 fő részvétele esetén felár fizetendő!
2026. december 31. napjáig azok a magyar hatóságok által kibocsájtott érvényes magánútlevéllel rendelkező utasok, akik üzleti, turisztikai, családi látogatás, tranzit vagy kapcsolatépítés (ún. exchange visit) céljából utaznának be a szárazföldi Kína területére, a belépéstől számítva 30 napig kínai vízum igénylése nélkül léphetnek be és tartózkodhatnak az országban. Amennyiben a vízummentességi programot nem hosszabbítják meg, úgy vízum ellenében lehet beutazni az országba.
Tervezett menetrend
QR 200 18APR 7 BUDAPEST DOHA 1605 2200
QR 648 19APR 1 DOHA KATHMANDU 0130 0850
QR 647 02MAY 7 KATHMANDU DOHA 1800 2020
QR 201 03MAY 1 DOHA BUDAPEST 0230 0705
1.nap Budapest > Doha > Budapest
Utazás Budapestről egy átszállással Kathmanduba.
2.nap Kathmandu
Érkezés Kathmanduba a délelőtti órákban, majd transzfer a szállodába. A csomagok elhelyezését követően megkezdjük városnéző programunkat. Nepál sosem volt gyarmati sorban, de az Indiából érkezett brit befolyás hatását számtalan helyen lehet tetten érni. A lakosság többsége a hindu vallást követi, de jelentős buddhista kisebbség is él az országban, ahol a legenda szerint maga Buddha is született. Érkezés után félnapos városnézésünk során megismerkedünk a Kathmandu Durbar Square azon templomaival, melyek átvészelték a pár évvel ezelőtti földrengést, melyek a XII – XVIII. század között épültek, és ahonnan a Malla és Shah királyok kormányozták a várost. Utána megtekintjük a hegy tetején álló Swayambhunath sztúpát, mely ugyancsak a buddhisták egyik fontos kegyhelye.
Szállás: Kathmandu (2 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
3.nap Kathmandu
Reggelit követően indulás egy kulturális felfedezőútra a Katmandu-völgy különleges településeire. Délelőtt látogatás Bungamati és Khokana falvakba. Bungamati gazdag 6. századi fa faragványairól és a tisztelt Rato Machhindranath szentélyéről ismert, míg Khokana hagyományos mustárolaj-készítéséről híres, ahol ma is élnek a több évszázados falusi hagyományok. A séta során középkori hangulatú utcák, autentikus életképek és festői vidéki panorámák tárulnak a látogatók elé. A kirándulás következő állomása Kirtipur, Katmandutól mintegy 8 km-re, egy dombgerincen fekvő ősi newari város. Piros téglás házaival, cseréptetős épületeivel és templomtereivel különleges hangulatot áraszt. Főbb látnivalói közé tartozik a Chila mchu sztúpa és a Bagh Bhairab templom, valamint a domb lábánál található Nepál legrégebbi felsőoktatási intézménye, a Tribhuvan University. A városnézést követően visszatérés a szállodába, rövid pihenőre és felfrissülésre. Az esti program során bepillantást nyerhetnek a nepáli konyha világába egy rövid főzőbemutató keretében, ahol megismerkednek a híres momo, azaz a hagyományos nepáli töltött batyu elkészítésének fortélyaival. A főzőprogramot autentikus nepáli vacsora és színes kulturális táncbemutató teszi teljessé. Igény esetén a vacsora előtt lehetőség nyílik hagyományos nepáli népviseletek felpróbálására is, amely még emlékezetesebbé varázsolja az estét. A vacsorát követően visszatérünk a szállodába.
Szállás: Kathmandu
Ellátás: reggeli, vacsora
4.nap Kathmandu > Chengdu
Reggelit követően transzfer a kathamandui repülőtérre, majd utazás az óriáspandák paradicsomába, Chengduba. Érkezést követően transzfer a szállodába, majd pihenés. Chengdu Kína egyik legfontosabb kulturális és gasztronómiai központja, a világhírű szecsuáni konyha és a pandarezervátumok otthona. Ha az érkezés ideje engedi, délután egy könnyed séta keretében ismerkedés a város hangulatával.
Szállás: Chengdu (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
5.nap Chengdu > Lhasa
Reggelit követően transzfer a chengdu-i repülőtérre majd utazás Lhasaba, Tibetbe. Transzfer a szállodába, a szobák elfoglalása, majd rövid pihenés, akklimatizálódás. Lhasa, a Kínai Népköztársaság Tibeti autonóm tartományának, 1951 előtt pedig Tibetnek, mint önálló országnak volt a fővárosa, és a dalai láma hagyományos székhelye. A világ egyik legmagasabban fekvő városa 3650 méterrel a tengerszint felett terül el.
Szállás: Lhasa (2 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
6.nap Lhasa
Reggeli után látogatás a Potala palotába. A Potala egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott és ezért istenként tisztelt dalai lámának a rezidenciája volt. Egyszerre erőd, templom, kolostor és iskola, a régió politikai és vallási életének az epicentruma, valamint a tibeti művészet magas színvonalának csodálatos példája. E rendkívüli építmény köré az idők során számtalan legenda szövődött, amelyek kialakulásához hozzájárult a palota csodálatos fekvése és elzártsága. Ezt követően ellátogatunk a Norbulingka palotához, amely 1755-ben épült és ez volt a Dalai Láma nyári palotája a száműzetést megelőzően. Különösen figyelemre méltó a palota kertje, amely közel 90 hold területet ölel fel. A program során felkeressük még a Jokhang templomot, mely a tibeti buddhisták egyik legfontosabb zarándokhelye. Utána szabadidő a kézműves piacon.
Szállás: Lhasa
Ellátás: reggeli, vacsora
7.nap Lhasa > Gyantse > Shigatse
Reggelit követően hosszú út áll előttünk: első állomásunk a Yamdrok-tó, mely egyike Tibet három szent tavának, majd Gyangtsébe érve megtekintjük a Khumbum sztúpát, melynek jelentése “Buddha százezer képe”. A 34 méter magas építmény az egyetlen nepáli stílusú sztúpa Tibetben, 108 kis fülkéjében különböző Buddha ábrázolások láthatók. Ezután látogatás a XIV. században épült Palkhor Chode kolostorban, amely a tibeti buddhizmus három különböző ágának ad otthont, ezzel is kifejezve a vallási toleranciát. Programunk után Shigatsébe utazunk, ahol az éjszakát töltjük.
Szállás: Shigatse (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
8.nap Shigatse > Lhasa
Ma megnézzük a Tashilumpho kolostort, melyet az első dalai láma építtetett, és a panchen lámák – a dalai láma után a legmagasabb rangú méltóság – székhelye volt. Egykor négyezer szerzetes lakta, és Tibet legcsodásabb építménye volt, a kínai kulturális forradalomban azonban az épületek kétharmadát lerombolták. A helyieknek mindezek ellenére sikerült néhány értékes kincset megmenteniük, és 1985-ben a tizedik panchen láma vezérletével megkezdődött a négy évet felölelő újjáépítés. Ma mintegy 800 szerzetes lakja a kolostort, a látogatók pedig kivételes műkincsekben gyönyörködhetnek. A legmagasabb épület a Maitreya Kápolna, amely egy óriási Maitreya Buddha szobrot őriz. A 26 méteres műalkotást 300 kiló arany és másfél tonna réz borítja. Délután visszautazunk Lhasába, útközben megállunk a Yungdrung Ling kolostornál, amely egy fontos Bon (ősi tibeti vallás) kolostor Namling megyében.
Szállás: Lhasa (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
9.nap Lhasa > Chengdu
Reggelit követően transzfer a repülőtérre, majd utazás közvetlen járattal Chengduba. Érkezést követően ellátogatunk a híres Óriáspanda Rezervátumba. A rezervátum 2006-ban felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Érdekesség, hogy a veszélyeztetett pandaállomány 1/3-a él ezen a területen. A központ nemcsak a pandák megőrzését és szaporítását szolgálja, hanem fontos kutatási és oktatási feladatokat is ellát. A séta során megismerkedünk a pandák mindennapjaival, viselkedésükkel és a természetvédelmi törekvésekkel. A látogatás után visszatérés a szállodába, majd vacsora.
Szállás: Chengdu (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
10.nap Chengdu > Kathmandu
Reggel repülés Kathmanduba, majd érkezést követően félnapos városnézésre indulunk. Mai napunk első megállója Bhaktapur Durbar Square, a pagodakomplexum, melynek legismertebb látnivalója az 55 ablakos palota. Ezt követően kirándulást teszünk Nepál egyik legszebb királyi városába, Patanba, mely a Newari építészet egyik fellegvára. Krishna templom, Arany templom és a múzeumként működő királyi palota a kirándulásunk főbb állomásai. A program után visszautazunk Kathmanduba.
Szállás: Kathmandu (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
11.nap Kathmandu > Paro > Punakha
A reggeli órákban transzfer a reptérre, utazás Bhutánba. Ez a kis királyság a Himalája sokáig elzárt országa volt, ahová csak az utóbbi években engedik be a turistákat. Bhután a világ egyik legszebb országa, ahol a király szava szent és garancia a boldogságra; az uralkodó bölcsen egyenlőséget tesz a Nemzeti Össztermék, a GDP és a Nemzeti Összboldogság között. A gépünk Paroban landol, majd innen továbbutazunk Punakhába. Megnézzük Bhután egyik leghíresebb kolostorát, a Punakha dzongot, a férfi és női princípiumot szimbolizáló templomot, majd transzfer a szállodába.
Szállás: Punakha (1 éj)
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora
12.nap Punakha > Thimpu > Paro
Reggeli után Thimpuba utazunk, ahol városnézésünk során megtekintjük a harmadik bhutáni királynak épített Chorten-emlékművet, a világ legnagyobb Buddha szobrát (51,5 méter magas), valamint a textil múzeumot. Ebéd után pedig felkeressük a takin rezervátumot. A takin Bhután nemzeti állata, amely a tehén és a kecske keverékére emlékeztet. A legenda szerint a nagy buddhista jógi, Drukpa Kunley hozta létre, és csak Bhutánban és a környező területeken található meg. A városnézés után Paroba utazunk.
Szállás: Paro (2 éj)
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora
13.nap Paro
Reggelit követően gyalogtúra Bhután egyik legfontosabb és leghíresebb kolostorába, a „Tigrisfészekbe”, mely egy meredek sziklafal oldalában, a Paro-völgy felett 900 m magasan épült. A legenda szerint Guru Rinpoche egy anyatigris hátán érkezett a Taktshang kolostorba, innen kapta a nevét. A kolostor fontos zarándokhely, minden bhutáni ellátogat ide legalább egyszer életében. A kolostort 1998-ban egy tűzvész elpusztította, de szerencsére helyreállították, és ma újra eredeti szépségében tündököl. Ebéd után megtekintjük a VII. századból származó Kyichu-templomot, amely egyike annak a három, tibetiek által épített templomnak, amely túlélte az évszázadok viharait.
Szállás: Paro
Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora
14.nap Paro > Kathmandu
Reggel Kathmanduba repülünk, majd kirándulás a Pashupatinath-templomhoz. A Bagmati-folyó partján álló, pagoda stílusú Síva-templom a hinduk egyik legfontosabb kegyhelye, melyet gazdagon borít a fafaragás, kapui, és tetői arany-, és ezüstlemezekkel borítottak. A Kathmandu-völgy másik fontos látnivalója a buddhisták zarándokhelye, a Boudhanath sztúpa, mely a Tibetbe tartó ősi kereskedelmi útvonalon épült. 36 méteres magasságával nemcsak a völgy, hanem a világ egyik legnagyobb sztúpája. A program után transzfer a szállodába majd vacsora.
Szállás: Kathmandu (1 éj)
Ellátás: reggeli, vacsora
15.nap Kathmandu > Doha
Reggeli után rövid szabadprogram Kathmanduban, amely lehetőséget kínál egy utolsó sétára, ajándékvásárlásra vagy a helyi piacok felkeresésére. A délutáni órákban transzfer a repülőtérre, majd hazautazás 1 átszállással Budapestre.
Ellátás: reggeli
16.nap Doha > Budapest
Érkezés Budapestre a reggeli órákban.
Kathmandu: Hotel Aloft****
https://www.marriott.com/brands/aloft.mi
Lhasa: Saikhang Hotel****
https://www.chinaholiday.com/cheap-hotels-lhasa/lhasa-saikang-hotel-lhasa.html
Shigatse: Qomolangzong Hotel****
https://www.tibettravel.org/tibet-hotels/qomo-langzong-hotel.html
Chengdu: Holiday Inn Express Airport Zone***
Punkaha: RKPO Green Resort****
https://greenresortrkpo.com/
Paro: Termalinca****
https://www.tripadvisor.com/Hotel_Review-g321541-d34485822-Reviews-Terma_Linca_Paro-Paro_Paro_District.html
A kategórián belüli szállodaváltoztatás jogát irodánk fenntartja!
légkondicionált autóbusz a körutazás és a transzferek során
elhelyezés 3-4* szállodákban
belépők a programban meghirdetett látnivalókhoz
félpanziós ellátás (kivéve a kiutazás és a hazautazás napján), Bhutánban teljes ellátás
Bhutáni vízum ügyintézéssel
helyi idegenvezető
magyar nyelvű idegenvezető, csoportkísérő
Nemzetközi repülőjegy + illeték kb. 510.000 Ft
Kathmandu-Paro-Kathmandu repülőjegy + illeték kb. 230.000 Ft
Kathmandu-Csengtu-Lhasa-Csengtu-Kathmandu repülőjegyek + illetékek kb. 380.000 Ft
Kínai vízum (amennyiben szükséges)
Tibeti beutazási engedély kb. 30.000 Ft
Nepáli vízum (helyszínen) kb. 50 USD
Utas-és útlemondási biztosítás
Személyes jellegű kiadások, borravaló
Kína, Peking
Kína
Kína, Peking
Kína, Peking
Kína, Peking
Kína, Peking
Kína, Tibet, Paro
Útazonosító: 211051
Kína, Tibet, Paro
Útazonosító: 211051