Székelyföld ünnepi díszben várja a magyarokat.
Pünkösdkor
ismét indul Székelyföldre a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz.
Utasaink, az Össznemzeti Zarándokvonat igaz szívű magyarjai a
négynapos program során félmillió magyar-székely honfitársunkkal
együtt részt vesznek a csíksomlyói szentmisén és másnap
eljutnak a Történelmi Magyarország egykori határára, a Budapestről
700 kilométerre fekvő Gyimesekbe, ahol lélekben velük együtt
visszafoglaljuk Erdélyt.
Csaknem másfél ezren vágnak neki 2026-ban is a Kárpáteurópa
Utazási Iroda által szervezett dicsőséges útnak május 22-én
pénteken az Össznemzeti Zarándokvonaton. A Csíksomlyó Expressz a
Dunántúlról, a Székely Gyors Budapestről indul, a fővárosban össze
kapcsolódva már együtt zakatolnak Erdélybe. A négy napos út több
mint csupán egy vonatos utazás. A szerelvényen idegenvezetők
mesélnek a látnivalókról, magyar és székely népzenével
szórakoztatja az utasokat a vonat zenekara, a két étteremkocsiban
meleg és hideg ételt szolgálnak fel egész nap.
A magyar, árpád-házi, székely lobogók százaival feldíszített
vonatot Aradon és Sepsiszentgyörgyön várja a helybéli magyarok
sokasága. Ugyanez a lélekemelő fogadtatás ismétlődik meg az összes
székely faluban, városban.
A vonat utasai Csíksomlyó közelében, székely településeken,
székely-magyar családoknál laknak a faluturizmus keretében, de
lehetőség van panzió és szálloda foglalására is felár ellenében.
Imádság, igazi Csiki sör és vendégszeretet várja a zarándokokat!
A zarándokokat idegenvezetők kísérik és minden nap különleges
program várja őket. A csúcspont természetesen a csíksomlyói
szentmise. Félmillió székely-magyarral együtt imádkozunk a Kis- és
Nagy-Somlyó közötti nyeregben. Vasárnap a zarándokok eljutnak Nagy
Magyarország Ezeréves határára Gyimesbükkre, a Rákóczi várhoz.
2026-ban tizenkilencedik éve zakatolnak a ma már jól ismert
zarándokvonatok. Egy kis statisztika. Több, mint 30.000 km-t tettek
meg ez alatt az idő alatt Erdély csodálatos tájain a majdnem fél km
hosszú szerelvények. Több, mint tizenötezer zarándok, határon
inneni és határon túli magyar ismerte meg a székely embereket,
életüket, mindennapjaikat, örömeiket,
bánataikat.
A négynapos program csúcspontja természetesen a Csíksomlyói
Mária Ünnep, a Pünkösdi Búcsú. Illetve a zarándoklat, a Történelmi
Magyarország Ezeréves határára, Gyimesbükkre.
Első nap (2026. május 22., péntek)
Találkozó Budapesten:
Budapest-Keleti pályaudvaron (03:30-tól), a különvonatnál!
(Figyelje a pályaudvar központi utastájékoztató tábláját, amely
jelzi, hogy a vonat hányadik vágányról fog indulni). Jelentkezés a
vonat végén található utasfogadó pultoknál. A részvételi jegyekkel
a vonatra fel lehet szállni.
A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors Budapestről közösen,
Magyarország leghosszabb személyszállító szerelvényeként indul
útnak Erdély felé.
További felszállási lehetőségek:
Szolnok,
Békéscsaba. Érkezés a határra (Lőkösháza/Kürtös) a
délelőtti órákban, majd indulás tovább az
Arad – Déva – Gyulafehérvár – Brassó –
Sepsiszentgyörgy– Alcsíki falvak útvonalon. Útközben
áthaladunk és lehetőség szerint megismerkedünk a települések
kulturális és történelmi nevezetességeivel:
Araddal, a Maros forgalmas közlekedési
csomópontjával és az Olt két partján fekvő
Sepsziszentgyörggyel, mely a Keleti-Kárpátokban
Háromszék legjelentősebb városa. Megérkezés a Székelyföldre, ahol a
Székely Gyors leteszi utasait Alcsík több településén
(Sepsibükszád, Tusnádfürdő, Újtusnád, Csíkszentsimon,
Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszereda), majd a Csíksomlyó
Expressz tovább viszi utasait Felcsíkba. Elhelyezés: faluturizmus
keretében magyar-székely családoknál fürdőszobás házakban,
esetenként panzióban, félpanziós ellátással. Az egyes
vasútállomásokon a szállásadók várják a vendégeket.
Második nap (2026. május 23., szombat)
Reggeli után indulás
a
Csíksomlyói Búcsúbaa szálláshelyek
vasútállomásairól, az utaskísérők irányításával. Érkezés
Csíkszeredavasútállomására, majd a keresztaljakkal
gyalog megyünk
Csíksomlyóra. Itt felkapaszkodunk a Kis- és
Nagy-Somlyó közötti nyeregbe, ahol több százezer zarándok
társaságában részt veszünk a
12.30-kor kezdődő szentmisén. Ezt követően érdemes
egyénileg meglátogatni a Csodatévő Szűz Mária szobrot a
Csíksomlyói kegytemplomban. A délutáni
szabadidőben fakultatív séta Csíkszereda központjában, majd utazás
vonattal vissza a szálláshelyekre. Estebéd a vendéglátóknál vagy
falusi vendéglőben.
Figyelem!Aki elszakadt a csoportjától, menjen a
csíkszeredai vasútállomásra az idegenvezetője által megadott
időpontra!
Harmadik nap (2026. május 24., vasárnap)
Reggeli, majd
indulás
Madéfalvaérintésével a
Gyimesekbe, az
Ezeréves határhoz. Alcsíkból és Felcsíkból két
szerelvényként érkezik
M
adéfalváraa Csíksomlyó Expressz és a Székely
Gyors. Innen összekapcsolva, egy szerelvényként mennek tovább a
Gyimesekbe.
Útvonal: Karakó-völgyhíd–Lóvész–Gyimesközéplok–Gyimesbükk, a
történelmi Magyarország vasúti határállomása.
Gyimesbükkönmegtekintjük a
Rákóczi vár romjait.Kis ünnepséget tartunk a vár
tövében, az
Ezeréves határon álló, felújított, 30. számú MÁV
őrháznál(a MÁV egykoron legkeletibb őrháza), illetve részt
veszünk a Kontumáci kápolnánál celebrált szentmisén.
Ezután a
Püskösdi Forgatagrendezvényén
Gyimesbükkönfolytatódik az ünneplés, ahol helyi
fellépők, falusi búcsú várja a vonatok zarándokait.
Negyedik nap (2026. május 25., hétfő)
A Székely Gyors és a
Csíksomlyó Expressz közös szerelvénye a kora reggeli órákban indul
útnak
Al
csíkból Felcsíkon át, Erdély északi
útvonalán keresztül Magyarországra. Székelyföldről
Désen, Zsibón, Zilahon, Nagykárolyon(ünnepi
fogadás) és
Érmihályfalván keresztül éri el a magyar
határt. Kelet-Magyarországon a szerelvény megáll
Debrecenben,
Püspökladányban és
Szol
nokon. Érkezés
Budapest-Keleti pályaudva
rraaz esti órákban. Innen a Csíksomlyó
Expressz a jól megszokott Dunántúli útvonalán továbbszállítja
utasait Budapesttől Szombathelyig. Leszállási lehetőségek a
hazaútnál ugyanazokon az állomásokon, mint az indulásnál.
A részvételi díj tartalmazza a különvonat útiköltségét
másodosztályon, három éjszakai szállást magánházaknál két-, három-,
négyágyas, pótágyazható szobákban, félpanziós ellátással,
idegenvezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza: személyes kiadásokat,
útlemondási biztosítást, fakultatív BBP biztosítást.
Figyelem!A költőpénz kalkulációjánál figyelembe
kell venni, hogy a romániai árszínvonal megközelíti a
magyarországit. Lejt érdemes vinni. A vonatba sorolva
étkező-bisztrókocsi közlekedik, amelyen lehetőség van könnyű
ételek, illetve üdítők elfogyasztására.
ONLINE FOGLALÁS ESETÉN KÉRJÜK, HOGY VÁLASSZÁK
KI A FELSZÁLLÁS HELYÉT!
További információk
2026. Erdély
NAGY ERDÉLYI NAGYKÖRÚT AZ ÖSSZNEMZETI
ZARÁNDOKVONATTAL
Indulás: 2026.05.22. – Érkezés: 2026.05.25.
Figyelem!
A részvételi díj 2025. december 31-ig történő jelentkezés és a
teljes összeg befizetése esetén érvényes.
vista.hu