Idegenvezető, videó, térkép(we
A májusi csoport idegenvezetője
György Péter
Szegeden születtem 1982-ben. Itt végeztem tanulmányaimat
angol-orosz-történelem szakon, ahol rengeteg utazásra nyílt
lehetőségem a nemzetközi diák szervezetek és az egyetem kapcsolatai
által. Alkalmam nyílt egy-egy szemesztert Észtországban és
Oroszországban tanulni, majd az abszolutórium megszerzését követően
az utolsó szakdolgozatomat már Jerevánban írtam meg, ahol egy évet
önkéntesként szolgáltam (European Voluntary Service). Az
utazás mindig szerves része volt az életemnek, ezért a
külkereskedői pályámba szívesen iktattam be egy moszkvai
mesterképzést, ahol szinte helyi egyetemistaként ismerhettem meg a
nagy Oroszországot. A társas utak idegenvezetése mostanra az
egyik fő tevékenységemmé vált, így azzal kereshetem a kenyeremet,
amit igazán szeretek csinálni. Nagyon élvezem ismételten felfedezni
a már sokszor látott helyszíneket, és nagy örömömre szolgál új,
naprakész információkkal ellátni az utastársaimat. Az egyik legjobb
dolog egy ilyen utazásban az, hogy az élmények súlya alatt rengeteg
barátság születik, és az út végére a csoportból csapat válik.
További
útjaim ❯❯
Ismerje meg Anatóliát!
Miért éppen
Anatóliában „megszokott” élmény sok ezer éves városok utcáin
járni. Bronzkori, ókori ásatások kincseit látni, amikhez képest az
antik perzsa vagy görög emlékek szinte kortárs daraboknak
számítanak.
Az Ankarához legközelebbi Fekete-tengeri partvidék se más:
legszebb kikötővárosát, Amasrát már Homérosz is megénekelte az
Iliászban. Rövidke, 5 napos tartózkodásunk alatt évezredek emlékeit
tekinthetjük meg ,ugyanakkor ráláthatunk a 21. századi ultramodern
metropolisz üvegtornyaira, luxus-negyedeire is.
Programunk gyakorlati időutazás is egyben: 2 éjszakára
„kiköltözünk” az UNESCO világörökségi védelem alatt álló Safranbolu
oszmán óvárosába. Kis-Ázsia legépebben megmaradt karavánút
központjában élvezhetjük a Pax Ottomanica itt maradt hangulatát,
szokásait.
Programleírás
1. nap: Budapest - Isztambul - Ankara
Találkozás a Liszt
Ferenc reptéren. Elrepülés isztambuli átszállással Ankarába.
Megérkezés Törökország fővárosába. A belvárosba érve séta a
Citadellára (törökül Ankara Kalesi). A frígek által épített
fellegvárat többször is átépítették. A falak mai vonalai II.
Michaél császár idején alakultak ki, a tetőteraszokról ma is
látható a majd 6 milliós metropolis majdnem minden kerülete. Séta
az ókori római romokhoz, majd az óvárosba. Látogatás a Haci Bayram
Nagymecsetben. Vacsora és szállás Ankarában.
Tervezett szálloda::
Ickale Hotel****
2. nap: Ankara: Az Anatóliai Civilizációk Múzeuma kincsei és az
Anitkabir
Reggelit követően látogatás az Anatólia Civilizációk
Múzeumában, a világ egyik legjobb régészeti gyűjteményében. Közösen
megnézzük a legfontosabb ókori asszír, hettita, fríg, urartui,
görög, római kincseket , majd a későbbi idők kiállítási anyagait.
Ebéd egy belvárosi étteremben. Látogatás az Anitbakirban – Musztafa
Kemal Atatürk mauzóleumában. Átutazás a gigászi méretű
Kocatepe Dzsámihoz, Ankara új ultramodern felhőkarcolóinak
látképével. Felmegyünk a 125 m magas Atakule Tower torony tetejére.
Rövid vásárlási lehetőség a torony aljában lévő
bevásárlóközpontban. Éj Ankarában.
3. nap: Safranbolu; a Selyemút és a karavánok
históriája
Reggeli után utazásunk megkezdése északra, Karabük
tartomány irányába. Mai napunk fő
látványossága Safranbolu, Törökország legépebben megmaradt,
UNESCO világörökségi védelem alatt álló, oszmán stílusú
karavánközpontka. A város több, mint 1.000 védett épülettel
rendelkezik, valamint belső karavánszerájokkal, vásártérrel, 5
törökfürdővel, 8 közkúttal, 25 mecsettel. Nagymecsete a Bağlar,
vagyis pincehegy-negyede állítólag az ókori római idők óta működik.
Az óvárosba érkezés előtt látogatás a Tokatli kanyon
kilátóteraszán. A „Sáfránypolisz”-ba érve közös séta a Fémművesek
Bazárjában, majd a Történeti Múzeumban. A belvárosban ebédelünk,
majd bejelentkezés az oszmán stílusú hotelünkbe. Egy tipikus
ottomán ház közös megtekintése, majd sáfrány- vagy bármiféle más
portéka vásárlási lehetősége, illetve szabadidő az óváros
utcáin. Este érdeklődés esetén nargile (shisa, vagyis vízipipa)
kóstoló egy autentikus török teázóban. Éj Safranboluban,
oszmán stílusú hotelben.
Tervezett Szálloda:
Beyzade
Konak Otel
4. nap: Amasra és a Fekete-tenger
Reggeli után utazás a
Fekete-tenger partvidékére, s annak egyik legszebb
kikötővárosába, Amasr
ába. A várost Homérosz is „megénekelte” az
Iliászban. Trajanus császár idején már „metropolisz”-ként tartották
nyilván, kincseinek megszerzéséért indították a Rusz I.
expedícióját Bizánc ellen. A városba érve séta a két
megerősített szigetre, a híres Boztepe hídon át. Látogatás az
Amasra Múzeumban, majd séta a bizánci és genovai falak között. Ebéd
a város kikötőjében egy helyi étteremben. Szabadidő a város
strandján. Várhatóan koraesti visszautazás
Safranboluba. Éj Safranboluban.
5. nap: Safranbolu - Isztambul - Budapest
Reggel szabadidő.
Kijelentkezés után utazás Isztambulba. Elrepülés isztambulból a
koraesti órákban.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk
fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszín
Safranbolu városa
vista.hu