Ez a weboldal sütiket használ az élmény fokozása érdekében. A „Mindent elfogadok”, gombra kattintva elfogadja a cookie-irányelvünket.
A „Konfigurálás” gomb segítségével kiválaszthatja azt is, hogy mely sütiket kívánja engedélyezni.
Tartson velünk a „
Szilveszter Portugáliában
” utazásra!
A kiutazás repülővel történik. Az utazás időtartama 6 nap / 5 éjszaka. Az utazás legjobb alapára
740.000
Ft/szoba.
Utazás alapadatai
Út típusa:
Körutazás
Kiutazás:
Repülő
Ellátás:
vacsora
Turnusok:
6 nap / 5 éjszaka
Utazás azonosítója:
202846
Idegenvezető, videó, térkép
Az út idegenvezetője
Dani Gabriella Kislányként könyvekkel és térképpel a kezében készült
képzeletbeli utazásokra, szabadidejében pedig a füvön hanyatt
fekve, repülők után kutatva az eget fürkészte. Akkor még nem
tudatosult benne, de visszatekintve bátran kijelenthető, lelke
mélyén már akkor is az idegenvezetői hivatásra készült. A tényleges
felismerésig és megvalósításig azonban hosszú és szó szerint is
kanyargós út vezetett. Az első spanyolországi zarándoklatán több
száz kilométer gyaloglás kellett ahhoz, hogy Santiago de
Compostelába beérve pontosan tudja, sorsa eldőlt, pályát módosít,
köszönhetően zarándoktársak biztatásának is, akik hamarabb
meglátták benne a szunnyadó idegenvezetőt, mint ő maga.
Szívéhez, habitusához a mediterrán és latin-amerikai országok
állnak közel, mindent - történelem, kultúra, tradíciók, nyelvek,
gasztronómia, dolce vita sok nevetéssel- szeret, ami ezekhez az
országokhoz kapcsolódik.
Amikor éppen nincs úton, Budapesten kalauzolja a külföldi és
hazai vendégeket.
További
útjaim ❯❯
Ismerje meg Portugáliát!
Programleírás
1. nap (dec. 29.): Budapest – Porto
Elutazás Budapestről,
majd Közép-Portugália felfedezésére indulunk. Érkezés Portóba,
Portugália második legnagyobb városába. Portó fő vonzerejét a
város fekvésének és a hangulatos óvárosának köszönheti. A város
legmagasabb pontján találjuk a 12. században épült portói
katedrálist (Sé do Porto). A közeli São Bento pályaudvaron
kezdjük meg sétánkat, amelynek várócsarnokában a Portugália
történetének jelentős eseményeit megörökítő, több ezer azulejo
(festett csempe) díszíti a falakat. Innen a barokk stílusú Clérigos
templomtoronyhoz sétálunk. Ha valaki áldoz erre, megmászhatja
a 76 m magas torony 256 lépcsőfokát. Egy pillantást vetünk a
Cordoaria kertre, majd igazi kuriózumként esétálunk Portugália, de
egyben talán a világ egyik legszebb neogótikus könyvesboltjához, a
Livraria Lello-ba, melyet 1906-ban nyitottak meg. Innen a
katedrálist érintve leereszkedünk a a Ribeira negyedbe, a
Douro-folyó régi kikötőjéhez. Sétánk során megtekintjük a
Tőzsdepalotát, valamint a fényűző barokk stílusú São Francisco
templomot, melynek díszítésére nem kevesebb, mint 400 kg aranyat
használtak fel. A városnézés után a szállás elfoglalása Portoban.
(1 éj)
Szállás:
Hotel Premium Porto Downtown 4*
2. nap (dec. 30.): Porto - Fatima - Batalha
- Alcobaça – Lisszabon
Reggeli után érkezünk
Fatimaba, mely Európa egyik legjelentősebb zarándokhelye. Fatima
misztikus hely minden hívőnek és ateistának egyaránt. A leírás
szerint 1917. május 13-án volt az első „Mária jelenés”. Itt jelent
meg a Szűzanya a három pásztor előtt. Megtekintjük a csodálatos
teret, amely nagyobb, mint a római Szent Péter tér. A Nosa Senhora
do Rosário bazilika megtekintése után Batalha-ba indulunk. Itt
található Portugália legszebb angol gótikus kolostora és temploma,
a Győzelmes Szűz Mária templom. A templom külön érdekessége a
befejezetlen kápolna, a 15 méter magas és 7 méter széles
kapuzattal. Végül Alcobaça következik, ahol megtekintjük a 12.
században, Alfonz király által alapított monumentális Santa Maria
kolostort. Késő este érkezünk Lisszabonba. Szállás a belvárosban,
vacsora egyénileg. (4 éj)
Szállás:Hotel Mundial 4*
3. nap (dec. 31.): Lisszabon
Reggeli után
tömegközlekedéssel és gyalogosan városnézésre indulunk. Felfedezzük
az Alfama-negyed zegzugos utcáit, és megcsodáljuk a gyönyörű
azulejos fali csempéit, melyek sok ház falát díszítik. A
Belém-negyedben elsétálunk a híres Belém tornyhoz (Torre de Belém),
megnézzük a Felfedezések Emlékművét (Podrão dos Descobrimentos),
majd a Jeromos Kolostorhoz is elmegyünk (Monasteiro dos Jerónimos).
Délután pedig egyénileg folytathatjuk a város felfedezését és
megvehetjük a családnak szánt ajándékokat.
Este fakultatív fado est szilveszteri
vacsorávalegy közeli étteremben. (az étterem kb. 15 perces
sétára található a szállodától)
A portugál fado egy hagyományos portugál zenei műfaj, amely a
mély érzelmek, melankólia és vágyakozás kifejezésére szolgál. A szó
"fado" magától értetődően a portugál nyelvben "sors" vagy "vágy"
jelentést hordoz, ami jól tükrözi a zene sajátosságait. A portugál
fado gyökerei egészen a 19. századig nyúlnak vissza, és a hajók
kikötőiben, szegényebb környékeken és esti találkozókon született
meg.
A fado zene tipikus hangszerelése magában foglalja a gitárt
(portugál gitár és klasszikus gitár), a basszusgitárt és a portugál
dalt énekelt formában. A dalok szövegei általában lírikusak és
bensőségesek, és gyakran szólnak az élet nehézségeiről, a
szerelemről és a veszteségről. A fado előadói általában
szenvedélyesen adják elő a dalokat, mély érzelmi kifejezést hozva
létre. Visszatérés a szállásra egyénileg, gyalogosan.
4. nap (jan. 1.): Lisszabon
Délelőtt kipihenjük az előző
nap „fáradalmait”, majd délután lehetőséget adunk a főváros egyik
legérdekesebb helyének felfedezésére: Elmetrózunk a Tejo folyó
torkolatánál lévő modern szabadidős parkig, a Nemzetek Parkjáig,
ahol a vízparton egy 1 km hosszú kötélpályás telekabin közlekedik a
folyó és az ég között. Innen tökéletes rálátásunk nyílik a 17,2 km
hosszú Vasco de Gama hídra, mely Európa leghosszabb hídja!
Jó szívvel ajánljuk az Ócenárium meglátogatását, mely Európa
legnagyobb fedett akváriuma, 450 faj 16.000 fajtájának ad otthont.
A szépen kialakított ócenáriumban többek között pingvineket,
sirályokat és egyéb madarakat, vidrákat, rájákat, cápákat, tengeri
csikókat és egyéb csontos halakat, rákféléket, tengeri csillagot,
korallokat, polipot, tintahalat, kétéltűeket, medúzákat is
megcsodálhatunk.
5. nap (jan. 2.): Lisszabon - Sintra - Cabo da Roca -
Lisszabon
Reggeli után utazás Sintrába. Sintra az elvarázsolt
kastélyok városa, ahol mesebeli paloták, buja kertek várják a
turistát. Sintra és környéke 1995-óta az UNESCO kulturális
világörökség része. Rövid séta a városban, majd megtekintjük Sintra
leghíresebb látnivalóját, a Királyi palotát. Továbbutazás Cabo
da Roca-hoz, Európa legnyugatibb pontjához. Miután a magas
sziklákról megcsodáltuk a végtelen óceánt, újra lisszaboni
szállodánk felé vesszük az irányt.
Vacsora egyénileg.
6. nap (jan. 3.): Lisszabon
Délelőtt szabadidő Lisszabonban, mely során jó
szívvel ajánljuk a Time Out piac kulináris finomságainak
felfedezését, mely remek helyszín arra is, hogy beszerezzük az
otthonra és a családnak szánt ajándékokat. Koradélután transzfer a
repülőtérre. Érkezés Budapestre egy átszállással a késő esti
órákban.
UNESCO Világörökségi helyszínek:
Alcobaca – Santa Maria kolostor
Batalha - Szűz Mária templom
Lisszabon – Jeromos-rendiek kolostora és a Belém-torony
Sintra – a város és környéke
A programváltozás jogát fenntartjuk!
vista.hu
Program:
Fakultatív programok
Fakultatív fado est és szilveszteri vacsora egy étteremben:
80 000 Ft A fado program 21:00-kor kezdődik, és 4 művész fellépése
várható. Az étterem a szállodától kb. 15 perces sétára
található.
4 fogásos menü + kávé/tea + italok (víz, 1 üdítő vagy 1 sör,
fél üveg bor).
Az ellátásról:
1. Óévbúcsúztató az Atlanti-óceán partján, a műemlékekben
gazdag, Portoban és a modernül lüktető fővárosban,
Lisszabonban. A bájos Lisszabon egy nagyon népszerű úti cél,
ahol szilveszterezni is jó! A szilveszter megünneplése a város
enyhe klímájának köszönhetően kifejezetten azoknak ajánlott, akik
tartanak a hidegtől. Lisszabon ebben az időszakban nagyszerű
választás a pároknak, akik szeretnék átélni a város romantikus
hangulatát, de a fiataloknak is, akiknek lehetőségük nyílik arra,
hogy Lisszabon számtalan klubjában szórakozhassanak. Nem számít,
mit jelent az Ön számára az ideális szilveszter - akár egy pazar
vacsorát, akár egy bulizós éjszakát, akár a főtéren való ünneplést,
akár egy romantikus éjszakai sétát szeretne -, Lisszabonban
megtalálja a megfelelő hangulatot ahhoz, hogy egy felejthetetlen
éjszakát éljen át!
2. A bátor portugál tengerészek és felfedezők rengeteg kincset
halmoztak fel, amelyek nem csak anyagi javakban mérhetők. Tetteik
eredményeit a mai korok kalandorai is élvezhetik.
3. Kiváló elhelyezkedésű belvárosi szállások, ahonnan a
műemlékek gyalogosan is könnyen megközelíthetők.
Az alábbi lista a korábban megtekintett utazásait tartalmazza.
Még nincsenek megtekintett utazásai.
Nem tudja már milyen utakat nézett meg korábban?
Ezen a felületen a későbbiekben könnyedén és gyorsan áttekintheti a megtekintett utazásokat.
Az én utazóbőröndöm
Utazóbőröndhöz adott utazásaid
Az alábbi lista az utazóböröndhöz adott utazásaidat tartalmazza.
Még nincsenek utazásaid a utazóbőröndben.
Szeretnéd a neked tetsző programokat/utazásokat egy listába gyűjteni? Most könnyen és gyorsan megteheted. Nincs más dolgod, mint az adott utazás oldalán az utazóbőröndhöz adni a kiválasztott utazást, ami így bekerül a saját bőröndödbe, melyet később ezen a felületen vagy profil oldaladon bármikor megtekinthetsz.