Idegenvezető, videó, térkép(we
Az út idegenvezetője
májusban:
Vígh Julianna
Egészen kicsi koromtól kezdve szenvedélyes könyvmoly vagyok.
Lelkesen olvastam a messzi tájakról, országokról, kultúrákról és
vizuális típusként szépen láttam is magam előtt a leírtakat. Így
amikor szembejött a lehetőség az idegenvezetői képzésre, kapva
kaptam az alkalmon, elvégeztem és útra keltem. Ez már több, mint 35
éve volt. Az idegenvezetés egy csodás és megunhatatlan hivatás, ami
azóta is boldoggá és elégedetté tesz. Munkám során arra törekszem,
hogy bemutassam Utasaimnak az addig még ismeretlen kultúrák
szépségeit és átadjam az általam átélt varázslatot, amit az
utazások jelentenek számomra.
További
útjaim ❯❯
Az út idegenvezetője szeptemberben:
Gőgös Norbert
Gőgös Norbert, geográfus, utazásszervező, a Magyar Földrajzi
Társaság Expedíciós Szakosztályának titkára.
Az ELTE TFK-n szerzett diplomájának szakpárja: történelem.
Csoportos körutazásainak elsődleges célterülete Közép- és
Belső-Ázsia, Észak-Amerika, valamint a Kárpát-medence.
Publikációs témakörei többek között - a törökségi népek és
sztyeppei íjfeszítő birodalmak múltja; a nomád kultúrák néprajza;
Észak-Amerika és a sarkkörök természeti földrajza, élővilága; a
magyar földrajzi felfedezések és kutatóutak kultúrtörténete.
Hobbija a munkája és a természetjárás – a Görgényi-havasoktól
- Alaszkáig és az Altájig.
Kedvenc városai: A Selyemút nagyvárosai Isztambultól –
Szamarkandig.
Kedvenc szállodája: a mongol sztyeppék jurtái.
Kedvenc itala: A jó szívvel adott székely üdvözlőpálinka.
Három kislány boldog édesapja.
További
útjaim ❯❯
Ismerje meg Wales-t!
Miért éppen
A Snowdown erdő borította lankáitól és sokszor májusban is
hófödte szikláitól a Pembrokeshire végtelen tengerparti szikláiig
vezet utazásunk. Vadregényes tengerpartjainak hossza több mint
2.700 km, csendes folyói festőien szép hegységek és legelők között
kanyarognak.
Sehol nincs több és óriásibb középkori erőd mint itt – amik ma
“Edward király, angol király” UNESCO világörökségi kastélyai, és
sehol nem óceánibb az éghajlat, vagy zöldebb a fű, mint ebben az
országban.
Jogosak-e a középkori megjegyzések, hogy az itteni népek a táj
szépsége miatt énekelhettek olyan sokat és olyan szívesen? Igaz
lehet-e a gyanú, hogy az itteni városkák, halászfalvak
kiskocsmáinak hangulatát az írek is csak irigykedve figyelik a
túlpartról? Csak néhány a kérdésekből, amikre közösen kereshetjük a
választ - itt, kontinensünk nyugati határvidékén.
Programleírás
1. nap: Budapest - Észak-Wales (Gogledd Cymru)
tengerpartján
Repülés Budapestről frankfurti átszállással
Manchester-be. Érkezés után folytatjuk utunkat a Clwyd őrgrófság
tengerpartján, a Creuddyn-félszigeten épült
Llandudnoüdülővárosába. Menet közben
áttekintés
Észak-Walestengerparti természetvédelmi
övezeteiről, illetve a szemünk előtt elterülő
Ír-tengervíztömegeiről, éghajlat módosító
hatásairól. Llandudno, a „Walesi vizes helyek Királynője” 1861 óta
az ország legnagyobb resort üdülője. Kavicsos tengerpartjai,
meglepően kellemes klímája már a XIX. században is sok jómódú
nyaralót csábítottak ide. Tengerparti szállodasora, sétányai és
óriási sétáló mólói leginkább talán Nizza tengerpartjára
emlékeztetnek. A szállodába jelentkezés után séta a sétányon,
illetve a közeli éttermek és a tengerpart felfedezése. Éj
Llanduno-ban.
Tervezett szálláshely:
Llandudno Bay Hotel
2. nap: UNESCO világörökségi erődök és építészeti
remekek
Reggeli utazás
Llangollenvárosába. Rövid séta a
Deehídján, a 200 éves vasútállomás és a néhai
lovas uszályok megtekintésével. Utunk folytatása az UNESCO
világörökségi
Pontcysyllte
Aqueductvízvezetékhez. Továbbutazás az I. Edward
angol király által építtetett
Caernarfonóriási erődjéhez, majd következő
állomásunk a még inkább csodálatos
Conwylovagkori erődje és városa. Késő
délutáni visszaérkezés a hotelünkbe. Éj Llanduno-ban.
3. nap: A Great Orme és Anglesey-szigetének természeti
szépségei
Reggeli után utazás a Great Orme
félszigetéhez. Séta a viktoriánus mólón, majd a
Happy Valley Botanikus Kertfeletti
sziklákig. Továbbutazás Wales legnagyobb szigetére,
Anglesey-re. Átkelés a
Menai-szoroson, majd látogatás a 3.000 lakosú
Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogochvároskájában,
mely hivatalosan a leghosszabb nevű helység az Egyesült
királyságban és Európában. Továbbutazás a
South Stack világítótorony óceáni szikláihoz,
séta a meseszép óceáni panorámák élvezetével. Visszaúton
a
Beumaris Castleerődöt is megtekintjük
kívülről. Késő délutáni megérkezés szállásunkra,
szabadidő és éjszaka Llanduno-ban.
4. nap: Snowdonia Nemzeti Park; Portmeirion bűbája
Reggeli
utazás
Portmeirion-ba, az ország „itáliai”
nyaralóvároskájába. Utunk folytatása a
Snowdoniavagy
EryriNemzeti Parkba. Legmagasabb csúcsa az
1.087 m magas
Snowdon
és a mellette tornyosuló
Crib Goch
, illetve
Y Llivedd,
Nagy-Britannia leghavasabb, legesősebb csúcsai. A
meseszép vidék egyszerre fogadja a legkeményebb hegyi sportok
kedvelőit, illetve azokat, akik vonattal juthatnak fel az ország
tetejére. Utazás a Snowdonon közlekedő kisvasúttal Wales tetejére,
a
Summit stationállomásra, majd rövid séta. Kora
esti megérkezés szállásunkra, a Ruthin kastélyba, ahol egy
pihentető időutazásban vehetünk részt, illetve megismerkedhetünk a
kastély gazdag történelmével.
Tervezett szálláshely májusban:
Ruthin
kastély.
Tervezett szálláshely szeptemberben:
Llandudno Bay Hotel
5. nap: Barmouth tengerpartján; Aberystwyth – Közép-Wales
fővárosa
Reggeli után rövid séta a kastélyban és a kis
óvárosban. Indulás délre,
Barmouthfestői kikötővárosába. Az alig 3.000
lakosú város a múltban hajóépítőiről, illetve hajóskapitányairól
volt híres. Mára festői fekvésének köszönhetően, nyaralóvárossá
alakult, rendkívül hosszú homokos parttal, óriási mólóval, bájos,
középkorias városmaggal – méregzöld hegyek
panorámájával. Továbbutazás Közép-Wales nem hivatalos
„fővárosába” és egyetemi központjába,
Aberystwyth-be. A
Cardigan Bay-öbölmentén húzódó óváros erődjének
romjai, egyetemének régi szárnya, a Walesi Nemzeti Könyvtár épülete
kivételesen értékes épületek. Közös városnézés a legfontosabb
látnivalóknál, menet közben a
Crownc. film helyszíneinek beazonosítási
lehetősége. Késő délutáni kiutazás szállásadó
udvarházunkba. Éj Aberystwyth-ben.
Tervezett szálláshely:
Aberystwyth Park Lodge
6. nap: St. Davis és Pembrokeshire Nemzeti Park
óceánpartjai
Reggeli után utazás a Wales Partvidék Útvonalon az
Egyesült Királyság legkisebb városába, St.
Davids-be. Látogatás a Katedrálisban, az ókelta keresztnél,
majd a középkori város ódon utcácskáin.
Pembrokeshireaz “óceán megyéje”. Egyetlen pontja
sincs 16 km-nél távolabb az óceántól, teljes területét körbeöleli a
Pembrokeshire Nemzeti Parkfestői óceánpartja.
Kiadós séta a
White Sand Beachparjain. Késő délutáni
érkezés
Milford Havennéhai bálnavadász és halász
kikötőjébe.
Tervezett szálláshely:
Tŷ Milford Waterfront
7. nap: Utazás Cardiffba
Délelőtti megérkezés a walesiek
kedvenc, legszeretettebb városába,
Tenby-be. Séta a meseszép városban, és a
homokos óceánparton. Késő délelőtti indulás
Cardiff irányába. A walesi főváros
rendkívül gazdag a látnivalókban, helyi kísérőnk irányításával
végigjárjuk, a
Belváros- és a
Dokkoképületcsodáit is. Hogy csak néhányat említsünk
az igen számosból: Welsh Nemzeti Múzeum – Cardiff Castle erőd –
Városháza – Királyi Bíróság – Cathay’s Park – Egyetemi negyed -
Pierhead Building (Parlament, vagyis
Senedd Cymru
) – Wales Millennium Building. Rövid szabadidőnket a
nagyszerűen felújított kikötői negyedben töltjük. Éj
Cardiff-ban.
Tervezett szálláshely:
The
Coal Exchange Hotel
8. nap: Szabadnap Cardiff belvárosaiban
Késői
kijelentkezés hotelünkből. 1 órás séta a
Britannia Parkban, illetve a
Cardiff-öbölkilátópontnál, majd beutazás a
belváros szívébe, a
High Street, illetve a
Queen Streetüzleteihez. Kiadós szabadidő, sörözési
és vásárlási lehetőséggel. Elindulás Birmingham nemzetközi
repterére kora délután, utazás Budapestre.
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk
fenntartja!
UNESCO világörökségek:
- Várak és városfalak (Castles and Town Walls of King Edward in
Gwynedd)
- Észak-Wales cserépipar
vista.hu