Körutazás magyar nyelvű idegenvezetéssel
Edinburgh – Blair Atholl – Inverness – Loch Ness – Cawdor –
Elgin – Glencoe-völgy – Stirling – Glasgow
Skócia, ez a viszonylag kis
területű, csatákban és cselszövésekben gazdag történelmű
Brit-szigeti országrész elképesztő vidékeket és mesébe illő
helyszíneket tartogat. Rettenthetetlen kastélyai és várai között
nincs két egyforma. A Loch Ness partján álló Urquhart vára a
középkori Skócia legerősebb vára volt, ma már csak vadregényes rom,
viszont az egyik legnépszerűbb. Már a kora XIII. századtól lakták,
otthona volt többek között I. Eduárdnak is, azonban a XVII. század
végén lerombolták, s nem is építették újjá. Érdemes felkaptatni a
csigalépcső maradványokon az egyik romos toronyba, hátha sikerül
Nessie-t, a tó híres szörnyét lencsevégre kapni. A tekintélyt
parancsoló Edinburgh-i vár a Royal Mile utca felső végén magasodik
egy sziklacsúcson, immár 9 évszázada. Számos történelmi konfliktus
helyszínéül szolgálva a 1603-as egyesítéséig működött királyi
várként. Itt található többek közt a város legidősebb fennmaradt
épülete, a Szent Margit kápolna is, névadójának édesanyja nem volt
más, mint Szent István királyunk lánya, Ágota. Maradva a „Királyi
mérföld” utcán, de annak alsó végén a királynő hivatalos skóciai
rezidenciája, a Holyroodhouse Palota emelkedik. A XV. századtól
Skócia királyainak és királynőinek volt legfontosabb lakóhelye, de
mai formáját II. Károlynak köszönheti. A királyi családon kívül
állítólag egy szellem is lakja: az 1592-ben boszorkánysággal vádolt
Bald Agnes (Kopasz Ágnes) szelleme bolyong itt holdvilágos
éjszakákon. Skócia festőien zord tájai, a híres, szilaj skót
felvidék ködbe vesző zöldje, a szélfútta kikötők, a végtelen mély
tavak, a szellemjárta kastélyok és természetesen a skót whisky
mindenkit levesz a lábáról, aki ide ellátogat. Életre szóló
élményekkel gazdagszik, amit még unokáinknak is mesélni fog.
1. nap • Budapest - Edinburgh
Elutazás repülőgéppel,
átszállással Skóciába a kora reggeli órákban. Az érkezést követően
rövid buszos városnézés Edinburghban. Szállás Edinburgh-ban vagy
környékén.
2. nap • Edinburgh
Látogatás a skót királyság egyik
legfontosabb erődítményében, az edinburghi várban, mely számtalan
történelmi konfliktus részese volt. Itt láthatók a koronázási
ékszerek, a koronázókő, Stuart Mária szobája, és a város legrégebb
épülete, a Szent Margit-kápolna. Séta a híres „Királyi mérföld”-ön,
a Royal mile-on, ami az UNESCO Kulturális Világörökség része és az
óváros központja. Látogatás a II. Erzsébet királynő egykori
jachtján, mely 1954 és 1997 között állt szolgálatban. Továbbutazás
a világhírű Rosslyn-kápolnához, mely 15. századi megépítése óta a
Sinclair család magánkápolnája. A Sinclair család Dan Brown írót, a
Da Vinci Kód megírásakor hónapokig vendégül látta. Szállás
Edinburgh környékén.
3. nap • Edinburgh – Blair Atholl – Inverness
A reggelit
követően elhagyva Edinburgh városát, utazás a Felföldre. Látogatás
a Blair Atholl kastélyban, melynek több mint 30 gazdagon díszített
szobájában eredeti bútorok, festmények találhatók, viktoriánus
báltermét pedig 175 agancs díszíti. Továbbutazás Invernessbe, a
szép fekvésű skót felföldi város felfedezése. Szállás Invernessben
vagy környékén.
4. nap • Inverness – Loch Ness – Cawdor – Elgin –
Inverness
A reggelit követően utazás a 38,5 km hosszú Loch
Ness-i tó vidékére. Hajókázás a tó szörnyéről elhíresült, legendák
övezte tavon, látogatással a parton magasodó festői Urquhart
várnál. Délután látogatás Cawdor-nál, Skócia egyik legromantikusabb
kastélyánál, amely Shakespeare Macbethjében is szerepel, és az
Elgin székesegyház romjainál. Szállás Invernessben vagy környékén.
5. nap • Inverness – Glencoe-völgy – Glasgow
Reggeli után
utazás Glasgowba, útközben érintve Skócia egyik legszebb részét, a
festői Glencoe-völgyet, mely igazi ékszere ennek a kemény, néhol
zord, mégis megkapóan szép országnak. Látogatás és whisky kóstoló
egy helyi lepárlóban. Szállás Glasgowban vagy Glasgow környékén.
6. nap • Stirling – Glasgow
Reggeli után látogatás Stirling
várában, mely az egyik legnagyobb és egyben legfontosabb vár
Skóciában. Az erődítmény a Várdomb tetején áll, amely egy
stratégiailiag kiválóan védhető vulkanikus eredetű szikla. Itt
koronázták meg többek között Stuart Máriát, a skótok királynőjét.
Ezt követően városnézés Glasgow dinamikus városában látogatással a
St. Mungo katedrálisban. Látogatás a kulturális értékekben gazdag,
Európa egyik legszínesebb gyűjteményével rendelkező Kelvingrove Art
Gallery and Museumban. Szállás Glasgowban vagy környékén.
7. nap • Glasgow - Budapest
Reggeli, majd transzfer a
repülőtérre és elutazás repülőgéppel, átszállással Budapestre.
Minimum létszám: 15 fő Az Egyesült Királyságba a beutazáshoz ETA
engedély szükséges, melynek ügyintézését irodánk vállalja 14 500
Ft/fő/engedély áron.
Fontos információ az út nehézségi szintjével és
egészségügyi kockázataival kapcsolatban:Az utazás egyes
napjai akár 3-4 órás gyalogos városnézést, illetve programot is
tartalmaznak. Az utazáshoz megfelelő fizikai állapot és erőnlét
szükséges. Mozgásszervi problémákkal rendelkező utasoknak a
körutazás nem javasolt.
vista.hu
A szállásról: 6 éjszakai szállás helyi besorolás szerinti háromcsillagos
szállodák kétágyas szobáiban reggelivel
6 éjszakai szállás helyi besorolás szerinti háromcsillagos szállodák kétágyas szobáiban reggelivel