Az Air China elrepít Kínába – Játssz és éld át!

Az Air China Kína legnagyobb légitársasága, mellyel Budapestről a világ 183 városába repülhetsz kedvező áron. Most, egy nyereményjáték keretein belül negyed millió forint értékű vouchert zsebelhetsz be, mellyel az Air China bármelyik kínai járatára válthatsz jegyet! Nincs más dolgod, mint elolvasni ezt a cikket, majd válaszolni a rá vonatkozó kérdésekre. Hajrá!

Az Air China logója egy stilizált főnixmadár, amely Kínában a prosperitás és a bőség jelképe, ugyanakkor a dizájn egyben a „VIP” rövidítés betűit is formázza. A logó piros színe a boldogságot és a harmóniát szimbolizálja, valamint egyúttal kifejezi a cég elkötelezettségét a magas szintű szolgáltatások nyújtása és a biztonság igénye felé.

Az Air China 2015. óta köti össze Budapestet és Pekinget közvetlen járattal. Az Air China Peking - Budapest - Peking gépe hetente négyszer közlekedik. A járat Pekingből hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap száll fel 13:05-kor és egy másfél órás minszki kitérő után 19:40-kor száll le Budapesten. Budapestről a gép még aznap visszaindul Pekingbe: 21:10-kor indul és másnap, helyi idő szerint 13:05-kor érkezik meg Pekingbe. Budapest és Peking között a légitársaság A330-200-as gépekkel repül, amelyek a székezéstől függően 30 business és 207 turista vagy 12 business és 271 turista osztályos utast tudnak szállítani.

Az Air China bonyolítja a legnagyobb légi forgalmat Európa és Kína között, ennek megfelelően folyamatosan fejleszti is járatait és útvonalhálózatát. Hetente 224 járat indul Európa 17 nagyvárosából, például Budapestről, Londonból, Párizsból, Frankfurtból, Münchenből, Bécsből, Rómából, Moszkvából, Barcelonából, Madridból vagy Milánóból, hogy az utasokat Kínába szállítsa. 

Kínán kívül, a többi ázsiai és ausztrál desztinációra is kényelmes átszállási pontot nyújt az Air China pekingi járata. A 2016-os évben az Air China 25 vonalat üzemeltetett az Ázsia, Ausztrália és Csendes-Óceánia régióba, heti 328 járattal olyan desztinációkra, mint: Tokió, Oszaka, Szöul, Sapporo, Nagoja, Manila, Phuket, Bangkok, Szingapúr, Melbourne, Sydney, Hong Kong, Taipei vagy Jakarta. A magyar utasok igénybe vehetik a pekingi ingyenes 72 órás tranzit vízumot is, így egy-egy nyaralás kellemes kitérője lehet akár egy rövid pekingi hétvége is.

2017 júniusával bezárólag az Air China flottája 628 repülőgépet számlált, amelyek túlnyomó többsége Boeing vagy Airbus típusú. A flotta átlagos életkora 6,53 év, amit világviszonylatban is a legfiatalabbak közé sorolhatunk. Az Air China 106 nemzetközi járatot, 287 kínai belföldi járatot, valamint 15 regionális járatot üzemeltet. Az Air China 39 ország 66 városába, Kínán belül további 115 városba és 3 régiós központba (Hong Kongba, Makaóba és Tajvanra) repül.

A légitársaság nemzetközi (kínai, japán, koreai és német) személyzete kiváló minőségű szolgáltatást nyújt és az Air China, egyben Kína egyik nemzetközi "arca" is. A légitársaságot a Skytrax szakmai zsűrije 2011-ben négycsillagos légitársaságnak minősítette. Az Air China a brit Finantial Times és az amerikai McKinsey Management Consulting Company szerint Kína 10 legerősebb nemzetközi brandje közé tartozik. 2015 és 2016 decemberében az Air China az "első számú kínai brand a légitársasági kategóriában" díjat nyerte el a Chinese Brand Annual Award-on.

Az Air China tagja a Star Alliance légitársasági csoportnak. A Star Alliance hálózatában összesen 191 ország 1307 úti célja érhető.

A nyereményjáték lezárult, a gratulálunk a nyertesnek!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!