Az MSC Cruises 4 új hajóval lép be az ultraluxus szegmensbe

Az MSC Cruises és a Fincantieri ma bejelentette, hogy aláírja a megállapodást négy ultraluxus kategóriába sorolható hajó építésére, összesen több mint 2 milliárd euró értékben. Ezek a teljesen új, rendkívül innovatív új generációs hajók 2023 tavaszán lépnek majd működésbe.

Legalábbis az elsőt közülük ekkor szállítják, mely a maga kb. 64 000 tonna súlyával 500 kabinból fog állni. A fennmaradó három hajó a következő három évben, évente fog működésbe lépni. Ezek a luxus hajók már a legjobb és legfrissebb környezetvédelmi technológiákat és egyéb szuper tengeri megoldásokat is prezentálnak a víz felszínén. Arról nem is beszélve, hogy milyen extra lesz a dizájnjuk és milyen pompás lehetőségeket kínálnak a vendégek kényelme és pihenése érdekében.

Pierfrancesco Vago, az MSC Cruises vezérigazgatója elmondta: "A hajó a hajóban luxuskoncepció sikerének köszönhetően, a vendégeink arra kértek minket, hogy lépjünk be az ultraluxus szegmensbe, az MSC Yacht Club természetes evolúciójaként. Ezek a hajók már képesek lesznek egyedülálló útvonalakat kínálni – méretüknek köszönhetően – és a vendégeknek nyújtott szolgáltatásokat egy teljesen másik szintre emelni, beleértve a személyre szabott MSC Yacht Club 24 órás komornyik szolgáltatását is."  

kep

Vago úr folytatta: "Különösen örülök annak, hogy tovább bővítjük partnerkapcsolatunkat a Fincantieri-vel az új renden keresztül. A díjnyertes Seaside és Seaside-Evo osztályt már eleve úttörő és innovatív dizájnként ismerik el. Most bevezetünk egy újabb osztályt, amely új tengeri luxusstandardot fog létrehozni olyan hajókkal, amelyek a legmagasabb minőséget mutatják be és mindezt a Made in Italy-hoz fogják társítani."

Az MSC egyébként a világ legnagyobb magántulajdonban lévő hajókölcsönző vállalata és vezető tengeri hajózási márka Európában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és a Perzsa-öbölben. A Fincantieri pedig a világ egyik legnagyobb hajóépítő csoportja, és az első számú szereplő a változatosság és az innováció terén.

Giuseppe Bono, a Fincantieri vezérigazgatója kijelentette: "Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a két világszerte jól ismert, nagy márka - egy olasz és egy erős olasz DNS-sel ellátott - ma egy fontos építkezési programot jelentett be. Nagyon elégedettek vagyunk, hogy sikerült egy új hajóosztályt elindítanunk luxuskategóriában és hogy az MSC elismerte, hogy a mi tervezésünk segíteni fog nekik az új generációs hajók létrehozásában, melyek különös figyelmet fordítanak mind a technológiára, mind a biztonságra és mind a vendégek kényelmére. Ezzel a projekttel a Fincantieri 53 körutazó hajót tudhat magáénak, megerősítve ezzel abszolút piacvezető pozícióját."

Angelo Capurro, az MSC Cruises ügyvezető igazgatója elmondta: "Az ultraluxus szegmensbe való belépés még egy izgalmas fejlesztés a kínálatunkban. Az MSC Yacht Club tapasztalatain felül még szélesebb választékban és a piac legmagasabb szegmensében élvezhetik a vendégek az ötcsillagos utazás élményét. A jövőbeli ultraluxus hajók közel olyan érzést fognak kelteni, mintha egy magánhajón utaznánk."

Ezen új hajók hozzáadásával az MSC Cruises 2027-ig összesen 17 új hajót fog építeni; 13,6 milliárd euró beruházással, amely eddig példátlan az iparban. Ezek közül három már 2017-ben forgalomban volt: az MSC Meraviglia, az MSC Seaside és az MSC Seaview. Két további, az MSC Bellissima és az MSC Grandiosa 2019 februárjában és októberében kerül szállításra. Mind az öt hajót jellemzi az MSC Cruises hajó a hajóban luxuskoncepciója, mely a díjnyertes, új generációs MSC Yacht Club-ot foglalja magába.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!