Eger lehet a magyarországi paralimpiai központ

...többek között erről esett szó a 2010. október 7-11 között zajló kerekesszékes vívó Világkupa-verseny helyszínén, a Hotel Eger & Parkban tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Hosszú távú stratégiai együttműködés kialakítására törekszünk a várossal – mondta az eseményen Gömöri Zsolt, az MPB  elnöke. Jövőre szeretnénk ugyanitt megrendezni az asztaliteniszezők Grand Prix-versenyét, illetve a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) kongresszusára és az erőemelő Eb-re is  benyújtottuk kandidálásunkat. A kongresszusok helyszíneit megtekintő  IPC-vezető már járt Egerben, és nagyon elégedett volt a  körülményekkel. Az már biztosra vehető, hogy a vívó Vk-nak jövőre is  Eger ad otthont. A külföldi vendégek visszajelzései alapján, jól  érzik magukat, elégedettek a szállással és az ellátással. Csak köszönettel tartozunk az MPB-nek és a hotel vezetőségének – jelentette ki Kovács Iván, a magyar válogatott szövetségi  kapitánya. – Sportolóként is sok versenyen vettem részt, de nagyon  kevés hasonlóan jól szervezett viadalon voltam eddig. Habis László, Eger polgármestere kijelentette: a város mindent megtesz azért, hogy a kapcsolat elmélyüljön az MPB-vel. Mint mondta, sokat kell tenni a fogyatékkal élők megsegítéséért, a város vezetése további akadálymentesítésekkel igyekszik még jobb körülményeket  biztosítani. Harmati László, a szállodakomplexum tulajdonosa arról beszélt,  hogy két hét alatt sikerült minden fejlesztést végrehajtani, melyek  szükségesek voltak a verseny zavartalan lebonyolításához. 30 vendégszobát és azok fürdőszobáit alakítottak át speciális felszerelésekkel.  A tulajdonos hozzátette: "a szállodát folyamatosan fejlesztik annak  érdekében, hogy a fogyatékkal élők minden igényét maximálisan ki tudják elégíteni."

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!