Megfeledkezett útleveléről, de nem akar lemondani az utazásról?

Napjainkban mindenki rohan, semmire sincs ideje, a családi teendők nagy része legtöbbször a háziasszonyokra, családanyákra hárul. Egy utazás szervezésekor az esetek többségében a családfő részt vesz az úti cél kiválasztásában, de a többi feladat a bevásárlástól az útlevél ellenőrzéséig és a megfelelő faktorszámú naptej beszerzéséig a nőkre hárul. Azonban akkor sem kell kétségbe esni, ha megfeledkeztünk az útlevél érvényességének ellenőrzéséről és csak az utazás előtti napokban derül ki, hogy az lejárt.

Gyorsított útlevél ügyintézés - KEKKH

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának köszönhetően nem kell lemondani a nyaralásról, hiszen új útlevelünket pótdíj megfizetése mellett már 24 órán belül kézben foghatjuk, ha azt a Személyes Ügyfélszolgálaton (korábbi nevén Központi Okmányiroda, 1033 Budapest, Visegrádi utca 110.) igényeljük. Ezen felül 3 és 7 napos útlevél is igényelhető bármely okmányirodai ügyfélszolgálaton vagy Kormányablakban.

Arra is van megoldás, ha kiderül, hogy hamarabb el kell utaznunk, az útlevelünket pedig biztos, hogy nem kapjuk meg addig. (Az útlevelek rendes eljárásban 20 nap alatt készülnek el.) A már leadott útlevéligényünket meggyorsíthatjuk az ország valamennyi okmányirodájában. A "Last minute útlevél lépésről lépésre" infografika segítségével megtudhatja, mit kell tennie, ha közvetlenül az utazás előtt derül ki, hogy lejárt az útlevele.

Last minute útlevél lépésről lépésre

Ne essen pánikba, kezdje meg a gyorsított útlevél ügyintézést most!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!