Illatok, színek és hangok kavalkádja Tunéziában
Beküldő: Vista 2010-08-05 14:33:00
Bizonyára sokan térünk vissza Tunéziából úgy, hogy orrunkban még itthon is érezzük a rózsavíz és a jázmin édeskés illatát, csukott szemünk mögött még látjuk a homokszínű erődöket, a zegzugos utcákat, a színes bazárokat, s fejünk még mindig zsong a piacok zsivajától vagy a kereskedők fáradhatatlan unszolásától.
Olyan ez az ország, mint egy gyönyörű hastáncosnő, aki bódító illatával, testének kendőzetlen szépségével és a csípőjéről induló csilingeléssel megbabonázza érzékeinket, s hosszú időre befészkeli magát emlékezetünkbe. Tunézia partjait északon és keleten a tenger mossa, így nem véletlen, hogy a legjelentősebb városok már a régebbi időkben is éppen ide, erre az 1200 kilométer hosszú parti sávra települtek. Tunisztól nem messze, közvetlenül a tenger partján állnak például a punok által épített Karthágó romjai, csakúgy, mint a kissé távolabb, a Cap-Bone félsziget csücskére épült Kerkouane városa, melyek ma már a Világörökség részét képezik.
Kerkuane titkai
Bár Karthágó neve sokkal ismerősebben cseng, mint Kerkouane-é, ez utóbbi jobban megőrizte eredeti pun településszerkezetét, hiszen a végzetes háború után területén nem épült új város. A hajdan volt házak romjai között sétálgatva meglepő felfedezéseket tehetünk: majdnem mindegyik lakásban fürdőszobák maradványaira bukkanunk. Egyik-másik helyen jól kivehetők még a kőből vájt kádak ülései, s a régészek azt is megállapították, hogy a fürdőszobák falát annak idején víztaszító cementréteg borította, a vizet pedig vezetékeken szállították a csatornákba. A leletek tanúsága szerint a településtől nem messze bíborfesték-készítés folyt, amelyet a punok a tengerpartról begyűjtött bíborcsigák váladékából állítottak elő.
Karthagó hajdani pompája
Karthágó romterületén is akadnak pun maradványok, de ezeknél számottevőbbek a római korból származó romok. Antoninus Pius termái, az amfiteátrum, a színház vagy az egykori villák még ma is sejtetnek valamit a hajdani város pompájából, amely a 7. században pusztult el, immár másodszor a történelem folyamán. A várostól délre kerültek felszínre a punok kultikus áldozati helyének, a tofet-nek a maradványai, ahol a hagyomány szerint a papok gyermekáldozatokat mutattak be az isteneknek. A gyakran hat méter mély sírokban gyermekcsontvázakat és sztéléket találtak a régészek, amely szintén alátámasztani látszik, hogy a punok valóban felajánlották az elsőszülötteket az isteneknek.
Tunézia csábereje: a tengerpart
A tunéziai tengerpart romvárosai persze csak egy szeletét alkotják annak, amivel ez az ország magához vonzza a turistákat. Tunisz, Sidi-Bou Said, Nabeul, Hammamet, Sousse és Monastir a mai Tunézia leglátogatottabb üdülővárosai közé tartoznak, s mint ilyenek, gazdaságukat nagyrészt a turizmusra építik. Bár Tunézia az iszlám országok közé tartozik, sokkal kevésbé érezhetők a vallás mindent meghatározó törvényei. Amikor az ország államformája köztársaság lett, megszüntették az egyházi törvénykezést és a többnejűséget, kimondták a nők egyenjogúságát, s általános tankötelezettséget vezettek be, így a társadalom sok szempontból európaizálódott. Ezek a változások persze nem váltak minden esetben előnyére az országnak. Az intenzív turizmus által gerjesztett pénzközpontúság már sok helyen érezteti a hatását, gondoljunk csak a nagyvárosi bazárok kereskedőire vagy azokra a helyiekre, akik a fotózásért fizetséget kérnek.
Bazári hangulatban
Tunisz és Sousse óvárosa a 70-es és 80-as években került fel a Világörökségek listájára, így ide szinte minden turista ellátogat. Tunisz medináját ma már szinte teljes egészében a piac, a „suuq” foglalja el, amelynek egymást keresztező, szűk utcái, kanyargós bazársorai még azokat is megtéveszthetik, akik jól tudnak tájékozódni. Egyedüli eligazításként talán az szolgálhat, hogy még halványan él a muszlim városoknak az a tradíciója, amely szerint a nagymecset közelében a „tiszta” mesterségek kézműveseinek - parfümárusok, fűszeresek, aranyművesek, filcsapkakészítők - bazárjai állnak, míg a „nem tiszta” mesterségeket űzők - ruhafestők, kovácsok - boltjai a szent helytől távolabbra szorulnak.
Némelyik bazárban megfigyelhetjük, hogyan készülnek a kiállított tárgyak: egy helyen aranyműves dolgozik egy dísztányéron, máshol dobok készülnek, s megint máshol azt is elleshetjük, hogyan lesz egy ormótlan kötött sapkából színes filckalap. Ma már persze az árukínálat nagy része nem a helyi igények kielégítésére szolgál, hanem a turisták ízléséhez igazodik, így a legtipikusabb tunéziai souvenir-ek, a színes ruhák, festett cserépedények, díszes madárkalitkák és plüsstevék mindenhol megtalálhatók.
A szűk sikátorokban bóklászva az ember nagyon hamar elfárad. Nem a gyaloglástól, hanem attól az ingerözöntől, amely minden érzékét egyszerre foglalja le ebben a hatalmas nyüzsgésben: a fűszeres, édeskés illatoktól, az apró, tarkabarka áruktól és az állandó hangzavartól, amelyet a vevőkre leső árusok keltenek. Amint elhaladunk egy bazár előtt, a legkülönbözőbb nyelveken köszönnek ránk, s amikor egy sor „dobrij gyeny”, „ahoj” vagy „guten tag” után elhangzik egy rosszul ejtett „Jó napot!”, az ember önkéntelenül is elmosolyodik.
Nemzetiségünk akaratlan felfedése után egyik-másik nyelvvirtuóz árus még egyéb, általa ismert szavakat is előkotor tarsolyából, mint például azt, hogy „olcsó” vagy „jó minőség”, de ha látja, hogy ez sem hat meg bennünket, nagy vidáman utánunk vet egy „szeretlek”-et, amin aztán az eddiginél is jobbat derülünk. Persze akadnak olyan kereskedők is, akik az áruik iránt tanúsított érdektelenségünket nem tudják megbocsátani nekünk, kiváltképp, ha látták, hogy más boltba betértünk. Ilyenkor ne lepődjünk meg, ha viccesen ejtett, de kissé indulatos „szélhámos” jelzőt vágnak a fejünkhöz.
Az, aki egyedül vág neki Tunisz medinájának, nem is gondolná, hogy ez a nagy zűrzavar más benyomást is tehet, mint egy nyüzsgő méhkaptár. Pedig föntről, a házak tetejéről, ahová az utat talán csak szakavatott, helyi vezető kíséretében találjuk meg, egy egészen más, megszelídült kép tárul elénk. A gyönyörű csempékkel díszített kilátóteraszokra hol egy kávézón, hol egy szőnyegbolton keresztül vezet az út, amelyek belső, rejtett lépcsőiről semmit sem árul el az épületek külseje. Innen nézve egy békésen szendergő városnak tűnik a lábunk alatt elterülő óváros, s a házak többé-kevésbé egyenletes síkjából csak itt-ott tör elő egy égbenyúló karcsú minaret.
Sousse, a keleti tengerpart fővárosa
Sousse-t a keleti tengerpart fővárosának is szokták nevezni, ez Tunézia egyik legkedveltebb üdülőhelye. Az óváros egy részét itt is a kereskedők birtokolják, akiknek árukínálata és eladási módszerei nem sokban különböznek a tunisziakétól. A „suuq” mellett a medina büszkesége a XIX. században épült Nagymecset és a Ribat, azaz erőd, amelyet méltán tartanak az iszlám építészet egyik legszebb emlékének. Az erődkolostorban hajdanán harcos dervisek éltek, akik hitük védelméért gyakorta folytattak véres háborút a szicíliai keresztények ellen. Celláik és imaházuk még ma is látható, csakúgy, mint azok a nyílások, amelyeken keresztül forró szurkot zúdítottak a betolakodók nyakába. A sarkokon lévő bástyákról szép kilátás nyílik a városra, ahová annál is inkább érdemes felmásznunk, mert mi, „hitetlenek” csupán innen nyerhetünk bepillantást a szomszédos Nagymecset hatalmas falai mögé.
Monastir különös hangulata
Hasonló célból, a keresztes hadak támadásainak visszaverésére épült Sousse városától délre a tengerparton a monastiri erőd is, amelyet nem csak azok ismerhetnek, akik jártak már Tunéziában. Az erőd falai között ugyanis sok híres filmet forgattak, közöttük a sokak által látott Jézus életé-t és a Brian életé-t. Monastirban - főleg sötétedéskor - különös hangulat ereszkedik a városra: mintha nem is egy evilági helyen sétálnánk. A Ribat-ból lefelé tekintve egy hatalmas temetőt látunk, közepén egy XII. századi szent ember, Sidi el Maziri síremlékével. A horizonton alábukó nap hideg fényében fehéren világít a több száz muszlim sír, míg a háttérben egy kerítéssel körülvett hatalmas mauzóleum körvonalai rajzolódnak ki.
Amit Tuniszban még látni kell
Tunézia első államelnöke és a város szülötte, a 2000-ben elhunyt Habib Bourguiba pihen az aranyszínű kupola alatt, akit a tunéziaiak a modern nemzet atyjának tartanak. Kissé távolabb, a város belseje felé már zajlik az élet, jönnek-mennek az autók, az emberek sétálnak vagy a kávézók teraszain üldögélnek, s a temető felől érkező vendég lelke lassan újra felmelegszik. A Cap-Bone félszigeten fekvő Hammamet és a közeli Nabeul sokkal barátságosabb hangulatot áraszt magából.
A tengerparton álló hammameti erődből gyönyörű kilátás nyílik az óvárosra, a kéklő tengerre, és a közeli kikötőre, ahol vidám színekben pompázó fényesre lakkozott csónakok pihennek a fehér homokban. Mindenfelé éttermek, kávézók hívogatják a tűző nap elől menedéket kereső turistákat, a medina bazárjaiban pedig kedvére válogathat az ajándékért szaladgáló külföldi. Nabeul, ez a csöndes kis város messze földön híres, virágzó fazekasművészetével vonzza a turistákat. Ha kedvező időben érkezünk ide, bepillanthatunk a fazekasműhelyekbe is, ahol a szemünk láttára készülnek el a gyönyörű, színesre mázolt edények és dísztárgyak.
Egy elbűvölő művészfalu - Sidi-Bou Said
Ha egy igazi művészfalut is látni szeretnénk, felkereshetjük a Tunisz közelében fekvő Sidi-Bou Said-ot, ahol egy valóban eredeti és különleges világ tárul elénk. Szűk macskaköves utcák vezetnek a domboldalra épített házak között, amelyek ugyanabban a két színben pompáznak: minden ház fala egységesen hófehérre meszelt, minden ajtó, zsalugáter és rács pedig kékre festett. Az 1915 óta műemléki védelmet élvező, számos írónak és festőnek otthont adó faluban nem is lehet ettől a hagyománytól eltérni, így Sidi-Bou Said valóban különleges színfoltja a tunéziai tengerpartnak. És itt is, csakúgy, mint a többi városban, mindenütt jázminillatot sodor a szél. Tradicionális ruhába öltözött árusok kerek, fonott kosárból kínálják az illatos kötegeket, amelyeket maguk szedtek és kötöttek csokorba. Sokszor látni ilyen csokrokat a férfiak jobb vagy bal füle mögött, akik - igazi virágnyelven - ezzel adják a hölgyek tudtára, hogy szabadok-e vagy éppen párt keresnek maguknak.
Világörökségek Tunéziában
Bár kétségtelen, hogy a a turisták zömében Tunézia tengerparti városait keresik fel, a parti sávon túl, a szárazföld belsejében és a déli országrészben is akad bőven látnivaló. Itt van mindjárt El-Dzsem, El-Kairuan vagy Douffa városa, az ország másik három Világöröksége, melyek szintén ámulatba ejtik az utazót. Vagy itt vannak a természeti csodák: a kiszáradt sóteknők és a sivatag, a hatalmas Szahara egy parányi szelete, ahol kőrózsák nyílnak, és ahol a mai napig is élnek az őslakos berberek leszármazottai. Ne aggódjunk tehát, ha érzékeinkben kissé megfáradtan térünk haza e tájról. Amint egyre halványodnak az elrabolt, magunkkal hozott színek, hangok és illatok, a táncosnő újra megrázza csípőjén a csörgőket, s mi megint csak útnak indulunk.
