Érdekességek Észak-Jemenről

Picek a világ 209 országa közül 191-ben járt. Picek feltehetően az a magyar, aki világ legtöbb országába jutott el. Picek a Vista nagyra becsült törzsügyfele csaknem 20 éve. Picek utazásairól a Vista honlapja sorozatot jelentet meg. Ez a 2 részes úti beszámoló is ennek a sorozatnak a része.

A köszöngető magyar

A második és egyben utolsó napomon bérelt, sofőrős autóval újra a fővároson kívüli települések felfedezésére indultam. Az első útba eső, Sibam nevű városka girbegurba, kővel burkolt utcáin sétálva érdekfeszítő látványban volt részem. A pár emeletes, barnás-vörös vályogépületek feltűnő ékességei a gyönyörűen csipkézett, fehérrel keretezett és színes üvegű ablakok voltak. Turisták sehol. Igazán kiváltságosnak éreztem élményemet. Nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett itt az utca képe több száz évvel ezelőtt. Csaknem ugyanilyen. Az utcán gyerekek játszottak, és néha feltűntek színes csadorba öltözött, többnyire a fejükön valamilyen terhet cipelő asszonyok. Idegenként a legkönnyebben a gyerkőcökkel sikerült elfogadtatnom magam. Bűvészhez illő kézmozdulatokkal mulattattam őket, és lelkes, hálás közönségnek bizonyultak. Egy-egy házba bekukucskálva tiszta, takaros, meszelt helyiségeket láttam. Alig volt bennük bútor és belső kiképzésük amolyan labirintusszerűnek tűnt. Itt-ott idősebb emberek is feltűntek, akik méltóságteljesen lépdeltek tőrrel díszített övekkel a pocakjukon. Ahogy közelebb értek jobban vizsgálgathattam az időtől barázdált, rusztikus arcokat és a szemek huncut csillogását.

Mindenkinek illően köszöntem arabul. Érdekes, hogy a nők sosem viszonozták a köszönést, de a férfiak minden esetben, mégpedig mosoly kíséretében. Egyik-másik kezet is nyújtott. Szinte úgy éreztem, mintha régi ismerősökkel találkoznák itt, ezen a kies helyen. Az út következő és egyben fő állomása egy Kaukaban nevű falu volt, amely hegyre épült, és fő látványossága egy vár volt. Tán a keresztes lovagok váraihoz hasonlított, bár ezt nem vette körül árok, lévén egy hatalmas sziklaplatóra épült. Kaukabanban már előfordulnak utazók is, sőt egy-két kis fogadó is üzemel. Figyelemreméltó, hogy ebben a tán 500 főt számláló faluban van vagy nyolc mecset. Szomorú volt megtudnom, hogy Kaukabant soha szárazföldi katonai erő nem tudta meghódítani, de a hatvanas évek polgárháborús időszakában repülőgépekről elpusztítottak jó pár régi szép épületet. Szerencsére nem valamennyit. A történelem leghatékonyabb barbárai az utóbbi száz évben születtek?

Észak-Jemenről még néhány érdekesség

  • A jelenleg 23 milliós lakosságú, hazánknál több mint ötször nagyobb Jemen félig-meddig demokratikus köztársaságként 1990-ben jött létre Észak-Jemen és Dél-Jemen (az utóbbi Ádenként is ismert) egyesüléséből. E két ország előtte évtizedekig - különböző intenzitással – háborúzott egymással. Az ország egyesítése jogilag létrejött a hétköznapi valóságban és a tényleges politikai viszonyokat tekintve a széthúzás nem szűnt meg egyáltalán. A hatvanas-hetvenes években Dél-Jemen az arab világ egyetlen marxista ideológiájú országa volt, míg északon törzsi vezetők tagolták szét a konzervatív külpolitikát folytató országot. Jemen az arab világ egyik legszegényebb országa. Bár van némi olajkincse, de egyelőre ez nem járul hozzá a lakosság életfeltételeinek javulásához. Az ország déli része szegényebb, mint az északi.
  • Az ország déli részén hosszú évekkel ezelőtt voltak emberrablások, és külföldi turisták is estek ilyesminek áldozatául. A északi rész akkor is meg most is biztonságosabb. Jemen sokkal izgalmasabb ország, mint a gazdag sivatagi öböl-államok, ahol többnyire csak a modern világ vívmányaival lehet találkozni, és a régebbi, hitelesen helyi gyökerű civilizáció maradványaiból csak nagyon keveset. A jemeni városok építészetileg bámulatosak. Az ország természeti szépségekben is rendkívül gazdag, azaz változatos program kerekíthető ki.
  • Jemenben, beleértve Szánaa bazárját, érdekes módon nem szokás az alkudozás. Errefelé nincs tömegturizmus, és nem alakult ki a hülye külföldi lenyúlásának, becsapásának hagyománya. Nem érdemes arra spekulálni, hogy az először hallott ár felére lehet lealkudni az adott portékát. Amúgy elkeserítő, hogy a fővárosi szuk-ban sok portéka indiai, meg kínai gyártmány. Pedig Jemenben bizony nem lehet drága munkaerőre hivatkozva indokolni az efféle importot.
  • Nehéz nem észrevenni, hogy a jemeniek (főleg északon), s főleg a felnőtt férfiak gyakran rágcsálnak kat levelet, ami egyfajta természetes bódítószer. Nekik ez olyasmi az életükben, mint nálunk az alkohol. A Jemenben őshonosnak számító cserje frissen szedett leveleit rágcsálják narkotikus hatása miatt, amely az amfetaminéhoz hasonló. Emeli a vérnyomást, a pupillák kitágulnak, súlyos esetben szívritmus-zavart okozhat. Jobb ha a turista ellenáll a kísértésnek és nem próbálja ki a kat levelének rágcsálását, mert egy ilyen távoli, kiszámíthatatlan környezetben ennek fokozott kockázata van. A gyakorlott helyiek a megrágott levelekből összeálló masszát pingponglabda méretben a pofazacskójukban tárolják. Gyötrő szomjúságot okoz, és ezt a kat rágó nagy mennyiségben kénytelen folyadékbevitellel ellensúlyozni. Rendszeres fogyasztása az orvosok szerint krónikus emésztési zavarokat, impotenciát és depressziót okoz.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!