Reptér épül a világ tetején

A világ legmagasabban fekvő repülőterét készül megépíteni Kína Tibetben - jelentette be a területileg illetékes polgári légügyi igazgató kedden. A világ tetejére tervezett új légikikötőt 4436 méter magasságra építik, kivitelezésének csak jövőre állnak neki, s várhatóan három év alatt fejezik majd be. A mintegy 250 hektár nagyságú területet lefedő beruházás értékét 1,8 milliárd jüanra (263 millió dollár) teszik. Egyelőre egy bizottság dolgozik a helyszín pontos kijelölésén.

Tibetben jelenleg öt repülőtér található, ez lesz a hatodik, amelyet Nagcsü Tagring (Nagqu Dagring) repülőtérnek fognak majd nevezni a térség után, ahol helyet kap. "Ezzel Tibetnek mind a hat prefektúrájának lesz egy reptere" - állapította meg a Hszinhua hírügynökségnek Hszü Csien (Xu Jian) a nagcsüi fejlesztési- és reformbizottság igazgatója, aki szerint a következő lépés már Tibet közvetlen összekötése lesz az ázsiai országokkal. Nagcsü a Csinghaj-Tibet (Qinghai-Tibet) fennsík közepén, Lhászától (Lhasa) körülbelül 300 kilométerre található. A túlnyomó részt tibetiek lakta térség (prefektúra) lakossága 400 ezer ember. Tavaly augusztus óta egyébként már a - Csinghaj-Tibet vasútvonal mentén található - Nakcsü (Nagqu) tölti be a fennsík legnagyobb logisztikai központjának szerepét. Az új repülőtérrel gazdasági szerepének megerősödését várják. A világ ma legmagasabban lévő repülőtere a tibeti Csamto (Qamdo) prefektúra területén található, 1994-ben készült el. A most bejelentett, rekordmagasságban épülő reptér 102 méterrel lesz feljebb a jelenlegi "csúcstartónál".

 

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!