Vegas, Baby! - A Bűnös Város, elfogultság nélkül

Először ellenálltam, aztán csodálkoztam, végül élveztem. Ez a rövid összefoglalója három Las Vegas-i látogatásomnak. Bővebben sokkal több tanulsággal járt, a lényeg azonban az, hogy hiába hiszed azt, hogy már sokat láttál a világból: Las Vegas mindenképpen meglepetést fog okozni.

Talán az első leszek az úti beszámolókat írók sorában, aki Las Vegast Nepál hegyeihez hasonlítja, mert a két kultúránál és életérzésnél nagyobb kontrasztot nehéz az utazás világában elképzelni, mégis, felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, mindkét hely nagy hatású és tanító jellegű. Ahogyan az utazók szokták emlegetni: más lettem, miután ellátogattam oda. Ezt Nepállal kapcsolatban gyakran emlegetik, nézzük meg, mi a helyzet Las Vegassal.

Las Vegas - A játékváros

Annál nagyobb közhelyet, mint a kaszinók városaként jellemezni Vegast, nehéz elképzelni, hiszen a várost a játékszenvedély és a pénz hozta létre és tartja fenn a mai napig. A szállodák kaszinóinak tervezésekor ügyeltek arra, hogy befelé könnyű legyen haladni, de ha egyszer bejutottál, igazi kihívás meglelni a kijáratot. Végtelen bolyongás veszi kezdetét, csillogó játékgépek, koktélok, üzletek és remek illatokat árasztó éttermek közt. Igazi csábítás, ember legyen a talpán, aki nem áll meg, csak egy fotóra, csak egy falatra, csak egy osztásra, csak egy kis nézelődésre... az idő új fogalmát lehet itt megtapasztalni: mire ment el másfél óra és egy memóriakártya, mikor csak a kijáratot kerestem?

Az első alkalommal idelátogató kezdje az alapoknál, a tematikus szállodákkal és Las Vegas legfényesebb promendájával, a leglátványosabb szállodák sorával, a Strippel. Ezekről sokan, sokfélét leírtak már, mindegyik egy tanulmány a maga nemében. A fantázia világa határtalan, főleg, ha ehhez befektetők is társulnak. Az ingerek gazdagsága miatt egy séta a Manhattant és Brooklynt idéző New York New York szálloda-kaszinótól a gondolák városáig, a Venetianig igénybe veszi az érzékszerveket és még akkor is úgy fogjuk magunkat érezni, mintha egész nap kapáltunk volna, ha semmit nem csinálunk, csak nézelődünk. Ennek oka a kifejezhetetlen mértékű fény-hang-színhatás és a bőség látványa.

Ha csak egyetlen napunk van és a szerencsénket is ki szeretnénk próbálni, érdemes figyelni, hogy a nepáli mondás ne a megváltozott anyagi körülményeinkre vonatkozzon és ne egy szál gatyában, üres zsebbel hagyjuk el a bűnös várost. Ha egyszer leülsz játszani, megtapasztalhatod az időtlenséget – egy kicsit másfajta értelemben, mint a Himaláján… Egy idő után fogalmad sincs arról, hogy nappal van-e vagy éjszaka és öt perc vagy három és fél óra telt el azóta, hogy leültél a rulett mellé. Oxigénre itt is szükséged lesz – állítólag a kaszinók sunyiban friss oxigénfröccsökkel tartják ébren a kornyadozó játékosokat. Nem bánjuk, jót tesz a bőrnek is és fiatalon tart. A kasznókban tessenek tehát mélyeket lélegezni!

A vérbeli gamblerek és a nosztalgiát kedvelők látogassanak el az un. Downtown városrészbe, ahol a vintage Las Vegas látványa tárul elénk. Az itteni kaszinók játékszabályai kedvezőbbek, a városrész hangulata barátságosan bohém. Játék közben sokat tanulhatunk, elsősorban saját magunkról.

Vintage Las Vegas

Nosztalgikus alkat vagy és legszívesebben Frank Sinatra vagy Elvis Vegasában éreznéd jól magad? Ezek az idők mára elillantak, de az emlékük felidézhető. Mielőtt a Strip, a világ leginkább kivilágított területe LED fényektől csillogott volna, Las Vegasban kézimunkával készült neonreklámok villogtak. Közülük a legszebb 150 darab ma is megtekinthető a Neon Múzeum területén, a legkorábbi darabok az 1930-as évekből származnak. (Igen, Vegasban vannak múzeumok Madame Tussaud  viaszbabáin kívül, bármilyen meglepő, az egyik legkiválóbb természettudományos gyűjtemény is itt található.) A régi neonreklámok szép példája a hetyke cowboy a Fremont Streeten, mely szintén kötelező látványosság. Vásárláshoz vagy ál-vásárláshoz (tudálékosan vizsgáljuk a kirakatot és az árukészletet, majd végül nem veszünk semmit) a Gipsy Den nevű retro-hippi-punk-rocker-vintage üzletet ajánlom jó szívvel, ahol azon sem csodálkozhatnánk, ha Patti Smith állna a kassza mögött és Warhol sétálna ki a próbafülkéből.

Talán különösen hangzik, hogy egy optika tud komoly élményt nyújtani, de a rövid- és távollátók mellett az éleslátók is élvezni fogják a Restrospecs üzletének kínálatát. A félig bolt-félig kiállítóterem 1910-es, eredeti szemüvegektől kezdve az ötvenes évek cicamica napszemüvegein át a hetvenes években csúcsra járó  ős-Ray-Ban keretekig mindent tart.

Visszatérve a játékhoz: az előző fejezetben említett Downtown El Cortez kaszinója egyike az utolsóknak, ahol ha megütöd a jackpotot, a játékgépekben valóban fémpénz csilingel, mint a klasszikus időkben. Remek dolog volt betérni a White Cross Gyógyszertárba – ahol Elvis és Liza Minelli is megfordult – és harapni valamit az egységen belül üzemelő 24 órás büfé-étteremben, a Tiffanyban, főleg, hogy a kólaautomatájuk egy eredeti, ötvenes évekből származó darab, de a gyógyszertár múlt héten bezárt. Frankie Boy Grammy és Oscar díjait azonban megnézhetjük a város egyik legfelkapottabb szállodájának, az Encore-nak a meglepő módon Sinatráról elnevezett éttermében, mely dizájnban és étlapban is a legjobbat hozza.

Megint eszembe jut Nepál, a sokárnyalatú hely és Vegas vintage része is arra tanít minket, hogy érdemes nem fekete-fehérben és folyamatában nézni ennek a városnak a fejlődését és csillogását. Érdekes különös világ ez, mely nem csak az elkényeztetett, csillogást kedvelőknek és részegen háromnapos házasságot kötőknek való.

Gasztro Vegas

Las Vegas a felfedezések helye és ez igaz a gasztronómiai kínálatra is. Félpanzióra senki ne fizessen  be az aktuális szállodájában, inkább kalandozzon, a legjobb és legegyszerűbb étkezési lehetőségeket kipróbálva, a közepes kihagyásával. Legendás a Paris szálloda francia büféje, a Caesars Palace Gordon Ramsay étterme és sztárjának, Celine Dionnak kedvence, a Payard francia pékség és sütiző. A Caesars Palace nagyszabású bankettjein nem ritka, hogy a kazalnyi garnélát és királyrákot jégből faragott, hatalmas, barokk lábú, üvegnek ható emelvényeken kínálják. A szállodákban rengeteg kisebb és olcsóbb étterem, pizzéria, falatozó működik, de ezek egyenkosztjától sokkal jobb választás, ha követjük a szállodánk mexikói feketemosogatóinak vonulási útvonalát és nagy valószínűséggel rejtett kincsekre bukkanunk.

Las Vegas császárának, Steve Wynn-nek ikerszállodái mögött, épp az Encore pálmasorának takarásában rejlik egy kis mexikói kifőzde, vélhetően a környék munkásainak kiszolgálására. Egyszerűbb már nem lehet: étlap nincs, a pult fölé celluxozott A4-es lapokon spanyolul szerepel az aznapi kínálat. Nyilván én voltam az egyetlen sápadt arcú idegen az étkezdében, és mivel pacalos szendvicset kértem, egyből látványossággá is váltam. Azt hittem, a végén meg is fognak tapsolni, de nem, mindössze komoly elismerést zsebeltem be, mivel őslakos mennyiséget sikerült fogyasztanom a gyilkos mexikói csípős paprikából az egyébként remek szendvicsemhez, a produkcióhoz ráadásul rajongótábort is toboroztam és sikerült a Hungary és hungry szavak közti lexikai különbséget beírni a mexikói vendégmunkások örök emlékezetébe.

Las Vegas-i nem szokványos gasztro kirándulásaim ezüstérmese a Cuba Cafe nevű hely – stílusosan a kubai emigráns negyedben, távol a szállodák csillogó világától. A hely Las Vegasban élő, kubai származású, nagyon nagydarab, jó-kedélyű, enni nagyon szerető, de rendkívül igényes és válogatós barátom tippje volt, a fentiekből pedig egyenesen következik, hogy csak jó lehetett. Az volt. A hely egyszerűségét remekül ellensúlyozta a kiváló menü, az adagok pedig magyarázatot adtak a barátom méreteire.A sors iróniája, hogy közvetlenül a vacsora után hivatalos fogadásra száguldottam a Surrender luxusklubba, ahol 90-60-90-es félvér pincérlányok fekete bikiniben-tűsarkúban dobogtatták a férfiszíveket, meseszerű helyen élő swing mellett, de visszavágytam a harsány kubai családok vasárnapi asztalához, ahol a hat gyerekből négy az asztal körül kergette egymást, arra gondolva, hogy az a valóság.

Láthattam, amit kevesen: Vegas emberi oldalát, az itt élők hétköznapjait, melyek alapjaiban nem sokban különböznek a mieinktől. Nyilván itt már végleg sántít a nepáli hasonlat, ahol a hegyen két hétig éltünk májkrémes gyors rizsen, az is tény, hogy itt nehezebb belátni a kulisszák mögé, mint a természeti helyeken, de mégis, mindenkit erre buzdítanék. A valóságot, az életet is tapasztalja meg a flitterváros díszletein túl – és akkor maradandóbb, életszerűbb lesz az élménye, sőt, még barátokat is fog szerezni.

Valóság és álom Las Vegas-ban

Illúzió az illúzióban – ez a Las Vegas-i showk és szuperprodukciók jellemzője. Majdnem minden szálloda tartogat valamilyen látványosságot: harminckilós nyersarany rögöt páncélozott üveg mögött, fehér tigrist, tengeri akváriumot, eredeti tárgyakat a Titanicról, hullámvasutat fejjel lefelé visító utasokkal, Hawaii fehér homokos tengerpartját egzotikus növényekkel és szórakoztató műsorokat, melyek közül van, mely sok millió dollárból jött létre, vagy a színpada és nézőtere kimondottan a tervezett show igényeinek megfelelően épült.

A közeli hegyek lábánál él Celine Dion, aki esténként ugyanúgy megtölti a termet, mint David Copperfield. A showk jellegükben és minőségükben erősen különbözőek lehetnek, az un. celeb előadások közt lehet vadászni Rod Stewart és Elton John koncertjegyekre is, a színpadhoz közel lévő helyek akár 1400 dollárt is érhetnek, míg a hátsó sorok 100-130 dollárért már foglalhatóak.

Ha egyetlen showra jut idő, akkor dobjunk fel egy pénzdarabot és ha fej, akkor legyen a hatalmas szabású, szuper látványos, 70 millió(!) dollár költségű “O” című a  Cirque du Soleil-től, ha írás, akkor a La Réve, vagyis az álom, mely líraiságával, kisebb színpadával emberközeli, valóban álomszerű hangulatot varázsol. Dinamikus a Blue Man Group produkciója, mely szintén szerepel a Top 5-ben. Jegyek vásárolhatóak a www.lasvegasdirect.com online oldalon, de aktuálisan a szállodákban lévő jegypultoknál is. Készüljünk fel arra, hogy a félárú ajánlatok általában vagy nem a legjobb előadásokra, vagy nem éppen a legjobb helyekre szólnak – igaz ez a sok játék után a kaszinónk által felajánlott (vigasz-)ingyenjegyekre is.

Egy ilyen show után könnyen megváltozik a hozzáállásunk és rájövünk, hogy bármit csinálunk az életben, érdemes a tökéletesre törekedni, mert a jó nem elég jó. Ne aggódjatok, ez az érzés nem fog túl sokáig tartani, a kitörő lelkesedés azonnal lehervad, ha hazaérve nem jön épp senki elénk és a repülőtérről tömegközlekedéssel kell bemennünk a városba.

Vegas környéki csavargások

Aki szeret minden nap ugyanabban az ágyban ébredni és utálja a szállodai ki-bejelentkezéseket, annak érdemes Las Vegasban megszállva csillag-túrázni a környéken. Az átlagos Las Vegas-i tartózkodás általában egy hétvégére vagy hosszú hétvégére szól – emiatt a szobák ára fel is kúszik csütörtök estétől. Nevada remek szórakozás, a város környékén sok természeti és ember alkotta látványosság található. Egy napra érdemes elugrani a monumentális méretű Hoover-gáthoz, ahol akár rafting-túrázhatunk is. A közeli Red Rock Canyon tele van könnyebb és nehezebb kirándulóösvénnyel, látogatóközpontja informatív és érdekes. A Grand Canyon szintén elérhető egynapos kirándulással, de a szervezett túráról alaposan informálódjunk, hogy mennyi időt enged a területen (az átlagos tartózkodás 17 perc, mely néhány fotóra és pár perc sétára a kanyon szélén elegendő). Elméletben (és gyakorlatban is) teljesíthető egy nap alatt a gyalogtúra le, a kanyon belsejébe, az ösvény jó idő esetén könnyedén járható, de óva intenek ettől a táblák – a gyors szintváltozás gondokat okozhat. Közelebbi célpont a Lake Mead mesterséges tava, ahol kajakot vagy kishajót is lehet bérelni.

A 66-os úton korán indulva érinteni lehet az egykor élettel teli, ma westernfilm-díszlethez hasonló ezüstbányász szellemvárosokat. A természet azon szerelmesei, akik nem bánják, ha fotószünetekre állnak meg csupán a Bryce és a Zion Nemzeti Parkok azon csodás pontjain, ahol az életüket le tudnák élni egy kunyhóban, egy nap alatt mindkettőt bejárhatják. Mesés fotókat fognak készíteni, és ahogy elhagyták a parkot tervezni kezdik majd a következő kirándulásukat.

Nehéz a Strip csillogását elhagyni – nemhiába költ emberek erre szakosodott csoportja dollármilliókat annak érdekében, hogy rajta tartson minket – de Las Vegasban és környékén ezen kívül is sok meglepő és különleges, új élmény vár. Érdemes nyitottan és befogadóan érkezni, hátrahagyva a közhelyeket és előítéleteket. Vegas lazasága mögött ott a perfekcionizmus, az átgondoltság és a tervezettség. A Little White Chapel-ben nem csak Frank Sinatra vagy Paul Newmann kötött házasságot: ebben a városban frigyre lépett a Profi Szórakoztatás a Maximális Profittal. Ha nyitott szemmel járunk, benézhetünk a kulisszák mögé és amellett, hogy remekül szórakozunk, nagyon sokat tanulhatunk.

Miért menjünk Las Vegasba?

  • Először is, mert jó és mert pompásan fogjuk érezni magunkat.
  • Érdemes iderepülni, mert az országba való bejutás simább és gördülékenyebb, mint Los Angeles vagy New York repülőterein. A Bevándorlási Hivatal szereti a vendégeket, akik vélhetően pénzt költeni, szórakozni jönnek a világ ezen pontjára.
  • A legjobb ár-érték arányú szállodák várják a látogatókat, az ország más részeihez viszonyítva nagyon kellemes áron lehet szállodai szobát foglalni. Ha ellenállsz annak, hogy a pénzed nagy részét beledobáld a nyerőgépekbe, akkor jól fogsz járni.
  • Ha sikerül elszakadni a Strip csillogásától, Las Vegasban és annak környékén szuper egynapos kirándulásokat tehetsz, akár szervezett módon, akár bérelt autóval. Rengeteg a látnivaló, az autóbérlés egyszerű és kényelmes, itt minden a vendég igényeit szolgálja.
  • Las Vegas gasztrotúrának is kitűnő, amellett, hogy a nagy szállodák éttermeit sokszor a gasztronómiában remekül csengő nevek fémjelzik, érdemes a turistacsapásról letérni és megnézni, hol és mit esznek a helyiek. Meglepő tapasztalatokra fogunk szert tenni!
  • Koncentráltan, egy helyen lehet nagyon sok és nagyon változatos programból választani. A világ legnagyszerűbb show-i, extrém látványosságok, de bőven találhatóak ingyenes programok is városszerte.
  • Kedvező áron lehet vásárolni.

Hogyan utazzunk?

Az Air France-KLM-Delta légiszövetség járataival Budapestről európai átszállással Párizson vagy Amszterdamon keresztül, illetve a Delta kiterjedt észak-amerikai útvonalhálózatának köszönhetően többféle USA-n belüli átszállással, számtalan lehetőség közül választva juthatunk el Las Vegasba.

Foglalja le las vegas-i repülőjegyét még ma!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!