Vietnam - A Leszálló Sárkány felszálló országa

Évekkel ezelőtt azt írtam, hogy aki mindazt láthatta Vietnámban, amit én, úgy érzi, ott felejtett magából valamit, és feltétlenül vissza kell mennie érte. Egy évtized alatt negyedszer jártam az országban, de mindig ott felejtek valamit, hogy újból elmehessek érte. S közben Vietnám egyre többet mutat meg magából.

A Leszálló Sárkány országa az utóbbi egy évtizedben látványos tempóban fejlődött, köszönhetően a vietnámi „glasztnoszty”-nak, a ‘doi moi’-nak, és az amerikaiaknak, akik feloldották Vietnámmal szembeni gazdasági embargójukat. Eljött az az idő, amikor a nemzeti légitársaság legújabb Boeing gépeit amerikai bérpilóták vezetik, akik a hatvanas években, fiatal korukban ugyanitt „közlekedtek”, csak éppen bombázó repülőgépekkel. Napjainkban már szinte semmi nem emlékeztet a háborús ország képére, eltűntek a harckocsi-roncsok, az amerikai katonai teherautók és dzsipek. A fel nem robbant lövedékek és bombák jelenlétére is csak néhány plakát figyelmeztet. Vietnám mindenben halad előre, a közlekedésre is a gyorsaság és a korszerűsítés jellemző. A legújabb tervek szerint japán-vietnami közös munkával gyorsvasutat építenek a főváros, Hanoi és a déli Saigon (mai nevén Ho Chi Minh város) között. Ezzel a mostani több napos zötykölődés az egymástól közel kétezer kilométerre fekvő két nagyváros között tíz órányira zsugorodna. Szinte eltűntek a biciklik is, viszont a kismotorok megszaporodtak, nem kis káoszt okozva a közlekedésben. 

Bábszínház a tó tükrén

A Ly Thai To császár által 1010-ben alapított Hanoi hűen őrzi koloniális hangulatát. A Ho Chi Minh mauzóleum terét körbeölelő egykori francia épületek sárga falai olajzöld ablakaikkal szemlélik a reggeli tornába belefeledkezett nőket és férfiakat. Itt azon se lepődjünk meg, ha egy idősebb férfit szalmakalapban, csíkos pizsamában látunk sétálni Ho apó nyughelye előtt. Francia Indokína egykori fővárosa a buddhizmust képviselő épületeivel is hivalkodhat. A Nyugati-tó hullámait lovagolja meg kicsiny félszigetén a Tran Quoc pagoda. A közelben megbújó Quan Thanh pagodát nem törték meg a háború évei, kőelefántjai ma is őrzik méretes bronz harangját. Estére igazi kikapcsolódást nyújthat a város különleges attrakciója, a Hoan Kiem, a Visszaadott Kard tavának partján álló Vízibábszínház, ahol az országhoz fűződő legendákat, életképeket „vízen-járó” marionettfigurákkal keltik életre. Hanoi jelképe, a Teknősbéka Pagoda a tó közepén, piciny szigeten élvezi a rivaldafényt, amelyet minden nap este tízkor szigorúan kikapcsolnak. Ugyanekkor a híres Régi Negyed boltjai is bezárnak, lassan kiürülnek az utcák, a tó partján álló kávézók vendégei az utolsók, akik az olcsó taxikkal visszatérnek szállodáikba. Hanoi nemzetközi repülőterének közelében, a Tam Dao-hegység lábainál fekszik Soc Son kis települése. Romantikus környezetben bújik meg itt egy különc képzőművész sajátos kis birodalma: buddhista torony, lótuszvirágos medence, teaház, pagoda és falusi ház másolata is belefért a trópusi növényekkel, illetve szobrokkal zsúfolt kertbe.

A világ nyolcadik csodája

A fővárost kelet felé elhagyva egy jelentős kikötővárosba, Hai Phongba tartunk, ahonnan szárnyashajók száguldanak a Sárkány-öböl legnagyobb szigetére, Cat Ba-ra. A sziget sziklaformációival és partjaival csábító ízelítőt ad az öböl több ezer dolomitsziklájából. Az azonos nevű kisváros a turizmusra és a halászhajókra építi mindennapjait. Szállodák, hangulatos éttermek és a Cat Co 1, 2, 3-as sorszámú strandok várják a látogatókat. Érdemes a sziget belsejében is kalandozni, ahol a Quan Y cseppkőbarlangban háborús kórház maradványai áznak az aláhulló vízcseppekben. Az igazi látványosság azonban a Cat Ba Nemzeti Park lenyűgöző flórájával és faunájával. Aki a kalandosabb utat választja, egyórás esőerdei barangolás után juthat fel a csúcsra, hogy a végtelen zöld szőnyeggel betakart karsztkúpokból kiválassza a neki legjobban tetszőt.

A világ nyolcadik csodájának nevezett Ha Long – a Leszálló Sárkány-öble –  az UNESCO Világörökségének része. A hatalmas sziklák évmilliókkal ezelőtt hegyláncok csúcsaiként süllyedtek a tengerbe. Az egész napos bolyongás közöttük nem, hogy túlzásnak, inkább kevésnek tűnik. Az errefelé gyakori hirtelen lecsapó eső elől a Bo Nau cseppkőbarlangba menekülhetünk. Hatalmas központi termébe óriási száján keresztül tör be a világosság, hogy fényt derítsen a cseppkőképződmények (sztalagmitok és sztalaktitok) formáira.

A hullámok gyermekei

Az öbölben kis halászhajókon családok laknak, emberek születnek és meghalnak. Mások a dolomitsziklák tövében, vagy magasabb részein kialakult barlangokban élnek, és onnan indulnak halászni. Az iskola, a bolt és az étterem is ott úszik a smaragdzöld tengeren. A kirándulóhajó könnyedén fut fel a Cat Dua sziget fövenyes partjára. Fehér homok, pálmafák, mangrove és a majmok szemtelen, kólát lopkodó csapata. Semmi sem hiányzik, hogy elfelejtsük a hétköznapok szürkeségét. Ninh Binh városa Észak-Vietnam egyik katolikus központja, ettől keletre fekszik Phat Diem városka sino-vietnami keresztény katedrálisa. A templom érdekesen vegyíti a keresztény jelképeket a buddhista templomok architektúrájával. A megosztottság a hívők soraiban is ott van: a nők a főhajó bal, míg a férfiak a jobb oldalán ülnek, s hallgatják a miséző pap énekét.

Császárok birodalmában

Az egykori császárváros, Hué területén elhelyezkedő Tiltott Bíbor Város, a mindenkori császár kizárólagos rezidenciája az UNESCO Világörökség védelme alatt áll, és sorra mutatják meg igéző szépségüket a háború pusztításából újjáéledő épületei. Udvarában tucatnyi, korhű ruhákba öltözött férfi papírsárkányt ereget. Talán csak valami film készül, de a látvány minden esetre a múltba repít vissza, ahol valamelyik császár éppen a trónján ül hivatalnokai körében, s gyönyörködik a röpködő papírcsodákban. A várost átszelő Illatos folyó partján magasodó Thien Mu (Tündérasszony) pagodában éppen ifjú szerzetesek beavatási ünnepsége zajlik. Homlokukba hulló, egyetlen meghagyott hajtincsükről, és mellettük ülő édesanyjukról ismerni meg őket. Pár kedves szó és némi pénzadomány a rend részére, és máris kórusban énekelnek nekünk a vidám főpap vezényletével. Hué-tól hét kilométerre, a Van Nien dombon, lótuszvirágokkal zsúfolt tavacska szomszédságában áll Tu Duc császár síremléke, amelyet ő maga tervezett, és halála előtt luxuspalotának használt. A közeli Chau Chu faluban lévő Khai Dinh császár síremléke építészeti jegyeit tekintve különleges keveréke a vietnami és az európai stílusnak. A kíméletlen trópusi eső vízesésként ömlik a lépcsőkön, langyos zuhanyként folyik végig rajtunk, de oldalról kíváncsian törnek be a Nap sugarai, mintha azt lesnék, vajon mit szólunk a császár színarany, trónon ülő, életnagyságú szobrához.

Ahol a kultúrák találkoznak

A Dél-kínai-tenger partján fekvő Da Nang strandját, a híres China Beach-et az amerikai tengerészgyalogosok fedezték fel a háború alatt. Ma már vietnámi halászhajók és strandolók gyönyörködnek szépségében. A közelben magasodó Márvány-hegyek valamikor part menti szigetek voltak, de az idők folyamán lerakódott iszap és hordalék szárazföldet teremtett köréjük. Nevüket az öt elemről – Fém, Víz, Fa, Tűz és Föld – kapták. Holdújévkor a sziklahasadékok között megbújó pagodák és barlangszentélyek várják a zarándokok tömegét. A hegyekben rejtőző értékes vörös, fehér és kékeszöld márvány miatt kőfaragó műhelyek zsúfolódtak lábaikhoz. Hoi An közel harminc kilométerre fekszik innen, Quang Nam tartományban. Az ősi városka kis utcáin tömörül a tradicionális vietnámi, a japán és a kínai építészet és kultúra. Aki ide belép, a közelmúlt két évszázadának életébe csöppen, a sikátorok, pagodák, templomok, faragó- és festőműhelyek rengetegébe. A leghíresebb látványosság a Japán-híd őrt álló kutya- és majomszobraival.

Az ideális vallás

Saigon, Dél-Vietnam egykori fővárosa napjainkban is pezsgő nagyváros, akár a hatvanas években. Az Európát idéző csillogó üzletházak, hotelek, elegáns éttermek mellett jól megfér a koloniális városháza, a Hotel de Ville, a hatvanas évek volt Elnöki Palotája, a keresztény katedrális, a Notre Dame és a kínai negyed, a Cholon, illetve a pagodák. Saigontól északra, a kambodzsai határ szomszédságában fekszik Tay Ninh, a cao dai vallás központja. A caodaizmus, összevegyítve a Kelet és a Nyugat világi és vallási filozófiáit, megpróbálta megalkotni az ideális vallást. Az eredmény egy színekben gazdag elegy, amely magában foglalja a buddhizmust, a konfucianizmust, a taoizmust, a hinduizmust, a vietnámi spiritizmust, a kereszténységet és az iszlámot. Szentszék nevű templomuk színkavalkádjával és délben kezdődő istentiszteletével különleges élményt nyújt szemnek és fülnek egyaránt.

Pár kilométerrel keletre emelkedik ki a síkságból a Fekete Hölgy hegye, a Nui Ba Den. Mintha vidámparkba érkeztünk volna: a Disznó évét írják, ezért áll hatalmas, pincérnek öltözött malac a bejáratnál, ahonnan libegőhöz hasonló felvonó visz a sziklaperemeken álló pagodákhoz. A bátrabbak nyári bobpályán száguldhatnak visszafelé, miközben a hangszórók vietnámi slágerekkel borítják be a hegyoldalt. Tiszta időben beleshetünk Kambodzsába, sőt, még a Mekong folyó deltavidékéig is el lehet látni. A folyó két partja között ingázó komp a végnapjait éli, mert a háttérben már állnak az épülő híd betonpillérei. Nagy a forgalom a vízen: homokkal megrakott uszályok és piros orrú, „szemes” teherhajók merülnek fedélzetük szintjéig a Mekong sárgás hullámaiba. Megint eltelt két hét Vietnámban, melynek ugyan napról-napra változik az arca, de régi varázsát nem veszti el. Megújuló műemlékei friss színekben pompáznak, természete csábító, az emberek mosolya minden bánatra gyógyír. De mintha megint ott felejtettem volna valamit…

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!