Ez a weboldal sütiket használ az élmény fokozása érdekében.
A „Mindent elfogadok”, gombra kattintva elfogadja a cookie-irányelvünket.
A „Konfigurálás” gomb segítségével kiválaszthatja azt is, hogy mely sütiket kívánja engedélyezni.

ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK

zemplen

Sajnáljuk!
Ehhez az utazásohoz ár és időpont információ nem érhető el.

Az Északi-középhegység legkeletibb része, a Zempléni-hegység Tokaj és a szlovák határ között húzódik. A hegység délkeleti részét hívják úgy, hogy Hegyalja, mely Tokaj és Sátoraljaújhely között terül el, napsütötte lejtőin a világhírű Tokaj-Hegyaljai borok szőlői teremnek (UNESCO világörökség). A borászatból származó bevételeknek köszönhetően az itt élők már évszázadokkal ezelőtt jólétben éltek, ez is a magyarázata a történelmi emlékek sokaságának. Magyarország nagyon kevés vidéke ilyen gazdag turisztikai látványosságokban. Ezeket szeretnénk megmutatni utasainknak egy 5 napos kirándulás keretében úgy, hogy a kirándulások mellett jut majd idő pihenésre, wellnessezésre is egy 4 csillagos szállodában.

1. NAP: SZERENCS (ZEMPLÉNI MÚZEUM), MÁD (ZSINAGÓGA), TARCAL (ÁLDÓ KRISZTUS SZOBOR), TOKAJ

Elutazás Székesfehérvárról a Piac téri parkolóból reggel 5.15-kor. Budapestről az autóbusz 6.30-kor indul a Déli pályaudvartól. Utazás a Gyöngyös - Miskolc útvonalon Szerencsre, a „Hegyalja kapujába”. Séta a városban (110 éves fürdőház, katolikus templom, várkert, Rákóczi-vár). Lehetőség a várban található Zempléni Múzeum megtekintésére, melynek legnagyobb kincse a több százezer darabból álló képeslap gyűjtemény. A múzeum két terme a vár építtetőjének, Rákóczi Zsigmondnak állít emléket, aki a Rákóczi család vagyonának a megalapozója volt, az 1600-as évek elején erdélyi fejedelemmé is választották.
A következő programunk Mád, Tokaj-Hegyalja egyik híres bortermelő helye. Valaha a városkában nagyon sok zsidó élt, többségük borkereskedő volt, ennek a korszaknak az emléke a gyönyörű barokk zsinagóga, melyet a 21. század elején mintaszerűen felújítottak. A szomszédos rabbi házban egy kiállítás is megtekinthető az egykor itt élt zsidókról, akiknek mindössze 10%-a élte túl a holokausztot, de később ők is kivándoroltak Magyarországról.
Mád után a Zempléni-hegység legdélebbi kiemelkedéséhez, a Tokaji-hegyhez (vagy Kopasz-hegyhez) utazunk, melynek nyugati lábainál egy újabb neves bortermelő község található, Tarcal. Itt egy könnyű túra keretében felsétálunk a település fölé emelkedő Áldó Krisztus szoborhoz, mely a helyi kiadvány szerint Európa legnagyobb Jézust ábrázoló gránit szobra (8,5 méter magas, 50 tonna súlyú). A szoborhoz felvezető sétány és a szobor környéke szépen parkosítva van, fentről gyönyörű panoráma nyílik Tarcalra, a szőlőskertekre, a Tokaji-hegyre és a kanyargó Tiszára.
A kora délutáni órákban érkezünk meg a Tisza és a Bodrog összefolyásánál fekvő Tokajba, a Tokaj-Hegyaljai borvidék központjába. Közös séta a hangulatos városkában, majd utána lehetőség lesz betérni valamelyik borozóba, pincészetbe vagy étterembe, illetve az érdeklődők a város valamelyik múzeumát is megtekinthetik. A főtéren álló Tokaji Múzeum egy gazdag borkereskedő 1790-ben épült palotájában lett berendezve, a város és a környék történelmét, néprajzát, természeti kincseit mutatja be, sőt az épület alatt kiterjedt pincerendszer is található. A 2015-ben megnyílt modern Világörökségi Bormúzeum pedig elsősorban a borgazdálkodásról szól, kiegészítve az európai világörökségi borterületekkel.
Tokaj után a Bodrog folyó mentén, a Zempléni-hegység délkeleti lábainál utazunk tovább Zemplén megye egykori székhelyére, Sátoraljaújhelyre. Érkezés a szállodába 5-6 óra körül, így már az első nap lehetőség lesz a wellness (és egyéb) szolgáltatások igénybevételére (4 éj).

2. NAP: MEGYER-HEGYI TENGERSZEM, HERCEGKÚT (TÖBBSZINTES PINCESOR, BORKÓSTOLÓ), SÁROSPATAK (BAZILIKA, REFORMÁTUS KOLLÉGIUM), SÁTORALJAÚJHELY (MAGYAR KÁLVÁRIA)

Délelőtt először a Megyer-hegyi tengerszemhez utazunk, a hegyre a parkolótól 20-25 perc alatt lehet felérni, enyhén emelkedő terepen, de idegenvezetőnk ennél jóval több időt ad majd. 2011-ben egy nem hivatalos internetes szavazáson Magyarország 7 legszebb természeti csodáját keresték, és a Megyer-hegyi tengerszem kapta a legtöbb szavazatot. Különösen látványosak a tavat körülvevő szinte függőleges sziklafalak, ahol többnyire sziklamászókat is láthatunk. A tó közelében lévő kilátótoronyból gyönyörű körpanoráma nyílik a Zempléni-hegységre, Sárospatakra, de a távolban a Tokaji-hegy is látszik.
A Sárospatak melletti Hercegkút faluban az UNESCO világörökséghez tartozó Gombos-hegyi pincesor a következő állomás. A hely különlegességét az adja, hogy egymás felett 4 sorban helyezkedik el közel 80, egységes kinézetű borospince. Az egyik pincerendszert megtekinti majd a csoportunk, és borkóstoló is tartozik a programhoz (3-féle bor és frissensült pogácsa).
Dél körül a környék látnivalókban leggazdagabb városába, a „Bodrog-parti Athénba”, Sárospatakra utazunk, mely többször is fontos szerepet játszott a magyar történelemben. 1207-ben itt született II. András királyunk lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet, a szegények jótevője, aki Európában a középkori magyar történelem legismertebb személyisége. Az 1600-as években a Rákócziak itteni udvara a magyarországi késő reneszánsz kultúra fellegvára volt. A városnézés során megnézzük a gótikus vártemplomot, mely 2007-ben bazilika rangot kapott a pápától, illetve látogatást teszünk a híres Református Kollégium kiváló múzeumában és gyönyörű könyvtárában.
Délután visszatérünk a szállodába, ahol lehetőség lesz pihenésre, wellnessezésre, de az érdeklődők részt vehetnek egy közös túrán idegenvezetőnkkel. Az autóbusz beviszi utasainkat Sátoraljaújhely központjába, és onnan indulnak a hangulatos Zsólyomkai pincesorhoz, majd tovább az erdőben a Magyar Kálváriához. Trianon után építették ezt a különleges kálváriát, mely Jézus szenvedéstörténete helyett az elcsatolt magyar városoknak állít emléket. A hegy tetején a kálváriát a Szent István-emlékkápolna zárja. A túra során gyönyörű kilátás nyílik majd a városra, a környékére és a magyar-szlovák határ túloldalára is.

3. NAP: SZÉPHALOM (MAGYAR NYELV MÚZEUMA), SÁTORALJAÚJHELY, SÁROSPATAK (RÁKÓCZI-VÁR)

Délelőtt lehetőség pihenésre, wellnessezésre és a szálloda melletti kalandpark meglátogatására.
Ugyanekkor az érdeklődőkkel a szomszédos Széphalom faluba kirándulunk. Itteni kúriájában élte életének utolsó 25 évét Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás vezéralakja, itt is van eltemetve. Innen irányította a magyar irodalmi életet és a nyelvújítást az 1800-as évek elején. Ennek emlékére hozták létre itt a Magyar Nyelv Múzeumát, melynek színvonalas kiállításai sok érdekes ismerettel gazdagítják a látogatókat.
A déli órákban pihenés a szállodában, majd délután először Sátoraljaújhely központjában lesz egy rövid közös séta. Ezután újra a közeli Sárospatakra utazunk, ahol Magyarország legjelentősebb késő reneszánsz emlékét, a Rákóczi-várat és annak érdekes kiállításait nézzük meg. Helyi vezetővel bejárjuk az épületegyüttes legrégibb részét, a Vörös-tornyot, megtekintjük az újabb szárnyban lévő „Rákócziak dicső kora” című nagyon gazdag kiállítást, és lehetőség lesz a kuriózumnak számító ágyúöntő műhely meglátogatására is.

4. NAP: FÜZÉR VÁRA, HOLLÓHÁZA, FÜZÉRRADVÁNY (KÁROLYI-KASTÉLY)

Egész napos kirándulás a Zempléni-hegység északi részébe. Füzér falu mellett (felett), egy vulkáni eredetű hegycsúcson magasodik Magyarország egyik leglátványosabb vára. Az újjáépített erődítményben többféle kiállítás látható, a panoráma a környező hegyvidékre egészen lenyűgöző. A parkolóból kb. 20 perc alatt lehet felérni a várba, de idegenvezetőnk ennél jóval több időt ad majd. Aki nem vállalja a felmenetelt, az a faluban is kellemesen eltöltheti az időt, többféle látnivaló van: a Füzéri Látogatóközpont kiállítása és szuvenír boltja, a tájház, a múltidéző ház vagy a református templom szép, festett mennyezete.
A következő megállónk a szomszédos Hollóháza, ahol megnézzük a porcelángyár múzeumát. A sok szép porcelán megtekintése mellett megismerkedhetünk majd a gyár történetével is. Hollóháza másik nevezetessége a modern katolikus templom. A sátortetős épület egészen különleges épületforma, egy Ybl díjas építész, Csaba László tervei alapján készült. A templombelsőben a keresztút stációit Kovács Margit, a híres keramikusművész készítette.
A nap utolsó programjaként nézzük meg az 5 napos utazásunk egyik leglátványosabb attrakcióját, a füzérradványi Károlyi-kastélyt és gyönyörű parkját. Az 1945-ig luxusszállodaként működő kastély felújítása 2021 őszére fejeződött be, az egykori hotel varázslatos, békebeli hangulatát idézi fel a kiállítás, melyet helyi idegenvezetők mutatnak majd be a csoportnak. A kastély parkja Magyarország legnagyobb és legszebb angolparkjai közé tartozik, lesz majd idő a park felfedezésére is.

5. NAP: VIZSOLY (BIBLIAMÚZEUM), REGÉC VÁRA, BOLDOGKŐ VÁRA, MONOK (KOSSUTH SZÜLŐHÁZ)

Búcsú Sátoraljaújhelytől, utazás Pálháza és Telkibánya érintésével a Zempléni-hegység nyugati oldalára, Gönc városkába. Itt fotószünetet tartunk a híres Huszita-háznál, majd hamarosan megérkezünk Vizsoly községbe, ahol 1589-ben nyomtatták az első magyar nyelvű bibliákat. A látogatóközpont belépőjegye tartalmaz egy vezetést a nagyon értékes Árpád-kori református templomban (ahol a középkori freskók mellett a Károli-Biblia / vizsolyi Biblia egy eredeti példányát is megcsodálhatjuk, egy másolatba pedig bele is lapozhatunk), valamint bemutatják a Nyomdatörténeti Múzeum kiállítását interaktív biblianyomdászattal egybekötve.
A következő programunk a nemrég újjáépült regéci vár, ahol II. Rákóczi Ferenc a gyerekkorát töltötte. A magányos hegytetőn álló várból gyönyörű a kilátás a Zempléni-hegység vonulataira és a vár alatti aprófalvakra, a 2021. júliusában elkészült palotaszárnyban pedig a „Főúri pompa a várfalak között” című kiállítást tekinthetik meg a látogatók. A buszparkolótól 1700 métert kell gyalogolni enyhén emelkedő úton, 25-30 perc alatt fel lehet érni, de ennél jóval több időt ad majd az idegenvezetőnk. Akik nem vállalják a felmenetelt, őket az autóbusz beviszi a Regéc faluban lévő látogatói központba (3D mozi a vár történelméről, kiállítás II. Rákóczi Ferenc gyerekkoráról, fotókiállítás a vár újjáépítéséről).
Nem messze Regéctől, egy kopár sziklagerincen magasodnak Boldogkő várának rendkívül látványos romjai. Szerencsére itt a parkoló közvetlenül a vár alatt van, csak egy kisebb emelkedőn kell felmenni a várudvarba. A várban lévő kiállítások közül kiemelkedik a magyar történelem több híres csatáját bemutató ólomkatona kiállítás az újjáépített palotaszárnyban.
Befejezésül egy szép fekvésű faluba, Monokra utazunk, ahol a Kossuth Lajos szülőházában berendezett emlékkiállítást nézzük meg. Az egyszerű, de tartalmas kiállítás Kossuth életútját meséli el.
Monok után indulás hazafelé, utazás a Miskolc – Gyöngyös útvonalon. Érkezés Budapestre és Székesfehérvárra az esti órákban.

Utazás

Légkondicionált autóbusszal (WC, DVD, italautomata).

Szállás

4 éjszaka Sátoraljaújhelyen a 4 csillagos Hotel Hunor kétágyas, fürdőszobás szobáiban. A szálloda a város szélén található, a Zemplén Kalandpark közelében. A szálloda nagy előnye, hogy a kiváló wellness-központja folyamatosan (a nap 24 órájában) nyitva van. A beltéri medencét, a pezsgőfürdőt, a szaunákat a vendégek ingyen használhatják. A szálloda egyéb szolgáltatásai térítés ellenében állnak rendelkezésre (bowling, asztalifoci, billiárd, tenisz, masszázs). Bővebb információ: hotelhunor.hu

Ellátás

Büféreggeli / fakultatív félpanzió.

 

A teljes részvételi díj tartalmazza  az autóbuszos utazást, a 4 éjszakai szállást büféreggelivel, az idegenforgalmi adót, a 2. napon a borkóstolót pogácsával, az útlemondási biztosítást, az idegenvezetést és a felsorolt programokat, de nem tartalmazza a belépődíjakat.

Félpanziós felár: 16.700 Ft (4 vacsora)

Egyágyas felár: 29.400 Ft

3. ágy gyerekkedvezménye: 25.000 Ft (14 éves korig, pótágyon)

 

Belépők

Az árak tájékoztató jellegűek. 
a belföldi programok belépőinél a legtöbb esetben van diák- és nyugdíjas kedvezmény (20-50%)!

Az itt felsorolt múzeumlátogatásokon, sétahajózásokon stb. a részvétel nem kötelező, a helyszínen mindenki maga döntheti el, hogy részt kíván-e venni az adott programon.

Szerencs Zempléni Múzeum HUF 800
Mád Zsinagóga + kiállítás HUF 900
Tokaj Tokaji Múzeum HUF 1.000
Sárospatak Nagykönyvtár HUF 400
  Iskolatörténeti Múzeum HUF 400
  Rákóczi-vár - Vörös-torony és kiállítás HUF 2.000
Széphalom Magyar Nyelv Múzeuma HUF 800
Füzér vár HUF 3.000
Hollóháza Porcelánmúzeum HUF 1.500
Füzérradvány Károlyi-kastély HUF 3.000
Vizsoly Bibliamúzeum HUF 1.200
Regéc vár HUF 1.100
Boldogkőváralja Boldogkő vára HUF 1.300
Monok Kossuth szülőház HUF 600

 

Ajánlatot kérekerre az utazásra: ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK! Ajánlatkérés
Elküldöm emailbenKüldje el az út hivatkozását emailben ismerősének vagy akár saját magának emlékeztetőként. Elküldöm
Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Küldés e-mailben
ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK

ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK

Útazonosító: 159809

Az utazás oldalának hivatkozását továbbítottuk a megadott email címre! Köszönjük, hogy használta szolgáltatásunkat!
Ajánlatkérés
ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK

ZEMPLÉNI VÁRAK, TÖRTÉNELMI EMLÉKEK, BORVIDÉKEK

Útazonosító: 159809

Az ajánlatkérését továbbította a rendszer kollégáinkhoz!