(H)istria - Egy hosszú hétvége rövid története

Így kora tavasszal talán megkérdőjelezhető ennek az írásnak az időszerűsége, de nem teljesen jogosan, hiszen az Isztriai félsziget akkor is rengeteget tud nyújtani az odautazóknak, amikor még el sem kezdődött vagy éppenséggel már lecsengett a fürdőszezon és a tenger hidegebb hullámokkal mossa a horvát partokat.

Nekem az Adria a tenger, nem a Balaton

Ezt saját tapasztalatból is tudom, hiszen már ősszel is jártam a pulai amfiteátrumnál pulóverben és dzsekiben, élveztem a halványan simogató napsugarakat Opatija parti sétányán és autóztam Rovinj felé zuhogó esőben a szüleimmel, de még nem mártóztam meg az isztriai habokban rekkenő hőségben, így ideje volt azt is kipróbálni. A tavalyi augusztus 20-i hosszúhétvégére egy balatoni program volt a naptáramba vésve, ám nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy úgy telhet el az év, hogy nem látom a tengert. Mivel álmodni nagyokat is lehet, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a páromat, hogy mit szólna, ha ezt a 4 napot inkább Horvátországban töltenénk Balatonszemes helyett. Persze, tudom: ez nem egy olyan egyszerű kérdés, amiben arról kell dönteni, hogy a Balaton északi vagy déli partján nyaraljunk, én mégis teljes természetességgel tettem fel, ő pedig szerencsére egy percig sem ellenkezett!

Bár semmi kifogásom a „magyar tenger” ellen, azért lássuk be, az Adria mégiscsak igazibb és nem is olyan elérhetetlen, mint azt sokan gondolnák. Egy balatoni nyaralás költségvetését nagyjából a benzinpénzzel növeli meg. Persze nem mindegy, hogy milyen szállást foglal az ember. De ha hotelt nem is engedhet meg magának, még mindig aludhat apartmanban vagy kempingben, és ha nincs autója, akkor lemehet busszal is. Minél kalandosabb annál jobb! Egy biztos: nem fogja megbánni! Mi sem bántuk meg, egy percét sem! Legfeljebb azt sajnáltuk, hogy ilyen hamar haza kellett jönnünk, mert elég rövid volt a rendelkezésünkre álló idő.

Reggeli Rijekában, kávé Opatijában, ebéd Pulában

Hogy minden pillanatot ki tudjunk használni és elkerüljük a forgalmat, éjfélkor elindultunk, így reggel már a rijekai piacon válogattuk a friss fügét és kóstoltuk a horvátok nemzeti ételét, a túróval töltött, puha rétest, a bureket. A kávénkat pedig már Opatijában fogyasztottuk a parti sétányon, egy kényelmes, süppedős fotelben, miközben élveztük a látványt, ahogy a reggeli nap csillámokkal szórja tele a tengert.

Ez a mediterrán hangulatú város a horvát riviéra egyik ékköve. Elegáns épületeivel, fényűző szállodáival, drága üzleteivel, gondozott parkjaival és magas pálmafáival engem mindig a francia Cote d’Azurre vagy a svájci Montreaux-re emlékeztet. Bár betonozott strandjai nem a legideálisabbak a fürdésre, a környéken könnyen találunk erre is alkalmas, gyönyörű partszakaszokat, pl. Moscenicka Draga-t. Pula a félszigetet átszelő úton, rövid idő alatt is elérhető, de mi a lassabb, ám látványosabb part menti autókázást választottuk. Így lehetőségünk volt lekanyarodni Rabacba is, mely türkiz strandjával, a színes házak előtt horgonyzó fehér kishajóival és a narancs cserepek fölé tornyosuló pálmáival, igazán festői kis település. Akinek ideje engedi, annak érdemes felmenni Labin óvárosába is, mely úgy ül az öböl hátterében tornyosuló zöld hegy tetején, mint egy madárfészek.

Ám az éjszakai utazás miatt itt már olyan fáradtság tört ránk, hogy inkább a szállás felé vettük az irányt, alig várva, hogy alhassunk pár órát. Ebből persze semmi sem lett, mert megérkezvén rögtön ebédelni hívtak, utána pedig nem tudtunk ellenállni a varázslatos kis öböl csábításának, mely alig pár lépésre a szállodától állandóan fürdésre invitált bennünket. A kellemesen hűvös, kristálytiszta sós víz és az új környezet felfedezése felett érzett izgalom rögtön kiverte az álmot a szemünkből. Alvás helyett, fülig érő szájjal ringatóztunk a szelíd hullámokon, élvezvén a mediterrán napsütést és a lassan bekúszó tudatot, hogy végre itt vagyunk és nyaralunk. Egyedül az uzsonnával tudtak minket újra becsalogatni a hotelbe.

Homok kontra kavics - avagy jól befürödtünk

Másnap egy pulai városnézéssel kezdtük a programot. A kétnyelvű (olasz, horvát) település egykor az Osztrák-Magyar Monarchia jelentős hadikikötője volt.  Körbejártuk a híres amfiteátrumot,  -mely a világ 6. legnagyobb, még ma is álló arénája, ahol napjainkban ismert zenészek, együttesek adnak koncertet -, sétáltunk egyet a központban, fotózkodtunk az Aranykapu néven ismert diadalív előtt, mely egykor a városfal részét képezte, majd Medulinba indultunk, hogy az ottani homokos parton töltsük a délelőttöt.

Nagyon lelkesen keltünk útra, vittük a teljes kelléktárat: matracok, polifoam, törölközők, napolaj, fürdőcipők és biztosítván a teljes szórakozást, a megérkezéskor beújítottunk egy búvárszemüveget is. Ám állítom, több idő volt ezeket összekészíteni, mint amennyi időt az áhított  strandon töltöttünk, mert pillanatok alatt megállapítottuk, hogy ez bizony mégsem nekünk való: miután átbukdácsoltunk a homokvárat építő gyerekeken és átvergődtük magunkat a napozósátrak és törölközők kusza rengetegén, végre találunk két szabad négyzetmétert, ahol letáborozhattunk. Szertartásosan bekenekedtünk, hogy védjük a bőrünket az UV-A-tól és az UV-B-től, felvettük a fürdőcipőt, hogy védjük a talpunkat a tengeri sünöktől, feltettük a szemüvegeket, hogy védjük a szemünket - ki a víztől, ki a fénytől -, felfújtuk a matracokat, majd gondosan betakargattuk a táskánkat, hogy védjük az értékeinket és nagy boldogan elindultunk a víz felé, hogy egy hatalmasat fürödjünk, de hamar leolvadt a vigyor az arcunkról, mert a csalódástól nem védhetett meg bennünket semmi!

Nem elég, hogy a zavaros vízben esélyünk sem volt az új szemüveg felavatására, de még azt sem láttunk, hogy hova lépünk, mert amíg a kavicsos strandon az ember tudja, hogy mire számíthat, itt meglepetésszerűen rúgtunk bele a kisebb-nagyobb kövekbe vagy süppedtünk be egy-egy jól kiásott gödörbe. Próbáltuk megsaccolni, hogy meddig kéne gyalogolni ahhoz, hogy egy jót úszhassunk, de amíg a szem ellátott derékig ért a víz, így ezen a terepen nem vállaltuk be ezt a túrát. Két pillanat alatt kievickéltünk a partra, felkaptuk a teljes arzenált és villámsebességgel repesztettünk vissza a saját kis strandunkra, ami bár köves volt, kicsi, zsúfolt és gyorsan mélyült, de legalább barátságos volt, kristálytiszta és mégiscsak a „miénk”!

Hozzáteszem, hogy ez a fürdőzés volt az összes közül a legemlékezetesebb, mert annak ellenére, hogy nagyjából negyed órát tartózkodtunk a parton, még napok után is ráztam a cuccainkból a homokot. (Halkan jegyzem meg, hogy sose értettem, hogy miért a homokos strandot preferálják az emberek. Új élményeim alapján pedig kijelenthetem, hogy még most se tudom.)

Tengerpart az erdő szélén, olasz fagyi Verudela mélyén

A pulai Verudela - ahol a szállásunk volt - egy nagyon kellemes erdős félsziget, szállodákkal, strandokkal, medencékkel, vízisport lehetőségekkel és a helyi Aquáriummal. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy tenger mellet van az ember, nem pálmafák alól, hanem túraösvényekkel keresztezett, árnyas erdőből léphet a partra. Sokan ki is használják ezt és a fenyők tövébe húzódva keresik a csendet és a nyugalmat. Többen fürdőruhában és egy kis hátizsákkal járják az erdőt és ahol szimpatikus partszakaszt találnak, ott kifekszenek napozni a sziklákra vagy mártóznak egyet a kristálytiszta vízben. Az egésznek egy nagyon különleges, picit vadkempinges hangulata van, ami rögtön az ellentettjére vált, amint leszáll az este és a minigolf -, és teniszpályák, valamint az ugrálóvárak között átsétálunk a félsziget másik felére, a vitorlások, koktélbárok, elegáns éttermek és drága szállodák világába. A modern épületek között megbújó sétálóutca a gusztusos kirakatokkal, mutatványosokkal, zenészekkel úgy vonzza az embereket, mint az esti fény a szentjánosbogarakat. Szinte az egész üdülőtelep itt nyüzsög ilyenkor. Olyan ez a rész, mintha csak egy modern látványterv lenne a kikötő szomszédságában.  De szerencsére valós, már csak azért is, mert itt kapható az egyik legfinomabb fagyi, amit valaha is kóstoltam!