Közel-keleti „leg-leg-leg” (II. rész) - A főváros, Abu Dhabi

Az Egyesült Arab Emirátusok két legismertebb és leggazdagabb városa – és állama – Dubai és Abu Dhabi. Bár hasonló adottságokkal rendelkeznek, más-más irányba indult el fejlődésük, és más úton járnak ma is. Egymással rivalizálnak, de ezt a sportszerű vetélkedést közös eredmények is fűszerezik. A cél pedig mindkét emirátusban ugyanaz: minél több „leg”-gel kápráztatni el a világot!

A vasmadár lassan ereszkedik a tenger felől, már látni lehet a homokpartot, és a mögötte húzódó metropoliszt. Furcsán homályos a kép, de nem a repülő ablaka ennyire koszos: homokvihar dúlhat odakint, a gépet is dobálja a szél. A sivatagba érkezünk, bár ezt szinte már nem is érezni, amikor egyre közelebb szállunk a felhőkarcolókkal teli városhoz. Több mint tíz éve jártam itt először. Már akkor is lenyűgöző volt a megérkezés, s Dubai legújabb látványa ezúttal is elképeszt. Az Emirátusok fővárosába, Abu Dhabiba tartok először, ahová Dubaiból 150 kilométer hosszú, végig kivilágított autópálya vezet. Az eredetileg egy szigetre épült modern metropoliszt gyorsan elérjük, útközben a szélső sávba száműzött kisteherautók és buszok mellett haladunk el, míg a belső sávban luxusautók repesztenek. Nem egyszer előfordul errefelé, hogy egy Ferrari és egy Porsche kel versenyre egymással, de manapság ezt már nem tehetik meg büntetlenül. Korábban láthattunk itt önjelölt versenyzőket is, akik gátlástalanul, 200, néha akár 300 kilométer/órás sebességgel hajtottak, legtöbbször következmények nélkül. Nemrég azonban a helyi újság vezércikkben számolt be két „őrült” fiatalról, akik a száguldozás után a börtönben kötöttek ki.

Fiatal főváros a sivatagban

Abu Dhabi a ‘60-as években még csak egy poros kisváros volt. Az olaj felfedezése és a britek kivonulása után, 1971-ben megszületett az Egyesült Arab Emirátusok, amelyet innen irányít az uralkodó, Khalifa bin Zayed Al Nahyan. Abu Dhabi korábbi vezetője, a mostani sejk édesapja, Zayed bin Sultan Al Nahyan nem volt annyira nyitott az új beruházásokra, mint a Dubai élén akkoriban álló Maktoum bin Rashid Al Maktoum sejk. Ám Abu Dhabi mára igazi versenytársa lett Dubainak: nap mint nap újabb és újabb fejlesztésekről hallani itt is. Bár az Emirátusok hét független emírség szövetsége, és a legfontosabb döntéseket az államok által delegált képviselők alkotta parlament hozza, mégis az uralkodónak és a szomszédos Dubai vezetőjének a szava a meghatározó.

Abu Dhabi nemcsak a főváros, hanem a legnagyobb állam is, melynek területe – jóllehet, zömében sivatag borítja – huszonötször nagyobb a második leggazdagabb Dubaiénál. A gazdagságot adó olajkutak egy része a homokdűnék, a másik része a tenger alatt található. Bár Abu Dhabi olajkészlete jelentősen nagyobb, mint Dubaié, a helyiek itt is tisztában vannak azzal, hogy a fekete arany sem tart örökké, de a gyorsan jött gazdagság, ha ügyesen használják fel, több generációnak biztosít majd jó megélhetést. Ezért itt is nagy hangsúlyt fektetnek a kereskedelemre, a turizmusra és az oktatásra. Abu Dhabiban is működik egy nemzetközi reptér, amely folyamatosan fejlődik, ugyanúgy, mint Dubaiban. A város hihetetlen fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben.

Mecset, szálloda, parkok és „leg”-ek

A városban nincs túl sok látnivaló, a kétszáz éves Al Baqtaa erőd a legrégebbi műemlék talán. Ha a helyi tradíciókra vagyunk kíváncsiak, látogassunk el a Bateen hajókészítő műhelyekhez, ahol a mai napig a hagyományos módszerekkel, kézzel készítik a ‘dhaw’-okat, azaz arab hajókat a főleg pakisztáni és indiai vendégmunkások. A paloták és villák negyede után óriási a kontraszt: itt a munkások fabódékban laknak, egyszerű körülmények között, és mindössze néhány dollár a napi bérük. 2007-ben adták át a Zayed sejknek emléket állító Sheikh Zayed mecsetet, amely a legnagyobb az Emitátusokban. Összesen 40 000 hívőt képes befogadni. Természetesen itt sem maradhattak el a „leg”-ek: a világ legnagyobb kézzel szőtt szőnyege és a legnagyobb aranyozott csillárja díszíti az épületet. Jellemző, hogy ezt a két rekordot korábban az ománi Sultan Quaboos mecset tartotta, tehát Abu Dhabi a szomszédos Ománnal is versenyre kel.

A Dubai szimbólumává vált Burj al Arab vitorlásformájú, hétcsillagos hotel után – hogy ne maradjon le szomszédja mögött – Abu Dhabi is épített egy hétcsillagos szállodát, így született meg a hatalmas és fényűző Emirates Palace, mely 85 hektárnyi területet foglal el, s amely számos medencével, vízeséssel, és két homokos partszakasszal is büszkélkedik. Összesen 302  luxusszobából és 92 extravagáns lakosztályból választhatunk, minden szobájához egyedi kialakítású fürdőszoba tartozik, a nagyméretű plazma tv alapfelszerelés, az arany és a márvány díszítés pedig egyáltalán nem számít ritkaságnak. A hivatali épületek és a diplomata negyed pazar villái és palotái kihagyhatatlan látnivalói még akár egy egynapos városnézésnek is. Itt úgy érezhetjük magunkat, mintha egy kertvárosban járnánk.  A villák magyar szemmel nézve inkább erődítménynek tűnnek. Persze ez érthető is, több hónapon át, folyamatosan 40°C felett áll a hőmérő higanyszála, a tikkasztó hőségben senkinek sincs kedve teraszokon ücsörögni.

A város telis-tele van kellemes parkokkal, szökőkutakkal, és rengeteg a virág is. Abu Dhabi elképesztő összegeket költ a közterek zölddé varázsolására. És a varázslat szó nem túlzás! A legalább négysávos utcák melletti fűsávban elrejtett, éjszaka (a hőmérséklet és a páratartalom függvényében) automatikusan ki-bekapcsolódó locsoló-szórófejeknek köszönhetően mindenütt virág és friss zöld fű nő a sivatagban. Csak bent a városban több mint 120 millió fát ültettek!

Foci és Ferrari

A két emirátus közötti versengés új területe a sport. Az Arsenal focicspatnak a szponzora az Emirates légitársaság, de Abu Dhabi sem maradhatott le, így nem véletlen, hogy a Manchester City labdarúgócsapatának tulajdonosa Abu Dhabi uralkodójának testvére. 2009-től Forma-1-es futamot is rendeznek itt, ami szintén növeli a város presztízsét. De láthattuk már a műrepülő Besenyei Pétert is Abu Dhabi öble felett manőverezni a Redbull Air Race-en. A Ferrari World - amely szintén rendelkezik néhány „leg”-gel - az első olyan témapark a világon, amely 200 000 négyzetméteren mutatja be a híres olasz márka megalkotásához és történetéhez kapcsolódó érdekességeket. Emellett ez a világ legnagyobb fedett élményparkja is, amit még a világűrből is lehet látni.

A 2500 hektáros szórakoztatóközpont egyik legnagyobb látványossága a 200 km/órás tempóra is képes, élethű Forma 1-es hullámvasút, a másik pedig a GT Racing Coaster, ahol az acélcsövekből készült, párhuzamos pályákon négyüléses, Ferrari F430 Spider formájú kocsik száguldanak. A Ferrari élménypark közvetlenül a Yas Marina Circuit, a Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj helyszínének szomszédságában épült, így a hullámvasút tetejéről az igazi Ferrarikat is lehet látni a verseny idején.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!