Azerbajdzsán: rácsodálkozva...

Lehetőséget kaptam egy érdekesnek tűnő ország, Azerbajdzsán meglátogatására! Hurrá! Miért ne, biztos jó lehet, izgalmas, felfedezésre váró terület! Nézzük csak, mit is tudtam róla: Baku, Eurovíziós dalfesztivál, szovjet utódállam, törökös és oroszos beütés, Kaukázus. Ennyi. Szégyen-nem szégyen… de legalább most megismerhetem! Csak az szomorított el, hogy ismerőseim visszajelzése elég vegyes volt, mikor megtudták, hogy hova megyek. Van, aki azt mondta, hogy Úr Isten, nehogy oda menjek, robbantás, veszélyes, elmaradott ország stb., van, aki azt mondta, hogy hú de jó, izgalmas, vagány út lesz.

Az utazás előkészítése

Ekkor jött a jól megszokott honlap, a www.kum.hu átböngészése: nem a legbiztonságosabb, de nem rosszabb, mint pl. Egyiptom. Úgy döntöttem, hogy mi baj történhet, minden rendben lesz, teljesen jó út lesz, és nagyon várom! A vízumot egyénileg és személyesen kellett intéznem, mert ujjlenyomatot vesznek az utazóktól. A vízum elkészítésének ideje kb. 10 nap, a vízum díj 60 euró, amit egy OTP-s számlaszámra kellett utalni és visszavinni a Nagykövetségre bemutatni az igazolást az utalásról. Egyre több helyről kapom meg emberektől, hogy miért megyek olyan helyre, ahol szabadon engedték az azeri baltást…

Nagyon tudok haragudni ezekre a megnyilvánulásokra, hiszen természetesen nekem is van véleményem a dologról, de az én utazásom nem erről szól. Én egy országot szeretnék megismerni, teljesen semlegesen és előítéletektől mentesen. Indulás Budapestről Bakuba isztambuli átszállással. A Turkish Airlines gépei kényelmesek voltak. Késő este érkeztünk Bakuba és a gépből kiszállva azonnal megcsapott a meleg hőmérséklet. A bakui Heydar Aliyev International Airport teljesen tiszta és kulturált volt. Az útlevél ellenőrzés, vízumellenőrzés gyorsan és flottul ment, a csomagjaink is hamar megérkeztek, igaz, késő este már nem igen volt érkező gép rajtunk kívül.

Érkezés Bakuba

A repülőtérről Bakuba indultunk busszal. Az út a reptérről a városba 2 x 3 sávos autópályán vezet, aminek a két oldalán mindenhol kivilágított épületek és falak voltak. Teljesen elvarázsolta az embert, mintha valami meseországba érkeztünk volna. Csak az józanított ki néha, amikor elhaladt mellettünk egy "nyugati” autó, aztán meg egy Lada vagy egy Ikarus. Az út a reptértől a városig kb. 15 perc busszal. Útközben elhaladtunk a Zaha Hadid tervezte Heydar Aliyev Kulturális Központ mellett, aminek éppen akkor volt a megnyitója. Fehér, ultramodern, futurisztikus, fényesen kivilágított központ.

Továbbhaladva a szálloda felé a stadion mellett haladtunk el, ahol irtó nagy káosz volt. Autók egymás hegyén-hátán parkoltak, emberek mindenhol és persze rendőrök mindenhol. Mint kiderült, nem véletlenül. A stadionban épp az Inter Milan játszott a helyi Neftchi Baku PFC ellen. A szállodába érve folytatódott a mesevilág. A Lake Palace Hotel egy giccses, fényűző, palotaszerű szálloda, amelynek szinte minden tárgyából, bútordarabjából áradt egy olyan érzés, hogy itt van ám pénz. Külső, felületes szemlélődőnek „csilli-villi”, tökéletes szálloda képét mutatja, belülről és alaposabban nézve azért a nagyon „szőröző” vendég megtalálja a megmosolyogtató hiányosságokat vagy nehézségeket. Például a szobánkban a fürdőkád csapja gyönyörűen nézett ki, de funkcionálisan nem volt a top-on. Konkrétan, a már jó sok szállodát megjárt és annál is több csapot kipróbált vendég is nézeget pár percig, mire kitalálja, hogy miként kell kinyitni a csapot. Semmi logika nincs benne. Amúgy szép, tiszta minden a szállodában.

A személyzete kedves, udvarias volt végig, igaz a profizmus hiánya nyilvánvaló volt.  Az étteremben a pincéreknek nehéz volt megjegyeznie 3 italrendelést, egyesével hozták ki őket, visszakérdeztek sokszor, és néha nem értették, hogy mit szeretnénk. De végig kedvesek voltak és mosolyogtak. Ez amúgy jellemző általában az azeri emberekre, hogy kedvesek, aranyosak, mosolygósak, mindaddig, amíg autóba nem ülnek. Onnantól lila köd és mennek, abszolút nem előzékenyek, a sávokkal nem törődnek, már ha fel van egyáltalán festve. Szeretnek dudálni, előzgetni. A zebránál nem állnak meg a gyalogosnak.

Azerbajdzsán kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet. Olyan Dubai és Törökország keveréke, egy kis „szoci” beütéssel. Megvannak a csillogó, fényes, gazdag, nagy épületek, a szocialista emlékparkok, mellette az ember, ha átmegy a mögötte lévő kis utcába, akkor hagyományos, törökös kis éttermeket, műhelyeket, zöldségest és szupermarketeket talál. Az utcák tiszták, újak általában a nagy sugárutak mentén, beljebb már egy kicsit kopottasabb az utcakép. Az emberek nagy része igényesen öltözködik, a legújabb divat szerint. A reggelink a szállodában teljesen megfelelő volt. Felvágottak /4-féle /, virsli, kelt tészták, zöldségek, sajtok mind voltak. Fehér kenyeret viszont nem szoktak adni. Helyette török kenyeret szolgálnak fel, ami pita jellegű és persze barna kenyeret. A kávéjuk nem az igazi, teának az igazi csaj-t adják szamovárból!

Baku /azeriül Baki ( a szelek városa ) / városmagja az óváros, amely az UNESCO Világörökség része. Fallal körülkerített az óváros, ahol régen a karavánok megpihentek éjszakára. Itt található a Shirvanshah Palota, a Szűz-torony, a két karavánszeráj/ ami most étteremként működik/, fürdők, és a Djuma mecset. A Shirvanshah Palotát és a Szűz-tornyot 2000-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Az óvárosban az árusok nem tolakodóak, lehet alkudozni is.

Baku a Kaszpi-tenger nyugati partján fekszik, mondhatjuk, hogy „tengerparti város”, de igazából mégsem az. Senkinek nem javasolnám, hogy Bakunál a tengerbe merészkedjen… Egyrészt nincs is strand része, másrészt rossz poénként mondhatnánk, hogy aki bemerészkedik, annak nincs szüksége bekenni magát „napolajjal”… sajnos. Egyébként a tengernél gyönyörű, parkokkal teli 4 km hosszú promenád húzódik /Baku Boulevard/, ami a helyiek egyik kedvenc helye. Szökőkutak, pálmafák, kávézók, éttermek, teaházak találhatóak a boulevard-on.

A vidéki Azerbajdzsán

Egy napot a vidéki Azerbajdzsánnak szenteltük. Látni kellett ezt is, hogy tisztába kerüljünk ezzel az országgal. Látnunk kellett a vidéket is az éjjel csillogó-villogó, nappal elegáns és tiszta, nagyvilági Baku mellett. Ugyanis a vidék ennek teljes ellentéte. Amint elhagytuk Bakut, mintha visszamentünk volna az időben kb. 100 évet. Kosz, szemét, büdös, gondozatlan, kopár vidék, környezet fogadott minket, ahogy haladtunk az autópályán. Az út melletti pihenőhely olyan, mint Egyiptomban. A toalett az „üzletsor” mögött volt a szemétdombok között, ami füstölgött, mert égették, és ahol egy szerencsétlen tehén legelte a szemetet. A WC tipikus. Pottyantós, büdös, a higiénia teljes mellőzésével. Ahogy haladtunk tovább az autópályán a hegyek felé, a táj kezdett kizöldülni, szőlősorokat is láttunk.

Utunk elsőként Quba-ba /Guba/ vezetett, annak is a zsidó negyedébe. Quba városát kettészeli egy folyó, egyik oldalán van a zsidó rész, a másik oldalon a muzulmánok laknak. A zsidó negyed egy nyomortanya jelenleg. Omladozó házak, félkész utcák, építkezések, és 1-2 „kacsalábon forgó palota”, ami az USA-ba vagy Izraelbe kivándorolt embereké, akik havonta hazaküldenek pénzt a rokonoknak és építtetik a „palotáikat”, hogy ha évente egyszer hazalátogatnak, akkor abban lakjanak a nyomornegyedben. Megnéztünk ebben a negyedben két zsidó templomot. Az egyik építés alatt volt, a másik meg zárva volt. Ide szerintem átlag turistát nem szabad hozni.

A folyó másik partján hivatalosak voltunk a város első Almafesztiváljára. Ebben a városrészben hirtelen mintha a régi Szovjetunióba csöppentem volna, olyan érzésem volt. Az utcák, az emberek, az öltözetük mind ezt sugallta. A fesztivál elég kezdetleges volt, almákat tettek ki asztalokra és almából készült süteményeket kínáltak. A színpadon népi zene és tánc volt. A város lakói pedig, ünneplőben álldogáltak és beszélgettek. Innen a hegyek felé vettük utunkat. A buszt leváltottuk egy Jeep-re és egy UAZ kisbuszra, ami azt sejttette velünk, hogy érdekes utakon fogunk járni. Hegyen-völgyön keresztül menünk, hajtűkanyarokkal megspékelve, gyönyörű környezetben a Kaukázusban. Ezt a részt mindenkinek ajánlom, akit nem zavar a zötykölődés, a meredek szakadékok és szereti, ha „adrenalinlöketet” kap.

Xinaliq, az 5000 éves hegyi falu

Felmentünk egy több mint 5000 éves hegyi faluba (Xinaliq), ami a legmagasabban fekvő, egyben a legtávolabbi és legelzártabb falu Azerbajdzsánban. Saját xinaligi nyelvük van, de persze beszélik az azeri nyelvet is. Itt olyan életformát láttam, mint még sehol. Nyomor mindenhol, elszigeteltség a világtól és kb. 100 év elmaradás. Kövekből kirakott kis házakban élnek, marhatrágyát szárítanak mindenhol, amivel télen fűteni fognak. Háziállatok, kóbor kutyák mindenhol. A szegénység tapintható. Mégis gyönyörű helyen élnek, körülöttük helyek, völgyek, nyugalom, csönd, tiszta levegő. Ilyenkor elgondolkozik az ember azon, hogy mi hogy élünk és ők hogyan, mi fontos és mi nem, mi szükséges a boldoguláshoz és a boldog élethez. Elmélkedésre tökéletes hely. A következő nap Azerbajdzsán másik Világörökség részévé nyilvánított helyére látogattunk, Gobustan-ba. Neve 2 szóból tevődik össze: Gobu jelentése szakadék és a stan helyet jelent. Kb. 60 km-re van Bakutól, autópályán vezet végig az út odáig.

Gobustan, a Világörökség része

2007-ben lett az UNESCO Világörökség része, sziklarajzok és barlangok találhatóak itt. Több mint 4000 sziklarajz ábrázol embereket, állatokat, vadászatot, táncokat. Az egész hely, ahol a sziklarajzok vannak, teljesen felkészült már a turistákra. Tiszta, parkosított, kiépített utak, padok és /angol WC-s/ mellékhelységek vannak.

Összegezve: Azerbajdzsán nem egy átlagos turista hely. Olyan típusú utazónak való, aki szeret felfedezni, rácsodálkozni dolgokra, keresi a különlegeset. Ez az ország a múlt és a jövő nagy keveredése, nagyon nagy ellentétekkel.

Szerző: Szanyó Ágnes