Gazdag túrák, nyugodt pihenések Észak-Tunéziában

Tévedés azt hinni, hogy Tunéziába csak a népszerű nyaralóvárosok szállodasora előtt húzódó hosszú, homokos tengerpartokért, s az októberben is langyos tengervízért érdemes látogatni. Tunézia ugyanis nagyon sokszínű és érdekes vidék, ahol medinák, ókori romok, sós tavak, berber barlanglakások, oázisok és a csodálatos Szahara várja a világjárót.

Sousse, az üdülőparadicsom

Sousse tengerparti üdülőhely, és barangolásunk kiindulópontjának is tökéletesen megfelelt. Tunézia harmadik legnagyobb városa ma már igazi üdülőparadicsom. A szállodasortól ápolt tengerparti sétányon jutottunk be a medinába, amelynek szűk utcácskáin boltok százai sorakoznak, az éttermek, kávézók és büfék előtt helyi férfiak vízipipáznak, főként késő délután. Az óváros közepén áll a 13 méter magas, várfallal körülvett, IX. században épült erőd, benne a Régészeti Múzeummal. A város sikátoros, meredek utcáinak egyikén felbaktattunk, hogy odafentről lenézzünk a tengerpartra. Közben friss kenyérillat csapta meg az orrunkat, az apró pékségben néhány dinárért friss, még forró kenyeret vehettünk. Majszolgatás közben a távoli kikötőt, a Kasba világítótornyát és a Nagymecsetet néztük az erőd tetejéről.

A Sousse-i medina nagy része az erőd lábánál terpeszkedő souk, azaz bazár. Van itt minden, legfőképpen jellegzetes helyi textil-, cipő- és bőráru, vízipipa-bolt, fűszeres, zöldség-, gyümölcs-, datolyaárus, no és persze lámpabolt. Talán ez utóbbi a legérdekesebb, mert gyönyörű, kézzel festett, bőrből készült állólámpákat és lámpaburákat kínálnak, melyeket ugyan idehaza is be lehet szerezni, de jóval kisebb választékból, és minimum tízszeres áron. Ha valamit, akkor ilyen lámpát valóban érdemes vásárolni a Sousse-i bazárban. A szállodába visszatérve megpróbáltuk kideríteni, hogyan érdemes felfedezni a környék látnivalóit. Helyi idegenvezetőnk a közös programokat ajánlotta, és megpróbált lebeszélni az autóbérlésről, hivatkozva a helyi közlekedési viszonyok kaotikusságára, azaz arra, hogy Tunéziában „a fő szabály az, hogy nincs szabály!”. Sok a baleset és rosszak az utak. Mi azonban erre is kíváncsiak voltunk, így kibéreltünk egy kis Renault-t.

Hammamet medinája

A Tunézia északnyugati területét felfedező kirándulásunk második állomása a népszerű üdülőhely, Hammamet volt. A közkedvelt turistaparadicsom régi városközpontját csak hosszas keresgélés után találtuk meg, de ez csak részben tulajdonítható ügyetlenségünknek, oka sokkal inkább Hammamet nagyságában keresendő. A több kilométeres szállodasoron könnyű eltévedni, de végül azért csak rátaláltunk a medina XV. századból származó erődjére, melyben parányi múzeum rejtőzik. Az erőd tetejéről innen is pompás kilátás nyílik a medina kis utcáira és háztetőire, valamint a homokos partszakaszra, ahol a prospektusokból ismert színes kis csónakok pihennek.

Kerkouane, az ősi üdülőváros

Tunéziában nem csak az utak rosszak, de a távolságok is nagyok. Ezért várva várt úti célunk, Kerkouane, a legjobb állapotban fennmaradt pun város kapujához tíz perccel zárás után érkeztünk. „C’est la vie” – mondta széttárt karokkal az idős kapuőr, aki azért némi rábeszélés hatására és a belépőnek megfelelő dinár zsebretétele után kinyitotta a romváros kapuit, persze csak nekünk, csak itt és csak most. Így teljesen egyedül bolyonghattunk a tenger partján nyújtózó alacsony falmaradványok között. A régészek feltételezései szerint Kerkouane pun üdülőváros volt, állítólag ennek magyarázata, hogy mindössze egyetlen középület maradványait találták meg. A feltételezésnek ellentmondani látszik a később feltárt óriási temető, melynek méretei egyáltalán nem üdülővárosiak. Bárhogy is legyen, nekünk maradandó élményt nyújtott a magányos barangolás a több ezer éves, elhagyott falak, csatornamaradványok, kapurészletek és házhelyek között.

El Haouaria, Tunézia csücske

Bár ezek után nem sok reményt fűztünk ahhoz, hogy bejuthatunk a Cap Bon félsziget csücskén fekvő El Haouaria római kőbányáiba, túl messzire autóztunk már, hogy szívfájdalom nélkül visszafordulhattunk volna. El Haouaria gyönyörű fekvésén túl arról híres, hogy Karthágó építéséhez az itt bányászott köveket használták. Szerencsére Tunéziában a záróra fogalma nem egyértelmű. Jó órával a táblán jelzett időpont után voltunk már, s tanácstalanul tébláboltunk a bányaterület könnyedén átléphető kerítése mellett, amikor megjelent egy kedves és készséges helyi idegenvezető.

Némi különdíj ellenében máris a néptelen, a naplemente káprázatos vörös fényében fürdő hatalmas sziklafalak között találtuk magunkat. Kísérőnk a túlóra ellenére is készségesen vezetett le bennünket a hatalmas, narancsszínű kősziklák alatt rejtőző, négy egymásba nyíló barlangba, ahol ókori lábnyomokat, denevéreket, aknanyílásokat és számos más érdekességet találtunk, persze kizárólag lelkesen magyarázó vezetőnknek és zseblámpájának köszönhetően. Búcsúzóul a tengerparti kikötő maradványain azon merengtünk, vajon hogyan pakolhatták itt egykor hajókba az óriási, kibányászott köveket.

Éjszaka hazafelé tartva értettük meg igazán, miért is óvtak bennünket annyira az autóvezetéstől. A nappali káosz ugyanis ekkorra megsokszorozódott: a koromsötét, kivilágítatlan autóúton ugyanis mindenféle lámpa nélküli jármű – motoros, biciklis, kerékpáros, szekér – cikázott keresztül-kasul. A legmegrázóbb élmény mégis az estére megelevenedő kisvárosokban, falvakban ért, ahol a zsúfolt utcákon valóban mindenki arra megy, amerre éppen jól esik. Kezdő autósoknak és gyenge idegzetűeknek egyértelműen nem ajánljuk, bár nekünk fantasztikus élményt jelentett Tunézia igazi, „turizmusmentes” arca.

Ramadan Tuniszban

A főváros felfedezéséhez azért mi is a szervezett autóbuszos kirándulást választottunk, és egyáltalán nem bántuk meg. Idegenvezetőnk egy tunéziai fiatal lány volt, aki a legnagyobb meglepetésünkre kiválóan beszélt magyarul, méghozzá úgy, hogy Magyarországon mindössze néhány hónapot töltött. Tuniszt 140 kilométerre Sousse-tól, két órás buszozással értük el. Éppen az üzletek nyitására érkeztünk, a várossal való ismerkedést természetesen mi is a nagy medinával kezdtük.

A medina feletti dombon, a közigazgatási központban áll több minisztérium és állami intézmény elegáns épülete, ezek mellett elsétálva jutottunk be a szűk sikátorokba, ahol az árusok még igencsak álmos szemekkel rakták ki portékáikat. A reggeli fáradság oka azonban nem a korai időpont volt, hanem, hogy éppen aznap kezdődött a Ramadan, azaz a böjti hónap, amikor a muszlimok napfelkeltétől napnyugtáig nem vehetnek magukhoz ételt és italt. Ebben az időszakban a turistáknak sem illik az utcán vagy a helyiek előtt ételt, italt fogyasztani.

A főváros legérdekesebb része, a Medina, a történelmi városrész. Építésének kezdete a VII. évszázadra tehető. Az óváros egészen a XX. századig, a francia megszállásig megőrizte központi szerepét. A medinából kijutva érkeztünk a városközponthoz, melynek sugárútja a másfél kilométer hosszú, az első államelnökről elnevezett Avenue de Habib Bourguiba. Itt mindig nagy a nyüzsgés, dudáló autók, motorosok cikáznak. Az út elején áll a Saint Vincent de Paul katedrális, amely arról híres, hogy tervezői együtt alkalmazták a gótikus, a bizánci és az észak-afrikai építészeti elemeket.

Karthágó maradványai

Tunisz mellett találjuk a híres Karthágó feltárt romjait. Sajnos a főváros terjeszkedésével a karthágói terület teljesen beépült, és pompás fekvésének köszönhetően az évszázadok során ez lett Tunisz rózsadombja, azaz kertvárosa, pazar villanegyedekkel. Sajnos az egykori föníciai birodalom romjainak nagy része éppen ezért a mai napig a mesés villák alatt rejtőznek, ezek feltárására meglehetősen kevés az esély. De az 1974-ben a Világörökség részévé nyilvánított romváros még így is megragadja az utazó fantáziáját.

A híres pun birodalom hajói és tengerészei beutazták az egész addig ismert világot. Vetélytársa, a Római Birodalom csak véres csaták árán tudta legyőzni, s ezért látványosan leromboltatta a várost. Köveit szétszórták, de földjét állítólag nem hintették be sóval. Az ókori hangulatot Antonius fürdőiben, az amfiteátrumban sétálva éreztük leginkább. Az egykori fürdőből csupán az alagsor maradt meg, a domboldalban házfalakat, ciszternákat, oszlopokat, jól burkolt utcákat és az Antiquariumot láthatjuk. A hat méter magas dombra érdemes felmászni, mert innen kiváló kilátás nyílik a tengerre, ahonnan valaha árukkal gazdagon megrakott hajók érkeztek a világ minden tájáról. S innen vethetünk még egy pillantást az alant fekvő, romos Karthágóra is, amelyről – bár így is impozáns – mi azt gondoltuk, jóval nagyobb kiterjedésű.

Sidi Bou Said, a kék ajtók városa

Tunisz rózsadombját elhagyva a helyi Szentendre, Sidi Bou Said felé indultunk. Az 1915 óta műemléki védelem alatt álló kisváros az egyik leghangulatosabb hely a Tuniszi-öbölben. A domboldalba épült városka macskaköves utcáin valamennyi Tunéziába látogató turista végigsétál, és nem bánja meg. Minden ház ajtaját és ablakát kékre festették, a városka közepén található régi arab stílusban berendezett kávézóban nagy a nyüzsgés. A város alatti tengerpart, a kis kikötő és a környező sziklák látványa felejthetetlen. Tunézia északi részének legérdekesebb, leghangulatosabb és főként turista számára viszonylag könnyen elérhető pontjait ezzel bejártunk. S ha valaki azt gondolná, a látnivalók sorának végére értünk, téved. Bármennyire is hihetetlen, ez a viszonylag olcsón elérhető észak-afrikai ország még rengeteg élményt kínál. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a Sousse-tól délre fekvő szaharai sivatag kalandjaiért hamarosan visszaérünk.