Irán: Nem kendőzetlen a valóság - I. rész

Iránról az odautazásom előtt is rengeteget hallottam, olvastam. Mindig élt bennem valami bizonytalanság, hogy az így szerzett információk tán így vagy úgy torzítanak az ottani valóságon. Az egyetemen volt egy iráni évfolyamtársam, aki párszor mesélt nekem a hazájáról, mégpedig - ami feltűnt nekem - valóságos költői, emelkedett megfogalmazásokkal. Iránt egy arab stílusú, légkörű, közel-keleti jellegű országnak képzeltem el, tolakodó árusokkal, kávézók teraszán ülő, vízi pipázó figurákkal. Nos, Irán nem hasonlít más arab országokhoz, teljesen egyedi, sajátos, és ettől izgalmas. Nem mellékesen az irániak semmitől sem tudnak jobban megborzadni, mint attól, ha a tájékozatlan külföldi "learabozza" őket vagy az országukat.

A teheráni utcákon

Teheránban a bazárban az árusok ügyet sem vetettek ránk, azaz meglepően nem nyomultak, nem szólítottak le minket. Az iráni főváros légköre nem hasonlít például Kairóra, bármennyire is egyformán zajos, forgalomtól megbénított mindkettő. A zsúfolt Teheránban lüktető az élet, de az ott élők temperamentuma az arabokhoz képest visszafogottabb. Alig láttunk az utcán balhézós, veszekedős jeleneteket, bár nem lehet felszínes élmények alapján biztos az ember, hogy ez jellemző valami, vagy esetleg összefüggésben van a mindennapok ottani szigorú szabályozottságával.

Korábban sokat olvastam arról, hogy milyen öltözködési szabályok fogságában vannak Iránban a nők. Azzal is tisztában voltam, hogy az odalátogató külföldi turista nőknek is kötelező a kendő viselete és az öltözködés előírt módja. Hát, amikor Teheránban a repülőgépről kiszálltunk a kendőmet gondosan úgy igazítottam, hogy semmiképpen se látszódjon ki a hajam egyetlen szála sem. Otthon a pakolásnál jöttem rá, hogy nincs olyan cuccom, ami megfelelne az iráni előírásoknak. A felsőtestem és a hátsóm takarását biztosítani hivatott öltözéknek egy borzasztó, vékony esőkabátszerű holmit aggattam magamra. Sötétkék volt a kabátka, és megnyugtatott, hogy kellően sötét az iráni elvárásoknak. Kiderült már az első nap, hogy túlbuzgó voltam abban, hogy a lehető leginkább anti-szexi legyen az öltözékem, ráadásul a teheráni hőségben ez a cucc fojtogatóan "befőtt” rajtam.

Alkalmazkodás, cigiszünet és kultúrsokk a köbön

Az első nap, miután már beköltöztünk a hotelszobánkba, kimentem az épület elé, az utcai fronton cigizni. Méregettem a járdán vonuló helyi nők öltözékét és leesett az állam. Ugyanis gyorsan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a szigorú öltözködési előírások dacára a nők elképesztő kreativitással képesek stílusossá varázsolni magukat. Rögtön idiótának éreztem magam a borzadály esőkabátomban és a csinos, de mégis fantáziátlan kendőmben. Azt is rögtön észrevételeztem, hogy a kendőikkel nem fedik teljesen a hajukat, sőt a leplezés mértékével izgalmasan játszadoznak,, ki-ki a maga módján, egyfajta lázadozással. Feltűnt, hogy a kendő alatt a hajuk kívülről valami hatalmas kontyot sejtetve kiemelkedik és ezzel az egész viseletnek valami hercegnős, légies jelleget adnak. Naná, nyomban elkezdett az agyam járni, hogy vajon tényleg ennyire tetemes a kendő alatti hajkorona, avagy mit variálnak a helyi nők ehhez a látványhoz. Kedvem támadt megpróbálni utánozni a módit, hisz annyira csúcs volt. Hozzáteszem, ez az első napon volt, amikor még a kötelező kendőviselet dolgában nem voltam annyira frusztrált, mint az utazásunk második felében.

Az érkezésünket követő első napon az első feladatnak azt jelöltem ki, hogy veszünk nekem egy tunikát az ilyesmiket áruló sokszáz teheráni ruhabolt egyikében. Szerintem az Iránba látogató európai turista nők többsége valamiképpen ezzel kezdi a programját. Igen nehéz volt a választás, mert a cuccok között halvány stílusbeli különbségek voltak, és eléggé bénázva próbáltam válogatni, mert a szemeim elötti kínálatból nem tudtam hirtelen egyet sem beazonosítani azokkal a mutatós holmikkal, amiket előző nap a hotel előtt járó nőkön láttam. Egy-két nappal később kiderült, hogy nem a megfelelő boltokban keresgéltem. Ezekben ugyanis többnyire fantáziátlan darabok voltak. Vettünk azért egy nagyon egyszerű, bézs színű tunikát, de csak azért döntöttem mellette, mert már megsajnáltam az apámat és a helyi ismerősünket, akiknek a tekintetére egy idő után kiült a kétségbeesett türelmetlenség. Tanácsolom is az odautazó nő társaimnak, hogy a tunika vásárlós programot oldják meg valahogy férfi kíséret nélkül. Amúgy az eladók többnyire férfiak, érdemben nem tudtak segíteni, annál inkább a boltokban időző helyi, aranyos, segítőkész női vevők.

Aznap az első városnéző program során egy nyugisabb utcaközben odamerészkedtem diáklányok egy kis csoportjához és megkérdeztem tőlük, hogy mit viselnek a kendő alatt, amivel ennyire fel tudják tupírozni a hajkoronát. Annyira cukik voltak, ahogy megértően megmosolyogtak! Az egyik intett, hogy kövessem őt egy bokor mögé és a kellő takarásban leemelte a kendőjét és megmutatta, hogy a feje búbjára egyfajta hajgumival milyen csokorszerű anyag van rögzítve. Ilyet még soha nem láttam. Ezek után már a boltok kirakataiban beazonosítottam ennek a segédeszköznek a sokféle változatát. Ha hosszabban időztem volna Iránban, biztosan vettem is volna egyet.

Az első teljes napunkon Teherán északi, sikkes negyedében aztán még több stílusosan felöltözött helyi nőt láttam. Ott és később Iszfahan nagyváros menőbb részein volt bőven alkalmam megállapítani, hogy a módosabb (beleértve a középosztályt is) iráni nők jelentős hányadának mennyire meglepően kifinomult az öltözködési ízlése, amit a vonatkozó szabályokkal való ütközésekben is próbálnak érvényesíteni. Úgy éreztem, a kendőt ezek a nők valamiképpen az elnyomás jelképének érzik, és tiltakozásukat azzal fejezik ki, hogy ezt a tán átkozottnak tekintett ruhadarabot csak azért is, tán cinikusan, tán szükségszerűen valamiféle divatterep szereplőjévé teszik.

A viseletekről kendőzetlenül

Az említett nők nemcsak a kendőt, hanem az ékszereket, a szandáljaikat, a tunikáikat, az alatta hordott nadrágokat (gyakran farmert) bámulatos eleganciával viselik. Teherán északi (kellemesebb) részén vagy pl. Iszfahan örmény negyedében a ruhaüzletekben egész másképpen néznek ki, mint a főváros központjának tucatboltjaiban (ilyen volt, ahol a tunikámat vettem). A menő butikokban csodaszép kendőket, pompáscipőket lehet vásárolni. Pedig a gazdasági bojkott miatt itt nincsenek jelen a nagy divatmárkák. Zara, Mango vagy a másik végletben a kínai tömegcucc helyett Iránban készített minőségi, fantáziadús holmikat kínálnak. Nem giccsesek, nem csicsásak. Már-már lázadásnak éreztük azokat a tinédzser lányokat, akik Iszfahan örmény negyedében egy Starbucks-ot utánzó kis kávézóban üldögéltek koromfekete ruhához provokatíven választott világos rózsaszín kendőkkel, piercing-gel. Ahogy ott iszogatták a latte-t a papírpohárból, az biztos nem illett bele az iráni hivatalos, dogmatikus ízlésvilág kereteibe.

Más városokban, így Shirazban, Yazd-ban, de Iszfahan egyéb részein egész más világ mutatkozik. Sok nő fekete csadorban van burkolózva. Engem lelombozott a látványuk, nem tudtam megállni, hogy ne sajnáljam őket. De gyorsan hozzászokik az ember a látványukhoz, pláne hogy rengetegen vannak, és takartságukban annyira személytelenné, érdektelenné válnak. Őket látva erősebbé vált bennem az érzés, hogy otthon (is) mennyi mindent képes elárulni rólad az, ahogyan kinézel, amilyen stílusban öltözködsz. A fekete egyenöltözetben rejtőzködő nők a járdán úgy mentek el mellettem, hogy árnyékoknak, szellemeknek éreztem őket. Az arcukból ugyan valami látható volt, többnyire a szemek, amikben nem sejtettem sok melegséget, emociót. Szinte sohasem néztek ránk, mutattak kíváncsiságot (pedig biztos lehetett bennük ilyesmi).

Szóval összefoglalásképpen a női ruhaviselet tekintetében három kategória állítható fel:

  • A sikkes stílus, a sálak a hajtető csaknem felét nem takarják
  • Egyszerű tunika, alatta tucat jeans, a kendő a fejtető hajzatának negyedét, egyharmadát a világ felé tárja
  • A fekete csadoros nők az ország, a nagyvárosok szegényebb részein

A kendő néhány napos ottlét után már határozottan elkezdett idegesíteni. A fent leírt tapasztalatok alapján aztán én is fokozatosan hátrébb és hátrébb húztam a kendőmet, ami szabadságérzetemnek és fejtetőm levegővel való érintkezésének egyaránt jót tett. Az viszont eszembe se jutott, hogy az utcán, közterületeken egyszerűen lerántsam a fejemről a kendőt, megszegve ezzel a külföldi turista nőkre is szigorúan kötelező ottani szabályt. Ennyi önkorlátozást bőven érdemes hozni azért, hogy az ember egy ennyire érdekes, csodálatos országot láthasson.

További cikkek a témában:

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!