Karintiai gyönyörűségek

Karintia Ausztria életvidám déli részén fekszik - olvassuk az egyik leírásból és erről magunk is meggyőződhetünk, ha arra járunk. Valóban csupa vidám, jó kedélyű házigazdára találunk errefelé, és pillanatok alatt jókedvre derül a legkomorabb idegen is. Nyáron, amerre a szem ellát, zöldbe öltözik a táj, miért ne virulna ki ilyen látványra a mi természetünk is? A hegyek, tavak között ezernyi látnivalóra bukkanunk, akár gyalogosan, akár biciklivel indulunk útnak.

Bár egész Ausztria bővelkedik a természeti kincsekben, dél-Karintia figyelemre méltó eredetiséggel dicsekedhet: felhők közé nyúló havasokkal, gleccserekkel, cseppkőbarlangokkal és jellegzetes délvidéki hangulatot árasztó tavakkal. Éppen ez utóbbiak miatt a térséget Ausztria fürdőkádjának is nevezik. A hét jelentősebb tó meleg vizű, nyáron elérik a 28 fokot is, ráadásul a közkedvelt Klopeiner See és a Turners See is ivóvíz minőségű. Budapesttől mindössze 5-6 órányi autózással majdnem egy másik világba jutunk. A nyugalom és a béke szigetére, ahol az emberek kedvesek és mosolygósak, ahol nincs kerítés, mert nem kell senkitől sem tartani. Ilyen világban volna jó élni, villan át agyunkon. Szegény nagyvárosi tüdőnk el sem hiszi, hogy van még ilyen friss levegő a világon. Ráadásul vendéglátóink lesik minden szavunkat és óhajunkat. A családias hangulatot tetézik a megjelenő nagymamák és nagypapák, a tavasz és nyár eleje ugyanis az övék errefelé. A szállodákban, éttermekben, fürdőkben szinte csak velük találkozunk, a főszezon viszont megfiatalodik, hogy aztán az őszt újra az idősebbek uralják. A tél „vegyes“, hiszen a síelés kortalan, mint a szerelem.

Házigazdánk, Egon Habernik sportos útikalauznak bizonyult, de hamar rájött, hogy mi nem itt nőttünk fel. Ettől függetlenül kerékpárral teljesítettük a tíz kilométeres távot - és még legalább fél kilométer bennünk maradt - a Drau-kerékpárúton. Ezután másfél-két kilométeres könnyed hegyi séta következett ködben, szemerkélő esőben, de csupán az első kétszáz méter volt fárasztó, amíg szívünk és lábunk fel nem vette 73 éves hegyivezetőnk gyorsabb ritmusát. Egyik tó szebb, mint a másik. Igaz, háttérnek díszletül ott vannak a hegyek is. Alpesi úton az Eisenkappler Hütte felé vettük az irányt, és a Hochobir tanösvényen ballagtunk olyan 1800 méter magasságban. A turisták itt mindent megkapnak: pontos útjelzést, gyakori tájékoztatást kis táblákon, mi merre hány méter, sőt itt még a túrázó négylábúakra is gondolnak: több oszlopon hátkaparó gyanánt feltekert szögesdrótot fedeztünk fel. Két cseppkőbarlang is nevezetes a környéken: a kisebb a Griffen, mely szó szerint családi ház méretű, és az Obir, ahol 1,3 kilométeren keresztül gyönyörködhetünk a cseppkövek formavilágában. Meseszép itt minden „terem“, amely természetvédett, bár a korábbi bányászkodásnak köszönhetően sok cseppkő megcsonkult.

A hatezer lakosú Eberndorf apátságáról híres. A csodálatos, háromszintes, árkádos udvaron júliusban és augusztusban nyári játékokat rendeznek, kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal. Innen egy kis kitérőt tettünk a wildensteini vízeséshez, amely arról nevezetes, hogy a hat emelet magasságból lezúduló víz tömege sehol nem éri a sziklafalat, s ezzel a „saját kategóriájában“ Európa legnagyobb vízeséseként emlegetik. Jó itt hűsölni. Bár akkor még aligha sejthettük, hogy nem sokára tovább is hűlhetünk: Bad Eisenkappelbe, a gyógyüdülőbe látogattunk, ahol egyébként egy hétig 500 Euróért gyógyulhatunk a finom gyógyvízben. A fürdőnek van egy messze földön híres terápiás kabinja, amelyben mínusz 110 fokon három percig ajánlatos tartózkodnia annak, aki depresszióját, ekcémáját, reumáját szeretné gyógyítani. Biztatásul: nem kell megijedni, ez száraz hideg. Mi ugyan csak néhány másodpercet töltöttünk a különleges kabinban - leginkább kíváncsiságból - ez is óriási élmény volt. Ruhánk ugyan szinte testünkre fagyott, karintiai élményeinket viszont jegeltük egy jó időre.