Hova utaznak a leggazdagabbak: luxusutazások a 70-es évektől napjainkig

A rendszerváltás táján a leggazdagabb magyarok java turistaként lényegesen rutinosabb volt, mint az éppen megszűnő szoc. tábor többi országának kezdő milliomos elitje. A leggazdagabb magyarok többsége az átkosban is vásárolgatott, nyaralgatott, sőt 1988-tól a világútlevéllel ezt már igazán szabadon tehette. A kilencvenes évek legelején a magyar utazási irodák még egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy luxusigényeket kielégítő egyéni utakat szervezzenek. A nagyon gazdagok pedig már bizonyosan méltóságon alulinak érezték a csoportos utazásokon való részvételt.

Akkortájt a luxusutazások egy része a hetvenes-nyolcvanas években még a magyarok részéről kellően fel nem fedezett nyugat-európai nagyvárosokba irányult. Bécs, München, Róma némileg már lerágott csont volt, annál érdekesebb London, Amszterdam és Párizs. Innen eredetibb, egyedibb holmikat lehetett hozni, és e nevek presztízsértéke is nagyobb volt. Az egyhetesnél valamivel hosszabb mediterrán nyaralás élményével is elkezdődött a kacérkodás. Akkortájt a horvát tengerparthoz, az olasz Jesolóhoz, a görög Halkidikihez képest nagyon menőnek számító vakációt jelentett a bécsi utazási irodáknál befizetett nyaralás a Kanári-szigeteken, Mallorcán, vagy valamelyik kevésbé közkeletű görög szigeten. Fejenként 70-100 ezer forintból szuperluxusnak érzett utazást lehetett kikerekíteni. A szuper gazdagok sem voltak azonban mai léptékkel mérve igazán ínyencek a hotelek, a célhelyek, a költekezés elegáns módjai tekintetében. Aki nem szokott hozzá még a nagy gazdagsághoz, az külföldön a pénz elköltésében még nem lehetett stílusos, és rutinos. A luxusutazások tele voltak csetléssel-botlással.

A kilencvenes évek közepén a már milliárdosoknak nevezhetők turistáskodásaiban a vitathatatlan sláger: Amerika. A tágabb felső osztály sőt a felső középosztály is habzsolta a Delta amerikai légitársaság által a magyar piacon zseniálisan felfuttatott repülési lehetőségeket. A leggazdagabbak is többnyire New Yorkot, Floridát, meg a Niagara vízesést választották, hiszen még soha nem jártak arrafelé. De ők igazi nagy amerikai batárokat béreltek ki, Orlandóban szuper üdülőtelepeket (resortokat) választottak, és megengedhették maguknak a távolabbi Kaliforniát, Las Vegast és akár Hawaiit is. Fejenként így sem költöttek el többet 200-300 ezer forintnál, a ruha- és ékszervásárlásokat nem számítva. Az amerikai utazások divatját magyarázza az is, hogy a gazdagok angol nyelvtudása is magabiztosabbá vált, és jobban el tudták képzelni az egyéni bolyongások zavartalanabb lebonyolítását. A kilencvenes évek közepétől a legmódosabb magyarok már Thaiföld és Malajzia luxushoteljeit is elkezdték kipróbálgatni.

Az ezredforduló táján a társadalmi rétegek krémje rákapott a téli nyaralásra, mégpedig távoli, igazán egzotikusnak mondható helyekre. A presztízsút már arról szólt, hogy legyen vakítóan fehér tengerparti homok, pálmafák, méregdrága hotelek (300-400 dollár feletti szobaárakkal). És hová? Kuba, a mexikói Cancun, Mauritius, esetleg az ugyancsak karibi Aruba és St. Marteen.  Ezekben az években már sokkal kifinomultabbá váltak az elvárások. Több utazási iroda rendelkezett már azzal a professzionális tudással, hogy a legigényesebb elképzelések alapján segítsen megfelelő helyet, hotelt és repülést találni. A leggazdagabbaknak már a hátuk mögött volt az évente ismétlődő luxus utak tapasztalataiból kiérlelt árnyalt szempontrendszer. Alaposabbá vált tehát a felkészülés. Kuba vonatkozásában külön pikáns zamatot ígért az, hogy a nyugati luxusélvezeteket egy még mindig komcsi országban lehetett megtapasztalni. A mexikói Yucatan félszigeten, Cancunban és Playa del Carmenen egészen exkluzív, és a divatos all inclusive rendszerben működő szállodai komplexumok kerültek kiválasztásra. Mivel ezekbe a hotelekbe az USA-ból is elég gazdagok jöttek, az elit érzés teljessége adottá vált. Mauritius vonzerejét az adta, hogy az Indiai-óceáni szigeten a legtöbb hotel, étterem eleve nagyon drága, és ez kellően szűrte a főleg Nyugat-Európából ideutazók társadalmi szintjét.

Az ezredforduló táján a fent jelzett célpontokra utazó milliárdosok már fejenként 400-600 ezer forint körül költhettek az utazás alapkiadásaira (repülés, szállás). A mai időkhöz érve talán meglepetést okozhat a megállapítás, hogy a luxusutazások iránya az addigi tendenciát követve nem feltétlenül irányult a Föld még távolabbi pontjaira. A milliárdosok körében a téli nyaralás még mindig vonzó, és fejenként 1-2 millió forintért elkelnek utak a Maldív-szigetekre, Balira, vagy a polinéziai Bora Bora szigetére. De érdekes módon – úgy tűnik – a leggazdagabbak már nem ambicionálják annyira a fárasztó és hosszú repüléseket. Jellemzőbb a néhány napos sí utazás Svájc, Franciaország, Ausztria legmenőbb terepeire, nyáron Horvátországba egy-egy ismerős magán villájába, vagy jachtjára. A milliárdosok utazási kalandvágya némileg kifáradóban van. Rájöttek, hogy kényelmesebb és ésszerűbb az év folyamán több, rövidebb idejű utazgatással megszakítani a folyamatos üzleti hajszát. Igaz az utazás, nyaralás folyamán a mobil telefon kiiktatására szinte senki sem merészkedik manapság. Főként most, a válság idején, szóba sem kerülhet egy igazi, tényleges kikapcsolódás.