Maldív-szigetek - Paradicsomi állapotok

A tízórányi repülőút után igazi felüdülés volt megpillantani lefelé ereszkedő gépünk alatt az első, világoszöld korall-atollt. A végtelen azúr színű vizet pásztázva, az egymást követő kisebb-nagyobb szigetek egyikén megláttam egy várost, Malét, a Maldív-szigetek fővárosát.

Néhány perc múlva már egy apró szigeten landoltunk. A repülőből kilépve rögtön megcsapott a meleg, páradús trópusi levegő. A repülőtér maga is egy sziget Malé városával szemközt, ahol kisbusszal átszállítottak bennünket a vízi-légi kikötőhöz, a hidroplánok parkolójához. Rövid várakozás után beszálltunk a móló mellett lebegő kétmotoros hidroplánba. Máshol aligha láthat az ember rövidnadrágos, mezítlábas pilótát, itt viszont ez a divat. Az indulás előtti repülési tájékoztatót egy rasta-frizurás helyi pilóta tartotta, aki a mentőmellények és oxigénmaszkok tartózkodási helyének megmutatása után arra is felhívta a figyelmünket, hogy a tudnivalókat tartalmazó papírral kiválóan tudjuk legyezni magukat az amúgy igen meleg gépben. Hál’ Istennek, ez utóbbi bizonyult a leghasznosabb információnak. Még a pilótafülke ajtaját sem csukták be, így végignézhettük a felszállás előkészületeit, és bepillanthattunk a repülés titkaiba.

Paradicsomi állapotok

Felszállás után rögtön kattogni kezdtek a fényképezőgépek, egymás után repültünk át a kisebb-nagyobb szigetek fölött, majd leszálltunk a „mi” atollunkon. A szerencsés földet – illetve vizet – érés után egy aprócska stégen rakták ki gépünk utasait. Hamarosan jött a felmentő sereg, azaz a szálloda hajója, amellyel tíz perc múlva már a kikötőbe is értünk.

Egyszerű, mégis leírhatatlan látvány fogadott: a kék sokféle árnyalatában játszó tengervíz, hófehér korallhomok, és mindenfelé pálmafák. Máris friss kókusztejet szürcsölgettünk, majd elnyúltunk a fehér homokpadon. A szállodánk területén barangolva aztán tovább álmélkodtunk. A recepciót elhagyva a szobába vezető út, a sziget „főútja” egy pálmaligeten vezetett keresztül, s mintha egy trópusi őserdőben járnánk, körös-körül pálmák és virágok pompáztak, madarak csiviteltek. Szigetünk a nem túl fantáziadús Sun Island nevet kapta, de ezen csak addig mosolyogtunk, ameddig meg nem hallottuk eredeti, helyi elnevezését, a Nalaguraidhoo nevet, amely az európai ember számára nem hogy megjegyezhetetlen, de egyenesen kimondhatatlan.

A sziget tengerparti szobáihoz saját kertek is tartoznak, a teraszokról látni lehet a végtelen tengert, s örökké hallani kellemes morajlását. A szállodakomplexum tervezői minden apró részletre ügyeltek: a terasz előtti kis lábmosóban például könnyedén megszabadulhattunk a partról felhozott homoktól, a fürdőszobából nyíló elkerített teraszon pedig a szabad ég alatt zuhanyozhattunk, madarak és bájos kis gekkók között. De talán még ennél is különlegesebb élmény a víz feletti bungalókban lakni, ahová egy hosszú híd vezet. Minden bungalónak terasza van, ahonnan esténként pompás kilátás nyílik a tengerbe bukó napra. Reggel pedig a kis lakosztályok saját lépcsőjén egyenesen a vízbe ereszkedhettünk.

Megtépázott korallsziget

A szigeten egyébként szinte bárhol érdemes a vízi világ felfedezésére indulni, akár csak búvárszemüveggel és pipával, de a szálloda búvárközpontjában megtanulhatjuk a könnyű-búvárkodás fortélyait, sőt, nemzetközi tanúsítványt is szerezhetünk. Ha valakinek nincs felszerelése, a szálloda ajándékboltjában mindent beszerezhet, az egyszer használatos víz alatti fényképezőgéppel együtt. A legközelebbi korallzátonyt a thai étterem mögötti részen találtuk, ahol minden délelőtt csodaszép halak és ráják között úszkáltunk. Az étterem szakácsa időnként a vízbe dobott némi csemegét, melyre megbolydult a halraj. Ilyenkor élvezhettük a halak közelségét, gyakran még simogatását is.

A legnagyobb izgalmat egy vöröses polip okozta, amely azon kívül, hogy nagyon félelmetesen úszkált, igazából jobban tartott tőlünk, mint mi tőle. A legkülönlegesebb látvány a gyönyörű, de nem veszélyes kis cápák mellett az a másfél méteres muréna volt, amelyet sehogy sem sikerült kicsalogatni a biztos védelmet nyújtó szikla alól. Kevesen tudják, hogy az ilyen korallszigetek egy része – főként a szállodák körül – általában halott, köszönhetően a kevésbé természetbarát bámészkodóknak és gyűjtögető turistáknak. A halgazdagság viszont hihetetlen, és az is furcsa, hogy a halak nem félnek a búvároktól, sőt néhány már-már szemtelenül közel jön. A farkukat el lehet kapni, úgy siklanak ki az ember tenyeréből. Az atollban élő halak nem veszélyesek, a cápák legfeljebb egy méteresek, és csak kecsesen úszkálnak a sekély vízben. A nagyobb távolságok miatt már megérkezésünk napján biciklit béreltünk. Nehézséget csak az okozott, hogy megjegyezzük, pontosan hol hagytuk kétkerekűnket, ugyanis valamennyi egyforma színű és fajtájú. A kerékpározás mellett egyébként számtalan sportlehetőség közül választhatunk: szörföt, vitorlást bérelhetünk, az átlátszó vízben vízisízhetünk, jet-skizhetünk, de ping-pong asztalok, squash-pálya, fitness-terem, erőgépek várják a mozogni vágyókat.

Édeni szomszédolás

Szigetünk paradicsomi állapotait néhány nap alatt kezdtük megszokni, s ha nem is untuk meg a csodás pálmaligeteket és a néptelen korallhomokos tengerpartokat, szerettünk volna körülnézni a környéken, azaz a szomszédos szigeteken. Ezért bejelentkeztünk a szállodánk által szervezett hajókirándulásra. Az egynapos túra első megállója egy közeli kis sziget volt, Fenfoushi, ahol csak néhány százan élnek, méghozzá egyszerű bádog házakban, s a környező szigeteken dolgoznak, vagy halásznak. A kis temetőben és a mecsetben tett látogatásunk után éppen kicsöngettek az iskolában, ahová a helyi nebulók ma is egyenruhában – a fiúk zöld nyakkendőben, a lányok talpig fehérben – járnak.

A fiatalok egyébként elég korán kikerülnek az iskolapadból, általában 16 éves korukban már dolgoznak, 20 évesen már házasodnak és gyereket vállalnak. A Maldív-szigetek lakói muzulmánok, a férfiaknak több feleségük lehet, a válás pedig igen egyszerű: a férjnek háromszor ki kell mondani, hogy nem akar tovább élni az asszonnyal. Persze ezt csak férfi teheti meg, de a házasságkötéskor azt azért kikötik, hogy válás esetén az asszonyt körülbelül 500 dolláros bánatpénz illeti meg. A szigeteken élő nők általában otthon maradnak a gyerekekkel, szállodában szinte sehol nem dolgoznak, kivéve a parkokat és az utakat pálmalevéllel söprögető asszonyokat, és néhány képzettebb, angolul viszonylag jól beszélő recepcióst.

Kirándulásunk második állomása egy kis lakatlan sziget, Huroualhi volt, amelyet mindössze tíz perc alatt körbe lehet járni, miközben egészen biztosan leég az utazó, mert árnyékot csak a sziget közepén talál. Itt érdemes a leginkább búvárkodni, mert a fél méteres vízben gyönyörű, színes élő korallok rejtőznek – a ritkán erre járó turistáknak köszönhetően. Az árnyékban elköltött ebéd után áthajóztunk egy másik szigetre, Ungagára, amelynek vízi bungalóit még csak most építették. A negyed óra alatt körbejárható kis sziget igazi nászutas paradicsom: a pálmafák között fából készült teraszos bungalók bújnak meg, függőágyakkal, mint ahogy azt legszebb álmainkban képzeljük. Hazafelé hajónkat a víz felett hosszan repkedő repülőhalak kísérték.

A szigetek fővárosa, Malé

A repülőtér szigetéről kis hajóval mindössze nyolc perc alatt értünk át a főváros kikötőjébe. Malé 70 000 lakosú pezsgő nagyváros, az ingázókkal együtt 90 000 ember él itt.  A modern, magas épületek közötti kis utcákon nagy a forgalom, az európainak szokatlan a baloldali közlekedés, a sok motor, és a sziget kis méretéhez képest nagy autók csak fokozzák a káoszt. Ha szívesen bejárnánk a várost, érdemes taxit fogni, ugyanis bárhova megyünk, az ár egységesen 1,5 dollár. A kikötő melletti piacon sokféle zöldség, rengeteg fűszer található, ám a gyümölcsök között leginkább banánt, papayát, sárga belű görögdinnyét és ananászt találunk. Más gyümölcs nem nagyon terem, a legtöbb élelmiszert Ausztráliából és Dél-Afrikából hozzák be. A szigetlakók muzulmán hite miatt sehol nincsenek pubok, kocsmák, és nem árulnak alkoholt. A fiatalok ezért leginkább a vidámparkban szórakoznak. Még egy hétköznapi estén is óriási itt a tömeg: a színpadon ottjártunkkor éppen egy helyi zenekar játszott, egy lány világslágereket énekelt. A kávézókban igazi olasz kávét kaphatunk, a fiatalok számára ez az utca a „korzó”. A nyüzsgő város után néhány percnyi hajózás következett, majd a sokkal nyugodtabb repülőtéren búcsút vettünk ettől a mesevilágtól, hogy majdnem fél napos utazás után Ferihegy betonján ébredjünk fel.

Utazzon Ön is a Maldív-szigetekre!

Ajánlatért keresse fel munkatársunkat a Vista irodák egyikében!