Monumentális Moszkva 2. rész: Uszodából székesegyház
Beküldő: Vista 2010-10-11 11:53:00
A moszkvai nevezetességek megtekintésekor a turista gyakran érzi, hogy a Föld messze legnagyobb területű országának a középpontjában van, ahol gyakran a világtörténelem szempontjából is nagy ívű események zajlottak. Megilletődik az utazó, ahogy érzékeli a látottak alapján azt a hatalmas súlyt, jelentőséget, amelyet Moszkva ma is képvisel megannyi tekintetben. Ellentmondásokkal teli város, s éppen ezért bámulatos.
A hagymakupolák bűvöletében
Az 1987-as látogatásaim emlékeiben a templomi nevezetességekként csak a Vaszilij Blazsennij- és az Uszpenszkij-székesegyház maradt meg. Mostani városfelfedezésünk során az egyik legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy milyen sok kisebb-nagyobb templom maradt fenn azokkal a jellegzetes hagymakupolákkal. Vakító arany vagy játékos tarka színeikkel amolyan mesevilágot idéztek fel bennem. Imádni valóan aranyosak, hangulatosak, szépek. Töprengtem folyton, hogy vajon, hogy kerülte el figyelmemet mindez annak idején. Léteztek, de elhanyagoltságuk, megfakultságuk miatt váltak alig észrevehetővé? A Vaszilij Blazsennij-t bámulatosnak találtam, főleg kívülről. Talán azért is, mert az egész Vörös-tér szebbé vált a híres GUM áruház terebélyes épületének tökéletes felújításával. A Vörös-téren az embert ma is kellően elfogja az érzés, hogy egy hatalmas birodalom szívében álldogál.
A mostani utunk folyamán mindkétszer délutánra esett a Vörös-téri bandukolásunk, és így esélyünk sem volt arra, hogy bemenjünk a csak 13 óráig nyitva tartó Lenin-mauzóleumba. Amúgy sem volt kedvem ahhoz, hogy jópofáskodó találgatásokba bonyolódjak a test viasztartalmának aktuális hányadát illetően. Pedig Lenin szellemi örökségéből egy szeletnyit gyakran veszünk kölcsön, amikor is gyermekeinket arra intjük, hogy: Tanulni, tanulni, tanulni. A Kreml belülről számomra hozta a formáját, de nem voltam különösképpen elalélva, eltekintve a Blagovescsenszkij-székesegyház ikonjaitól, amelyek káprázatosak. Na meg valamiért beleszerettem a Szpaszkaja-torony méltóságteljes órájába. A Novogyevicsij-kolostor kellemes volt, de nem lenyűgöző. A klasszikusabb turisztikai programok műfajában jobban szerettem a csendes, idilli Kolomenszkoje építészeti parkmúzeumot, a Romanov bojárok palotáját, meg a Tretyakov képtár 20. századi kiállítását. A képtár kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, amit magyar vendéglátónk mondott el nekünk. Azt, hogy a jelenkori orosz kulturális, művészeti élet szenzációsan magas színvonalú, megragadóan sok egyéni színnel, fantáziával, szellemességgel, eredetiséggel. Persze kell az óriási merítési lehetőség is ahhoz, hogy Moszkvában annyi zseniális képzőművész, előadó, komoly-zenész jusson a csúcsra. Az oroszok lelkes fogyasztói a művészeteknek hatalmas nagy lelkükkel.
Üzenetértékű pozitív története miatt éreztem izgalmasnak a kilencvenes években újjáépített Megváltó Krisztus székesegyház meglátogatását. A Moszkva-folyó mellett állt eredetileg a világ legnagyobb ortodox temploma, amit évtizedekig építettek, majd 1883-ban szenteltek fel. 1931-ben a bomlott agyú Sztálin parancsára felrobbantották, hogy helyére felépítsék a Szovjetek Palotáját, tetején egy legalább 50 méteres, felhőkbe érő Lenin-szoborral. A sors bosszújaként azonban a Moszkva-folyóból kiszivárgó víz miatt félbeszakadt az építkezés. A Sztálinhoz képest galamblelkű Hruscsov pártvezér sajátos fantáziával hatalmas szabadtéri uszodát alakíttatott ki ott. A szovjetrendszer bukása után vált lehetővé, hogy a templomot közadakozásokból, de még inkább elképesztően sok állami pénzből újraépítsék. A történelem ritkán szolgáltat igazságot ilyen szépen.
Ismertebb helyek
Természetesen azért azzal kezdtük, hogy néhány nevezetesség mellett megnézzük Moszkva közismertebb utcáit, negyedeit. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi változott és mi nem az itteni rendszerváltozás, azaz a kilencvenes évek eleje óta. A nyolcvanas években is már menő sétálóutca volt a Régi Arbat. Viszonylag még itt volt a leglazább az utca képe, mert voltak utcai zenészek, lezser fiatalok és értelmiségi figurák sétálgattak fel s alá, és még az üzletek is valamennyire mutatósabbak voltak, mint máshol a városban. A mai Arbat olyan Váci utca jellegű a turistákat csalogató, hasonló választékot kínáló szuvenír boltjaival. A képet színesíti, hogy afrikai srácok kapacitálják zavaró vehemenciával a külföldieket a vásárlásra. Főleg a japánokra vadásznak. Amúgy az Arbat házai most nem tűntek különösebben érdekeseknek, s újdonságot inkább az jelentette, hogy itt is már sorakoznak egymásután a nemzetközi gyorsétkezők és kávézóláncok megszokott példányai. Derekasan próbálkoznak az oroszok sikerre vinni saját gyorsétterem láncokat is, ahol megszokott orosz specialitásokat kínálnak éttermi felhajtás nélkül. Sok a palacsintázó, ahol sós és édes töltelékek vegyesen vannak. A lazacos palacsinta bizony a fogamra való volt. A szomszédos Új Arbat már inkább olyan Rákóczi út jellegű, és tele van a hatvanas-hetvenes évek szokványos betonépületeivel. Betértünk a Dom Knyigi-be (A Könyv Háza), amely hatalmas, de korszerűtlen elrendezésével a szovjet időket idézi, igaz a választék már a szabadságot tükrözi. Egy másik neves főutca, a Tverszkaja nem annyira hangulatos, viszont érdekes, mert hosszan követik egymást a világ nagy divatmárkáinak hatalmas üzletei. Ellentétben a pesti Andrássy út hasonló butikjaival itt bizony mindig mutatkozik fizetőképes vásárló.
Apropó: GUM és CUM. A Vörös téri GUM, amely a szovjet időkben is hatalmas volt, de unalmas, szürke üzletekkel teli, ma a luxuscikkek Mekkája. Roppant elegáns hely, és mindenképpen érdemes körbenézni. Az árak bizony a nyugat-európai szintek fölött vannak. A GUM megannyi kávézójában, bárjában is döbbenetes az árszint. Egy csésze kávé belekerülhet 2000-2500 forintnak megfelelő rubelbe. Aki még nagyobb luxus miliőt akar látni annak egy másik nagyáruházba, a CUM-ba kell bemennie. Kedvencünk a Kreml melletti földalatti áruház volt, ahol kisebb a rongyrázás, és étkezős része igazén gusztusos.
A turista ösvényről letérve
Kedvenc negyedünk a Zamoszkvorécse volt, mert kellemes egyveleg. A Moszkva-folyóhoz közel eső része elegánsabb, majd a kisebb utcákban a moszkvai hétköznapi élet rokonszenvesebb részleteibe lehet elmerülni. A sztálini idők alatt itt kevésbé szürkítették el az építészeti környezetet és az utóbbi években könnyebb volt helyreállítani ódon hangulatát. A külföldi turisták jellemzően kerülik a moszkvai pályaudvarok környékét, mert ezeken a helyeken gyülekeznek jellemzően a társadalom perifériájára szorultak, a merev és agresszív részegek, a csövesek. A pályaudvarok bejáratai körül tucatjával vannak összetákolt boltok, utcai árusok, lopott és csempészet portékákat kínálók. Mi a szupermodern, csodás, a repülőtér és a városközpont közlekedő (35 perc) vonat pedáns világából kerültünk egy csapásra egy ilyen pályaudvar környéki, lepukkant közegbe. Edzett utazókként akkor is meg a későbbiekben is rendre megmerültünk ebben a deklasszált közegben. Vendéglátónk, ismerve a legkülönbözőbb társadalmi miliők iránti kíváncsiságunkat, elvitt minket egy jellegzetes moszkvai lakótelepes városrészbe. Így volt szerencsénk meglátogatni egy idős tanár-házaspárt. Nálunk sem leányálom sok lakótelepi lépcsőház, de az itteni rozzantsága, lepusztultsága megrázó látvány volt. Nagyon kedvesen fogadtak minket, és megint alkalmam nyílt az iskolai orosz órák tananyagából megmaradt szókincsemből néhány kerek mondatot valahogy elővarázsolni. Sok moszkvai, főként a szegényebbek a kis dácsájuk (víkendház) veteményeséből egészíti ki étrendjét. A mi moszkvai házaspárunk a dácsa almafájának terméséből csomagolt nekünk egy zacskónyit a legtermészetesebb szeretettel, nagyvonalúsággal. Sokan mondják, hogy az orosz ember jellemzően nagylelkű.
