Plitvice - a tavak és vízesések birodalma

Már az első kilátópontnál elénk tárult Plitvice képeslapokról már jól ismert, azoknál azonban jóval varázslatosabb látképe.

Az erdő lombjai közül kibukkanó szürke sziklák, amelyeken kékesfehér zuhatagok ömlenek tajtékozva az alant sorakozó smaragdzöld tavakba. Hová kerültünk? Valami meseországba? Hogy jöhetett létre ez a megkapó szépségű vidék? Bármilyen évszakot is válasszunk a kiránduláshoz, mindenképpen különleges élményben lesz részünk. Tavaszi olvadáskor megduzzad a patakok vize, nyáron zöldell a táj, ősszel ezerszínűvé válik a természet, míg télen jég borít mindent és csipkefüggönyként tárulnak elénk a vízesések. A plitvicei természetvédelmi terület a maga tavaival, vízeséseivel maga a Paradicsom. A kisebb - nagyobb tavak tiszták és olyan kékek, mintha a Kék lagúna c. film miatt festették volna őket sosem volt kék színek árnyalataira. Ide akár egy hosszú hétvégére is érdemes eljönni. A lényeg, hogy legyen egy jó túracipő, mert itt aztán nem keveset gyalogol az ember, ha be akarja járni az egész területet. Körülbelül összesen 10-12 kilométernyi sétát lehet tenni. Bár a 260 négyzetkilométernyi park leginkább a tizenhat nagyobb és számtalan kisebb tóról nevezetes, területének hetven százalékát borítja erdő vagy legelő – telis-tele különleges növényekkel és állatokkal.

Winnetouland az Ezüst-tó partján

2009-ben nyílt meg az első európai indiánfalu, a Winnetouland Horvátországban, a Plitvicei tavak szomszédságában, egy gyönyörű természetvédelmi területen. A helyválasztás nem véletlen, ugyanis pontosan ott építették ki a rezervátumot, ahol a 60-as években örök barátságot fogadott Old Shatterhand és az apacs Winnetou a híres Karl May-regények megfilmesítésekor. Az indiánfaluban 20 hagyományos indiánsátor sorakozik, ezekben szállhat meg a vadnyugati élményekre áhítozó utazó. Az egyik sátorban múzeumot rendeztek be, ahol megtekinthetők az eredeti Winnetou filmek forgatási kellékei, ereklyéi. A rezervátum lakói egy rövid időre garantáltan kiszakadnak a hétköznapok taposómalmából. A mobiltelefonok nem működnek, mert nincs térerő, van helyette fürdés az Ezüst tóban, íjászat, aranymosás, lasszódobás, este a tábortűznél békepipaszívás és indiántánc. És, ha ez még mindig nem elég, a sátormoziban esténként újra végignézhetjük az összes Winnetou-filmet.

Válogasson kedvezményes horvátországi ajánlataink között!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!