Törökország: Raki és a nyári Mikulás

Az Antalyában, a török Riviéra fővárosában landoló turista először bizony alaposan meglepődik. Hipermodern repülőtér fogadja, gyors ügyintézés a vízumot kiadó ablaknál, és még a csomagja is sértetlenül gördül le a futószalagról. Hogy valóban Kis-Ázsiában van, az csak akkor tudatosul benne, amikor a szállodába tartó, legújabb típusú, légkondicionált autóbuszban feldübörögnek a lóerők. Mert azért a szélvédőn ott lóg rontás ellen a „nazar bonjuk”, a kék és fehér mázas kerámiából mintázott Argosz-szem, az út menti házak erkélyén, a barbeque-sütők mellett pedig tarka szőnyegek szellőznek.

A rendkívül vendégszerető törökök bennünket, magyarokat, megkülönböztetett tisztelettel vesznek körül. Nem csak a közelmúltbéli – mindkét fél számára gyümölcsöző – isztambuli villámlátogatásaink okán, hanem, mert sokan még ma is úgy tartják, hogy a magyarok a törökök legnyugatabbra szakadt törzse. Ha a másfél évszázados török hódoltságra gondolva mi nem is osztjuk ugyanilyen lelkesedéssel ezt a véleményt, kétségtelen, hogy számtalan dolog fűz össze bennünket. Gondoljunk csak a nyelvünkben található török jövevényszavakra, a fővárosi fürdőkre, vagy akár a pécsi dzsámira. Budapesten alakult meg az első európai Turkológiai Tanszék is a XIX. század derekán. Míg Törökország menedéket nyújtott számtalan híres, száműzetésbe kényszerült honfitársunknak Rákóczitól Kossuthig, erdélyi magyar volt az is, aki az első nyomdát megalapította törökhonban. De magyar szikvízárus ismertette meg a törököket a szóda hűsítő buborékaival is.

A Riviéra szíve

A Földközi-tenger térsége – ezen belül is az Antalyai-öböl – Törökország legkedvezőbb természeti adottságokkal rendelkező tájegysége. A Toros-hegység impozáns vonulatai féltőn óvják a parti síkságot az északi szelektől, így garantált a kellemes, mediterrán klíma. A kristályosan áttetsző tengert a helyi lakosok csak „Akdeniz”-nek, azaz Fehér-tengernek becézik. S ha már a színeknél tartunk, el kell ismerni, hogy a datolyapálmák, a banánültetvények, a citrom- és narancsfák látványa már önmagában felér egy színvitamin-kúrával. Antalya, Alanya és a már ismert üdülőközpontok mellett egyre több település tűnik fel az utazási irodák palettáján. Mindenki könnyen megtalálhatja az ízlésének és pénztárcájának megfelelőt, s még azt is eldöntheti, hogy homokos parton andalogna-e szívesen, vagy inkább előnyben részesíti a gömbölyű kavicsok ingyenes talpmasszázsát (amivel csak a déli órákban kell vigyáznia, mert mire a tengerhez leér, joggal érezheti magát beavatottnak a tűzön-járás szertartásában). A háromcsillagos szállodák már minden igényt kielégítenek, de aki még több kényelemre vágyik, az biztosan nem fog csalódni a magasabb kategóriájú, luxus clubhotelekben sem.

Mostanában különös hóbortnak hódolnak a szállodák építői: előszeretettel másolnak le híres európai épületeket. Immár semmi akadálya annak, hogy valaki a moszkvai Kreml szinte tökéletes másában töltse a szabadságát, ahol a korhű bútorok mellett – a hely szelleméhez méltón – Lenin-imitátorok fogadják. Egyébként a fellendülőben lévő orosz turizmus még a bazárokban is érezteti a hatását, a nélkülözhetetlen világnyelvek mellett mindenütt cirill betűs feliratok állnak, az étteremben a pincér is először a „mozsna” kérdéssel próbálkozik megtudakolni, vajon elviheti-e a tányérunkat. Ha valaki olyan helyen szeretne üdülni, ahol a tenger- és napfürdőzés mellett aktív kikapcsolódásban is lehet része, akkor Törökország minden kétséget kizáróan ideális választás, hiszen ez a térség évezredeken keresztül szemtanúja volt a legkülönbözőbb kultúrák virágzásának.

Érdemes magával a tartomány fővárosával kezdeni, amely megőrizte alapítója, II. Attalosz pergamoni király nevét a Kr. e. II. századból. Bár az első hotel alig tizenöt éve épült, a város lakosainak száma ma már eléri a másfél milliót. Antalya igazi kozmopolita várossá nőtte ki magát, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy minden év szeptemberében itt kerül megrendezésre az Arany Narancs filmfesztivál is. A modern, emeletes házak között szinte észrevétlenül bújik meg a Hadrianus császár tiszteletére épített kapu, a kikötő környéki óváros zegzugos utcácskáin csavarogva azonban tényleg úgy érezni, mintha több száz évvel visszaforgatták volna az idő kerekét. Itt található a város jelképe, a szeldzsuk törökök által a XIII. században épült Yivli-minaret, amelynek vörös téglákból épült, bordázott falán helyenként még látható az eredeti csempeborítás.

A főtéren – csakúgy, mint minden török városban – itt is megtaláljuk a legendás Atatürk szobrát: Mustafa Kemál, aki az 1923-ban kikiáltott köztársaság első elnöke lett, vitathatatlanul nagyformátumú személyisége a török történelemnek. Reformjainak köszönhetően ez a muzulmán világ legmodernebb szemléletű országa, ahol az állam és a vallás funkcióit és hatáskörét különválasztották, nincs többnejűség, sőt, a nők jogai a férfiakéval azonosak. A Törökök Atyjának tisztelete még halála után közel hetven évvel sem halványul.

Paradicsom és Mikulás

Az ókorban Antalyától délnyugatra terült el a líkiai királyság. Ahhoz, hogy az itteni Myra romjaihoz eljussunk, több órányi utazás vár ránk, ez azonban cseppet sem unalmas. A hegyekben megállunk a kilátónál, ahonnan remek panoráma nyílik a törökök Olympos-hegyére is, amely több mint 3 500 méteres magasságával, gleccsereivel méltó vetélytársa „eredeti” görög névrokonának. A kilátó éttermében végre megtudjuk, hogy mit is jelent az utak mellett sűrűn elhelyezett táblákra írt szó: „gözleme”. Nem más ez, mint vastag, palacsintához hasonlatos tészta, amit megmelegítenek, majd megtöltenek húsos vagy egyéb finomságokkal. A török konyha egyébként bővelkedik a jóízű ételekben: a sült bárányhús, a kebap, a fasírthoz hasonló köfte, valamint a padlizsánételek mellett elengedhetetlen kellék a sós, száraz juhtúró, a „peynir”, de rendkívül népszerűek a különböző saláták is.

Az Antalyai-öböl vidéke híres a paradicsom-termesztésről, az óriási üvegházakban négyszer is szüretelnek évente. Büszkék is erre az itteniek, a Myrába vezető úton olyan településen haladunk keresztül, ahol hatalmas, műanyag paradicsomokkal díszítették fel a városkaput. De a közeli, bájos nevű Finike városka főterének narancskompozíciója is fennen hirdeti, hogy a híres Golden Orange, a világ legzamatosabb narancsának termővidékén járunk. Demre városkapujáról a Mikulás mosolyog ránk. Noha a gyerekek kedvence már régóta hidegebb vidékre költözött, a legenda igazi alakja, Szent Miklós a mai Demre helyén valaha állt Myrában püspökösködött. A szegények szentéletű pártfogóját a róla elnevezett bazilikában temették el, ma már üres szarkofágja az ortodox hívők zarándokhelye. Myra, a Kr. e. IV. században alapított líkiai város romjai ma is impozánsak, a nekropolisz, a gazdagok sziklába faragott sírjaival titokzatos látványt nyújt még a perzselő déli napsütésben is. Demrétől nyugatra haladva egy óriási, sziklás sziget emelkedik ki a tengerből, a Kekova-sziget, amely egy ugyancsak líkiai, ám földrengés miatt a tengerbe süllyedt város kísérteties maradványait őrzi. Épen maradt lépcsők vezetnek lefelé a vízbe, a hajdan volt kikötő közelében az üvegfenekű hajó alján kikukucskálva cserép- és amfora-maradványokat lehet látni.

Hófehér fürdőmedencék

De van egy hely, amit semmiképpen sem mulaszthatunk el, ha már Antalyában járunk: Pamukkale. Igaz, hogy vagy 300 kilométert kell legyűrni odáig, de ezt a fantasztikus természeti képződményt kár lenne kihagyni. A török elnevezés magyarul annyit jelent, hogy „gyapotvár”, és távolról nézve a hegyoldalt, valóban olyan, mintha vattabolyhok borítanák. A függőleges sziklából kis medencék nyúlnak ki, a felülről csordogáló termálvízből kicsapódott mész és gipsz festette fehérre a környéket. Szerencsére a korábban ideépült hotelt lebontották, és ma már csak egy kijelölt ösvényen, szigorúan csak mezítláb lehet a gyapotváron barangolni. Törökországban lehetetlen úgy kirándulni, hogy valamilyen ókori romvárosba bele ne botlanánk. Pamukkale közvetlen szomszédságában áll Hierapolisz, a több mint 2 000 éves település, amely szarkofágjaival, bazilikájával, Apolló-templomával és fürdőivel a római és a korai-bizánci kort idézi.

A visszaút ugyanolyan hosszú, mégis gyorsan eltelik. Bár sokan egyénileg szeretnek utazni, most jól jön, hogy felkészült idegenvezető kíséri csapatunkat. Nagyon szerencsések vagyunk, mert idegenvezetőnk – török férfi feleségeként – avatott szakértője a helyi kultúrának és a szokásoknak. Így tudjuk meg például azt, hogy a törökök még mindig szeretik aranyban tartani a pénzüket. Ha gyermek születik a családban, kis aranyérméket ajándékoznak neki, de a menyasszonyok is elvárják az „aranyesőt” életük nagy napján. Ma sem ritka az akár 2 000 főt is meghaladó násznép, ilyenkor a boldog ara tízkilónyi aranyat is összegyűjthet. Ezt aztán bármikor be lehet váltani a bankban, ahol naponta kiírják a súlyarany vételi- és eladási árfolyamát. Egy-egy kirándulással töltött kimerítő nap után késő este visszaérkezve szállodánkba, lazításként töltünk magunknak egy-egy pohárkával a törökök nemzeti italából, a rakiból. Az illatos ánizspálinkával rendszerint az újabb élményteli napra, és persze a török-magyar barátságra koccintunk.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!