Kiutazás: | Repülő |
Ellátás: | reggeli |
Turnusok: | 4 nap / 3 éjszaka |
Utazás azonosítója: | 177501 |
1.nap: Budapest – London repülővel
Utazás menetrendtől függően repülővel Londonba, majd érkezésünket követően transzfer a szállodába, ahol három éjszakát töltünk. A terveknek megfelelően a leggyorsabb közlekedési eszközzel, metróval indulunk a város felfedezésére és azonnal a közepébe is vágunk ugyanis sétánkat az impozáns londoni Parlamentnél kezdjük. Mellette áll a Westminster Apátság, mely a 2023. májusi koronázás okán sokaknak már a képernyőről ismerős lehet. Innen átsétálunk a Downing Street 10-es szám elé, mely a mindenkori miniszterelnők lakhelye, majd fotózkodhatunk a lovasőrséget adó királyi testőrökkel is. Innen a város legszebb angol parkjának tartott St. James’s Parkon keresztül átsétálunk a méltán híres Buckingham Palotához, mely a brit uralkodó londoni rezidenciája. Ezután a következő megállónk a Trafalgar tér lesz, ahol Nelson admirálisnak, a trafalgari ütközet győztes hadvezérének szobra vigyázza a várost. Innen pár perc sétára vár minket a Piccadilly Circus óriási fényreklámja és a karácsonyi fényekkel csodálatosan feldíszített Regent Street. A városnézés után a jól megérdemelt szabadidejét eltöltheti a királyi udvarba is beszállító, exkluzív Fortnum&Mason áruházban, a közeli China Town-ban, a Leicester Square mutatványosai között, avagy esetleg a téren felállított karácsonyi vásárban is. (A repülő menetrendi változása esetén ezen délutáni programrész a 4. napon délelőtt is megvalósulhat). Vacsora a szálláson.
2. nap: Tower of London valamint további londoni séták
Reggeli után a karácsonyi díszben pompázó, majd ezer éves Tower of London felé vesszük az irányt (előfoglalás szükséges!), ahol megtekintjük az itt őrzött koronaékszereket, uralkodói lovas péncélokat és megmásszuk a várfalakat is. Ha odabent végeztünk, máris a szomszédos St. Katherine Dock luxusjachtjai között találjuk magunkat, abban a kikötőben mely az angol teakereskedelem központi helyszíne volt pár száz évvel ezelőtt. Ezután a Tower Bridge-ről elénk táruló egyedülálló londoni látképet csodáljuk meg, majd teszünk egy kellemes Temze menti sétát a London Bridge irányába. Szemügyre vesszük az 1666-os mindent elpuszító londoni tűzvész emlékművét, majd a hídon átkelve vár ránk az 1000 éves Borough Market, a középkori piac helyszíne, ahol remek frissen készült ételek között válogathatunk, sőt akár forraltbort is találhatunk. Innen metróra szállva délutántól belevetjük magunkat a Hyde Parkban felállított Winter Wonderland forgatagába, mely az Egyesült Királyság legnagyobb karácsonyi vására habár legtöbben inkább karácsonyi csodavilágnak hívják. Vacsora a szálláson.
3. nap: British Museum, Covent Garden és a csodás karácsonyi utcácskák
Reggelit követően az egyik legismertebb londoni múzeumhoz, a British Museum-hoz tartunk, ahol egy néhány órát eltölthetünk a felbecsülhetetlen értékű kincsek között. Itt lehetőség van idegenvezetőnkkel egy London tematikájú sétát tenni a termekben, avagy egyénileg felfedezni a múzeum legizgalmasabb tárgyait. Innen a csodálatosan díszített karácsonyi hangulatú utcákon átsétálunk a Covent Garden-be, mely egykor híres piactér volt, ma pedig elsősorban kézműves piacáról, aprócska boltjairól, éttermeiről és utcai mutatványosairól ismert. Itt lehetőség lesz szabadidő keretében körbenézni a karácsonyi ajánlatok között, kellemesen megebédelni, ugyanis a nap hátralevő részében további csodák várnak majd ránk, mint például az 1800-as évekből itt maradt Burlington Arcade, mely valójában egy korabeli fedett, igazán angol, exkluzív bevásárló utcácska. Ezután az esti London ezernyi fénnyel díszített utcácskáin, a sikkes Mayfair városrészben élvezzük a karácsonyi hangulatot, egyik ámulatból a másikba esve. Vacsora a szálláson.
4. nap: London – Budapest repülővel
Igény szerint (a repülő menetrendjétől függően) délelőtt szabadidő, avagy a még nem látott helyszínek felkeresése idegenvezetőnkkel. A helyszínen több program közül is választhat majd a csoport. Délután transzfer a repülőtérre és hazautazás Budapestre.
Minimális létszám: 15 fő.
Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
xÁrak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 11.30., 12.07.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 222.500 Ft / 610 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 15.000 Ft / 42 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 150 EUR
1 ágyas felár (11.30.): 84.000 Ft / 230 EUR
1 ágyas felár (12.07.): 78.000 Ft / 214 EUR
3x vacsora felár: 39.500 Ft / 108 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 2.800 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 3.640 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 4.600 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Útlemondási biztosítás: az alapár 2,8%-a. Részletek itt.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási biztosítás kötése nem kötelező, de javasolt!
Utazás: menetrendsz.repülővel, helyben autóbusszal, metróval
Elhelyezés: 3 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 3x reggeli
Fakultatív programok (15 főtől):
Kérjük szíveskedjenek előre jelezni!
Temze hajójegy: 20 GBP
London „Oyster” kártya: 40 GBP
Stonehenge-Salisbury kirándulás: 28.000 Ft / 73 EUR
Stonehenge belépő: 12.500 Ft / 32 EUR
Tower belépőjegy: 17.000 / 44 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 60 GBP
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 5 GBP
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 25 fő
Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*15-24 fő esetén: 15.000 Ft / 42 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételidíj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást repülővel Budapestről
- oda-vissza úton transzfert a londoni repülőtérről a szállodáig
- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 3x reggelit a szállodában
- alap program szerinti programokat és városnézéseket
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- a szálláson elfogyasztott fakultatív vacsora árát
- a helyi tömegközlekedéssel (piros emeletes buszok, metró stb.) történő városnézés során a menetjegyek költségeit (Oyster-kártya)
- Temze hajójegyet
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek árát
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)

Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Egyesült Királyság, London
Útazonosító: 177501
Egyesült Királyság, London
Útazonosító: 177501