Bali rácsodálkozásokkal 4. rész - Amit a luwak kinyom…
Beküldő: Vista 2010-07-09 11:26:00
Állítólag a magyarországi állatkertben is van már komodói sárkánygyík, de mivel erről nekem nem szólt senki, így kénytelen voltam a származási helyére, Indonéziába utazni.
Magyar útitársaim szerveztek maguknak egy kis kirándulást, a programban a madár- és hüllőpark szerepelt. Bár nem invitáltak, nem vették rossz néven, hogy csatlakozni akartam hozzájuk. Éva maradni akart. Inkább olvasni akart a strandon, de amikor úgy döntöttem, én biza elmegyek a srácokkal, akkor Ő is csatlakozott hozzánk. Azt hiszem, nem bánta meg! Szinte valamennyi madárról készítettem felvételeket, most már csak be kellene magolnom, hogy miket fényképeztem. Egy biztos, a pápuai madarakat úgy telepítették ide, hogy azok szinte szabadon élnek, nem kalickában. A színekről meg annyit, hogy egy európai embernek ez elképzelhetetlen. Még a madár-kereskedésekben sincsenek ilyenek, mondjuk egy két sasmadarat nem is lenne jó itt tárolni, mert nagy tarolást tudnának végrehajtani. A sárkánygyíkokról meg annyit, hogy aki egy kicsit is ismerni szeretné, milyen is az, az nézze meg a Jurassic Parkot, vagy keresse meg a Google-ban a komodoi varánusz címszó alatt. Nem mondom, hogy meg akartam simogatni a őket, de Éva kifejezetten tartózkodóan viselkedett velük szemben. Itt az iguánák, a sárkánygyíkok, a pitonok és az óriáskígyók taszították. Bár nem maradt kívül, amikor meghallotta, hogy az egyik három méter hosszú gyíkocska nem veti meg az emberhúst, sőt három métert is képes ugrani, a kezemet fogva húzott maga után a kijárat felé. Hiába mondtam, hogy már számosan hazajöttek Baliról olyanok is, akik megjárták a hüllőparkot, csak nem akart hinni nekem.
"Bali tenger"
A szállodánk előtti bójákkal kijelölt tengerben az apálykor nem lehet fürdeni, mert bokáig ér a víz. A dagály előtt és után néhány órával meg azért nem, mert susnya van, a hullámok felverik a homokot, a vízinövények csiklandozzák az ember hasát, a hordalékok pedig nem éppen gusztusosak. Hajnalban azonban kristálytiszta a víz, s a néhány siklótól és keresztcsíkos kígyótól eltekintve csodás az élővilág. Itt nincs korall, de látni lehet a kis pettyest, a grúz fejfedőre hasonlító piros és szabályos V alakban kivarrt tengeri sünt, a sárga fekete pettyes csillagokat vagy a húszcentis barna polipot. Kinek-kinek az ízlése szerint, lehet válogatni.
Hajnalban gépekkel hengerelik le a világos barna homokot, a takarítók eltemetik a hordalékot, egy munkás azzal foglalatoskodik, hogy az éles kavicsokat, kagylókat lábbal kitapogassa és egy műanyagpohárba összegyűjtse. Készítik az ágyakat, vágják a sövényt, feltakarítják a lehullott faleveleket. Ez a Bali Tenger. Az Indiai Óceánnál, fent északon a homok a vulkántól fekete, itt is fürödtem de össze-vissza tíz percet. Amikor megláttak, hogy úszni készülök, vagy húsz árus támadt rám, sikerrel, mert szárongokat és erős alku után tenyésztett, de mégis igazgyöngy függőt vásároltam Anyunak.
Az óceán nincs messze, de mégis 3 órát zötykölődünk a buszon. A szárongnak aztán kétszer is hasznát vettem, mert a trópusokon kétszer is majd megfagytam. Az 1963-ban még működő vulkán meglátogatásánál már Éva előrelátóan csomagolt magának egy pulcsit, nekem meg betette a sárga napsugaras kendőt. Igen jól néztem ki benne, nem csoda, hogy megtetszettem vagy száz utcai árusnak, akik T-shirt-öt, sakkot és tehénszarvból készített faragványokat akartak rám sózni. Mivel nem vettem, gondolta az egyik, kiszolgálja magát, benyúlt a nadrágzsebembe és kutatott egy kicsit a pénzem után. Csak a kamerát találta meg, az viszont nem kellett neki. Hogy amikor megfogtam a kezét, melyikünk ijedt meg jobban, azt nem tudom, én mindenesetre akkorát kiabáltam, hogy majdnem beszakadt Éva dobhártyája. Fel is volt háborodva, hogy miért viselkedek így ezekkel a szerencsétlenekkel. Mire hátra mertem nézni, mindenki elillant.
Az a csodálatos Luwak kávé
Stefanival a táncos pszichológussal és Kris-szel, a görög származású kanadai étteremtulajdonos pókerjátékossal hajnali fél tízkor egy színielőadásra megyünk. Mikor máskor? Az előadás hasonlóan unalmas, mint az előző, ezért szólok a nászutasoknak, hogy ha unják, tőlünk mehetünk tovább, én tíz percet, ők fél órát kibírnak, irány a fűszer kert és a Luwak kávé. A Bakancslistában Jack Nicholson és Morgan Freeman filmjében hallottam először erről, de már akkor sem hittem el. A Kopi Luwak a világ egyik legdrágább és legegzotikusabb kávéja. Furcsa történetét már a neve is jelzi: a "Kopi" indonéz nyelven kávét jelent, a "Luwak" pedig az állat neve. Macskához, mongúzhoz hasonlít, randa egy dög, nyersen fogyasztja el a kávébabot, amikor az még vörös színű. Csak a puha héját emészti meg; a többi áthalad bélrendszerén, majd az állat kiüríti. A különleges kávészemeket kereső dolgozók kézzel válogatják ki az aranyat érő végterméket az ürülékből. A Kopi Luwak rajongói szerint ez a nem túl szalonképes, ám annál természetesebb gyártási folyamat adja a kávé különleges zamatát. Egy kiló ebből az indonéz csodából 1320 dollárba kerül, és ahol lefőzve kaphatunk ilyen különlegességet, ott egy csésze Kopi Luwak ára minimum 50 dollár. Itt az erdőben ugyanezért ugyan csak 5-öt kérnek el, de akkor még nem olvastam az erről írtakat, és mivel a fűszerkertben ingyen is meg lehetett kóstolni valamennyi Bali kávét, na, szerintetek mit választottam? A végterméket drágán, vagy a másikat ingyen? Hát igen, mindig is fösvény voltam magamhoz. De mást sem vettem! Például szegfűszeget, kakaót vagy citromfüvet, nem vásároltam ananászt és kígyó gyümölcsöt, no meg mangusztint, amit itt négyszer annyiért adtak, mint a szálloda melletti boltban.
Mindennapok áldozati oltárai
Láttam már naplementét. Láttam már Tihanyban, Sunionban, Capriban, Lisszabonban, de ilyen naplementét, mint Tirta Empulban, még soha. Jegyezzük meg ezt a nevet, mert ennél szebb hely kevés lehet a világon. Egy kicsit hasonlít a görög Meteorákhoz, csak itt nem a hegytetőn, hanem az óceánban van minden látnivaló. Pontosabban dagálykor az óceánban, apálykor valamivel felette. A két parányi sziget csak apálykor közelíthető meg száraz lábbal, jönnek is ide a vallásosok, zászlókkal, dobokkal fehérbe öltözött hívők az elmaradhatatlan gongokkal, dobokkal és a tigrisjelmezzel, hogy megtekintsék a szent forrás templomát, vagy a szent kígyó barlangját. Ha már itt vagyok, én is megnézem azt a harminc centi hosszú és 2 cm átmérőjű szandálnak valót. Egy pillantást vetek az állatra, jönnék is kifelé, mire a kígyófelügyelő invitál: meg is simogathatom. Simogassa a Kozarek, idézem Ellát, aki felváltva használta ilyen esetekre a két hóhér, a már idézett és Bali Mihály nevét, (hoppá, megvan, honnan volt ennyire ismerős a Bali név!)
Aztán mikor kifelé araszolok, még utánam is kiállt a szentkígyó menedzser: Hát a fizetség hol marad? Szegény idegenvezetőnk akarta helyettem kifizetni a 2000 rúpiát, hagytam hadd tegye, napjában egyszer neki is szüksége van arra, hogy bemutasson áldozatot. Mint ahogy én, Éva sem ad ki egykönnyen feleslegesen pénzt. Jön vissza a pisilésből, és borzasztóan dühöng. Képzeld - mondja, ez a szemét WC-manager nem akart visszaadni a 10 ezres-es bankóból, pedig csak 1000 volt a budi használat. _Erre mit tettél? -kérdem szelíden. Hát visszavettem a 10 ezrest és adtam neki egy 2 euróst. Csak nem fogom pazarolni a pénzünket. Úgy éljek, nem hiszi el, hogy 25 000 rúpiával szúrta ki a WC-s néni szemét.
Majomparádé Bali módra
Bali szegény ország, itt mindenért adományokat kérnek. A majomerdőben például minden idegenvezetőnek van egy boltja. Pénzt csak a mogyoróért kap, amivel idomítja, hogy ide-oda ugráljanak a majmok. Ha a fejére teszi, odaül, ha a vállára, akkor oda. Viszont a boltban aztán vásárolni kell. Mindegy, hogy mit, de muszáj! A majmok világbajnokok. A hasuk alatt a picinyekkel rohangásznak, játszanak, szoptatnak, élik az életüket s közben egy vonalra kiszórt hántolatlan rizst zabálnak naphosszat. Így úgy néz ki, hogy egy vonalban ül mindegyik. A rizst szív alakban is kiszórják, akkor szív alakban ülnek a kis emberszabásúak. Egyáltalán nem erőszakosak, csak ha ökölbe szorítod a kezed. Ekkor azt hiszik, hogy mogyorót tartasz a markodba és azt ki akarják venni. De ha szétnyitott tenyérrel közelítesz feléjük, szelídek, tündériek. A kicsi kapaszkodik az anyjába, néha lehuppan róla, ilyenkor megijed és visszamászik a fára. Olyan, mint a mókus. Huncut. Láttam óriáskígyót is. Az anakonda akkora, hogy élve bekap egy borjút. Nyolc ember tartja. Én nem álltam közéjük.
