Hórafting Szlovákiában
Beküldő: Vista 2010-12-08 17:01:00
A rafting fogalmát jó néhány éve ismerhetjük már, az elmúlt években pedig szinte divattá vált a vadvízi evezés. Tavasztól őszig a közeli Szlovénia, Ausztria vagy Szlovákia gyorsfolyású folyói vonzzák a könnyű adrenalintúra rajongóit. De hogy a kisebb és nagyobb gumicsónakok a téli időszakban se ásítozzanak tétlenül valamelyik garázs mélyén, egyesek kitalálták a hóraftingot, azaz a havas lejtőkön való hajózást.
Izgalommal és kiváncsisággal telve indultunk neki a Szlovákiába vezető 2-es útnak. A Magas- és az Alacsony-Tátra között fekvő kis falu mellett már a szálláskeresés is élmény volt. A hatalmas fenyők ágai 20 centiméteres hó alatt hajladoztak, az út mellett félig befagyott patak csordogált, és megérkezésünk előtt egy pazar jeges vízesésben is gyönyörködhettünk. Itt, a világ végi védett kis völgyben - a természetvédelmi terület közepén - bújt meg bájos vadászházunk, mellette befagyott tó, partján vadetetők, és mindenfelé hófehér, méteres hó. Délután a falu melletti sípályán megismerkedhettünk a hóraftinggal. A kis, általában néptelen sípálya kiválóan alkalmas az új sport kipróbálására. A téli „bugyogóba” öltöztetett 10-12 személyes raft-hajót a tányéros felvonóval a hegyoldal közepéig húzták fel. Innen indult a száguldás egészen a lejtő aljáig. Indulás előtt persze itt is bukósisakot kell húzni, mint a vadvizeken, egyéb védőfelszerelésre nincs szükség. A hajó viszonylag lassan indul el, a lejtő közepe táján viszont fel felgyorsul, a völgybe pedig már félelmetes tempóban érkezik.
Az első csúszás után megértettük, hogy vendéglátóink miért éppen ezt a pályát választották: a száguldó hajó megállításához ugyanis a szemközti domb segítsége is szükséges. A hajónak külön „csatornát” is építettek a domboldal szélén, nehogy elszabaduljon és a síelők közé csússzon. Az első lesiklás alkalmával még bátortalanul szálltunk be a hajóba, de másodszorra már kifejezetten kértük a segítőket, hogy jól lökjék meg a raftot, mielőtt útjára bocsátják. Egy-egy erőteljesebb csúszás után a szemközti domb nem is bizonyult elegendőnek a hajó megállításához, de ilyenkor az odalent várakozó tapasztalt segítő lefékezte a szinte röpülő gumicsónakot, megakadályozva, hogy a domb mögött megbúvó faluban kössünk ki.
De a napnak ezzel még korántsem volt vége. Fáradt és elfagyott végtagjainkat a besenovai termálfürdőben olvasztottuk ki. Nem mindennapi élmény a mínusz 18 fokos hidegben, egy szál fürdőnadrágban átballagni (vagy inkább átrohanni) a közel negyven fokos vízzel teli medencékhez. Másnap egy kis délelőtti csúszkálás után elindultunk a Csorba-tóhoz (Strbské pleso) vezető kisúton. A Magas-Tátra csúcsai csalogatóan bújtak elő a havas fák közül. A híres tátrai kisvasút állomása mellett leparkoltunk, innen gyalogoltunk a tóhoz és a sípályákhoz. A szép tóparton még ebben a nagy hidegben is sokan sétáltak. 1970-ben itt, a tó mellett tartották meg a sívilágbajnokságot. Erre az alkalomra épült a tájképet azóta is meghatározó óriási síugrósánc, valamint számos, akkoriban elegáns, mára egy kicsit megkopott szálloda. A sánc melletti lejtőkön most is sokan síeltek, a kétüléses felvonó viszont, amely a Soliskora visz fel, nem működött. Hogy miért, arra nem találtunk választ, hisz a hóviszonyokra igazán nem lehetett panasz.
A Csorba-tótól a Monarchia idején is népszerű téli-nyári üdülőhelyre, Tátrafüredre (a települést Ó-, Új-, Felső- és Alsótátrafüreddel együtt röviden Tátrafüferdnek szokták emlegetni) értünk. Mivel már erősen sötétedett, szállást kerestünk. Úgy döntöttünk, most az egyszer fejedelmi kényelemben fogjuk eltölteni kirándulásunk utolsó éjszakáját, ezért a legszebb külsejű, feltűnően elegáns épületet, a Magas-Tátra legpatinásabb monarchiabeli szállodáját, a Grand Hotelt választottuk. A kívülről korabeli stílust őrző épület belsője elkápráztatott pazar eleganciájával: a termeket óriási kristálylámpák világítják meg, a falakon korabeli festmények pompáznak, és szobánk - a cseresznyefa bútorokkal, a kényelmes bőrfotelekkel és a márványfürdőszobával - sem okozott csalódást. Vacsora után szállodánk kellemes uszodájában kényeztettük fáradt tagjainkat.
A reggel újfent meglepetéssel fogadott: szobánk ablakából a Hrebienok gyönyörű csúcsára láttunk. A Grand Hotellel szemközt indul az olasz tervezők által épített fogaskerekű vasút, amellyel a tarajkai (Hrebienok) sípályákhoz jutottunk. Itt található a Tátra egyik legnehezebb, fekete jelzésű sípályája, ahol nemzetközi versenyeket is szoktak rendezni. A pálya melletti felvonók itt sem jártak, síelni csak a fogaskerekű melletti kispályán, valamint a Smokovecre levezető erdei úton lehetett. Miután most nem is síelni jöttünk, a Tarajkáról induló gyalogútvonalon elindultunk kelet felé. A Zámkovsky menedékháznál finom forralt bort ittunk, majd - bízva a gyönyörű napsütésben - úgy döntöttünk, megpróbálunk feljutni a Tátra tetejére, a Lomnici-csúcsra. Miközben a fogaskerekű mellett visszasétáltunk Tátrafüredre, mellettünk szánkósok viharzottak el a télen ródli pályává alakuló erdei úton.
