Miért pont oda? - sorozat: Bali szigete

Az indonéziai sziget neve jól cseng az egzotikus utazásokat tervezők körében. Romantikus, paradicsomi nyaralóhelynek képzelik el, nem véletlen, hogy sok nászutas választja. Hangsúlyozzuk előre: Bali elsősorban a kultúrája, a helyi lakosok kedvessége, a csodás rizsföldek, az érdekes életképek miatt vonzó, míg strandjai elég átlagosak, a tengervíz arrafelé nem csodásan átlátszó.

A sorozat őszinte alaphangjának megfelelően összefoglaljuk a Bali választása mellett szóló érveket, tényezőket, nem hallgatva el azokat a jelenségeket, adottságokat, amelyek némileg ellentmondhatnak a szigetről kialakult feltételezéseknek

Bali adukártyái

A sziget picit kisebb, mint mondjuk Hajdú-Bihar megye, azaz nincsenek nagy távolságok, bár a kacskaringós, emelkedős utakon a közlekedés nem kifejezetten könnyű. A lényegesebb látnivalók közötti távolság jellemzően 30-40 kilométer alatt van. A Denpasar repülőtér nevet viselő légikikötő valójában Tuban tengerpart mentén épült, így a transzfer a hotelekhez átlagosan 30-45 perces. A turisták jellemzően felfedezik és élvezik azt a harmóniát, kedvességet, jámborságot, kiegyensúlyozottságot, amit a helyiek sugároznak feléjük a hotelekben, az éttermekben, az utcákon, a falvakban. A módosabb országokból jötteket elgondolkodtatja, hogy a szigetlakók a nyilvánvaló szegénységük ellenére mitől tűnnek olyan boldognak, békésnek. A helyiek figyelmesek, vendégszeretők, és szüntelenül mosolyognak. Gyermekkoruktól arra nevelik őket, hogy mindig mosolyogjanak, és ha éppen szomorúságra van okuk, azt se mutassák ki nyilvánosan, legfeljebb az otthonukban. A turistákkal közvetlenek, egyszerű kérdéseket (where are you from?) tesznek fel, kevéske angol tudásuk bevetésével.

A helyiek vallása valójában a hindu hitvilágnak egy olyan egyedi ága, amelyet csak itt és a sziget szűk környezetében gyakorolnak. A balinézek komolyan vett hitélete, napi háromszori imádkozása a házi templomok oltárainál, áldozataik elhelyezése az utcai ereklyetartókban a helyi életkép jellegzetes részét képezik. Ezek önmagukban is turistalátványosságok. Lépten-nyomon láthatók a szentelt vízzel meghintett és füstölővel, friss virágokkal megtűzdelt áldozati tálkák. Szinte minden napra jut egy-egy szertartás, ugyanis a templomok megépülésének évfordulóját is ünneplik, s ilyenkor virágba és díszbe borul a templom, ünneplőbe öltözik a közösség, csodás táncokat lejtenek, és szemet gyönyörködtető virág-, gyümölcs- és ételtornyokat ajánlanak fel isteneiknek.

A tengerparti városokban a legtöbb szálloda közvetlenül a parton áll, azaz a medencékből, a szobák és az éttermek teraszairól bármikor élvezhető a hatalmas óceán méltóságteljes végtelensége, a naplementék giccsparádénak is beillő színjátéka. A Benoa nevű nyaralóövezetben például romantikus és fölöttébb pihentető időtöltés sétálgatni a nyugodt, békés hangulatú parton. Bali ,,Siófokján”, azaz Kután temérdek a bulilehetőség. Nusa Dua nyaraló övezet elég elegáns, hemzseg az éttermektől. Nusa Dua és Kuta között kb. 20-25 perc a taxi út, azaz érdemes Nusa Dua valamelyik hoteljében megszállni, és átjárni Kutára vacsorázni, szórakozni, masszíroztatni, mégpedig olcsóbban. Balin a hotelek nagy része építészeti remeknek tekinthető. Kertjeik csodálatosak, buják, megtestesítik mindazt, amit egy egzotikus, trópusi kertről gondoltunk. A balinéz népi építészeti kultúrát roppant ízlésesen vegyítik a korszerű szállodai vendéglátás elvárható elemeivel. Az ínyenceknek, a nászutasoknak érdemes a 30-60 szobásnál nem nagyobb, meghitt légkörű, úgynevezett butikhotelek valamelyikét választani. Jóllehet vannak szokványos gyorséttermek, európai étkeket kínáló vendéglők, azért ajánlatos a helyi ízekkel is ismerkedni. Aki szereti a csípős ételeket, az itt jó helyen jár. A szigetre itthonról eljutni drága dolog, de az ottlét költségei már elég  alacsonyak. Vonatkozik ez, mind a szállásra, mind a szolgáltatásokra, az éttermi árakra. A taxizásra szükség van, de a viteldíj kifejezetten baráti.

A szigeten változatos a természet. Vannak vulkanikus hegyek és tavak, tengerpartok, dzsungelek, kanyargó, bővizű patakok. Akadnak bőven különböző nehézségi fokú kirándulási (trekking) lehetőségek. A közbiztonság alapvetően jó, de mint mindenhol, itt sem árt résen lenni. Főleg Nusa Dua zárt turista övezetében és a frekventált helyeken. Bali jellegénél, adottságainál fogva remek választás lehet nászutasoknak, romantikus nyaralást kereső házaspároknak, bulizós baráti társaságoknak, szingliknek, családosoknak, a kulturális turizmus és a nyaralás könnyed vegyítésére vágyóknak. Bali érdekes lehet a szokványosabb turistalátványosságok iránt nyitottaknak, és a kifinomult utazási élményeket igénylőknek egyaránt.

Jó tudni előre

Bali megismeréséért nem csekély áldozat az átlag 20 órányi, átszállásokkal teli repülős utazás. Egy európai, vagy egy ázsiai repülőtéren kell gépet váltani, sőt esetleg kétszeri átszállásra is szükség lehet. Igaz a hátrányból könnyen előny kovácsolható, hiszen érdemes egy ilyen átszállóhelyen (Kuala Lumpur, Bangkok, Szingapur, és különösen Hongkong) 2-3 napot időzni. A hétórás időeltolódás fizikai feldolgozása sem csekély feladat. Kint az átállás eltarthat 2-3 napig is. Legalább az elején késő este nem túl nehéz fennmaradni a szórakozáshoz. A szállodákban a közös terek, a folyosók, a szobák előterei többnyire nyitottak a külső természeti környezet felé. Ez szép és idilli, de vannak hátrányai a helyi klímaviszonyok között. A távoli trópusi vidékek élővilágához nem szokott európai esetleg megijed az ártatlan bogaraktól, gyíkoktól. Előfordulhat az is, hogy a szoba falán futkározó, valójában kifejezetten aranyos gyík ijedelmet vált ki a hotelvendégben. Persze feleslegesen, hisz még jó szolgálatot is tesz a hívatlan vendég: megszabadítja szobánkat a szúnyogoktól.

A Balira utazóknak jobb előre tudni azt, hogy az ottani tengerpart nem úgy néz ki, mint amit egy trópusi, egzotikus, mesés szigetről elképzelnek. Ritka a vakítóan fehér, finom homok, vízbe nyúló pálmafák, tükör tiszta tenger. A strandok nem olyanok, mint Mauritiuson, a Maldív-szigeteken, vagy a Dominikai Köztársaságban. Bali partjai talán inkább az olasz Adria strandjaira hasonlítanak. Mondjuk úgy: a tengerpartok nem különösebben szépek. A nyaralók által leglátogatottabb partszakaszokon az apály és a dagály erősen szabályozza a fürdési lehetőségeket. Dagálykor jobban lehet úszni, de a hullámok miatt csak a jó úszóknak. Dagály előtt és után néhány órával a víz nem igazán szép, mivel a hullámok felkavarják a homokot. Az apály látványként is izgalmas. A tenger ilyenkor legalább 500 méterrel visszahúzódik s a víz csak a bokáig ér. Ilyenkor kellemes a nedves, szilárd homokon andalogni. Kuta partszakaszán a vulkanikus homok szürkés színű, és ez sok távolról jött turistát lehangol.

Nem véletlen, hogy Balin a nagyobb hotelek kifejezetten vonzó, nagy medencéket alakítottak ki, hogy ezzel kárpótolják a tenger, meg a strand minőségében csalódott vendégeket. A sziget déli partvonalán, a jelentősebb nyaraló települések közelében a búvárkodási lehetőségek szegényesek, innen érdemes áthajózni Nusa Penida apró szigetére, és itt hódolni szenvedélyünknek. A sziget északkeleti, keleti részein vannak príma merülő helyek (pl. az északkeleti parton: Tulamben). A felkapottabb turistaövezetek közül viszonylag Nusa Duánál a legvonzóbb a part, mert legalább a homok szép, fehér (Mengiat és Geger Beach). Balin a legszebb strand tán a Jimbaran nevű. Ide egy hangulatos vacsorára is érdemes ellátogatni, ugyanis a gyertyafényes vacsorához terített asztalok a hófehér homokon állnak, s ízletes tengeri csodákat kóstolhatunk meg. Akiknek van idejük, kirándulhatnak a szomszédos Lombok szigetre, ahol szebbek, izgalmasabbak a tengerpartok, rengeteg a látnivaló. Ám érdemes tudni, hogy Lombok lakosságának mintegy 90 százaléka iszlám vallású, így a hotelek területén kívül javasolt az illő öltözködés (a hölgyeknél a vállakat fedő, és mindkét nemnél a legalább térdig érő viselet).

Benoa félszigeten (Tanjung Benoa) a hotelek szépek, de az út mentén ápolatlan helyeken, néhol járda nélkül kell bóklászni a foghíjas közvilágítás közepette. A parti sétáktól, a príma éttermi vacsoráktól eltekintve nincs sok érdekfeszítő élmény ezen a helyen. Éjszakánként egy álmos, nyugis hely, azaz Nusa Dua sokkal mozgalmasabb. A téli hónapok erősen csapadékosak. Általában éjszaka esik, de nappal sem  ritkán. Az a szerencse, hogy az 1-2 órás felhőszakadás után pár perc alatt kiderül az ég. A páratartalom nagyon magas, eléri a 90 százalékot. Bár a sziget kicsi, alapos felfedezése időigényes. Benoából az északi hegyes szigetrészhez eljutni eltarthat 5-6 óráig is a kacskaringós, helyenként javításra szoruló, néhol kaotikus, lassú közlekedéssel terhelt közúton. Vannak „turistás” helyek, ahol majomcsoportokat is helyi látványosságként emlegetik (pl. a badungi Majmok Temploma, az ubudi Monkey Forest vagy az Uluwatu templom). Vannak turisták, akiket felvillanyoz a majmok közelsége. Sokak azonban csak jó képet vágnak a dologhoz, valójában idegesek a kellemetlenkedő, pimasz, kleptomániás, majmok gyűrűjében. Állítólag nem szabad az embernek ökölbe szorítani a kezét, mert akkor a majmok azt hiszik, hogy mogyoró van a markában.

A szervezett szigettúrák résztvevőit általában beterelik egy-egy bazárba, hogy a túravezető vagy a cége némi jutalékhoz juthasson. Ez néha fárasztó kötelezettség a csoportban kiránduló turista számára. Érdemes kihagyni azokat a fakultatív programokat, amelyeknek már a címéből (pl. kézműves túra) következtetni lehet arra, hogy leginkább a boltokba akarják becsábítani a külföldit. Jól jöhet egy magyar nyelvű helyi idegenvezető, akivel őszintén tisztázni lehet egy-egy program valós tartalmát. Persze a nyaralós övezetek strandjain, utcáin Balin is sok a rámenős, fárasztó dumájú árus, önkéntes idegenvezető-jelölt. Itt beszéljünk kicsit az alkudozásról: ez a tevékenység – mint minden ázsiai országban –, itt is a kultúra része. Ez a játék egyszerűen „kötelező”, valójában maga az árus is ragaszkodik hozzá, ezért is ad meg legelőször irreálisan magas árat. A balinéz ember nagyon jó színész, teátrális jeleneteit érdemes megmosolyogni, idegeskedni pedig nem szabad. Ha nem tudunk megegyezni, egyszerűen odébb kell állni – megint csak mosolyogva. A kereskedő nagy eséllyel utánunk fog jönni. Ha nem, hát a következő árusnál is megtaláljuk a nekünk tetsző portékát. A tapasztalat azt mutatja, hogy átlagosan az első ár harmadáért bonyolíthatjuk majd le a vásárlást.

Kellő éberségre van szükség a taxizásnál . Rengeteg a taxis, és sok közöttük a kópé, aki így vagy úgy megpróbálja drágítani a fuvart. A legmegbízhatóbb cég a „Blue bird”, autóik világoskékek, s ez a felirat olvasható is az autókon.  Ők mindig bekapcsolják a taxiórát, így pontosan annyit tudunk fizetni, amennyit az mutat. A borravaló ugyanúgy szokás, mint itthon.

Amit mindenképpen látni kell

A sziget közepén, részben erdős környezetben fekszik Ubud, Bali kulturális központja. Egész más a hangulata, jellege, mint a part menti nyaraló településeknek. Itt él a legtöbb kézműves, és bizony a balinézek ügyesen festenek, faragnak, építkeznek. Jelentős persze a turistáknak kínált ajándéktárgyak, fafaragványok választéka. Alkudni itt is kötelező. Az árus által először ajánlott ár felét, harmadát kell megcélozni. A fafaragványok, batikfestmények túlkínálatától a turista egy idő után telítődik. A gyomor telítéséhez ajánlatos kicsi, eldugott utcákban lévő kifőzdék közül válogatni. Bátran lehet enni ott, ahol a helyiek is étkeznek, mert az ízeken kívül itt igazán hiteles a hangulat, a környezet. A gyomorrontás veszélye jelentéktelen, viszont a chili szószok adagolásánál ajánlatos mértékletességet gyakorolni. A kókuszos palacsinta (neve: dadar gulung) kihagyhatatlan.

Ubud és környékének kiemelkedő jellegzetességei a rizsföldek. A teraszos rizsültetvények élénk zöldjének látványa lenyűgöző. Érdekesség, hogy Balin évente háromszor aratnak, a rizsteraszok a növény különböző életciklusaiban, más-más képet mutatnak. Mindegyik pompás. Az utazó csak leül egy farönkre, és hosszasan álmélkodik a táj varázslatos szépségén, a szorgos helyi falusiak hétköznapjain, s azon az idilli képen, ahogy a bivalyok komótosan menetelnek az iszapban. A Balin járók közül nagyon sokan a legszebb élményként emlékeznek vissza a rizsteraszok nyugalmat árasztó képére. Szuper a Lebegő templom (Ulun Danu Bratan) a sziget középső részén a hegyekben található Bratan-tóban, amely egy vulkanikus krátertó. Mindenképpen látni kell az Anyatemplomot (Pura Besakih) , amely Bali legmagasabb vulkánjának lábánál épült, mérnöki tükörszimmetriával. A hosszú gyalogút a templomhoz, a kapu, a nádtetős oltárok lenyűgöző rendszert alkotnak. Fotókról elhíresült, a balinézek számára igen fontos hely a Tanah Lot templom, amelyet érdemes naplementekor meglátogatni. A sziklaszirtre épült templomot csak a helyiek látogathatják.

Nem szabad kihagyni a Tirta Empulban a szent forrás templomát, és a szent kígyó barlangját. Itt két parányi szigetet találunk, amely csak apálykor közelíthető meg, száraz lábbal. Ajánlott elautózni a Luhur Batukaru templomhoz, Jatiluwiht érintve. Maga az útvonal gyönyörű rizsteraszok mentén vezet, és a templom együttes különleges, misztikus, élmény-teli sétára ad alkalmat. Magasan fekvése miatt itt majdnem állandó a pára, a környezet igazi esőerdő, és a templom jobbára elhagyatott, nem népszerű turistalátványosság, ezért igazán jó alkalom az elmélyedésre, a befelé fordulásra, a meditálásra.

Autózni bérelt autóval, sofőrrel ajánlott, főként az ázsiai vezetési stílus, másrészt a baloldali közlekedés miatt. A sziget északi részén lehet szervezett formában delfinekkel úszni. Ugyan nem vadon élők ezek a delfinek, de azért mindenképpen életre szóló élmény. Egyszer érdemes megnézni egy néptáncos estét, ilyen pl. a kecak, ami egy táncos dráma az indiai Ramajana eposz egyik történetét meséli el. Érdekessége, hogy nincs zenei aláfestés, a ritmust a résztvevő férfiak adják különböző hangokkal. Érdemes Ubud környéki kis falvakban megtekinteni egyet-egyet (pl. Peliatan falucskában). Taxival is nagyon olcsó eljutni ide, de többnyire az Ubudban vásárolt jegyek mellé jár a nem túl kényelmes transzfer is. Ezek még ma is autentikusabbak, mint a tengerparton szervezettek. A Kecak mellett az egyik legnépszerűbb a Barong tánc, amelyben a jó és a rossz küzdelmét mesélik el látványos maszkokba öltözött táncosok. Szintén népszerű, és ha szerencsénk van rendkívül látványos ruházatban táncolt tánc a Legong Keraton, amelyet hagyományosan fiatal kislányok adnak elő. Minden tánc történetét érdemes elolvasni, mielőtt megnézzük őket, így tovább mélyül az élmény. Nem szabad kihagyni egy tradicionális balinéz falu (Bali Aga village, pl.: Tenganan) meglátogatását. A szervezett program keretében mutatottak elég mesterkéltek, s jobb módúak, mint az igaziak.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akiknek az úti cél kiválasztásakor nem a tengerpart szépsége a fő szempont, akik érdeklődnek az egzotikus kultúra iránt, szeretnek kirándulni és aktívan tölteni az üdülésüket, akik érdeklődnek Délkelet-Ázsia iránt, de még nem jártak ott, feledhetetlen bevezetést nyújt Bali a miénktől oly sok szempontból eltérő mentalitásba és kultúrába.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!