Perzsa kincsek nyomában - Egy Vistás élményei Iránban

Manapság a médiában gyakran szerepel a hírekben a Perzsa-öbölbéli ország, Irán. Szó esik atombombáról, tüntetésekről, olajról és kivégzésekről. Alig lehet olvasni azonban az ország több ezer éves történelméről, az ottani vendégszeretetről, a jó közbiztonságról és természeti látnivalóiról. Így aztán nem csoda, hogy rokonaim, barátaim ijedten fogadták a iráni utazásom tervét.

Szerencsére találtam vállalkozó kedvű útitársat a 18 napos hátizsákos országjárásra. Irán eléggé el van zárva a külvilág elől, így alaposan meg kellett tervezni az utazást. Nemzetközi bankkártyát nem fogadnak el,  belső repülőjegyet nagy nehézség árán tudtunk csak foglalni, kedvezőbb árú szállás előfoglalásában pedig nem is reménykedtünk. A vízum beszerzése 3 hétig tartott. Pedig csak egy formanyomtatványt kellett kitölteni a vízumdíj befizetése mellett. Bécsből közvetlen repültünk Teheránba. Amikor felszálltunk, még minden nő európai öltözékben volt, leszállásnál már kivétel nélkül mindenki csadort viselt az ország előírásainak megfelelően. A reptéri pénzváltás után irány az útikönyvből kiszemelt szállás, ami a bazár környéki youth hostel volt.

Teherán forgataga

Teherán egy igazi nagyváros tele autóval. A világ egyik legszennyezettebb levegőjű városa. Az egykori menő angol autó iráni változatát, a Paykant sok helyi használja, 12 l/100 km-es fogyasztásával azonban igencsak szennyezi a környezetet. Számunkra az úton való átkelés jelentette eleinte a legnagyobb gondot, ugyanis a gyalogost az úttesten teljesen figyelmen kívül hagyják. Még a zebrán is. Ami az iráni gasztronómiát illeti, sajnos be kellett érnünk kebabokkal és helyi hamburgerrel, ihattunk hozzá különböző ízű alkoholmentes sört vagy mentás joghurtitalt. A nemzeti múzeumban szerettük volna megnézni Dareiosz perzsa király híres kincseit, de sajnos a kiállítás Iránban nem tekinthető meg biztonsági okok miatt. Viszont megtudtuk, hogy a világ más részein  gyakran „vendégszerepel”. Ehelyett viszont remek ízelítőt kaptunk az egykori Mezopotámia életéből, kincseiből. Teherántól 50 km-re van a Közel-Kelet legmagasabb vulkáni hegye, a Demavend (5671 m), amelynek legidősebb lávafolyásai 38 ezer évesek. Ma már csak füstölgő, gőzölgő fumarolákkal és szolfatárákkal találkozunk vulkáni utóműködésként. A hiányos tömegközledés miatt a hegy lábához nagy nehézségek árán jutottunk csak el, azonban a röpke 3 órás túránk során is lenyűgözött a hegy monumentális tömbje, havas csúcsrégiója. A csúcsravezető túraútvonalak Reyneh kis falujából indulnak.

Iránban a taxizás mellett dívik a stoppolás is, így mi is belevágtunk, ami sikeresnek is bizonyult. A helyiek nagy hangsúlyt fektetnek az autójuk kül- és belcsínjére, megszokott látvány az LCD monitor, kék/sárga/piros neon belső világítás, és természetesen az ordító hangerő, ami elengedhetetlen. A fiatal sofőrök a mának élnek és a szerpentineken vadul versenyeznek jobbról, balról előzgetve egymást. A sebességet a hatóság fekvő rendőrökkel próbálja kordában tartani, ami annyit tesz, hogy amikor áthaladunk egy ilyen alkalmatosságon, mindannyian felkiáltunk, mint a hullámvasúton, majd száguldunk tovább. Kermánba, a sivatag szívébe egy Fokker 100-as géppel utaztunk. Érdekes volt a talpig csadorba öltözött stewardesek látványa és az elől ülő öltönyös úr, aki szigorú szemmel fürkészte az utasokat és az utas listát egyaránt. Fő a biztonság!
Kermánban van Irán egyik legöregebb bazárja, ami 1,5 kilométer hosszú. Az óriási délelőtti nyüzsgés igazi keleti hangulatba varázsolt minket is. Hamar kiderült számunkra, hogy az irániak mennyire vendégszeretők.

A szállásunk

Délután elértük a magát interneten hirdető szállásadónkat, Rezát, akinek így betekintést nyerhettünk otthonába, ezáltal egy iráni család mindennapi életébe. Reza elmondta, hogy Iránban nagyon nehéz és drága mulatság feleséget szerezni, így gyakori, hogy családból választanak maguknak feleséget a férfiak, ő is az első unokatestvérét vette el. Olcsóbb volt az esküvő, mert sok a közös rokon, régóta ismerték egymást stb. A mérnökcsalád ékessége a szoba közepén az óriási perzsaszőnyeg volt, amit minden nap alaposan megtisztítanak. A vendéget mindenféle keleti finomsággal végigkínálják, ami általában magvakból és töményen édes aprósüteményekből áll. Szerzett nekünk egy sofőrt, aki elvitt minket a várostól 100 km-re lévő Kaluthoz, ami egy különleges sivatagi formavilág. Kialakulására a mai napig nincs magyarázat. Műholdról nézve olyan, mintha valami megkarmolta volna a föld felületét. A valóságban ezek tulajdonképpen óriási, több 10 kilométeren át húzódó, párhuzamosan lefektetett homokkőtornyok. Az út során kősivatagon haladtunk át, amiben a közeli 4000 méteres hegyekből levezetett csatorna vizéből táplálkozó oázisok törik meg a monotonitást. Egyikbe betévedtünk egy kis narancsot, gránátalmát szüretelni útravalónak. Régóta várt nyugalmi érzés fogott el a homokkősziklák között.

Másnap egy öreg Mercédesz buszra szálltunk és elindultunk a környék felfedezésére. Mivel a gázolaj az állami dotációnak köszönhetően 13 Ft/liter, a buszjegyek ára is enyhén szólva alacsony. Kermántól keletre 150 km-re található Bam agyagerődje, ami pár éve egy hatalmas földrengés miatt teljesen összedőlt, így egy kisebb testvérét tekintettük meg Rayenben. Európai várakhoz szokott szemmel furcsálltuk, hogy agyagból építik a várat, bár végül is abból építkeznek, ami rendelkezésre áll, és a nyári nagy melegben is elviselhető benne az élet. A vár nagy része el van zárva a látogatók elől, de az őrök figyelmetlenségét kihasználva érdemes bejárni a labirintusszerű különleges várbelsőt.

Yazd és a jászberényi "rokonság"

Következő napra már az UNESCO Világörökség részét képező Yazd városába készültünk. 6 órányi buszút után érkeztünk ebbe a sikátorokkal szabdalt középkori városba. A szállodánk egy gazdag kereskedő agyagházából lett kialakítva, gyönyörű belső udvaros térrel, ahol este a vendégek egy keleti szőttes párnának dőlve fogyasztották el vacsorájukat. A városban bóklászva rögtön feltűnt, hogy a kapukon kétféle kopogtató van, mint később megtudtuk, egy a nőknek, egy pedig a férfiaknak. Lefekvés előtt a gránátalmás alkoholmentes sört is kipróbáltuk a jobb álom reményében. Délelőtt indultunk a történelmi városrész felfedezésére. Itt találtuk az első szőnyegboltot, ahol negyed óra alkudozás során zsákmányoltam egy törzsi kilimet, majd kibővítettem egy yazdi kerámiakészlettel is. A város jellegzetességei a széltornyok. Ezek tulajdonképpen a lakóépületek hagyományos hűtőrendszerei, amelyek a kéményhatás következtében sebesen áramló, hűvös levegőt szállítanak a belső terekbe. A városmag sikátoraiban az idegen semmit nem láthat a tulajdonképpeni lakóházakból csak a magas agyagfalakat és a városképet meghatározó széltornyokat.

Másnap délelőtt a külvárosban elhelyezett temetkezési helyet néztük meg, ahová a zoroaszter ősperzsa vallás követői helyezték halottaikat. Úgy tartották, a temetés beszennyezné a földet, az égetés pedig a levegőt, így egyszerűen kihelyezték a holtesteket az erre a célra kialakított toronyba. A közelben várakozó keselyűk pedig elvégezték a piszkos munkát. A reggeli program után irány busszal Iszfahán, ami utazásunk kulturális fénypontja volt. Az iszfaháni nagymecset az iráni iszlám építészeti gyöngyszeme, kékcsempés gyönyörűsége. Leírhatatlan a kéknek az ezernyi árnyalata, az indák, virágmotívumok sokfélesége, ami elkápráztatott minket a Sheikh Lotfollah mecsettel szemben állva. A legszebb arcát a délutáni órák fényében mutatja. A bazár legalább 5 km hosszú. Nyüzsgő tömeg alkudozik folyamatosan az ott kapható portékákra. Tematikus elrendezésben találhatjuk a termékeket, így csak azt kell tudnunk, mit akarunk venni. A legfurcsább számomra a még zöld, cukorral édesített sárgabarack népszerűsége volt. A bazár forgatagából az Imam térre lyukadunk, ami szépen rendben van tartva, kutya és hajléktalan ismeretlen fogalom Iránban. A vallási tolerancia példaképe az iszfaháni örmény katedrális, ahol több száz éve folyamatosan gyakorolhatják keresztény vallásukat a városban lakó örmények. Több napra való program végigjárni a palotákat, mecseteket, parkokat.

Látnivalók között utazva...

Iszfahán után, Siraz felé félúton helyi fiatalok kalauzolásában, akik saját autójukon szállítottak bennünket megnéztük Persepolis romjait. A kincseikről híres perzsa uralkodók, Dareiosz és Xerxész által építtetett főváros felülmúlta várakozásainkat. Még a maradványai is tekintélyes birodalomra utalnak. Körülöttünk mindenhol gazdagon megmunkált, csodálatos reliefek, gerendatartó oszlopok, királysírok. A várost végül Nagy Sándor rombolta le, de szerencsére nem római alapossággal.

Éjjel utaztunk tovább Bander Abbas kikötővárosába, ahonnan Qeshm szigetére hajóztunk át. A sziget vámmentes övezet, és nem mellékesen UNESCO Geo Világörökség része, a természetkedvelők paradicsoma. 9000 hektár mangrove, 1.5 km hosszú feltárt sóbarlang, változatos felszíni lepusztulásformák jellemzik ezt a kis szigetet. A Perzsa-öböl vize már április elején meleg volt, így ezt a két napot lazítással tölthettük. Egyik nap taxit béreltünk, amivel egész nap a változatos szurdokokat, hegyeket jártuk. A látnivalók jól ki vannak táblázva, így az előre be nem tervezett látványosságokat is megnézhettük. A mangrovemocsárban 1 órás hajótúrát tettünk, ahol a vízi labirintus egy részét megismerhettük. A költési időszakban milliószámra fészkelő madarakból sajnos csak pár fajt sikerült lencsevégre kapnunk. Este a drága szálloda helyett kiköltöztünk a tengerpartra, amit nem bántunk meg, hisz reggel a legelésző tevék, futkosó tarisznyarákok ébresztettek minket. A fejünknél lévő homokon ízeltlábú autópályát fedeztünk fel, de szerencsére a hálózsákunkba senki nem költözött be. Hazafelé is sok izgalomban volt részünk. Először a kompjegyünkért kellett megküzdenünk, majd a törölt járatunk helyett még aznapra átfoglaltatni magunkat, egy teheráni taxist pedig  gyorsításra kellett ösztönöznünk, hogy éppen elérjük úti célunkat. Fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk végül Bécsbe. Pár év, és visszük a családot is!