Síelés Németországban

Az öt alpesi síország (Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Svájc)  óriási áreltéréseket mutat, ha figyelmesen átböngésszük az ajánlataikat. Általánosan elmondható, hogy minél nagyobb és sokoldalúbb egy síterület, annál drágább is, ám rengeteg pénzt takaríthatunk meg azzal, ha előre tervezünk, és a lehető legkorábban lefoglaljuk a szállásunkat.

Akinek az élmények mellett fontos a kedvező ár is, nézzen szét az ADAC ilyen irányú felmérésének első helyén végzett németországi Allgäu síterületei között, ahol több mint 250 kilométernyi jól karbantartott pálya és több mint száz sílift várja a hóbiztos szórakozásra vágyó vendégeket. Ráadásul ezek a pályák Budapestről akár nyolc óra autózással elérhetők, és a legkülönbözőbb igényeket is kielégítik a családi üdüléstől a profi síelésen át egészen a sífutásig.

Széles kínálat

Akik Németországban töltik a téli vakációt, legtöbbször a Dél-Bajor Alpok sípályái közül választanak, ahol egymást követik a színesebbnél színesebb terepek, melyek mind a síelők, mind a snowboardosok számára tartogatnak meglepetéseket. A pár kilométeres pályáktól a csúcskategóriáig mindenféle terep megtalálható, sőt ez a régió büszkélkedhet az ország legmagasabb hegycsúcsával is, ez a Zugspitze. Dél-Bajorország kitűnő megközelíthetősége mellett hosszú szezonnal is csábít, november végétől április közepéig mindenképp, sőt akár májusig is eltarthat a síszezon. Nagy múltja van itt a többi sportágnak is, mint például a sífutás, a korcsolya vagy a hótalpas túrázás. Az újdonságnak számító curling gyakorlására is több helyen nyílik lehetőség. Mindemellett Németországban sincs hiány a hegyi hüttékből, melyek az Ausztriából már jól ismert ételek mellett igazi bajor specialitásokat is kínálnak. A települések fogadói, kocsmái esténként megtelnek az egész napos síelésben kifáradt kirándulókkal, akik a napi élményeket egy-két snapsszal is leöblítik.

Garmisch-Partenkirchen, Berchtesgaden

Németország legismertebb terepe Garmisch-Partenkirchen, amely már volt otthona téli olimpiának is. Évente rendeznek itt versenyeket, és több későbbi sícsillag lécei koptatták ezeket a lejtőket. A Zugspitze mellett az Alpspitz (Osterfeld, Kreuzeck és Hausberg), Eckbauer és Wank lejtői hívnak síelésre, akár 7 kilométeres csúszásra. Csak a legvakmerőbbek merészkedjenek a Kandahar lejtőre, ami 940 méteres szintkülönbséget hidal át 3,7 kilométeres pályán, a legnehezebb szakaszokat érintve. Az Ausztriából érkezőket, amint átlépik a határt, a Berchtesgadener Land fogadja. A Königsee körül fekvő kis pályák nem alkotnak rendszert, de mindegyiknek megvan a maga vonzereje. Ezen a vidéken télen nemcsak a síelők, hanem a sífutók és túrázók is otthon érzik magukat, utóbbiak a régi híres bajor királyok nyomdokaiban lépkedhetnek több mint 120 kilométeren át. Síelés után, vagy helyette a sóbánya és múzeum, a bobpálya és Berchtesgaden szórakozóhelyei várják a vendégeket.

Vista síterep ajánlata- Berchtesgadener Land

  • Távolság Budapesttől: 580 km
  • Összes pálya hossza: 28 km
  • Síliftek száma: 20

Síterep leírása: Németország hazánkhoz legközelebb eső sírégiója, mely 5 kisebb pályarendszert foglal magába: Götschen, Gutshof-Obersalzberg, Hochschwarzeck, Jenner, Rossfeld bei Oberau. Ezek közül Götschen a snowboardosok kedvelt terepe, Jennerben hosszabb és meredekebb pályák vannak, Hochschwarzeck pedig alacsonyabban fekszik könnyebb pályákkal, így családoknak ideális. Snowboard információk: Götschen: félcső (120m hosszú); Rossfeld: boardercross.

Kattintson és válogasson kedvezményes németországi ajánlataink között!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!