Ez a weboldal sütiket használ az élmény fokozása érdekében.
A „Mindent elfogadok”, gombra kattintva elfogadja a cookie-irányelvünket.
A „Konfigurálás” gomb segítségével kiválaszthatja azt is, hogy mely sütiket kívánja engedélyezni.

Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Sajnáljuk!
Ehhez az utazásohoz ár és időpont információ nem érhető el.

Leírás: Szálloda

Ellátás: reggeli vagy fakultatív félpanzió

Közlekedés: hajó és autóbusz

Program: 1. nap. (Budapest -) Győr - bősi vízlépcső - Pozsony
Indulás reggel autóbusszal Budapestről, érkezés Győr barokk belvárosába. Az autóbusszal érkezők és a Győrből indulók felszállnak a Mosoni-Dunán a belvárosnál (14-es folyamkilométer) álló hajóra. Hajózás a Mosoni-Dunán lefelé Vénekig (1,5-ös fkm), itt az új zsilipen való átkelés után elérjük a Nagy-Dunát (1794-es fkm). Hajózás a Szigetköz mellett az innen már felsőszakasz jellegű folyamon. Bősnél zsilipelve a felvízen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét, működését. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868-as fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. A történelmi belvárosban tett városnéző sétával zárjuk a napot.

2. nap. Pozsony - Dévény - Bécs - Tulln - Krems
Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880 fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungarica-nál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk Freudenaunál, majd áthajazunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi Erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1965 fkm). Megcsodáljuk a Niebelung Legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be. Tullnból autóbusszal szállásunkra, Kremsbe utazunk.

3. nap. Krems - Göttweig - Krems - Aggstein - Pöchlarn
Reggeli után autóbusszal a Duna menti bencés kolostorok egyikébe, a pompázatos göttweigibe utazunk. Megtekintjük a császári szárnyat és a templomot. Leereszkedve a hegyről Kremsben, a Wachau ,,fővárosában" hajóra szállunk (2002 fkm). Krems után rögtön a hegyek között találjuk magunkat, a szőlő és sárgabarack termelés vidékén. Elhaladunk Dürnstein városka, s a híres kéktornyú templom mellett. Jönnek sorra a Wachau szép kis települései: Weißenkirchen, Spitz, majd a Vénuszáról híres Willendorf. Aggsbachnál kikötünk, autóbusszal felmegyünk az aggsteini várhoz, ahol a Wachau vidékének legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. Visszatérve hajónkra elhajózunk Schönbühel kolostora, majd híres kastélya mellett, aztán feltűnik a melki apátság. Melknél újabb zsilipelés következik, majd napunkat pöchlarni kikötéssel fejezzük be (2044 fkm). Szállás a közelben.

4. nap. Pöchlarn - Grein - Wallsee - Linz
Reggeli után visszautazunk Pöchlarnba, itt hajóra szállunk (2044-es fkm), és végigmegyünk a Nibelungengau nevű szakasz szelíd hegyei között, látjuk a Maria Taferl-i kegytemplomot, majd elérjük az ybbs-persenbeugi vízlépcsőt, felzsilipelünk a Habsburg vár és uradalom tövében. A duzzasztó szépséges felvízén haladva érjük el a Strudengau vidékét, melynek látványa összemérhető a Wachau tájaival. Werfenstein vára mellett elhaladva kikötünk Greinben (2078-as fkm). Fakultatív séta a várhoz, látogatás a Szász-Coburg család kastélyának termeiben. A greini programon résztvevők Wallseeben (2093-es fkm) szállnak vissza a hajóra. A Dunáról csodáljuk meg a ma is Habsburg-uradalmat alkotó Wallsee-i várkastélyt, majd ismét zsilipelünk. Délután elérjük az Enns folyót, elhaladunk Mauthausen mellett, majd napunk harmadik zsilipelése után megtekintjük Linz kevésbé ismert arcát, a kikötők és a köréjük települt hatalmas ipari üzemek világát. Számtalan hajó mellett haladunk el, aztán egy hirtelen kanyar után feltűnik Linz belvárosa. Kikötünk (2135-ös fkm), a főtéren és környékén városnéző sétát teszünk, majd autóbusszal városi szállásunkra megyünk.

5. nap. Linz - Brandstatt - Engelhartszell - Passau - Budapest
Reggeli után autóbusszal Brandstattba utazunk, itt hajóra szállunk (2157 fkm). Indulás után röviddel zsilipelünk a legnagyobb szintkülönbségű osztrák duzzasztónál, majd a Duna tündérvilágába érünk. Hegyek között az összeszűkült folyón kanyarogva, sziklaszirteken ősi várak tornyait csodálva végighajózunk nagy folyamunk legfestőibb táján. A Duna-hurokban (Donauschlinge) kiszállási lehetőség azoknak, akik meg szeretnék tekinteni az engelszelli trappista templomot, ők autóbusszal előre mennek 14 km-t. Engelhartszellnél kikötés, visszaszállnak a templomot felkereső utasok, majd elérjük a jochensteini vízlépcsőt, ahol a bal part már Németország. A zsilip előtt elhajózunk Nepomuki Szent János zátonyra épült kápolnája és szobra mellett. Maradva a hegyek között délután elérjük a három folyó városát Passau-t (2225 fkm). Hajónkról kiszállva rövid városnéző séta, majd utazás rövid pihenőkkel Budapestre. Érkezés a késő esti órákban.

x Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Az ár tartalmazza:

  • Utazás hajóval és autóbusszal, szállás, reggeli és idegenvezetés

Az ár nem tartalmazza:

  • Kikötői illeték, útlemondási biztosítás, utasbiztosítás és a belépők (kb. 35 EUR)
Ajánlatot kérekerre az utazásra: Hajózás a Felső-Dunán Passauig! Ajánlatkérés
Elküldöm emailbenKüldje el az út hivatkozását emailben ismerősének vagy akár saját magának emlékeztetőként. Elküldöm
Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Küldés e-mailben
Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Útazonosító: 143946

Az utazás oldalának hivatkozását továbbítottuk a megadott email címre! Köszönjük, hogy használta szolgáltatásunkat!
Ajánlatkérés
Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Hajózás a Felső-Dunán Passauig

Útazonosító: 143946

Az ajánlatkérését továbbította a rendszer kollégáinkhoz!