Baszkföld: Európa gasztronómiai fellegvára

Baszkföld varázslatosan szép és semmihez sem fogható: a Pireneusok magasan húzódó hegyvonulatai, izgalmas, sziklákkal tagolt óceánparton megbúvó halászfaluk, érintetlen, zöldellő természet, a modern építészet remekei és a világhírű gasztronómia egyszerre kápráztatja el az ide utazókat!

Baszkföld Spanyolország önálló autonóm közössége, az Ibériai-félsziget északi részén, a Pireneusoktól kissé nyugatra, a Vizcayai-öböl mentén fekszik. Összesen 7 megyéből áll, melyből négy Spanyolországhoz, három pedig Franciaországhoz tartozik. Az egész régióban a spanyol mellett hivatalosan elfogadott a baszk nyelv (euskera), mely igazi kuriózum: eredete ismeretlen és semmilyen más nyelvre nem hasonlít. Egyesek szerint ez a legrégebbi, Európában jelenleg is használt élő nyelv, és ebből kifolyólag a legrégebbi európai kultúrák egyike. Sajátos történetük, nyelvhasználatuk eredményeképpen a baszkok nagyon összetartóak, büszkék egyedülálló nyelvükre - és persze messze-földön híres gasztronómiájukra.

A megtestesült kulináris paradicsom

A baszk konyha az itt élő emberek tradicionális ételszeretetének, valamint a friss, helyi hozzávalók használatának köszönhetően világhírűvé nőtte ki magát. Baszkföld vezető szerepet tölt be az egy négyzetkilométerre eső Michelin csillagos éttermek száma tekintetében: közel 30 Michelin-csillaggal rendelkezik, 19 étteremre elosztva és számos világhírű séf szülő- és alkotóhelye is egyben: Martin Berasategui, Andoni Aduriz, Pedro Subijana és természetesen Juan Mari Arzak neve fogalom világszerte, hogy csak a legismertebbeket említsük. Mindegy azonban, hogy éppen valamelyik Michelin-csillagos étteremben, a helyi bárban, vagy egy farmon eszik az ember, egyben biztosak lehetünk: az elénk tálat étel finom és emlékezetes lesz!

Baszkföld a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan nagyon gazdag kiváló minőségű hozzávalókban: a hal és a hús a két meghatározó elem, melyeket kiváló zöldségek és tejtermékek egészítenek ki. A halak közül a legnagyobb népszerűségnek a bacalao örvend, ez sózott és szárított tőkehalat jelent, melyet a séfek különbözőképpen használnak fel. Marhát természetesen leggyakrabban steaknek érdemes enni. A helyiek büszkék még a jellegzetes kolbászfajtára, a chorizo-ra - kóstolják meg, és döntsék el, hogy vajon utoléri-e a magyar kolbászt! Finom még a paprikájuk, például a piquillos, vagy a pimientos de Garnika, amit főleg olívaolajon megsütve használnak.

Baszkföldön magával ragadó a tapas bárok, helyi nevén pintxo bárok hangulata: itt az emberek jellemzően nem egy helyen vacsoráznak, hanem baráti társaságokkal körbejárják a várost, jobbnál jobb falatokat kóstolva, akár hétköznap este is. A fenséges halas- és rákos falatkákat általában egy pohár sör vagy bor kíséretében fogyasztják - az italok közül feltétlenül kóstoljuk meg a Txakoli bort (könnyű fehérbor) és a baszk cidert is!

Csillagtúra a Michelin-csillagok földjén

Baszkföld három tartományra oszlik: Vizcaya, Bilbao központtal, a baszkok ezt a várost tekintik nemzeti fővárosuknak. Guipúzcoa a Franciaországgal határos tartomány, melynek San Sebastian a székhelye. A harmadik tartomány neve Álava, mely az előző két tartománytól délre helyezkedik el. Ennek fővárosa Vitoria-Gasteiz, mely Baszkföld hivatalos közigazgatási központja.

Bilbao

Ahogy megérkezünk a bilbao-i repülőtérről a városba, meglepetésszerűen tárul elénk a Guggenheim Múzeum extravagáns épületének szinte befogadhatatlan látványa. A volt iparvidéken számos modern, futurisztikus épületet találunk, melyek a városkép meghatározójává válnak. A régi és a modern keverékéből kialakuló díszletek között pedig olyan gazdagság, jólét, tisztaság és elegancia található, amelyet a világ kevés táján lát az ember. Bilbao nem kifejezetten a hagyományos látványosságokról szól, annál inkább a folyó menti épületek, a hidak és sétányok felfedezéséről. Bilbao külső kikötőjében, Portugalete-ben feltétlenül szemléljük meg a Világörökség részét képező Vizcaya-függőhídat is, mely a legidősebb függőhíd a világon, és amelyen még ma is évente kb. 6 millióan kelnek át. Getxo-ban pedig megcsodálhatjuk a felső tízezernek épült 19. századi villákat, a sziklaszirtjeinél pedig a környék legvadabb hullámait, ahogy a szikláknak csapódnak. Bilbaoban egy dolgot feltétlenül próbáljunk ki: kóstoljuk végig a helyi pintxo bárok kínálatát, nem fogunk csalódni!

San Sebastian

Az észak-spanyolországi város Baszkföld szíve, és elnyerte Európa Kulturális Fővárosának címét is 2016-ban. San Sebastian varázslatos óvárosával, kagyló alakú, gyönyörű, homokos tengerpartjával, és csekélynek mondható (190 000 fős) népességéhez képest 16 Michelin csillagos éttermével minden utazót elbűvöl - a tengerparti várost az enni szeretők Mekkájának is nevezik. A párizsi éttermek színvonalával vetekedő éttermeiben és bárjaiban, a parton elhelyezkedő halászbódékban, valamint a Mercado de la Bretxa piacon a tengeri halak és herkentyűk, valamint sajtok hihetetlen választékával találkozhatunk. A helyiek fő elfoglaltsága, hogy napnyugtakor útra indulnak és több pintxo bárt végigjárnak, mindenhol csak egy pohár bort és egy pintxo-t (halas, rákos falatkát) fogyasztva.

A várost három magaslat övezi, az egyik ezek közül a Mont Igueldo, amelyre siklóval és gyalog is feljuthatunk. A csúcsra felérve gyönyörködhetünk az alattunk elterülő, arany homokos La Concha tengerpartjában (mely formájáról kapta a kagyló nevet), a végtelen, kék óceáni panorámában és az öbölben elhelyezkedő kis sziget, Santa Clara látványában (amelyre akár úszva is átjuthatunk). Az óvárosa nincs teletűzdelve történelmi látnivalókkal - egyik jelképe a városháza, ezenkívül érdemes még megtekinteni a barokk stílusú Santa Maria bazilikát és a San Vicente templomot is, valamint sétáló és bevásárló utcáit. San Sebastian büszkélkedhet a legtöbb bárral is Spanyolországban.

Santander

Santander az északi partvidék egyik legelegánsabb városa és a vízi sportok szerelmeseinek kedvelt központja. Kantábria fővárosa festői öbléről és hosszú homokos partjáról is híres. A modern város fantasztikus strandokkal rendelkezik, melyeket pálmafás parti sétányok, parkok öveznek. Az egyik legismertebb az El Sardinero nevű, arany homokos partszakasza, amely nagy népszerűségnek örvend mind a helyiek, mind az utazók körében. A kalandos kedvűek bátran fedezzék fel a környéket, fantasztikus türkizkék vizű, sziklás tengerpartokra is bukkanhatunk.

Santander városnézésre is kitűnő, a kultúra iránt érdeklődők megtekinthetik a spanyol jegyeket magán hordózó városházát, a központi posta épületét és gótikus stílusban épült katedrálisát, valamint a Casino épületét és az előtte elterülő parkot is. Feltétlenül látogassunk el a Magdalena-félszigetre is, ahol az elegáns Santanderi Királyi Palota áll. A palotát az önkormányzat kezdeményezésére építették a XX. század elején a királyi család részére, az épület ma Menéndez Pelayo nyári nemzetközi Egyetemének színhelyéül szolgál. A félszigetet körbejárva fantasztikus látvány tárul elénk az óceánra és Santander városára. A város partján áll Cabo Mayor világítótornya, melyet bármelyik napszakaszban érdemes meglátogatni, a kikötőben sétálva pedig lefényképezhetjük a vízbe ugráló embereket ábrázoló szobor-csoportot is. Ne hagyjuk ki a látnivalók sorából a helyi piac meglátogatását sem, ahol megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat. Az éttermekben visszaköszön a jellegzetes spanyol vendégszeretet, számos ínycsiklandó ételt próbálhatunk ki a frissen kifogott tenger gyümölcseiből elkészítve.

La Rioja

Az észak-spanyol régió szintén említésre méltó része La Rioja borvidéke, amely a világ egyik legjobb szőlőtermelő vidéke. A tartomány Rio Oja-ról, az Ebro egyik mellékfolyójáról kapta a nevét. Borászatok százai találhatóak ezen a területen, kortárs építészek által tervezett avantgárd épületekkel. Sok népszerű borászat található Logroño és Haro közelében. Logroñot, amely La Rioja központja, 2012-ben Spanyolország gasztronómiai fővárosává is választották, így nem csak a borok, hanem a kulinária kedvelői is megtalálják itt számításukat. Logroño leghíresebb utcája a Calle del Laurel, ahol számos bár és étterem várja az ide látogatókat.

 

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!